2015. január 2. péntek

jan. 2
9:15
Direkt elüttette magát egy kamionnal a tini (BorsOnline)
Elüttette magát egy kamionnal egy tizenhét éves amerikai tinédzser. Halála előtt búcsúlevelet hagyott hátra, melyben szüleit hibáztatta, amiért nem fogadták el másságát.
jan. 2
9:18
Tévhitek a Másnap kezeléséről – szardínia vacsira! (444.hu)
„Az olaj lefedi a bélbolyhokat, és nem tud olyan gyorsan felszívódni az alkohol.” Muhaha.
jan. 2
9:21
Egy év kép - 2014. augusztus (Metropol)
Már 2014 is mögöttünk van. Annyi minden történt ebben az évben, hogyha nem látnánk, talán el sem hinnénk. De látjuk, mert megnézzük az év képeiből készült összeállítást. Egy év fotókban elbeszélve a képgalériában.
jan. 2
9:27
Dél-Korea csakis előfeltételek nélkül hajlandó tárgyalni (hirado.hu)
Ezt magas rangú szöuli illetékesek közölték azt követően, hogy Észak-Korea a két ország közötti kapcsolatok javítását szorgalmazta.
jan. 2
9:29
Patyi: Jól vizsgázott az új választási eljárási törvény (hirado.hu)
A Nemzeti Választási Bizottság elnöke szerint a törvény alkalmas volt arra, hogy a jogszabály alapján tiszta választásokat bonyolítsanak le.
jan. 2
9:33
Platini viccel ütötte el a korrupciós vádakat (BorsOnline)
Sok-sok elszólás, beszólás, odamondás hagyta el 2014-ben is a sportolók száját. A legérdekesebbek között szemezgettünk.
jan. 2
9:51
Bagótól bűzlik Catherine Zeta-Jones szája (BorsOnline)
Óriási szerencse, hogy még nem találták fel a szagos képet, különben nagyot csalódnánk. Sok hollywoodi híresség ugyanis fittyet hány a higiénia alapszabályaira.
jan. 2
9:51
Perverz üzenetekkel zaklatják Tóth Andit (Blikk)
Budapest – Perverz levelekkel zaklatják Tóth Andit – írja Bors.
jan. 2
9:51
Kirabolták Gervinhót az ünnepek alatt (Blikk)
Roma - Nem indult jól az év Gervinho számára. Az olasz Roma labdarúgócsapatában játszó elefántcsontparti középpályásnak ugyanis kirabolták az olaszországi házát.
jan. 2
9:51
Elég para volt a MusicFM-LightsOFF partija (444.hu)
A Valton nem bírta kezelni a tömeget, a ruhatárosok kapituláltak, van, akinek a lába tört, másokat molesztáltak, sokan mentek haza a fagyban. A rendezvényszervező cég 13 órája nem mond semmit.
jan. 2
9:53
7,5 óra alatt rakta ki a világ legdurvább Rubik-kockáját (17x17x17) (444.hu)
El sem tudom mondani, matematikailag hány lehetőség van arra, hogy elrontsd.
jan. 2
9:55
Figyelem: Ez a Coub nem a LightsOFF-partin készült! (444.hu)
(via Pándi)
jan. 2
10:03
Egy órát is késhetnek a vonatok a székesfehérvári vonalon (hirado.hu)
Műszaki okok miatt 50-60 perces késésekre számíthatnak a dél- és az észak-balatoni, valamint a szombathelyi vasútvonalon utazók.
jan. 2
10:05
Leváltották a külügyminiszter-helyettest Kínában (hirado.hu)
Csang Kun-seng kínai külügyminiszter-helyettest korrupcióval vádolhatják.
jan. 2
10:09
Így ne próbáljon meg fogat húzni! – videóval (BorsOnline)
Régi és kegyetlen módszerrel szabadította meg gyermekét kieső félben levő fogától az amerikai szülő. A művelethez mindössze fogselymet, egy golflabdát és egy golfütőt használt a szívtelen apa.
jan. 2
10:09
Szurkoló támadt Arséne Wengerre meccs közben - videóval! (Blikk)
Southampton - Nem kezdte jól az esztendőt az Arsenal, amely az angol labdarúgó Premier League idei első, 20. fordulójában 2-0-ra kikapott a Southampton otthonában.
jan. 2
10:24
Balaton felé, Balatonról vonatozóknak: Órás késések lehetnek a vonalakon (444.hu)
“Ötven-hatvan perces késésekre számíthatnak a dél- és az észak-balatoni, valamint a szombathelyi vasútvonalon utazók várhatóan pénteken délig műszaki okok miatt” – írja az MTI.
jan. 2
10:26
Korrupció miatt válthatták le a külügyminiszter-helyettest Kínában (444.hu)
Csang Kun-seng nem külügyér többé.
jan. 2
10:27
Tízezres tömeg lehet a ma esti tüntetésen (BorsOnline)
Akár tízezer ember is összegyűlhet ma a kora esti órákban az Operánál. Az óriástüntetésnek köszönhetően jelentős dugók alakulhatnak ki ma Budapesten.
jan. 2
10:28
Evangélikus Egyház: Fogadjátok be egymást, ahogy Krisztus is befogadott titeket! (444.hu)
Fabiny Tamás püspök arra kér mindenkit, kövessék a szarvasi evangélikusok példáját.
jan. 2
10:39
Nem engedi többé az MNB, hogy túl sok hitelt vegyünk fel (hirado.hu)
A törlesztő részlet a jövőben nem haladhatja meg a leendő adós igazolt, legális, nettó jövedelmének ötven százalékát.
jan. 2
10:45
Horror: gusztustalan szörny jött elő a vécéjéből – videóval (BorsOnline)
Százlábú szörnyeteg kéredzkedett ki egy afrikai otthon mellékhelységéből a föld alól a felszínre. Az esetről megrázó videót készített a wc tulajdonosa.
jan. 2
10:57
Lakástűz Kecskeméten (hirado.hu)
Ketten sérültek meg, amikor kiégett egy lakóház egyik lakása - közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense.
jan. 2
11:15
Számos hazai makroadat jelenik meg az év első hetében (hirado.hu)
A legfontosabb az ipari termelés novemberi teljesítménye lesz.
jan. 2
11:21
Karok nélkül valósítja meg álmait (BorsOnline)
Bár egy baleset után elvesztette mindkét karját, nem adta fel a jobb élet reményét. Hu saját boltot nyitott Jongkang városában és édesanyja segítségével boldogul.
jan. 2
11:21
Szexi és vicces fotók! De kié a legjobb szilveszteri selfie? (Blikk)
Arra kértük olvasóinkat, fotózzák le magukat a szilveszteri buliban a Blikk ünnepi maszkjában. A képeket csütörtök éjfélig vártuk, pénteken pedig kiválogattuk a legjobbakat. A döntéset azonban ismét az olvasókra bízzuk.
jan. 2
11:23
Lángra kapott egy óvoda Takácsiban (BorsOnline)
Egy betlehemi jászol tüze terjedt át a közeli óvodára - egy ember sérült meg.
jan. 2
11:33
Fogyasztóvédelem: fontos az ösztönzés a jogkövető magatartásra (hirado.hu)
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tavalyi tevékenységére egyszerre volt jellemző a hagyományos hatósági munka, a fogyasztók tájékoztatása és a vállalkozók ösztönzése a tisztességes működésre - értékelt a megbízott főigazgató.
jan. 2
11:39
Verekedés tört ki a nudista strandon (BorsOnline)
Pucér férfiak és nők támadtak rá egy társukra az ausztrál nudista strandon, mert azt hitték, titokban filmezik őket. A vélt perverzet meg is kergették, ám a rendőrök nem találtak bizonyítékot a többi pucérkodó vádjaira.
jan. 2
12:03
Van két híd Magyarországon, amikre egyenként két autópálya-matrica kell (444.hu)
A dunaújvárosi M8-as Pentele-hídon és az M9-esen mostantól két éves megyei matrica kell az átkeléshez. A 7 fősnél nagyobb kisbuszokra való matrica az ígéretek ellenére titokban a duplájára drágult.
jan. 2
12:09
Nyolcszázmillió forintos kormányzati támogatást kapott Veszprém (hirado.hu)
Az összeg nagy részét utcák, közterületek felújítására fordítják majd, vannak olyan útszakaszok, melyek esetében már kész tervekkel rendelkeznek.
jan. 2
12:15
Bódi Sylvi férfias megmérettetést vállalt be - fotó (BorsOnline)
Új szerepben teszteli magát Bódi Sylvi: a modell is indul a két hét múlva rajtoló Budapest-Bamako futamon.
jan. 2
12:15
Tatár Csilla: Csak Guszti nyalhat bele a számba! (Blikk)
Budapest - Meglepő kijelentést tett Tatár Csilla (31).
jan. 2
12:15
14 éve lőtte fejbe magát Zámbó Jimmy (Blikk)
Csepel - Immár 14 év telt el azóta a végzetes este óta, amikor Magyarország legendás énekese, Zámbó Jimmy (†43) véletlenül fejbe lőtte magát.
jan. 2
12:27
Meddig bírjuk gázzal a hideget? (hirado.hu)
Nem okoztak gondot a gázellátásban az elmúlt napok csípős hidegei.
jan. 2
12:33
Hoppá! Szinte mindene kilóg Kim Kardashian húgának! (Blikk)
Las Vegas - Igazán merész választás volt Khloe Kardashian (30) fekete strasszos ruchája szilveszterkor.
jan. 2
12:36
319-nél volt az euró/forint (444.hu)
Elintézték a forintot, pedig még nyaralnak a brókerek.
jan. 2
12:45
Enyhül az idő, veszélyes lehet korcsolyázni (hirado.hu)
A hét végén enyhül az idő, vigyázni kell, mert veszélyessé válhatnak a tavak a korcsolyázáshoz.
jan. 2
12:47
Eltemették a vasárnap lezuhant indonéz utasszállító első áldozatát (hirado.hu)
A repülő törzsét és a fekete dobozokat nagy erőkkel keresik.
jan. 2
12:51
Hússal verte össze terhes barátnőjét (BorsOnline)
Egy amerikai férfinek elege lett várandós barátnője hisztirohamaiból. Jeremiah Taylor annyira elvesztette türelmét, hogy ökle mellett még hússzeletekkel is csapkodta az ártatlan lányt.
jan. 2
13:03
Milliárdok a termelői piacok fejlesztésére (hirado.hu)
2015-ben újabb lehetőségek nyílnak, melyek a hazai kistermelőket, élelmiszer előállítókat hozzák helyzetbe a piacon.
jan. 2
13:05
PM: szegények tömegei maradhatnak támogatás nélkül (hirado.hu)
Mach Péter szerint néhány önkormányzat csak rossz döntéssel tudja majd megoldani ezt a helyzetet: vagy az adókat emelik, vagy ellátatlanul hagyják a rászorulókat.
jan. 2
13:07
Szélsőbaloldali szervezet vállalta magára a merényletkísérletet (hirado.hu)
A Népi Felszabadító Forradalmi Párt/Front nevű török szervezet vállalta magára az Isztambulban egy nappal korábban elkövetett merényletkísérletet.
jan. 2
13:09
A rendőrkapitányságon termesztették a marihuánát a zsaruk? (Blikk)
Płock - Még folyik a nyomozás annak ügyében, ki vagy kik kezdhették termeszteni a marihuánát egy lengyelországi rendőrkapitányságon.
jan. 2
13:09
Két napig be voltak zárva egy szekrénybe, ami valójában nyitva volt (444.hu)
Két fiatal crackfüggő (a kokain egy nagyon aljas rokona) betört Daytona-i állami középiskolába, hogy ott folytassák, amit az utcán nehezebb kivitelezni: életvitelszerűen narkózni. Egy szekrénybe bújtak mind a ketten. Két napon át voltak ott, amikor hívták a rendőrséget, mert nem … Folytatás
jan. 2
13:09
Gyengült a forint (hirado.hu)
Az euró árfolyama péntek reggel hétkor 315,87 forint volt, délután fél egykor 318,79 forint.
jan. 2
13:11
VV Edina végre kielégítette Lacit? Videó! (Blikk)
Budapest - Úgy tűnik, hogy a paplan ritmusos mozgása most lebuktatta Lacit és Edinát. A két valóságshow-hős bármennyire is próbált úgy tenni, mintha mi sem történne, ez most nem jött össze. Nagyon úgy tűnik, hogy Edina végre könnyített egy kicsit Lacin.
jan. 2
13:11
A mai tüntetés elég nagy hányadán szocialista szimpatizánsok lesznek jelen (444.hu)
Erről beszélt Tóbiás “Tóbi” József az MSZP valamikor pártigazgatója, most elnöke a Magyar Nemzetnek. A mai, január 2-ai ellenzéki tüntetésről van szó. Tóbiás nem ért egyet Gyurcsánnyal, hogy vállalni kéne zászlókkal a pártszimpátiát, mivel “a tömeg elég nagy hányada MSZP-s … Folytatás
jan. 2
13:21
DK: a főváros szólítsa fel a kormányt az útdíj megszüntetésére (hirado.hu)
Gy. Németh Erzsébet az útdíjat károsnak, igazságtalannak és működésképtelennek nevezte.
jan. 2
13:27
Rég nem látott édesapja mentette meg a fuldokló fiút (BorsOnline)
Egészen elképesztő körülmények között talált rá 13 éve nem látott fiára egy brit férfi. A sors úgy döntött, hogy az apa megmentette gyermeke életét.

Keresés