Carlos Álvarez lesz a nemzetközi sztárvendég a bécsi operabálon, a spanyol bariton Mozart Don Giovanni című operájából énekel a február 12-i eseményen.
A gyülekezeti élet élénkítését, az istentiszteletek élőbbé tételét tekinti most kezdődő püspöki szolgálata fontos feladatának a Tiszántúli Református Egyházkerület megválasztott püspöke.
A Gazdasági Versenyhivatal külön-külön vizsgálta az egyes szolgáltatásoknál az összefonódásban résztvevő vállalkozáscsoportok tényleges vagy lehetséges jelenlétét a kerületben.
A Kínai Kommunista Pártnak (KKP) folytatnia kell a korrupció elleni fellépést, fokoznia kell a politikai, ideológiai oktatás hatékonyságát, és meg kell akadályoznia a bűnüldöző szervek túlkapásait.
Lövedék csapódott egy trolibuszba csütörtökön a kelet-ukrajnai Donyeck harcoktól eddig megkímélt egyik kerületében, s a találat következtében 13 ember vesztette életét - jelentette a francia hírügynökség a polgármesteri hivatal egyik tisztségviselőjére hivatkozva.
Bár úgy tartják, hogy a macskák és a kutyák mindig is halálos ellenségek voltak és lesznek, de vannak helyzetek, amikor bizony ők is félreteszik a rivalizálást. Például, ha egyikük meghal.
Február 4-ére halasztotta a határozat kihirdetését a magyar állam ellen indított forintalapú hitelszerződésekkel kapcsolatos perben a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.
Az Egyesült Államoknak nagyobb figyelmet kellene fordítania a Kínával való együttműködésre ahelyett, hogy a regionális kereskedelmi egyezményből kizárja Pekinget.
Márai Sándor- és Csokonai Vitéz Mihály-díjat, valamint Könyvtári Minőségi Díjat adott át az emberi erőforrások minisztere és a kultúráért felelős államtitkár.
Harmadszor is oltár elé áll Szinetár Dóra Az ünnepek alatt kérte meg Szinetár Dóra kezét szerelme,Makranczi Zalán, amire a színésznő természetesen igent mondott. Gondolkodás nélkül mondott igent Dóra, ami nem meglepő,hisz kapcsolatuk egészen a kezdetektől fogva harmonikus és kiegyensúlyozott. „Nem lehetett nem észrevenni, hogy Dóri mennyire boldog.Zalánnal nagy szerelemben élnek, így…
220volt.hu - Teszteltük a GoPro HERO4 Black akciókamerát Jó hír az 5-10 éves fiúknak: 4 éve vezették ki, de a legutóbbi New York Comic Con-on a LEGO hivatalosan bejelentette a Bionicle visszatérését, és bemutatta az új készletet.
Szerelme segítette át a nehéz időszakon Nem volt könnyű az elmúlt néhány hónap Otigba Kenneth számára.A 22 éves labdarúgót 2013-as berobbanása után sokat mellőzték. A Heerenveencsapat védője azonban nem adta fel, a ebben sokat segített szerelme, SanneVeerbeek. „Valóban kemény hónapok voltak, de szerencsére a párom mindigmellettem állt, és biztatott, hogy eljön még az én időm, csak legyek…
A Liberálisok szerint meg kell állítani a jegybankelnök ámokfutását, ezért a párt parlamenti képviselője Matolcsy György jegybanki gazdálkodásának elszámoltatására kéri az Országgyűlés gazdasági bizottságát.
Peter Sramek bemutatja barátnőjét Kilenc hónapja alkot egy párt és él teljes boldogságban PeterSramek és Vivien. A Rising Star felfedezettjét a szlovák Jimmyként is emlegetik,és sok mindenben hasonlít is Zámbó Jimmyhez – egyben azonban biztosan nem: míga tragikus módon elhunyt énekes nagy hódolója volt a női nemnek, addig Sramekszíve csakis egy nőért dobog. „ Vivien és…
Az énekes elmondja, mit jelent számára a szebbik nem Látszólag ők agyengébbik nem, ám valójában sokkal erősebbek, mint mi, férfiak valaha isvoltunk. Lehetünk akármilyen erősek, egy örökkévalóság sem lenne ahhoz elég,hogy egy gyereket a világra hozzunk. A nők erre természettől fogva képesek. Egy „emberkét”felnevelni sokkal több, mint bármely hivatás, amit mi, férfiak be tudunktölteni. Ezért…
Moszkva - A hírek szerint több európai csapat is kiszemelte Dzsudzsák Balázst, a magyar válogatott labdarúgó azonban úgy tűnik, egyelőre Moszkvában marad. A Dinamo játékosát 10 millió euró (3,1 forint) körüli összegért vihetnék.