A betegséggel való csatározást ugyan elvesztette, de a szerettein, amennyire lehetett, segített. A Bors összegzése szerint sikerült önéletrajzi könyvével némi segítséget hátra- hagynia Czeizel Endrének.
A világon is ritkaságszámba menő hőstettet hajtottak végre a dabasi alapítványi mentőorvosok: egy 25 hetes koraszülött baba, Vivien és édesanyja életét mentették meg a hét végén.
Szentes — Az eltűnt Koncz Judit holttestét kezdték keresni a napokban a Tiszában a nyomozók a búvárokkal együtt – ami cseppet sem megszokott eljárás, hiszen a nőnek kilenc évvel ezelőtt veszett nyoma.
Parázs hangulatú előadáson vitatták meg a hatodik Kolozsvári Magyar Napokon, hogy miért lenne jó a kolozsvári magyaroknak, ha megvalósulna az autonómia Székelyföldön.
Mindig is vonzott a tőzsde világa. Amellett, hogy mindig is egy misztikus, elérhetetlen területként tartottam számon, ahova csak bankárok és pénzügyi szakemberek tudnak eljutni.
Elkeseríti a Real Madrid-szurkolókat, amit a gárda Rafa Benítez ténykedése óta művel. Sokan máris az edző bukásáért fohászkodnak. Cristiano Ronaldo is szenved.
Kovács Erzsi férje, Kékesi János a halála előtt nem sokkal visszavonta az énekesnővel közös budapesti házuk adományozási levelét a fogathajtó Lázár családtól – állítja Terry Black, akit a zenész e-mailben tájékoztatott az elhatározásáról.
London – Tovább romlott az állapota Amal Alamuddinnak. George Cloony felesége annyira lesoványodott az utóbbi néhány hónapban, hogy már az orvosok is arra utasították, hogy szedjen fel néhány kilót. Ám híznia azóta sem sikerült.
VV Aurelio egy másiknő karjaiban vigasztalódik “Tudom, ezt már ezerszer mondtam, meg mindenkinek akönyökén jön ki, hogy nekem megint új barátnőm van...” - kezdte mondandóját VVAurelio a Reflektor riportjában, majd elárulta, most tényleg megtalálta azigazit. Egy évig tartott kapcsolata VV Zsófival, később pedig VV Dórivalmelegedett össze - mostani szerelme azonban már nem a VV villából, hanem a…
A vasárnapi pennsylvaniai Indycar-futamon súlyos fejsérülést szenvedett Justin Wilson szülei, Keith és Lynne, felesége, Julia és testvére, Stefan közös közleményben tudatta a szomorú hírt, hogy a pilóta elhunyt.
Gémesi György már 25 éve Gödöllő polgármestere, de úgy tűnik, most egy új szerepben is kipróbálja magát. Cyrano de Bergerac című előadásban a főszerepet alakítja októberben a Garabonciás Társulat tagjaként.
Kulcsár Edina romantikus képpel köszöntötte vőlegényét Kulcsár Edina szépségkirálynő módjára csak óvatosanenged betekintést magánéletébe. Teljes tiszteletben tartja párja civilségét, azis lehet, hogy ez a titka annak, hogy immáron hatodik alkalommal ülhetnek leközösen az ünnepi asztalhoz, ugyanis a boldog vőlegény éppen ma ünnepli 27.születésnapját, amiről egy korábbi csókos képpel is…
10 évvel fiatalabb nővel kavar a híres színész Jude Law nemrégmég Zimány Lindával keveredett fülledt kalandokba, most pedig egy fiatal lánybaszerelmes. A színész szakított a hagyományokkal és topmodell vagyszínésznő helyett egy hosszú hajú teljesen átlagos 13 évvel fiatalabb lánnyalPhillipa Coan-nal kavar. Pedig kevesebb, mint 10 hét múlva születik meg a színész éslegutóbbi ex-barátnője…