Lassan hat éve alkot egy párt gyermeke apjával Dobó Ági, amely saját bevallása szerint sem könnyű. A volt szépségkirálynő elárulta, a párjával annyira különbözőek, hogy környezetük szerint már évek óta nem kellene együtt lenniük.
2018. január elsején lép ténylegesen hatályba a 176/2015-ös kormányrendelet, amely előírja, hogy csak taxisok uberezhetnek Magyarországon - közölte ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Még októberben egy IX. kerületi társasház 52 éves lakója veszett össze egy ételfutárral, hogy miért is ment be a házba. Amíg a futár a másodikon kézbesített, addig a felpaprikázott úr magához vette a 37 centis elektromos sokkolóját, amivel a távozó futárra támadt. Sokkolta, majd ütötni kezdte. Az ügyészség az 52 éves férfit súlyos testi sértéssel vádolja, akár három évet is kaphat.
Az ittasan balesetet okozó Varga Rolandnak hosszú időre bevonhatják a jogsiját, ráadásul Busai Attilával együtt klubja is súlyos pénzbüntetést varr a nyakába.
Könnyen balesettel végződhetett volna egy vietnami csüngő hasú malac hajnali sétája egy XV. kerületi lakótelepen. Több járőr, valamint az Újpesti Állatmentő Liga is a helyszínre sietett.
Jerry Hall, az egyik legismertebb modell a korosztályában, aki közel hatvanévesen sem panaszkodhat felkérésekre, Rupert Murdoch milliárdosnak mondott igent. Jerry nem isolyan régen lépett nyilvánosság elé legújabb barátjával, a médiamogul RupertMurdoch-kal, kapcsolatuk pedig valószínűleg minimum harmonikus, hiszen alighárom hónappal első randijuk után már el is jegyezték egymást. A…
Úgy tűnik, ahogy telnek az évek, Hugh Hefner fia egyre inkább bebizonyítja, hogy az alma nem esik messze a fájától. Gyönyörű nők, elegáns ruhák, elképesztő csáberő és perszeluxus, minden mennyiségben. Ezek egy igazi playboy legalapvetőbb „kellékei”, ésúgy látjuk, HughHefner fia is egyreöntudatosabban veti be mindezt. A 21 éves Marston láthatóan nem esettmessze a fájától, ami talán annak is…
Egyre eklektikusabb a felhozatal, de a tavalyi Guetta-Motorhead párosítás után már nincs min meglepődni: az eddig bejelentett Iron Maiden és Whiz Khalifa mellé tehát érkezeik a Slayer, Damien Rice, a Sigma, és a GusGus is.
A Budapesten tüntető taxisok sokkal nagyobb erővel állnak szemben, mint ahogy elsőre látszik. Az Uber pedig egyáltalán nem olyan jófej, mint most a legtöbben hiszik.
Előzés közben megcsúszott és többször átpördült egy kisteherautó Brazíliában. A sofőr mellett ülő utas kirepült az ablakon, de csodával határos módon könnyebb sérüléssel megúszta a három napja történt balesetet. A teherautó mögött haladó kocsi fedélzeti kamerája mindezt rögzítette.
Az Oscar-várományos színész egy interjúban azt mondta, hogy nagyon, nagyon, nagyon szívesen alakítaná Putyint. VagySztálint. DeLenint is. Ezekszerint mindegy, csak orosz legyen és rengeteg ember haláláért feleljen. J.Edgar Hooverként már bizonyított, szóval biztos nem lesz nehezére egyik figurasem. Pláne, ha ennyire akar egy ilyen szerepet. Valamiért nagyon szerelmes azorosz történelembe, ami…
Áll a bál az írásbeli gimnáziumi felvételi után. Idegileg kikészült gyerekek, értetlenül álló szakemberek és elkeseredett szülők. Most is ezt hozta a matematikafelvételi.
„A karácsonyi szünetben játékok helyett tesztlapok borították el a nappalit. A lányom januárban már a felvételi szó hallatán is összerezzent. A vizsga előtti éjszaka nyöszörgött álmában.”
Őrizetbe vették egy ipari repcével kereskedő dunántúli szövetkezet vezetőjét és társait, mert a gyanú szerint 65 milliót forint áfát csaltak el. Lengyelországból és Csehországból származó olajat adtak el úgy, mint hazai termék, így levonták utána az áfát. A nagy érték miatt akár tíz évet is kaphatnak. (MTI)
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Árvai Károly Kedden kijött a hír, hogy az amerikai General Electric nagyon beszállna a paksi bővítésbe, a szerdai kormányülés előtt már a cég alelnökével tárgyalt Orbán Viktor és Lázár János.
Az LMP elnöke leállítaná a paksi bővítést, a luxusberuházásokat, megcsapolná a kormányzati kommunikációs kasszát, a jövedéki adó egy részét pedig átirányítaná az egészségügybe.