2016. március 15. kedd

márc. 15
10:17
Eső várja Orbánt (444.hu)
A Nemzeti Múzeum előtt egyelőre több a lengyel zászló, mint a magyar.
márc. 15
10:19
A rendőrök kiemeltek két orbánistát (444.hu)
Akik az egyik szervező szerint egy táblát tartó ellentüntetőt támadtak hátba.
márc. 15
10:30
OKSZ: a vasárnapi pihenőnap mellett bővült a piac (hirado.hu)
Nem lett igazuk tehát a vasárnapi pihenőnap egy évvel ezelőtti bevezetésekor megfogalmazott negatív kritikáknak.
márc. 15
10:48
Abortuszra kényszerítette 14 éves diákját a pedofil tanár (BorsOnline)
A lánynak 2014 márciusától volt viszonya tanárjával, és teherbe is esett tőle.
márc. 15
10:48
Biró Zsolt: kérjük az 1918-ban megígért autonómiát és jogegyenlőséget (hirado.hu)
Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke egy hétfőn este tartott csíkszeredai rendezvényen beszélt erről.
márc. 15
10:48
A nap leleményes vállalkozója a férfi, aki sima és kockás kokárdát is árul az ünneplőknek és az ellentüntetőknek (444.hu)
Közben megy a kokárdaverseny. Vajon kinek a mellén virít majd az ország legnagyobb kokárdája?
márc. 15
10:50
A magyar népesség öt százaléka cukorbeteg (hirado.hu)
A megfelelő gyógyszeres kezelés mellett a betegek teljes értékű életet élhetnek.
márc. 15
10:50
2016. március 15-én azt mondták egy tüntető bácsinak, hogy: „Hello Kitty!” (444.hu)
Egy ellentüntető úriember mondta Orbán egyik tisztelőjének, hogy: „Hello Kitty, húzzál innen a faszomba a másik oldalra!” (Továbbra is ünnepi a hangulat a Kálvin téren, ahol kétféle kokárdát lehet kapni.)
márc. 15
10:52
Gyurcsány: az új keletű önkény Budapesten próbálja meg akaratát érvényesíteni (hirado.hu)
Az új keletű önkény nem Bécsben, hanem Budapesten, a Kossuth téren próbálja meg akaratát érvényesíteni - mondta a párt elnöke.
márc. 15
10:52
Gyurcsány szerint ideje Orbánba fojtani az áporodott bűzt (444.hu)
A DK elnökének ünnepi beszéde gusztusosra sikerült: szerinte ha a szavaknak lennének illatai, akkor a szabadságnak valószínűleg tavaszillata lenne, de a miniszterelnök szájából a szabadság szava „áporodott bűzt áraszt”.
márc. 15
10:54
Megkezdődött az orosz erők kivonása (hirado.hu)
A katonai repülőgépek első köteléke elhagyta Szíriát.
márc. 15
11:06
Elnökjelölt-csináló forduló jöhet Amerikában (hirado.hu)
Öt szövetségi államban tartanak előválasztásokat március 15-én.
márc. 15
11:21
Eltűnt Dagesztánban egy magyar turista – fotók (BorsOnline)
A helyi hatóságok folytatják a Dagesztánban eltűnt magyar turista felkutatását - jelentette hivatalos forrásokra hivatkozva kedden a TASZSZ orosz hírügynökség.
márc. 15
11:21
Tarlós István: Az igazi bátrak a határt vigyázzák (444.hu)
A főpolgármester főleg Orbán Viktorról beszélt a Nemzeti Múzeum előtt.
márc. 15
11:23
Orbán Viktor: Európa ma nem szabad! (444.hu)
Orbán Viktor leszámol az internacionalista hagyománnyal
márc. 15
11:39
Egészen valószerűtlen, ami a bicajosokkal történt - videó (BorsOnline)
Akár egy rajzfilmben. Prérifarkas és kengyelfutó gyalogkakukk? Ugyan már, mostantól valami egészen más a menő.
márc. 15
11:42
LMP: ma is érvényt kell szerezni Táncsics igazságának (hirado.hu)
Beszédében Petőfi Sándort idézte.
márc. 15
11:44
Tarlós: múlttal és jövővel szembenézve kell cselekedni a nemzetért (hirado.hu)
A főpolgármester Jókai Mórt idézte: nem a bátraké a pálma, hanem azoké, akik szeretik a hazát.
márc. 15
11:54
Szétfütyülték Orbán beszédét (444.hu)
Közben összekaptak a kormánypártiak és az ellentüntetők.
márc. 15
11:56
Felrobbant egy autó Berlinben (444.hu)
A sofőr meghalt a Charlottenburgban reggel 8-kor történt robbanásban, ami a rendőrség gyanúja szerint robbantásos merénylet volt. (USA Today)
márc. 15
12:00
Autóbomba robbant Berlinben (hirado.hu)
A rendőrség szerint semmi nem utal terrortámadásra.
márc. 15
12:15
Autóba rejtett bomba robbant Berlinben (BorsOnline)
Az embereket felszólították, hogy maradjanak otthon.
márc. 15
12:18
Itt újra meghallgathatja a kormányfő beszédét (hirado.hu)
A miniszterelnök a Múzeumkertben, a március 15-i központi ünnepségen szólalt fel.
márc. 15
12:20
Együtt: az Orbán-rezsim rárontott a szabadságra (hirado.hu)
Az ellenzéki párt szerint ma Magyarországon "a szabadság ügye rosszul áll".
márc. 15
12:22
Tüntetők skandáltak Orbán beszéde alatt (hirado.hu)
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott díszünnepséget tüntetők zavarták meg.
márc. 15
12:27
Néhány óra alatt több centi hó esett (444.hu)
Persze nem mindenhol, és csak a hegyekben marad meg a hó.
márc. 15
12:36
Lázár: ma a szabadság a választás jogát jelenti (hirado.hu)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, a szabadságunk túl drága ahhoz, hogy egyetlen brüsszeli határozat elvehesse, megkurtíthassa.
márc. 15
12:38
Újabb terrorriasztást adott ki az USA Ankarára (hirado.hu)
A mostani figyelmeztetés kiterjed a középületekre, a követségekre, a katonai övezetekre, a forgalmasabb terekre, a bevásárlóközpontokra, az imahelyekre és a turisztikai látványosságokra is.
márc. 15
12:40
A magyarokat köszöntötte a román miniszterelnök (hirado.hu)
A két ország közös céljait hangsúlyozta Dacian Ciolos.
márc. 15
12:42
Szeptemberben avatják szentté Teréz anyát (hirado.hu)
Döntött a Ferenc pápa vezette vatikáni bíborosi konzisztórium.
márc. 15
12:44
Így lepte be ma Zircet a hó (hirado.hu)
Dobogókő és a Kékestető is fehér takarót kapott.
márc. 15
12:51
Miközben Orbán beszélt, tüntetők csaptak össze (BorsOnline)
Ma, 168 évvel ezelőtt az európai népek nagy szabadságharcai után "a mi közös otthonunk, Európa nem szabad" - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i ünnepi beszédében kedden Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumnál.
márc. 15
12:54
Balog: '48 fiataljai a szabadságért, a polgári Magyarországért harcoltak (hirado.hu)
Hősök, igazi forradalmárok voltak - mondta a miniszer.
márc. 15
12:56
Szakértő: az áprilisi törvényekkel teremtették meg a modern Magyarország alapjait (hirado.hu)
Az akkor lefektetett intézmények máig irányadóak - mondta Horváth Attila.
márc. 15
12:58
Hol a határ? – Lomnici Zoltán a Farkasokról (hirado.hu)
A bíróság nem csak bejegyzett civil szervezetet oszlathat fel, ha az félelmet kelt, csorbítja mások szabadságát – mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Jobbikkal összefüggésbe hozott Farkasok nevű csoport kapcsán.
márc. 15
13:00
Kozmopolita, keresztényellenes nemzetközi összeesküvést leplezett le Orbán Viktor (444.hu)
A Nemzeti Múzuem előtt szabadságharcot hirdetett Európa felszabadításáért az emberjogi harcosok falkái ellen. Szerinte tudatosan küldik ránk Brüsszelből a migránsokat.
márc. 15
13:02
Alaposan elázott Orbán Viktor (444.hu)
Megázott az ország miniszterelnöke ünnepi beszéde közben, sőt még az ünnepi beszéd is elázott.
márc. 15
13:09
Játék közben fulladtak a kerti tóba a kétéves ikrek (BorsOnline)
A családi ház kertjében lévő tóba estek bele a kicsik, esélyük sem volt egyedül a túlélésre.
márc. 15
13:12
Debreceni polgármester: március 15-e a tiszta, őszinte szavak forradalma volt (hirado.hu)
1848 tavaszán a magyaroknak elegük lett abból, hogy hazánk érdekeit figyelmen kívül hagyva az ország határain túlról mondták meg nekik a követendő utat - mondta Papp László.
márc. 15
13:14
Tóbiás: a sajtószabadság megmutatja a társadalom állapotát (hirado.hu)
Az MSZP elnöke szerint a Fidesz nagyrészt ellehetetlenítette a sajtónak azt a részét, amely nem szolgálja ki.
márc. 15
13:16
Az eső ellenére sokan látogattak el a budai Várba (hirado.hu)
A Magyar ízek utcájában 130 árus portékája várja egész nap az érdeklődőket.
márc. 15
13:30
Kártérítési per indult a dízelbotrány miatt a VW ellen (hirado.hu)
Az intézményi befektetők szerint a cég fontos információkat titkolt el a részvénytulajdonosok elől.
márc. 15
13:33
Ezt üzente Orbán a fütyülőknek (444.hu)
Szerinte a hangoskodóknak „gazdaállat híján meg vannak számlálva a napjai”.
márc. 15
13:35
Pintér Sándor két esernyővel védekezett (444.hu)
Fotó: Illyés Tibor / MTI Idén március 15-én (amikor megint havazott) a belügyminiszter nem bízta a véletlenre: Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője (jobbra) és Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős kormánybiztos (balra) mellett állva egy nagy és egy kis esernyővel védte magát, miközben hallgatta az éppen bőrig ázó miniszterelnök beszédét.
márc. 15
13:48
Varga Mihály: március 15. a modern, független Magyarország születésnapja (hirado.hu)
A kormány rendbe tette és növekedési pályára állította a gazdaságot, valamint visszaadta a határainkon túl élő magyarságnak a nemzethez tartozás jogát - mondta a miniszter Székelykeresztúron.
márc. 15
13:50
Kiss-Rigó László Hódmezővásárhely díszpolgára lett (hirado.hu)
Az elismerést a város az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett díszközgyűlésén adta át Lázár János.
márc. 15
13:52
A franciáknál nem lesz korlátlan befogadás (hirado.hu)
A francia miniszerelnök ugyanakkor üdvözölte Németországnak és vezetőinek "bátorságát" a migránsok befogását illetően.
márc. 15
14:03
Kelemen Anna csipkében ünnepli március 15-ét – videó (BorsOnline)
Az 1848-as forradalom és szabadságharcról mindenki másként emlékezik meg. Hazánk szilikonkirálynője például így.
márc. 15
14:06
Fidesz: "gyurcsányisták" próbálták megzavarni Orbán Viktor beszédét (hirado.hu)
Egy "maréknyi" "gyurcsányista" próbálta megzavarni a nemzeti ünnepet, de nem jártak sikerrel - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője kedden a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
márc. 15
14:06
Az ember, aki azért nem hallgatott a rendőrökre, mert ő az Orbán-kormánnyal van (444.hu)
Erről kiabált káromkodva, mégsem értettek a rendőrök a szóból, hanem bilincsben vitték el.

Keresés