Kiss Máté, a a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a lakástűzben, amit robbanás előzhetett meg, ketten sérültek meg súlyosan, egyiküket a tűzoltóknak kellett kimenteni. A a négyszintes épület egyik harmadik emeletén keletkezett tűz a szomszéd lakásra is átterjedt miután kidőlt egy válaszfal.
Nem jön haza Lagzi Lajcsi – állítja hozzá közeli forrásunk. A független ügyvéd szerint ez nem akadályozhatja az eljárást, sőt szinte mindenhonnan hazahozhatják.
Ön megijedne-e, ha a hajnali sötétben jól táplált, nagy méretű, sportosan rövidre nyírt hajú, mappákat szorongató úriemberek várnák a Nemzeti Választási Iroda előtt?
Törökország nem kap extra pénzt addig a menekültek ellátására, amíg nem látszanak az első kifizetés eredményei. Pénteken folytatódik a brüsszeli csúcs.
Már nem kezdeném újra. Tönkreteszi a lelked. Szeretethiányom van. Havi egymilliót teszek zsebre, de milyen áron. Ki akarok szállni ebből az egész beteg világból!
Hazánkban nem gyakran választják problémamegoldásra a sztrájkolást, az utóbbi napokban azonban egyre többet hallani róla. Azzal viszont nem sokan vannak tisztában, milyen következményei lehetnek.
Vasárnap Melbourne-ben elrajtol az idei F1-es vb-sorozat, amelynek tetszik, nem tetszik, ismét a Mercedes-istálló, és azon belül Lewis Hamilton a legnagyobb esélyese.
Vádemelési javaslattal lezárták a nyomozást a magyarcsanádi férfi ügyében, aki a gyanú szerint szexuálisan molesztálta nevelt gyermekeit és súlyosan bántalmazta saját csecsemőjét.
Nagy az öröm a Madách Színházban: megszületett Sánta László Ádám. Édesapja a Mamma Mia! musical hősszerelmese, Sánta László, édesanyja Sánta-Széphalmi Júlia táncos.