Olivia Wilde második babáját várja Úgy tűnik a sztárok nagyon rákapcsoltak a baby-projektre, ugyanis minden héten legalább 3 sztárról derül ki, hogy terhes, pl. Blake Lively, Megan Fox és Eva Mendes is egy héten belül jelentette be az örömhírt. A tegnapi nap folyamán Olivia Wilde jelentette be, hogy második gyermekével terhes, rendkívül cuki módon. A gyönyörű színésznő az Instáján osztotta…
„Bocsánatot kérek Vadai Ágnestől, mert egy lakossági fórumon azt a valótlan tényt állítottam, hogy ellene az ügyészség vádat emelt. Ezzel szemben a való tény az, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tettem, azonban Vadai Ágnessel szemben nem folyik büntetőeljárás.”(MTI)
Ez lehetőséget ad a rendőrségnek arra, hogy házi őrizetben tartson minden olyan embert, aki megzavarhatja a közrendet, házkutatást tarthat bírói engedély nélkül, és gyülekezési tilalmat rendelhet el.
Ketten megsérültek, 21 embert pedig ki kellett menekíteniük a tűzoltóknak az éjszaka Szombathelyen egy négyemeletes házból, amelynek legfelső szintjén keletkezett lakástűz – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Az Európai Unió rá van utalva a menekültügyben Törökországra, ezért ott egyre erősebben korlátozzák a sajtót és lépnek fel kurdok ellen - mondta a Törökország szakértő szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
Két darab ág elég nekik, és már rakják is a tojásaikat az erkélyemre a galambok. Nem tudok szabadulni tőlük! – dühöngött egy belvárosban élő férfi. Sokan küzdenek azzal, hogy távol tartsák otthonuktól ezeket a madarakat.
Egy igazi kalóz rejtekhelyet fogunk most meglátogatni Cabo San Lucas Mexico Los Cabos partjaináltalálhatóak ezek az érdekes alakzatot öltő szikla óriások. A 16. századbanelsőosztályú búvóhelye volt a kalózoknak, akik a következő zsákmány érkezésétvárták. CaboSan Lucas határozottan jó vakációs hírnévvel bír. A strandok jellege igenváltozatos, a Kaliforniai-öböl és a…
Muri Enikő és (volt) szerelme között történt valami, az eljegyzés is fel lett bontva Muri Enikőről nemrég még azért írtunk, mert kedvese eljegyezte, és az énekesnő arról számolt be, hogy mennyire boldog, és gondolkoznak a családalapításon is. Most azonban rendkívül gyorsan változtak meg a nézetei, ugyanis Karesszal felbontották az eljegyzést. A Blikk eszmefuttatása szerint az énekesnő alig…
Gyanús EKÁER-adatok miatt kezdte el követni az adóhatóság egy gazdálkodó szállítmányozási gyakorlatát. Nem is tette hiába: a férfi „mindössze” 140 millió forintnyi rakományt titkolt el a hivatal elől.
Varga Viktor és Cynthia Dictator megpecsélte szerelmüket Varga Victor és Cynthia Dictator szerelme szétszakíthatatlan. Ezt most egy közös tetoválással is bizonyították. ANagy Duett első kieső párosa a Sztárchat vendégeiként is úgyévődtek, mint a szerelmesek, még akkor is, ha ők maguk nem szeretnékkategorizálni a kapcsolatukat. Ám Cinthya Instagram-bejegyzése nem pont errőlárulkodik, ugyanis…
A cég beismerte, hogy hatszázezer autó (157 ezer Mitsubishi, 468 ezer Nissan) mérési adait hamisították meg. A gyár független szakértőkből álló vizsgálóbizottságot állít fel, hogyan történhetett az eset. A hírre 15 százalékkal estek a cég részvényei, a tokiói börzén le is állították a kereskedést. (BBC)
Bölcsen teszi, ha cégét a világ legnagyobb oldalain, ügyfelekre optimalizálva próbálja becserkészni hirdetéseivel, ugyanakkor az egyik óriás, a Google nemrég változtatott a gyakorlatán.
Akkor is fogadtuk őt, amikor annak idején Németországban a pártfinanszírozási botrány miatt páriaként kezelték, és a CDU is elfordult tőle, jó kapcsolata volt Antall Józseffel, de többször kampányolt Orbán Viktor és a Fidesz mellett is – emlékeztetett a politikai elemző a 180 percben.
A földművelésügyi miniszter szerint 59 milliárd forint megtakarítást jelent a baromfihús, a tej, a tojás áfájának csökkentése az élelmiszergazdaságban.