2017. november 6. hétfő

nov. 6
4:03
Komoly változásokat hoz az élete: erre vállalkozott kisbabája miatt Szabó Zsófi (Blikk)
– Igazi konyhatündér lett Szabó Zsófi (29). A Story Exta várandós műsorvezetője rendszeresen főz férjének és a barátaiknak és ugyan még van egy kis ideje, míg megérkezik kisfia, folyamatosan szerzi be az eszközöket ahhoz, hogy születendő gyermekének is ő készítsen mindent. Ez persze sok feleség életében mindennapi dolog, ám az RTL Klub műsorvezetőj
nov. 6
4:07
Interneten zaklatják az X-Faktor tinijét (Blikk)
Az X-Faktor fiatal indulóját, Tóth Bettinát (17) bizony nem kímélik a kommentelők, kap bőven kritikát, bántást. Sőt, szexuális tárgyú üzeneteket is, lapunknak elárulta, hogy mi volt eddig a legdurvább „ajánlat”, amit kapott. A fiatal lány kora ellenére igen éretten kezeli a népszerűséggel járó előnyöket, valamint hátrányokat is.
nov. 6
5:12
Lady Gaga legyőzte fájdalmait és visszatért a színpadra (hirado.hu)
Bár azt nyilatkozta korábban, hogy visszavonul, a színpad mágnesként vonzza.
nov. 6
5:48
Rekordárat fizettek Prince gitárjáért (Infostart)
Rekordáron, 700 ezer dollárért (188 millió forint) kelt el Prince egyik gitárja - jelentette be a Julien's aukciósház.
nov. 6
6:39
Elképesztő, így néz ki most az elfeledett magyar szexszimbólum - Fotó (Ripost)
Nem semmi, milyen lesifotó került a Ripost birtokába!
nov. 6
6:41
Brutális sérülés, szörnyű baleset érte a TV2 fiatal sztárját (Ripost)
Sokkos állapotba került a fájdalomtól.
nov. 6
7:00
Meghalt Balla Demeter (ATV)
Életének 87. évében vasárnap elhunyt Balla Demeter Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, a nemzet művésze - közölte pályatársa, Keleti Éva az MTI-vel.
nov. 6
7:30
További halottak Texasban, Trump és Obama is megszólalt (Noizz)
Huszonhatra emelkedett a halálos áldozatok száma a dél-texasi Sutherland Springsben, ahol a település templomában vasárnap délben egy ámokfutó lövöldözött. A sebesültek száma meghaladja a harmincat.
nov. 6
7:42
Elképesztő: Tilos őrizet nélkül látogatni Aradszky László urnáját (Ripost)
A Szent István-bazilika altemplomában helyezték el a legendás énekes urnáját október 28-án.
nov. 6
7:44
Drámai titok derült ki Bárdosi Sándor feleségéről, tévedtek az orvosok (Ripost)
Több doktor is Bárdosi Ildikó szemébe mondta a lesújtó diagnózist.
nov. 6
8:12
Megkegyelmezett a belga bíróság katalónia vezetőinek (Noizz)
Feltételesen szabadlábra helyezte egy belgiumi vizsgálóbíró Carles Puigdemont volt katalán elnököt és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagját, akik ellen európai elfogató parancsot adtak ki Spanyolországban.
nov. 6
8:24
Megtalálták Olivia Newton John halottnak hitt barátját (Blikk)
Rábukkantak Olivia Newton-John (69) 12 éve eltűnt barátjára egy mexikói nudista sandon.
nov. 6
9:06
Ma se legyenek irreális elvárásaid - Egymondatos horoszkóp - november 6. hétfő (Glamour)
Igyekezz lecsillapodni
nov. 6
9:12
Művészek testfestéssel igazi alkotássá alakítja a terhességi csíkokat (Noizz)
Szép megoldás egy bosszantó problémára.
nov. 6
9:30
Alec Baldwin négyszeres apa lesz a 60. születésnapján (Blikk)
Tavaszra egy kisfiút kap születénapi ajándékként Alec Baldwin.
nov. 6
9:30
Művészek testfestéssel igazi alkotássá alakítják a terhességi csíkokat (Noizz)
Szép megoldás egy bosszantó problémára.
nov. 6
9:32
Kizuhant az ablak a helyéről és most nem tudja a lakó, mi legyen (Blikk)
Az ember már csak olyan, hogy a legtöbb dolgot az utolsó pillanatra halasztja. Fogorvoshoz csak akkor megyünk, ha már aludni sem bírunk a fájdalomtól, a gázkazánt az ősz végén nézetjük át, a csöpögő csapot akkor cseréltetjük ki, mikor a vízszámlán szereplő jókora összeget már nem tudjuk kimagyarázni magunk előtt sem azzal, hogy biztos sokat ment a
nov. 6
9:33
10 fontos dolog a nők számára a párkapcsolatban (Habostorta)
Te is szereted azt, ha párod elkényeztet, és gyengéd gesztusokkal vesz körül? Kinek ne tetszene az, ha bókolnak neki, vagy ha akár kisebb ajándékokat kap? ... The post 10 fontos dolog a nők számára a párkapcsolatban appeared first on Habostorta.hu.
nov. 6
9:42
"Mi volt ez az affektálás?": Zámbó Krisztián beszólt Janicsák Vecának (Femcafe)
A Sztárban sztár műsorában az énekesnő Zámbó Jimmy dalát adta elő.
nov. 6
9:48
Senki sem gondolta volna: Ez a várandós Szabó Zsófi új szenvedélye (Ripost)
A születendő kisbaba komoly változásokat hozott a csinos műsorvezető életébe.
nov. 6
9:51
Elkelt a világ egyik legszexibb modellje (Habostorta)
A világ egyik legszexibb modellje, Kate Upton (25) a hétvégén kimondta a boldogító igent kedvesének, a baseballsztár Justin Verlandernek (34). A pár a gyönyörű toszkánai ... The post Elkelt a világ egyik legszexibb modellje appeared first on Habostorta.hu.
nov. 6
10:12
5 híres gyerekmodell és színész régen és most (Noizz)
A gyerekek arcával rengeteg mindent eladnak, és akár évtizedekig is ugyanaz marad egy-egy márka arca. Az emberek azonban felnőnek és öregszenek és ez alól a gyerekmodellek sem kivételek.
nov. 6
10:30
Ilyen szép Dukai Regina édesanyja, közös fotót posztolt a sztár (Femcafe)
Már értjük, honnan a jó gének.
nov. 6
10:36
Sírva hívta fel férjét Szabó Zsófi. Nem titkolózott, elmondta neki az igazat (Blikk)
Így történt!
nov. 6
10:45
Alec Baldwin ismét apa lesz (Habostorta)
Alec Baldwin négyszeres apa lesz a 60. születésnapján, ugyanis tavaszra egy kisfiút kap születésnapi ajándékként. Alec Baldwin (59), aki mostanában Trump-paródiáival hívta fel magára a ... The post Alec Baldwin ismét apa lesz appeared first on Habostorta.hu.
nov. 6
10:51
Sosem volt ilyen szexi Király Viktor új kedvese - Fotó (Ripost)
Nem csoda, hogy azonnal elcsavarta a Sztárban Sztár versenyzőjének fejét!
nov. 6
11:00
Alec Baldwin 60 évesen ismételten apuka lesz (hirado.hu)
Már azt is lehet tudni, hogy kisfiú lesz vagy kislány.
nov. 6
11:06
Az 5 csillagos New York-i kutyahoteltől eldobod az agyad (Noizz)
Ezeket a körülményeket látva az jut eszünkbe, hogy még emberként is kellemes lenne egy ilyen hotelban elszállásolva lenni. Pláne New Yorkban! Ám ez a luxus kizárólag ebeknek szól.
nov. 6
11:06
Kendall Jenner farmer, pólós szülinapi szettjét a 2 milliós diszkócsizma dobta fel (Glamour)
Hasvillantás, rongyrázás
nov. 6
11:09
Nem titok többé: közös fotón mutatta meg őt Liptai Claudia (Blikk)
Ennyi idő kellett hozzá!
nov. 6
11:11
Szirénázó mentők lesznek mindenütt - Robbantásos merényletre készülnek a Honvédkórházban (Blikk)
Szirénázó mentők lepik el a Honvédkórház környékét kedden, terrorveszélyre készülnek ugyanis a mentők a kórház személyzetével.
nov. 6
11:18
Kiderült, ki lesz az új műsorvezető Czippán Anett helyett (Femcafe)
Hivatalosan bejelentették az új műsorvezetőt.
nov. 6
11:18
A gála legforróbb pillanata: Kate Winslet Allison Janney-vel csókolózik a színpadon! (Glamour)
Love is in the air!
nov. 6
11:20
Angelina Jolie talpig selyemben, hatalmas mosollyal a vörös szőnyegen! (Glamour)
Ragyog a színésznő!
nov. 6
11:36
Gyászol az ország: elhunyt a Jászai-díjas színművésznő (Femcafe)
82 éves volt.
nov. 6
11:39
Mick Jaggernek ismét új szeretője van (Habostorta)
Tavaly született meg Mick Jagger (74) nyolcadik gyermeke, a zenész mégsem képes leállni a csajozással. Úgy tűnik, a 74 éves sztár legkisebb gyermekének édesanyja, Melanie ... The post Mick Jaggernek ismét új szeretője van appeared first on Habostorta.hu.
nov. 6
11:42
Komoly műtéten van túl: meg kellett operálni a magyar humoristát (Blikk)
Kovács András Péter kórházi szobájából jelentkezett: komoly műtét várt rá és nem volt teljesen nyugodt.
nov. 6
11:44
Odavágott a Samsung az Applenek a legújabb telefonjuk miatt (Blikk)
Egy rövid reklámfilmben bírálta a Samsung az Applet.
nov. 6
11:48
Havas Operába ment az apás szülés helyett (ATV)
A tanár úr maga sem gondolta volna, hogy ilyen kellemetlenség megeshet vele, mégis így történt: szeretett volna jelen lenni fia születésénél, ám végül saját hibájából lemaradt a fontos eseményről.
nov. 6
11:54
Ő az a sztáredző, aki 43 évesen megnyerheti a Ninja Warriort (Ripost)
Szentgyörgyi Rómeó sóvárogva nézte az amerikai adásokat.
nov. 6
11:56
Som Lajos diliházba záratta magát a börtönbüntetés elől menekülve (Ripost)
Amennyire sikeres volt a Piramis együttessel a pályája, annyira kalandos is.
nov. 6
12:12
Győzike újra a legdurvább adótartozók között, visszakerült a NAV szégyenlistájára (Blikk)
Rövid szünet után Gáspár Győző ismét visszakerült a NAV legnagyobb adósainak listájára.
nov. 6
12:12
Gyász: meghalt Antonio Banderas édesanyja (hirado.hu)
A család megható sorokkal és egy gyönyörű fotóval búcsúzik Ana Bandera Gallegotól.
nov. 6
12:12
Esküvője után ezzel a két csajjal bulizott Khal Drogo (Noizz)
Illusztris társaság gyűlt össze Jason Momoa körül az elmúlt néhány órában, amelyről saját szemünkkel is megbizonyosodhatunk a kicsit sem átlagos külsejű férfi Instagram oldalán.
nov. 6
12:18
Komoly műtéten esett át a magyar sztár, a kórházból üzent (Femcafe)
Két dolog miatt aggódott nagyon.
nov. 6
12:24
Dakota Johnson megint egy szál zakóban villant izgalmas dekoltázst (Glamour)
Újabb csodás vörös szőnyeges szett
nov. 6
12:45
Hatalmas öröm érte Hódi Pamelát! Gratulálunk (Blikk)
Ezt ő maga is alig hitte el.
nov. 6
12:47
64 évesen vállalt újabb gyermeket a legendás magyar énekes (Blikk)
Őszintén elmondta, miért döntött így.
nov. 6
12:48
Az élő baba sorozatsztár az Instagramon mutatta be a barátját (Glamour)
A modern család szépsége a közösségi oldalon felvállalta a kapcsolatát
nov. 6
12:50
Mihalik Enikő nemcsak szexi, de végtelenül kitartó is! Így futotta le a New York-i maratont! (Glamour)
Gratulálunk!

Keresés