Rekordszintű eredménnyel, a küldöttek 100 százalékos támogatásával választották meg Martin Schulzot a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökének vasárnap Berlinben a párt rendkívüli kongresszusán.
Ezen a véleményen van Jerzy Snopek Lengyelország budapesti nagykövete. A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta, a két nemzet ezeréves barátsága nem puszta közhely, és talán példátlan a világtörténelemben.
Telki — Az Aranycsapat óta nem lőtt gólt Portugáliának idegenben a magyar labdarúgó-válogatott, amely legközelebb szombaton lép pályára Lisszabonban világbajnoki selejtezőn.
Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke az MTI-nek a helyszínen elmondta, hogy a regisztráció alapján 113-an - köztük a magyar szinkronúszó válogatott tagjai és a vb önkéntesei - szelfiztek egyszerre a telefonjukkal a fürdő nagymedencéjében, s ezzel egy új, úgynevezett tömegszerűségi rekordot állítottak fel.
Egy morálfilozófiai lapban jelent meg az év kommentelőetetése: az Oxford Egyetem filozófusa a vadon élő állatok megölése mellett kampányol, pusztán erkölcsi okokból.
Soron következő, 1967-es filmünk egy majd' 50 évvel korábbi nyarat, vagyis az ifjú Szovjetunió egész területére kiterjedő polgárháború idejét mutatja be, mikor is a régi rend visszaállításáért harcoló fehérek ellen a magyar internacionalisták is a vöröskatonákkal vállvetve küzdöttek – ez a Csillagosok, katonák.
A Koch borászat a PAR Wine Award International verseny Top Gold elismerése mellett két arany- és egy ezüstmedált is kapott a Düsseldorfban tartott nemzetközi bormustra díjátadó ünnepségén.
Többször is a rendőrséghez fordult segítségért, ám zaklató volt barátját így se sikerült megállítania. A férfi tavaly nyáron elvágta a lány torkát, majd rágyújtotta a hálószobát.
Egy iraki katonai forrás szerint Moszulban egy légitámadásban meghalt az Iszlám Állam terrorszervezet hat jelentős parancsnoka, mindannyian külföldiek.
Egy iraki katonai forrás szerint Moszulban egy légitámadásban meghalt az Iszlám Állam terrorszervezet hat jelentős parancsnoka, mindannyian külföldiek.
Hányszor hallottuk gyerekkorunkban az anyukánktól vagy az apukánktól, hogy kapcsoljuk fel a lámpát, ha este sötétedéskor könyvet vagy újságot vettünk a kezünkbe!
Nincs pihenés Eva Longoriának. A Született feleségek egykori sztárja nemrég párducmintás fürdőruhában, egy fehér zakóban és egy pár magas sarkúban mutatta meg, hogy ő bizony még mindig dögös.
A határok megnyitásáért, valamint a Törökország és az Európai Unió közötti megállapodás ellen tüntettek migránsok és sok görög is Athénban. A megállapodás értelmében ugyanis addig kell Görögországban maradniuk a migránsoknak, amíg el nem bírálják menedékjogi kérelmüket.
Szerdán 26, pénteken pedig 18 kilogramm marihuánát találtak az ellenőrök a csempészeknél. A vagyonvédelmi kamara elnöke arról beszélt a Híradónak, hogy a magyar határzár miatt az embercsempészet nehézzé és kockázatossá vált, ezért a bűnbandák próbálnak új megélhetési forrást keresni.
A helyszínen meghalt annak a személygépkocsinak a vezetője, amelyik a Vác és Csörög közötti úton, az M2-es autópálya felüljárója alatt felborult vasárnap délután - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Hazánk fiai nemsokára kulcsfontosságú vb-selejtező mérkőzést játszanak majd a Cristiano Ronaldo vezette Európa-bajnok Porutgália ellen. Ön szerint megnyerhetjük a mérkőzést?
Balog Zoltán vasárnap Hájim Kac izraeli szociális miniszterrel tárgyalt, akivel elsősorban egy szociális biztonságról szóló egyezmény előkészítéséről egyeztetett.
Hollywood — Mel Gibson (61) titokban pénzt adományoz a holokauszt túlélői számára. Minderről egy alapítvány vezetője rántotta le a leplet egy nyilatkozatában.
Phenjan — Lépésről lépésre közelítünk egy nukleáris háborúhoz, ezt a félelmetes végkifejletet jósolja a Koreai-félsziget jövőjével kapcsolatban egyre több szakértő.