2024. április 4. csütörtök

ápr. 4
0:12
Kvíz: okosabb vagy, mint egy ötödikes? (Noizz)
Belegondolni is őrület, hogy mennyi mindent kellett megtanulnunk általánosban és középiskolában. De ezen is túl kell esni, a megszerzett tudást pedig a gyakorlat hiányában el is felejthetjük. A kérdés viszont az, hogy tudsz-e annyit, mint egy ötödikes.
ápr. 4
0:16
Elhunyt a világ legidősebb férfija: hosszú életét részben a napi felesnek is köszönte (Noizz)
Elhunyt a világ legidősebb férfija, Juan Vicente Pérez. A venezuelai férfi 114 évet élt, és pusztán egy hónap választotta el a következő születésnapjától. Pérez úr bő két éve tartotta a világ legidősebb férfija címet.
ápr. 4
0:18
Felmondtad a lakásbiztosításodat? Így válassz és köss jobbat! (Glamour)
2024 volt az első év, amikor március hónapban szabadon fel lehetett mondani a lakásbiztosítás szerződéseket, idén a húsvét miatt április 2-ig volt erre lehetőség. A régi biztosítás helyett pedig akár 30 nap is rendelkezésre áll, hogy megtaláljuk az újat, hiszen a felmondást követő 30 napban még él a régi szerződés. Szakértők mondják el, mi alapján
ápr. 4
0:20
Fenyegetés: húszezer elefántot küldene Németországba egy afrikai ország (Noizz)
A dél-afrikai Botswana elnöke azzal fenyegeti Németországot, hogy húszezer elefántot küld hozzájuk, ezzel is jelezve, miért fontos vadászattal visszafogni az állatok túlszaporulatát.
ápr. 4
3:15
Boltot nyitott a Viszkis: Ambrus Attila nagy dobásra készül (BorsOnline)
Húsvét hétvégén megnyitotta boltját az egykori bankrabló.
ápr. 4
3:51
Sokkoló felvétel, Magyar Péter múltjából került elő (Promotions)
Előkerült az elfeledett felvétel Magyar Péter múltjából.
ápr. 4
4:21
Napi horoszkóp - április 4: Az egyik csillagjegynek új szintre emelkedhet a párkapcsolata, a Kosnak mélyre kell néznie magában (Promotions)
Csütörtökön erre érdemes számítani, lássuk mit mondanak a napi horoszkópok.
ápr. 4
4:36
Tombol a palota: Meghan 1 milliós ruhában szegte meg a királyi protokollt, olyat tett, amit nem lett volna szabad (Femcafe)
Bár Meghan Markle hivatalosan már nem számít a királyi család tagjának, miután Harryvel együtt otthagyták a famíliát és az Egyesült Államokba költöztek, most mégis olyat tett, amivel minden bizonnyal magára haragította a palotát.
ápr. 4
4:51
Kiszel Tünde megmutatta 40 évvel fiatalabb szerelmét, pimaszul jóképű fiatalember hódította meg a naptárdíva szívét (Promotions)
Kiszel Tünde akár a nagymamája is lehetne új párjának.
ápr. 4
5:15
"Izom mami" - imádják a rajongók, ahogy a medencében csobban Szabó Franciska (BorsOnline)
Az Exatlon sztárjának teste megőrjíti a követőit.
ápr. 4
5:21
Éjfél után hirtelen kisütött a Nap Amerikában, teljesen összezavarodott az emberiség az első dokumentált napkitöréstől (Promotions)
A Carrington-esemény 1859-ben még csupán érdekesség volt, napjainkban azonban már nagyon komoly katasztrófát okozna a bolygónkon.
ápr. 4
5:33
Sztárok, akik elszalasztották életük szerelmét - És nagyon megbánták a dolgot (Joy)
Az alábbi sztárok egy része a szakítást bánta meg, más részük azt, hogy sosem vallották meg érzéseiket a másiknak.
ápr. 4
5:45
Minden nap ivott. Meghalt a világ legidősebb embere (AC News)
Venezuelában meghalt a világ legidősebb embere. A Guinness Rekordok Könyve 2022-ben ítélte neki a címet.
ápr. 4
5:48
Cooky kedvese újra munkába állt (Habostorta)
Repül az idő: Cooky és kedvese, Debóra gyermekei, Kevin és Nátán is óvodás már, így Debóra egyre több munkát tud vállalni, amihez Cooky maximálisan
ápr. 4
5:51
Hevesi Kriszta ledobta a ruhát és megmutatta nedves kebleit, falatnyi bugyija nem is látszódik (Promotions)
Mintha semmi nem viselne a képen, a decens pszichológusnő megvadult.
ápr. 4
6:00
"Ameddig halljuk és látjuk, addig halhatatlan" – Összetartó a tíz éve elhunyt Szabó Gyula családja (Blikk)
Nem halt meg, akiről beszélnek – tartja a mondás, ami Szabó Gyulára különösen igaz. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze 2014. április 4-én, hosszas betegeskedés után hunyt el, éppen tíz évvel ezelőtt. Az emlékét a mai napig őrzik a barátok, pályatársak és a családja is.
ápr. 4
6:00
Magyar Péter nevelőintézettel fenyegette gyermekeit (Ripost)
Magyar Péter a fiait is lelki terrorban tartotta.
ápr. 4
6:15
Hamarabb jön a strandidő, mint gondoltad (BorsOnline)
Ma még könnyen elkaphat napközben a zápor, de a hétvégén már szinte forróság lesz.
ápr. 4
6:18
Házasság első látásra: Andris végre kimondta az igazságot Petrával kapcsolatban (Ripost)
Nehéz időszakon van túl a TV2 újdonsült házaspárja.
ápr. 4
6:21
Megláttam a húgom esküvői neghívóját es azonnal kiabalva hivtam fel, nem megyek el (Promotions)
Ekkora tiszteletlenség felett lehetetlen szemet hunyni, kettészakadt a család.
ápr. 4
6:24
Vége a Redditnek? Vége az internet utolsó jó részének? (Noizz)
Március végén tőzsdére lépett a Reddit, amelyre sokan az online szólásszabadság utolsó álló bástyájaként tekintenek. A közösségi média platform ugyanakkor nem szívesen enged a közösségiség éthoszából, ezért jelentős mennyiségű részvényt különítettek el a legelszántabb Redditoroknak. Sokak szerint azonban ez sem menti meg a profitéhes befektetőktől
ápr. 4
6:45
Kirekesztett lett Harry herceg, most omlott össze (BorsOnline)
Harry minden eddiginél magányosabbnak érzi magát.
ápr. 4
6:48
Kristen Stewart lefagyasztotta a petesejtjeit (Habostorta)
A 33 éves színésznő a gyerekvállalás kérdéséről beszélt: menyasszonyával kifejtették, hogy bár egyelőre még nem álltak oltár elé, már előre
ápr. 4
6:48
Páros lábbal rúgja ránk az ajtót a nyárias meleg, közel 30 fok lesz (Ripost)
Már nem kell sokat várnunk a jó időre.
ápr. 4
6:51
Kiderült, ki az idei X-Faktor első mentora (SzMo)
Egy év után tér vissza a zenei tehetségkutató az RTL-re. Az előző széria mentorai közül csak egy sztár lesz ott idén is az ítészek között.
ápr. 4
6:51
Napi horoszkóp 2024. április 4.: itt lenne az ideje egy számvetésnek (Life)
Az Oroszlánok számára eljött az ideje a számvetésnek, a Mérlegek pedig csapdában érezhetik magukat. Íme, a csütörtöki horoszkóp.
ápr. 4
6:51
Tudásmarcangoló nehéz kvíz: 10-ből 4 jó válasz az átlag lehet csak ebben a játékban (Promotions)
Mit jelent ez a 10 magyar szólás/közmondás? Próbára teheted magad azonnal.
ápr. 4
7:09
Nagyközönség előtt tálalt ki Tóth Gabi Tóth Veráról (BorsOnline)
Még Kiszel Tünde is megszólalt.
ápr. 4
7:12
Katalin hercegné egy nemlétező kezelést kap? Egy orvos felfedte az igazat (ATV)
Az orvosi szakmában nincs olyan, hogy ,,megelőző kemoterápiás kezelés", pedig állítólag ezzel kezelik a rákbeteg Katalin hercegnét. Egy orvos azonban elárulta, miről is van szó pontosan.
ápr. 4
7:15
Köllő Babettet nem akármilyen látvány fogadta reggel a fürdőszobában (BorsOnline)
Köllő Babett igazi laza anyuka, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy kislánya április elsejei tréfáin is csak jót nevet, annak ellenére, hogy Milla minden évben nagyon igyekszik borsot törni a szülei orra alá.
ápr. 4
7:18
Napi horoszkóp: A Szűz megújul, a Bika állásajánlatot kap - április 4. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
ápr. 4
7:21
Azonnal leáll az egyik hazai bank, bajba kerülhetnek az ügyfelek, ha nem értesülnek róla (Promotions)
Leállást jelentett az egyik bank.
ápr. 4
7:36
Egy csomó finom íz: étvágygerjesztő sauvignon blanc a Balcsiról (Blikk)
Két, átlagon felüli bort ajánlunk ezen a héten, két kiváló tételt a Balcsiról, tekintve, hogy tényleg itt a tavasz, így Budapest megindult a Balcsi felé.
ápr. 4
7:38
"Bármilyen támadás jön, azonnal összefogunk" – Megszólaltak Papp Máté Bence szülei: így fogadták be Tóth Gabit (Blikk)
Tóth Gabi és kedvese, Papp Máté Bence elképesztő részletességgel számoltak be a kapcsolatukról, illetve arról, hogy Gabira miként tekintettek a táncos szülei.
ápr. 4
7:40
Hajdú Péter őszintén megnyílt magánéletéről: "Önző voltam, és jót tett a hiúságomnak, hogy egy szép csaj engem akart" (Blikk)
Hajdú Péter Csernus Imrével beszélgetett, amelynek során magánéleti témákat feszegettek: a műsorvezető megosztotta, milyen félelemei vannak apaként, és azt is, mit gondol a félrelépésekről, amiben neki is volt már része.
ápr. 4
7:45
Marics Peti nagy dobásra készül (BorsOnline)
Az énekes közösségi oldalán jelentette be a nagy hírt. Marics Peti és Ember Márk sejtelmes poszttal jelentkeztek.
ápr. 4
7:48
Tóth Gabi kislánya vagányan beszól (Habostorta)
Tóth Gabi kislánya még csak négyéves, de nagyon karakán személyiség, akárcsak az édesanyja.Tóth Vera egyszerűen imádja az unokahúgát, így amikor
ápr. 4
7:48
Szakmát válthat Szegedi Fecsó, megtudtuk az igazságot! (Ripost)
Fecsó gyakran gyárt vicces TikTok-videókat.
ápr. 4
7:51
"Ez most valami más lesz" - Curtis végre bejelentette az örömhírt (BorsOnline)
Özönlenek a gratulációk.
ápr. 4
7:51
Végre egy kellemes hír az időjárásról, ez sokakat mosolyra derít majd - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Mutatjuk, milyen időjárásra számíthatunk ma és a következő napokban.
ápr. 4
8:15
Kulcsár Edina és G.w.M hajóskapitány lett (BorsOnline)
Eddig titokban tanulták a jachtok vezetésének csínját-bínját, nemrég sikeresen vizsgáztak is. Most már Kulcsár Edina és G.w.M nemrég kézhez kapták a jogosítványukat, hamarosan egy jachtot is szeretnének.
ápr. 4
8:18
Káosz a bécsi repülőtéren: budapesti járatokat is töröltek (Blikk)
Közel száz járatot törölt a Lufthansa-csoport osztrák leányvállalata, az Austrian Airlines április 4-én, csütörtökön. Két budapesti járat is érintett. Eközben a Lufthansa megállapodott a többször is sztrájkoló dolgozóival.
ápr. 4
8:18
Így kávézhatsz úgy, mint a világ leghosszabb életű emberei (Glamour)
Kávézni sokan szeretünk, de valóban olyan pozitívan hat ránk, mint amilyen jó élményt adhat elkortyolni belőle egy csészével? Nos, ha figyelembe vesszük, hogy a világ leghosszabb életű emberei hogyan gondolkodnak a kávézásról, egyet biztosan kijelenthetünk: önmagában abszolút jó a kávé, azonban van néhány tényező, amelyre határozottan érdemes figye
ápr. 4
8:21
Egyszerű, de nagyszerű: Frissítsd fel a gardróbodat, kövesd a minimalista divatot tavasszal (Life)
Itt az ideje, hogy felfrissítsd ruhatárad és az alapvető, letisztult ruhadarabokra fókuszálj. Adunk pár tippet, hogy mindezt hogyan tedd meg.
ápr. 4
8:21
Rejtélyes hangok zavarják meg időről időre az újpesti lakótelepen élőket, a helyiek évtizedek óta fejtegetik a különös jelenség okait (Promotions)
Az újpesti lakótelephez igen érdekes, már-már kísérteties történetek kapcsolódnak.
ápr. 4
8:36
Visszatér a jó idő, de a csütörtökön még érhetnek meglepetések (Noizz)
Csütörtökön többnyire borús idő várható, több vármegyére is figyelmeztetést adtak ki viharos szél, villámlás és jégeső miatt. A következő napokban azonban fokozatosan melegszik az idő, jövő héten akár már 30 fok is lehet.
ápr. 4
8:45
Cserhalmi György az egészségügyi állapotáról vallott: "Ez a bot hozzám nőtt, mint egy útitárs" (BorsOnline)
Kíméletlen betegségből gyógyult fel az elismert színész. Cserhalmi György megszokásból jár már bottal.
ápr. 4
8:47
Szentkirályi Alexandra: "Budapest egy magára hagyott, gazdátlan város" (BorsOnline)
Fontos kérdésekre válaszolt.
ápr. 4
8:48
Fogyókúra petrezselyemmel?! (Habostorta)
Húsvét után nagyon hasznos lehet ez a kis diéta, ugyanis segítségével közel 4-5 kilótól is megszabadulhatsz. A petrezselyemzöld négyszer több C-vitamint
ápr. 4
8:48
Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort (Ripost)
Vajon kivel töltötte az idejét Schmuck Andor?

Keresés