Az ENSZ Fejlesztési Programja által támogatott CSR projekt keretében mintegy száz szakértő bevonásával stratégiai javaslat készült a Magyar Kormány számára vállalatok társadalmi felelősségvállalásának ösztönzésére, és felgyorsítására.
Védelmébe vette az Európai Központi Bank egyik vezetője azt, hogy közpénzeket vetnek be a nyugati kormányok a pénzügyi válság által érintett bankok megmentésére. Az ilyen mentőakciók "kevesebbe kerüln...
A jövő évi költségvetés eredményszemléletben 3,2 százalékos GDP arányos államháztartási hiányt tartalmaz, pénzügyi szemléletben a hiány 3,4 százalék, azaz 975,9 milliárd forint lesz - jelentette be Veres János pénzügyminiszter hétfőn, Budapesten, mielőtt a költségvetés tervezetét átadta a az Országgyűlés elnökének.
Leállt a munkával hétfő reggel a Bamco konzorcium, így nem dolgozik a Szent Gellért téri metróállomás, az Etele téri pajzsindító akna és néhány szellőzőalagút megépítésén - közölte a DBR Metró Projekt...
Az MDF frakciója egyhangúlag megerősítette pénteki döntését, és kizárta Almássy Kornélt a frakcióból - mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a Parlamentben újságíróknak. Arra az újságírói k...
Közterheik további könnyítését várják a kormánytól a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek. Számítani lehet az ellenzéki pártok módosító indítványaira is, jóllehet az adócsomag egészét elutasítják.
Esélye sincs annak, aki vagyonosodási vizsgálat során arra hivatkozna, hogy kártyán nyert nagyobb összeget. Ha nincs közokirat és banki átutalás, ez a Legfelsőbb Bíróság szerint is veszett ügy. A becsléses eljárást az MSZP költségvetési munkacsoportja aggályosnak tartja.
Szeptemberben a gazdasági hangulatot mérő indikátor (ESI) az eurózónában 0.8 ponttal 87.7 pontra csökkent, míg az EU-ban pedig 1.5 ponttal 85.2 pontra mérséklődött. Az EU-ban a szeptemberi adat 1993 decembere óta a legalacsonyabb érték. (ProfitLine.hu)
A német üzleti ingatlan hitelező Hypo Real Estate árfolyama több mint 60 százalékkal esett hétfőn, miután egy helyi pénzügyi konzorcium az utolsó pillanatban pénzügyi segítséget nyújtott a vállalat részére. (ProfitLine.hu)
Gyurcsány Ferenc a rendszerváltás után a leghosszabb ideje hivatalban lévő kormányfő. A kormányfő négy éve, 2004. szeptember 29-én tette le először miniszterelnöki esküjét.
Bruttó 2 forinttal csökkenti a benzin literenként árát szerdától a MOL, a gázolaj ára nem változik - tudta meg a portfolio.hu. A döntés értelmében a benzin literjéért átlagosan 297 forintot kell fizetni, míg a gázolaj ára 308 forint marad.
A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) a Robin Hood adó törvényjavaslatának visszavonását kéri a kormánytól - közölte Wilde György, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.
Öt százalékkal többen fordultak az idén az ombudsmanhoz, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Erről Szabó Máté a hivatali tevékenységének első évéről tartott sajtótájékoztatóján számolt be hétfőn Bu...
Dr. Sántha Péter 2007 májusában került a veszprémi Continental Teves Magyarország Ipari Kft.-hez, hogy HR menedzserként mintegy 1200 munkavállaló (ebből több mint 100 fejlesztőmérnök) személyzeti ügyeit intézze.
A szabad demokrata frakció hétfői ülésén Kóka János frakcióvezetőt delegálta a Nabucco eseti bizottság élére - közölte a liberális párt az MTI-vel. A közlemény szerint a 12 tagú bizottság paritásos al...
Az amerikai könnyűolaj határidős ára 103 dollár alá csökkent, miután a gazdasági növekedés világszerte lassul, annak ellenére, hogy elvi megállapodás született az amerikai kormányzat és a szenátus között a 700 milliárdos pénzügyi segélycsomag elfogadásáról. (ProfitLine.hu)
A magas hőfokon mosott ruhák és az energia nem hatékony felhasználása miatt több ezer forinttal lehet nagyobb a háztartások havi energiaszámlája. Az energiatakarékos életmód éves szinten akár több tízezer forint megtakarítást is jelenthet.
Egy nemzetközi felmérés (IBM Global Business Services és az Economist) eredménye szerint ma a HR-igazgatók világszerte - természetesen Magyarországon is - az egyik legnagyobb problémának azt tartják, hogy vállalatuk nem tudja a munkatársak tehetségét, tudását és készségeit olyan irányban és ütemben fejleszteni, ahogyan azt az üzleti élet megkívánja.
A közszféra és a versenyszféra HR gyakorlata közötti átjárhatóság, szakmai információcsere és benchmark tevékenység erősítése érdekében - a Miniszterelnöki Hivatal illetékes szakállamtitkársága és a DGS GLOBAL RESEARCH közötti együttműködésnek köszönhetően - a hazai minisztériumok HR területért felelős vezetői, valamint a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ vezetői…
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. vezérigazgatója a Pannunion Csomagolóanyag Nyrt. 26.949.830 darab, egyenként 100,- forint névértékű, 2.694.983.000,- forint össznévértékű dematerializált, névre szóló törzsrészvényét 2008. szeptember 30. napjával a Terméklistára felveszi. Az értékpapírok Első Kereskedési Napja: 2008. szeptember 30 - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az előzetes várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamat 8,5 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfőn. (ProfitLine.hu)
A 2009. évi költségvetés végszavazása december 15-én lesz - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke hétfőn a Parlamentben, amikor átvette Veres János pénzügyminisztertől a borjúbőr táskában lévő ...
A brit Cadbury édességgyártó feltételezett melamin-szennyezés miatt kivonja a forgalomból azt a tizenegy csokoládékészítményt, amelyeket a vállalat pekingi gyárában állítottak elő. A brit vállalat hét...
A Fidesz etikai vizsgálatot indít, Szili Katalin házelnök pedig rendkívüli házbizottsági ülést hívott össze, miután hétfőn az adatgyűjtési ügyről szóló államtitkári válasz után a fideszes Arnóth Sándo...
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 8,5 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfőn. A 8,5 százalékos alapkamat május óta van érvényben. Piaci elemzők egybehangzóan a kamat t...
Másfélezren jelentkeztek nyári munkára a McDonald'shoz az idei szezonban. Közülük minden ötödik nyári diák döntött úgy, hogy ősztől is marad a gyorsétterem-láncnál. Az étteremlánc vonzerejét a diákok körében az utóbbi években az is növeli, hogy a nyári munkalehetőség megteremtése mellett a dolgozók továbbtanulását is ösztönzi a vállalat: a Dolgozói Ösztöndíj Program keretében idén 73 diák kap…
Tízezrek vonultak az utcára szombaton Olaszország számos városában a legnagyobb olasz szakszervezet, a baloldali CGIL felhívására, hogy tiltakozzanak a Berlusconi-kormány gazdasági és szociális politikája ellen.
Az emelkedő autó értékesítések ellenére az amerikai lakossági fogyasztás nem emelkedett augusztusban, holott az elemzők 0.2 százalékos bővülést vártak. (ProfitLine.hu)
A Monetáris Tanács a a mai kamatdöntő ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 8,5%-os szintjét. (ProfitLine.hu)
A Pannunion Nyrt. részvényeit szeptember 30-án, kedden vezetik be a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájába - közölte a tőzsde a honlapján hétfőn. A száz forint névértékű részvények bevezetési ára 250...
Az Európai Központi Bank a bankok számára 120 milliárd eurót kínált fel egy speciális keretű aukción a mai napon, hogy fokozza a pénzügyi intézmények likviditását. (ProfitLine.hu)
A várttal ellentétben augusztusban nem emelkedtek, gyakorlatilag a júliusi szinten maradtak a személyi kiadások az Egyesült Államokban. Elemzők 0,2 százalékos növekedésre számítottak. Júliusban a felü...
Kenya teaeladásból származó bevételei 2008-ban a kisebb termelés ellenére is elérhetik az 50 milliárd shillinget (684 millió dollárt); a tavalyi érték 43 milliárd shilling volt - jelentette be a Tea B...
Az OTP Bank a pénzintézet részvényeinek a varsói tőzsdére való bevezetését fogja kezdeményezni - jelentette ki Varsóban sajtótájékoztatón Csányi Sándor
A hétvégi tárgyalássorozat után a Wachovia Corp bejelentette, hogy a banki tevékenységét a Citigroup veszi meg egy olyan ügylet keretében, amelyet a Szövetségi Betétbiztosító (Federal Deposit Insurance Corp- FDIC) felügyel. (ProfitLine.hu)
A hitelezési válság két európai és egy amerikai bankot fenyeget, és a befektetők egyelőre nem biztosak abban, hogy a javasolt amerikai mentőterv megállíthatja-e a fertőzést.
"A Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően 2009-ben több mint kétszeresére emelkedik a tehetséggondozásra fordítható összeg" - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Társadalom a Tehetség Szolgálatában címmel megrendezett győri konferencián. 2009-től az állampolgárok is felajánlhatják adójuk 1 százalékát a Nemzeti Tehetség Program javára.
Az indoklás szerint a szigorú monetáris kondíciók fenntartása mindaddig indokolt, míg nem csökkenek egyértelműen a felfelé mutató inflációs kockázatok. Legközelebb akár vághatnak is.
A Business Coach Szakmai Közösség és a DGS GLOBAL RESEARCH megrendezi az első olyan konferenciát, ahol nem coach-ok mesélnek sikereikről, hanem a megbízók, ügyfelek mondják el a tapasztalataikat, ők hogyan és milyen eredményességgel használták szervezetükben ezt a fejlesztési eszközt.
Szikora János, az adóhatóság elnöke hétfői sajtótájékoztatóján cáfolta, hogy az APEH adatai illetéktelen kezekbe kerülhettek; ez a megfigyelési ügy kapcsán került szóba.
Az OTP bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor ma bejelentette, hogy a bank részvényeit a lengyel tőzsdére is bevezetnék. Azon pletykákat viszont tagadta az elnök-vezérigazgató, miszerint az OTP részvénycserére készülne a PKO-val.
George Bush amerikai elnök a hétvégén elvi megállapodás által elfogadott 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomag mielőbbi megszavazására sürgette a kongresszus tagjait. (ProfitLine.hu)
Véget ért az eladósodásból táplálkozó tízévi növekedés "partija", mondta hétfőn az ellenzéki brit Konzervatív Párt árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje, aki központi adócsökkentést nem ígért, v...
Az AAA Auto Group N.V. igazgatótanácsa szeptember 26-án Amszterdamban ülésezett, ahol a a vállalat jövőjével kapcsolatban határozatokat hozott. (ProfitLine.hu)