Az eredetileg tervezett 6,8 és az év elején várt 5,5 helyett csak 5 százalék volt az államháztartás tavalyi eredményszemléletű hiánya – derül ki a Központi Statisztikai Hivata...
Teljes erőbedobással igyekeznek rávenni amerikai és európai politikusok a washingtoni törvényhozás tagjait arra, hogy a napokon belül várható újabb szavazáson fogadják el a hét elejé...
Hektikus kereskedés után négy dolláros áremelkedéssel zárt az olaj kedden. A Brent hordónkénti a 98 dolláros, a WTI a 100 dolláros szint fölé kúszott. A nyersolaj határidős árait az erősödő részvénypiac hajtotta, illetve az a remény, hogy mégis döntés születhet majd a pénzpiac stabilizálásáról. A dráguló dollár mérsékelte az áremelkedés ütemét.
Az adómentes juttatások felhasználható kerete adott, de az alkalmazottak igényei eltérőek. Amennyiben a munkaadó valóban motiválni szeretne, célszerű mérlegelnie, kinek mire van szüksége, hány munkavállaló között kell szétosztania a juttatást és mennyit szán a fizetéseken felül cafeteriára.
A Wendy's és az Arby's Group Inc. egyesülésével létrejött új gyorsétteremlánc alaposan átalakítaná ételkínálatát, mellyel az idősebb vásárlókat kívánja megcélozni, számol be a Wall Street Journal.
Az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. (EMFESZ) megkezdte önkormányzati gázszolgáltatását: Nagyecsed az első olyan település, amelyik gázszolgáltató-váltás mellett döntött.
Egy újonnan készült, a vállalatvezetők viselkedését vizsgáló tanulmány azt találta, hogy a fejlődő piacokba vetett üzleti bizalom éles ellentétben áll a borús gazdasági kilátásokkal. A vezetők túlnyomó többsége optimista, vagy éppen nagyon optimista a következő két év bevétel-növekedését illetően.
Immunis a börtöngazdaság a kedvezőtlen piaci körülményekre: a büntetés-végrehajtásban működő tizenkét gazdasági társaság tavaly 6,8 milliárd forint forgalmat ért el, a cégek erősödése pedig töretlen - írta a szerdai Napi Gazdaság.
A jelzálogválság hatása ma már egyértelműen érezhető a világ tőzsdéin, és egyre félőbb, hogy a reálszektor vezető vállalatai is nehéz időszak elé néznek. A Deloitte elemzése a telekommunikációs szektorra váró kihívásokat vette górcső alá, és arra jutott, hogy leginkább a berendezésgyártók szenvedhetnek, a szolgáltatók részvényéből pedig akár biztos menedék is lehet.
Soros György ingatlanbuborék kipattanására vonatkozó prognózisa meglepő pontossággal bejött, a globális gazdaság rendszerének összeomlását illető jóslat egyelőre nem, bár esély jelenleg van rá. A befektető-gondolkodó szerint a piacokat alapvetően a szereplők tévképzetei és a valóság tükröződései irányítják, ezért téves az a hit, hogy a piac mindent megold.
Tíz százalék alatt maradt az elutasított magyar vízumkérelmek aránya az elmúlt egy évben a budapesti amerikai nagykövetségen. Ha a világméretű összesítés után sem emelkedik jelentősen a szám, akkor ezzel a vízummentességhez szükséges utolsó kritériumot is teljesíti Magyarország - értesült az MTI kedden követségi forrásból.
Ma bruttó 2 forinttal csökkentette a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol. Az olajcég legutóbb szeptember 24-én mérsékelte bruttó 8 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gá...
A büntetés-végrehajtásban működő tizenkét gazdasági társaság tavaly 6,8 milliárd forint forgalmat ért el, a cégek erősödése pedig töretlen - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint a vállalkozások állami...
Az Európai Központi Bank igazgató tanácsának tagja szerint, jóllehet Európára is hat az amerikai pénzügyi válság, de a bank nem látja szükségét egy, az amerikaihoz hasonló pénzügyi mentőprogram megalkotásának, mert az európai pénzügyi rendszer alapjában véve egészséges.
Magyarország magához ragadta a vezető szerepet a Nabucco gázvezeték projektjében - írja egy amerikai szakértő az Eurasia Daily Monitor keddi számában. A cikk szerint az ország a kormány, az ellenzék és a MOL összefogásával igyekszik minél előbb iráni gázt juttatni Európába, ehhez azonban a hideg iráni-amerikai viszony miatt csak az USA következő kormányától remélhet támogatást.
Bár az egészségbiztosítási alap megtakarításaiból származó összeg miatt lehettek helycserék a várólistákon, ha a kórház az előre hozott lehetőségről értesítette a beteget, akkor jogszerűen járt el
Aki fél, hogy beletörhet a foga egy mozi pattogatott kukoricájába, az vagy rágjon nagyon óvatosan, vagy egyen mást, mert kártérítésre nem számíthat! - így ítélkezett egy bíró New Yorkban egy perben. ...
[1916. első félév] A németek mesébe illő leleményességgel állitják elő por, vagy folyadék, vagy szilárd állapotban az élethez szükséges cikkek tömegeit kivonatok alakjában...
Magyarország vezető szerepet játszik a Nabucco-projekt felélesztésére irányuló erőfeszítésekben; iráni földgázzal akarja megtölteni a vezetéket - írta elemzésében Vladimir Socor amerikai Közép-Európa-szakértő.
A horvát olaj-és gázipari konszern, az INA intézményi befektetői elfogadták a Mol vételi ajánlatát - jelentette a Business.hr horvát internetes gazdasági újság
Magyarország magához ragadta a vezető szerepet a Nabucco gázvezeték projektjében - írja egy amerikai szakértő az Eurasia Daily Monitor keddi számában. A cikk szerint az ország a kormány, az ellenzék és a MOL összefogásával igyekszik minél előbb iráni gázt juttatni Európába, ehhez azonban a hideg iráni-amerikai viszony miatt csak az USA következő kormányától remélhet támogatást.
Immunis a börtöngazdaság a kedvezőtlen piaci körülményekre: a büntetés-végrehajtásban működő tizenkét gazdasági társaság tavaly 6,8 milliárd forint forgalmat ért el, a cégek erősödése pedig töretlen - írta a szerdai Napi Gazdaság.
Nem működik a piacgazdaság az uniós tojásszektorban - nyilatkozta a Világgazdaságnak Thury Attila, a Tojásszövetség elnöke. Szerinte ugyanis nem a vásárlók, hanem Brüsszel dönti el, hogy milyen termékek kerülnek a boltokba.
Esztergomban épül meg a következő Piramis Center, jelentették be kedden Budapesten. Az építtető Casaro Hungary egy több mint 58 ezer négyzetméteres építési telek megvásárlásáról szóló szerződést írt alá az esztergomi önkormányzattal.
Két hete eredménytelennek nyilvánították és leállították az almafogyasztásra buzdító kampány kidolgozására és lebonyolítására még szeptember elején meghirdetett gyorsított tárgyalásos eljárást - írta a szerdai Napi Gazdaság.
Az amerikai piacok a keddi napot a hétfői rekord mértékű esést követően jelentős emelkedéssel zárta. A Dow Jones index több mint 480 ponttal javult, visszanyerte a hétfői történelmi zuhanás alatt elszenvedett vesztesége közel felét. A DJIA index 485.21 ponttal, 4.68 százalékkal 10,850.66 pontig emelkedett. Az S&P 500 index értéke 58.35 pontot, 5.27 százalékot erősödve 1,164.74 pontra ugrott,…
A hallgatók mindennapjait megkönnyítő üzleti szolgáltatásokkal ismerkedhetnek meg szerdán és csütörtökön a Focus Corvinus Börzére ellátogatók a fővárosban, a Budapesti Corvinus Egyetemen - tették közzé a szervezők honlapjukon.
Mától ismét drágább a gáz: a lakossági fogyasztók 6,5, az ipari fogyasztók 9,8 százalékkal fizetnek többet. Idén ez a negyedik gázáremelés - tudósít a Magyar Rádió. A drágulás magáva...
Még októberben az Országgyűlés elé kerül az "Út a munkához" elnevezésű program, amelynek fő célja a rendszeres szociális segélyen lévő, tartósan munkanélküliek munkára ösztönzése és foglalkoztathatóságának javítása - mondta egy, a témát is érintő kőbányai lakossági fórumot követően Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
Charles Simonyi újabb űrutazásra készül - jelentette be egy virginiai űrutazás-szervező cég. A magyar származású milliárdos üzletember állítólag jövőre repül
Az eredetileg tervezett 6,8 százalék helyett csak 5 százalék volt az államháztartás 2007-es eredményszemléletű hiánya - derül ki a Központi statisztikai Hivatal jelentéséből. A mintegy 130 milliárd forintos "javulás" a Világgazdaság szerint annak köszönhető, hogy technikai módosításokat hajtottak végre az elszámolásokban.
A hazai kis- és középvállalkozások nehéz gazdasági körülmények között működnek, magasak és kiszámíthatatlanok a költségek, a bérekre rakódó nagy közteher gátolja a tisztességes foglalkoztatást, így még mindig magas (egyes becslések szerint mintegy 16 százalék) az illegálisan dolgozók aránya.
Magyarország vezető szerepet játszik a Nabucco-projekt felélesztésére irányuló erőfeszítésekben - írta elemzésében Vladimir Socor amerikai Közép-Európa-szakértő.
Nyolc éve nem sikerül megegyezésre jutniuk a budapesti taxisoknak a fővárossal, 20 forintot emelnének ugyanis a kilométerdíjakon, ám amíg nincs közgyűlési döntés, marad minden a régiben. Az utasoknak ez jó hír, ám az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint tarthatatlan az állapot. Ha nem születik számukra kedvező döntés, az utcára vonulnak a fővárosi taxisok - nem dolgozni, sztrájkolni. Hogy…
Az eredetileg tervezett 6,8 és az év elején várt 5,5 helyett csak 5 százalék volt az államháztartás tavalyi eredményszemléletű hiánya – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.
Immunis a börtöngazdaság a kedvezőtlen piaci körülményekre: a büntetés-végrehajtásban működő tizenkét gazdasági társaság tavaly 6,8 milliárd forint forgalmat ért el, a cégek erősödése pedig töretlen - írta a szerdai Napi Gazdaság.
Zsákfalvak, ahonnan egy út sem vezet kifelé: a Cserehátban segélyekből él a két legszegényebb magyar település szinte minden lakója. Falvak, ahol még kocsma sincs, és a leggazdagabb város, ahol minden húsz lakóra jut egy cég.
Az amerikai kongresszus felsőháza, a szenátus szerdán szavaz arról a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagról, amelyet a képviselőház hétfőn elvetett
Feszültség van az Agrana szerződött partnerei és a többi feldolgozó által kínált almafelvásárlási ár között. Utóbbiaknak viszont az alacsonyabb ár is túl magas, többen a leállást fontolgatják - írja a Napi Gazdaság.
Változatos a banki ügyintézők felkészültsége. Az esetek többségében az első találkozás alkalmával az ügyfél igényeinek a megismerésére koncentrálnak, a szerződésre, annak tartalmára nemigen hívják fel a figyelmet.