Vállalkozóként szeretnék nyugdíjba menni, milyen teendőim vannak ezzel kapcsolatban, kell-e a nyugdíjba menetel előtt adóbevallást, nyenyi-bevallást készíteni és lezárni, majd újból elindítani a kiegészítő tevékenységet? Rokkantnyugdíjasként mikortól vagyok jogosult öregségi, korkedvezményes vagy egyéb ellátásra? Rokkantsági nyugdíj kiszámításánál figyelembe veszik a ledolgozott évek számát?…
Az elmúlt időszak eseményei igencsak felkavarták a kedélyeket, a vállalkozások is joggal tarthatnak attól, mi vár rájuk, hogyan tudnak majd a jövőben forráshoz jutni. Megoldást számukra az uniós pályázati források jelenthetnek - véli Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda (MAPI) vezérigazgatója....
Jelentősen csökkent a mögöttünk álló negyedévben a közép-kelet európai tőzsdék összesített forgalma, a magyar piac pedig a MOL tavalyi saját részvény vásárlásainak köszönhetően a legintenzívebb...
Évekkel ezelőtt a kelet-európai ingatlanpiacok a nem ritkán kétszámjegyű hozamoknak köszönhetően egyre inkább felkeltették a külföldi ingatlan befektetők érdeklődését. A hitelválság megjelenésével azonban a nyugat-európai beruházók mára a túlélésért küzdenek és megkezdték a tőke kivonását a régióból. Ez a tendencia az árakon is érződik elsősorban a Balti-államokban, ahol az indokolt szinttől…
A klímaváltozás és a bioüzemanyagok iránti növekvő kereslet miatt világszerte jelentősen emelkedtek az élelmiszerárak, ennek köszönhetően 75 millióval több embert veszélyeztet az éhezés
Ma hajnalban tartották az utolsó elnöki tévés vitát az Egyesült Államokban. Ez volt a demokraták utolsó esélye arra, hogy fordítsanak, bár a vietnami veterán McCain szenátort korai lenne még leírni.
Egy amerikai környezetvédelmi csoport felmérése szerint, ami a napokban látott napvilágot, számos vezető márkájú palackozott víz szennyezőanyagokat is tartalmaz...
Fodor Gábor a nyugdíjak növekedését is visszafogná és nominális bér stopot is támogathatónak tart, némi adócsökkentéssel ellensúlyozva azt. A Napi Gazdaság csütörtöki számában megjelent interjúban az ...
Az eredeti tervtől eltérően már nem városközpont, hanem pláza épül a Bosnyák téren, ezt kifogásolják a zuglói önkormányzat ellenzéki képviselői - írja a Magyar Hírlap csütörtöki számában. Ferdinand...
NATO logisztikai kiválósági központot terveznek Veszprémbe - írja a Napi Gazdaság. A lap csütörtöki számában megjelent cikk szerint a kiválósági központ létrehozásában a Pannon Egyetem, a Nemzeti Fejl...
Az adatvédelmi országgyűlési biztos szerint a pénztárosoknak nem kell eltűrniük, hogy munkaadójuk személyi motozásnak vesse alá őket, ha nagyobb hiány mutatkozik náluk a nap végén - írja a Népszava. ...
A tegnapi amerikai tragikus makrogazdasági adatok hatására ismét lejtőre kerülő amerikai piacok, és az Egyesült Államok recessziójának a világgazdaságra gyakorolt hatásától való félelmek miatt ismét erőteljes eladásokba kezdtek az ázsiai befektetők. Ahogy kedden és szerdán az emelkedést. úgy csütörtökön az esésben éllovas a japán index. (ProfitLine.hu)
Az euroózónához január 1-jén csatlakozó Szlovákiát kevésbé érintette a pénzpiaci válság, mint Magyarországot. Mindez felveti a kérdést: stabilabbá tenné-e Magyarországot, ha már most az európai közös valutát használná az ország, vagy legalábbis a közeljövőben készülne annak bevezetésére. A portfolio.hu elemzője szerint az euró biztonságot ad, míg a Richter vezérigazgatója úgy látja: közép- és…
Grúzia újjáépítésére az Oroszországgal vívott fegyveres konfliktus után 2,38 milliárd eurót kell fordítani a következő három év alatt a Világbank és az Európai Bizottság becslése szerint.
Az EU országok összefogtak: számszerűsítve ez egészen pontosan 1700 milliárd eurót jelent az uniós bankrendszereknek. Fontos a bizalom és az, hogy a jövőben ne történjen ilyen válság
A kedvezőtlen amerikai gazdasági makroadatok miatt felerősödő recessziós aggodalmak, mely szerint a gazdaságok lassulása csökkenti a nyersolaj iránti igényeket, a fekete arany világpiaci ára csütörtök reggel 14 havi mélypontjára csökkent. (ProfitLine.hu)
A Fidesz szerint már érezhető a kormány "gigantikus és brutális" megszorításának előszele az egészségügyben. Pesti Imre, az ellenzéki párt parlamenti képviselője elmondta, hogy a kormány nem hajlandó idén biztosítani az egészségügyben dolgozók 13. havi bérének fedezetét, ezt az intézményeknek kell kigazdálkodni.
Erőteljes eladói hullám mellett kezdhetnek az európai piacok, miután a globális recessziótól való félelmek miatt így tettek a befektetők az amerikai és az ázsiai piacokon is. (ProfitLine.hu)
Az RFV tegnap bejelentette, hogy visszalép a Mester Kft-ben tervezett tőkeemelési szándékától, így nem vesz részt a plazma fáklya projektben sem. A társaság a lépést azzal magyarázza, hogy a...
Björn Ulvaeusnak, az ABBA együttes egykori tagjának 85 millió svéd korona (több mint 2 milliárd forint) ütheti a markát a nemzeti adóhatósággal folytatott bírósági eljárást követően.
A Vasasszakszervezet Járműipari Szövetsége tiltakozik a létszámleépítés mint válságkezelő módszer ellen, amit a munkáltatók alkalmaznak a kialakult pénzügyi válság miatt.
Egy gazdasági világválság kellős közepén már egy forintnak is érezzük a súlyát. A Privátbankár elárulja, hogy spórolhat 200 forintot számlánként úgy, hogy közben még környezettudatos is marad
Azonos távhőfogyasztás esetén ugyanannyit kell fizetni Budapest minden kerületében a szolgáltatásáért. A Főtáv szerint az árképzésük egyszerű, de sokan nem látják át
A gyenge amerikai makrogazdasági adatok tovább táplálták a recessziós félelmeket, melyet csak tovább fokozott a Fed elnök, Ben Bernake szavai, aki jelentős fenyegetettségről beszélt a válság gazdasági hatásaira utalva. Mindezek következtében a DJIA index az 1987-es tőzsdekrach óta nem látott mértékben csökkent. A Nasdaq mutatója 2003 óta legalacsonyabb szinten fejezte be a napot. (ProfitLine.hu)
Ellenállásaink kedden megállították az indexek emelkedését, és a kis megtorpanást kihasználva a medvék visszaosontak a piacra, hogy ott folytassák őrült medvetáncukat, ahol a múlt héten abbahagyták....
2008. október 10-én a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új nyíltpiaci eszközt jelentett be a hazai FX-swap piac likviditásának elősegítése érdekében. A mai napon az MNB és az Európai Központi Bank (EKB)...
A befektetők óvatosak a gazdasági válság okozta kockázatok miatt, és ez hatással van a magyar állampapírpiacra is - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szarvas Ferenc, az Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatója. Hozzátette: meg kell várni, amíg a gazdasági válság után beáll egy egyensúlyi helyzet, akkor könnyebben lehet tervezni a költségvetési kiadásokat is.
Jövőre legálisan fogadhatnak interneten az online szerencsejáték kedvelői, a Pénzügyminisztérium tervei szerint ugyanis részben liberalizálják a piacot....
Újabb hatalmas zuhanással nyithatnak ma az európai tőzsdék, legalábbis erre lehet következtetni a határidős indexek jelenlegi állásából. Az amerikai futures-ök szintén tovább esnek. A határidős...
Nagy zuhanással zárta a tegnapi kereskedést a BUX index, miközben a decemberi határidős BUX még nagyobb, 15%-os szakadást szenvedett el. Ennek hatására a határidős kamattartalom az idei évben (vagy...
Jelentős erősödéssel indította a csütörtöki napot a dollár az euróval szemben, miután a befektetők biztosnak hitt eszközökbe menekülnek, mivel egyre inkább bizonyossá válik, hogy elkerülhetetlen a...
2008. október 10-én a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új nyíltpiaci eszközt jelentett be a hazai FX-swap piac likviditásának elősegítése érdekében. A mai napon az MNB és az Európai Központi Bank (EKB) közös...
A pénzügyi helyzet romlása miatt az Standard&Poor's leminősítheti Magyarországot és Ukrajnát is. A hitelminősítő intézet mindkét országot arra a listára tette, amelyen azok szerepelnek, akiket a...
Szerdán kora reggel (7.00 h-kor) gyengébben állt a forint az euróhoz és a dollárhoz képest is a londoni bankközi piacon, mint szerdán későn. A DowJones hírügynökség szakértőket idézve értékelésében az...
Elbocsátja a kölcsönzött munkaerő egy részét a szentgotthárdi General Motors Powertrain Kft. - közölte Légrádi Edit, a gyár szóvivője az MTI érdeklődésére szerdán.
Az államkötvény-piaci helyzet normalizálódása relatíve lassú maradhat a következő néhány hónap folyamán. A válság egyre nagyobb károkat okoz már Magyarországon is
Fodor Gábor a nyugdíjak növekedését visszafogná és nominális bérstopot is támogathatónak tartja, némi adócsökkentéssel ellensúlyozva azt, írja az MTI a Napi Gazdaság cikke alapján.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében 2008. október 15-én, a Budapesti Értéktőzsdén 45.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 3.865,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A FOTEX bejelentette, hogy leányvállalata, az UPINGTON Investments Ltd. a Concorde Zrt. részére adott megbízással 2008. október 14-én 200,000 db Fotex részvényt vásárolt 375 Ft/db átlagáron. Tegnap a...
Az OTP bejelentette, hogy a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében 2008. október 15-én, a Budapesti Értéktőzsdén 45,000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 3,865 forint/darab...
Dopping az, amitől a legjobbak még jobbak lesznek, de nem csak ők élnek vele. Dopping az, aminek a használata súlyos következményekkel járhat, s aminek az árusítása révén néhányan nagyon gazdagok lesznek. A dopping hatalmas összegeket emészt fel, az előállítása éppúgy, mint használatának leleplezése. A dopping üzlet, sokaknak.
Eddig 30-35 milliárd forintnyi támogatást fizetett ki az agrártárca az Új Magyarország vidékfejlesztési programban (ÚMVP). Emellett még a héten négy új pályázat megjelenése várható....
Az FHB bejelentette, hogy a társaság 2008. október 15-én az 912.8 Ft-os árfolyamon 109,336 db FHB ’A’ sorozatú törzsrészvényt vásárolt. A társaság tulajdonában a fenti tranzakció...
Az Európai Unióban átlagosan 10%-kal drágultak az élelmiszerek, vannak azonban olyan európai országok is, ahol 40% feletti az áremelkedés mértéke idén....
A RÁBA bejelentette, hogy 2008. október 15-én a Budapesti Értéktőzsdén 6,123 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 894 Ft/darab átlagáron. A tranzakciót követően a RÁBA Nyrt. saját tulajdonában lévő...
Az UD Zrt. körül kirobbantott ügy egy klasszikus bolsevista trükk, ami arról szól: vádold meg az ellenfeledet azzal, amit te csinálsz, vagy csinálni akarsz - mondta Kövér László, a Fidesz választmányának az elnöke
A cseh kormányzat nem kíván az idei évben céldátumot megnevezni az euró bevezetésével kapcsolatban - közölte Miroslav Kalousek pénzügyminiszter. (ProfitLine.hu)