Februárban tovább emelkedett a felszámolások amúgy sem alacsony száma az építőiparban. Tavaly az év második hónapjában 228 céggel szemben indult fizetésképtelenségi eljárás az ágazatban, most 263...
A több mint egy évtized után először kibocsátásra kerülő orosz eurókötvény roadshow-ját tarják április 21-22-én New Yorkban - jelentette be Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter pénteken. (MTI)
Az alvásfelmérésben résztvevők 72%-a ritkán vagy soha nem érzi úgy, hogy eleget aludt volna, 25% ébred gyakorta pihenten s csupán 3% számolt be arról, hogy mindig elég időt tölt alvással
Emelkedéssel zártak pénteken a kínai részvénypiacok, ezzel heti szinten 1,8 százalékot erősödtek, miután az állami felügyelet alatt álló vállalatok jelentős nyereségekről számoltak be, valamint miután a Chinalco bejelentette, hogy a tavaly megakadt tárgyalások az ausztrál Rio Tinto-val kedvező irányba fordultak.
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény értelmében a nyugdíjjogosultsághoz, illetőleg a nyugdíj megállapításhoz szükséges éves adatszolgáltatását utoljára 2010. április 30-ig (vagy legkésőbb augusztus 31-ig) kell beadni a regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóságnak.
Az ING IM globális vagyonkezelő szerint a világgazdaság egyértelműen a fenntartható „gyógyulás” útján jár, még akkor is, ha időnként a kifáradás bizonyos jelei mutatkoznak
Olyan dokumentumokat adott át a magoszos Budai Gyula pénteken az ügyészségnek, amelyek szerinte bizonyítják, hogy Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere, parlamenti képviselő állami földeket játszott át egy külföldi befektetőnek. (MTI)
A fejlett országok GDP arányos államadóssága tavaly elérte a 90 százalékot, a növekvő államadósság növekvő kockázatot, bizonytalanságot jelent, a befektetői bizalom megingását hozhatja magával - hangoztatták a "Független költségvetési intézmények" címmel Budapesten rendezett konferencia pénteki, második napjának előadói. (MTI)
A szakorvosjelöltekről szóló kormányrendelet felülvizsgálatára szólította fel a LIGA Szakszervezetek a kormányt - szerintük a szabad munkahelyválasztástól fosztják meg a rezidenseket
Dr. Erős János elnökletével Budapesten tartotta ez évi közgyűlését az Állami Bankok Európai Szövetsége (EAPB), melyen elemezték a pénzügyi válság hatásait, várható következményeit és összegezték a...
Hiába közeleg vészesen gyorsan a határidő, amikor az Apple elárasztja a piacot nemrégiben bemutatott táblagépével, az iPaddel, a társaságnak úgy tűnik, komoly gondjai akadtak a sajátos eszköz számára...
Nyugat-Európával szemben a régióban jellemzően mérsékelt mínuszban tartózkodnak a főbb indexek, egyedül a BUX tud emelkedni, annak ellenére, hogy a magyar piacot tegnap is szépen megvették. A hazai...
A világon minden nyolcadik ember nyomornegyedben él, az ENSZ adatai szerint az utóbbi tíz évben 777 millióról 830 millióra nőtt a nyomornegyedekbe kényszerültek száma
Lefojtott gazdasági növekedés, magasabb infláció és hitelkamat, adósságkrízis nagyobb esélye és államháztartási megszorítások a következményei annak, ha egy ország, legyen akár fejlett, akár...
A tavalyi visszaesés után az idei év első két hónapjában éledezni kezdett a hazai lakáspiac. Az árak csökkenése lassan megáll, bizonyos ingatlankategóriák esetében rövidült az értékesítési idő, a hitelszigorítások bevezetése előtti időszakban pedig a vártnál is nagyobb mennyiségű hiteligényt adtak be a potenciális vásárlók. Jelenleg az átlagos eladási idő ingatlantípustól és településtől függően…
Új testületet kellene felállítania az Európai Uniónak a bajban lévő, nemzetközi szinten működő bankok problémáinak gyors és költséghatékony kezelésére - jelentette ki az Európai Bizottság mai...
A fejlett országok GDP arányos államadóssága tavaly elérte a 90 százalékot, a növekvő államadósság növekvő kockázatot, bizonytalanságot jelent, a befektetői bizalom megingását hozhatja magával - hango...
A Jobbik kormányra kerülése esetén azonnal kezdeményezné a magyar államadósság feltételeinek újratárgyalását, beleértve az adósságteher egy részének elengedését is. Hegedűs Tamás, a Jobbik pénteken...
A görögök többsége borúlátóan ítéli meg az ország gazdasági kilátásait és úgy véli, hogy a válság legalább két évig elhúzódik még - ez derült ki egy pénteken nyilvánosságra hozott felmérésből. E ...
Ismét áttekintettük a heti/napi rendszerességgel megjelenő szentiment mutatókat, melyek a befektetők, tőzsdei hírlevélírók piaccal kapcsolatos álláspontjáról adnak képet. Kissé meglepőnek mondható,...
Egy felmérés szerint emelkedett a kialvatlansággal küzdők száma. A magyarok 72%-a ritkán vagy soha nem érzi úgy, hogy eleget aludt volna, 25% ébred gyakorta pihenten s csupán 3% számolt be arról, hogy mindig elég időt tölt alvással....
Az Adecco Csoport 2010 márciusában jelentette be, hogy 14,8 milliárd euróra csökkent az árbevétele 2009-ben, ami 26 százalékos csökkenést jelent azt megelőző évhez képest és 20 százalékkal kevesebb dolgozója volt tavaly, mint 2008-ban.
Egyes magyar biztosítók nem adnak korrekt tájékoztatást a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások (kgfb) egyes kárrendezési eljárásairól, és emiatt sérülnek az ügyfelek jogai - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) az MTI-vel pénteken.
A görögök többsége borúlátóan ítéli meg az ország gazdasági kilátásait és úgy véli, hogy a válság legalább két évig elhúzódik még - ez derült ki egy pénteken nyilvánosságra hozott felmérésből. (MTI)
Katonai légügyi hatóság ismételt magyarországi felállítására tett javaslatot a kormányfőnek Szekeres Imre. A honvédelmi miniszter pénteki közlése szerint jogszabályellenesen nem értesítették a katonai titkosszolgálatokat az izraeli gépek magyarországi repülési engedélyének kiadásáról, az ügyben vizsgálat folyik. (MTI)
Európában egyelőre többségben vannak azok az országok, ahol még tavaly is csökkentek a lakásárak a 2008-ban megindult csökkenést követően. A brit RICS ingatlanpiaci információs szervezet pénteken i...
A Nemzetközi Valutaalap vezetője, Dominique Strauss-Kahn szerint az Európai Uniónak megoldást kellene találnia a határokon átnyúló tevékenységet folytató bankok összeomlása esetén fennálló problémájára.
Középtávon a forint jó teljesítményére, a jövő év végéig 250 forintos euró árfolyamra számítanak londoni feltörekvő piaci elemzők, akik szerint Magyarország a térségi társállamok előtt léphet be az...
A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc a gyűlöletpolitizálás szimbóluma a magyar politikában; az MSZP pedig azáltal, hogy időről időre "felsorakozik" a volt miniszterelnök mögé, közösséget ...
A striákat sokan összekeverik a narancsbőrrel, főleg azért, mert ugyanazokon a testtájakon – leginkább hason, combon, csípőn, fenéken, esetleg mellen – jelennek meg
Szegény gyerekek családjától követeli vissza a tavaly kifizetett tanulmányi ösztöndíjakat az Oktatási és Kulturális Minisztérium, írja a Magyar Nemzet.
Középtávon a forint jó teljesítményére, a jövő év végéig 250 forintos euró árfolyamra számítanak londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint Magyarország a térségi társállamok előtt léphet be az euróövezetbe. A magyar gazdaság növekedési kilátásairól ugyanakkor eltérnek az új prognózisok. (MTI)
Légtornászok, akrobaták és kötéltáncosok produkciójával fűszerezték meg Dubajban az átszámítva 160 milliárd forintos beruházással készült új bevásárlóközpont megnyitó ceremóniáját a héten....
A gyümölcsösök metszése gyakorlatilag a befejezéséhez közeledik, a talajmunkák, a vetés előkészítések azonban - bár már itt lenne az idejük - nagyon lassan indulnak meg a belvíz, illetve a talaj magas víztartalma miatt - nyilatkozta az MTI-nek pénteken Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára.
Az biztos, hogy lesz jövője a sávolyi pályának, többféle megoldási lehetőség is kínálkozik erre - nyilatkozta Kovács Bence János, a Grupo Milton elnöke az MTI-nek pénteken, leszögezve azt is, hogy pereket indítanak a meghiúsult Magyar Fejlesztési Bank-i (MFB) hitel miatt.
A korábban néhány vonalon már bevezetett elsőajtós felszállási rendet most újabb járatokra terjeszti ki a BKV. 2010. március 29-től a 65-ös, 118-as, 126-os, 126A-s, 134-es, 134A-s, 137-es és 165-ös au...
2010. április 21-én, délelőtt 10 órakor kerül sor az FHB éves rendes közgyűlésére, a közgyűlés helye a Danubius Hotel Gellért (1111 Budapest, XI. kerület, Szent Gellért tér 1.). Határozatképtelenség...
A befektetők felépítik a sávolyi Balatonringet, de többek között "dezinformációk" terjesztéséért pert is indítanak - a befektetők célkeresztjében van az egyik párt is
Az alapvető gazdasági ás társadalmi problémák az egyes emberek mentalitásában keresendők Magyarországon, idézi a Világgazdaság Yusaf H. Akbar, a budapesti CEU Business School MBA képzéseinek vezetőjét.
Hiába emelkedik már zsinórban 8 napja a Dow, a piac egyelőre nem akar pihenni, az amerikai futuresek most is pluszosak. Ma nem lesznek makroadatok, ettől persze a tőzsdék még tovább emelkedhetnek. ...
2010. április 1-jei hatállyal módosulnak a pénztárgép kötelező használatára vonatkozó előírások. A korábbiakkal ellentétben már nem az üzletek működésének rendjéről szóló kormányrendelet, hanem a 2009. október 15-én hatályos TEÁOR 08 besorolás az irányadó, a pénztárgép használatára kötelezettek és a kivételek köre nem változik....
Fegyveres támadás történt az Erste Bank XIII. kerületben lévő székházánál. A helyszínről származó értesüléseink szerint lövések is eldördültek a székháznál lévő bankfiókban, miután a rabló...
Középtávon a forint jó teljesítményére, a jövő év végéig 250 forintos euró árfolyamra számítanak londoni felzárkózó piaci elemzők, a GDP-prognózisok tekintetében már nincs ekkora egyetértés
Az EU a Nemzetközi Valutaalappal "kéz a kézben" akar dolgozni a görög adósságválságon - közölte az Európai Bizottság szóvivője pénteken. Azt is elmondta, hogy a bizottság elnöke, José Manuel Barro...
Az EU a Nemzetközi Valutaalappal "kéz a kézben" akar dolgozni a görög adósságválságon - közölte az Európai Bizottság szóvivője pénteken. Azt is elmondta, hogy a bizottság elnöke, José Manuel...