2011. február 10. csütörtök

febr. 10
9:29
Megháromszorozódott a Rio Tinto nyeresége (ProfitLine)
Az angol-ausztrál bányaipari óriás, a Rio Tinto éves nyeresége 2010-ben közel a háromszorosára, 14,3 milliárd dollárra emelkedett a 2009-ben elért 4,9 milliárd dollárról a vasérc és a réz drágulásának köszönhetően. A bányavállalat bejelentette, hogy 2012-ig 5 milliárd dollár értékben részvény-visszavásárlást tervez.
febr. 10
9:30
Négyszáz forint lesz egy kiló kenyér? (Infostart)
A gabona és a liszt árának emelkedése miatt jelentősen drágulhat a kenyér a következő hetekben, szakértők szerint akár 400 forintra is felmehet egy kiló fehér kenyér ára.
febr. 10
9:31
Komor hangulatban folyt a tegnapi kereskedés világszerte (ProfitLine)
Vegyes képet mutattak az amerikai piacok a szerdai kereskedést követően. A nap nagy részében a negatív tartományban folyt a kereskedés és végül csak a Dow Jones volt képest elérni a zöld tartományt a zárásra. (Solar Capital)
febr. 10
9:33
Csökkenéssel indult a csütörtöki kereskedés (ProfitLine)
Enyhe csökkenéssel indult a mai kereskedés, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,92 pontos csökkenéssel, 22.600,32 ponton nyitott csütörtökön. Az index a szerdai záró értékéhez képest 0,10 százalékkal gyengült.
febr. 10
9:35
Készüljünk fel! 400 forint is lehet 1 kiló kenyér ára (ProfitLine)
A gabona és a liszt árának emelkedése miatt jelentősen drágulhat a kenyér a következő hetekben, szakértők szerint akár 400 forintra is felmehet egy kiló fehér kenyér ára.
febr. 10
9:36
Mínuszban nyitottak a tőzsdék (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,92 pontos csökkenéssel, 22 600,32 ponton nyitott csütörtökön. Az index a szerdai záró értékéhez képest 0,10 százalékkal gyengült. A várakozásokkal e...
febr. 10
9:36
Jelentős megtakarítás a fővárosi cégvezetők bérkifizetésénél (HR Portál)
Kiderült, hogy a fővárosi önkormányzat megállapodásra jutott Kocsis István BKV-vezérigazgatóval fizetése csökkentésében. A vezető jelenleg hárommillió-hétszázötvenezer forintos havi jövedelmet tudhat magáénak, de már nem sokáig - cikkezi a Népszabadság.
febr. 10
9:51
Egekbe szökhet a kenyér ára (Privátbankár)
A gabona és a liszt árának emelkedése miatt jelentősen drágulhat a kenyér a következő hetekben, akár 400 forintba is kerülhet egy kiló
febr. 10
9:51
Hogyan trükközhettek a bennfentes kereskedők? (Portfolio)
A több éve zajló, számos letartóztatással és kihallgatással járó amerikai hadjárat, amelyet a bennfentes információkkal visszaélő kereskedők ellen folytatnak a hatóságok, új irányt vett. A hatóságok...
febr. 10
9:51
Megbirkózik-e a lehetetlennel a KGFB-i piac? (Pénzcentrum)
A hazai biztosítási piac legjelentősebb vezetői vitatják meg a szektor aktuális kilátásait a Portfolio.hu negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Biztosítási Konferenciáján. A 2010-es esztendő nem várt nehézségeket hozott a biztosítók és biztosítási közvetítők számára egyaránt, kiderült, több szempontból is tartósan együtt kell élniük egyes válságjelenségekkel. Időközben a szabályozói környezet…
febr. 10
9:53
Összefognak a magyar fürdők a magyar borászokkal (Pénzcentrum)
Szemléletváltásra készül a Magyar Fürdőszövetség, és erre ösztönzi tagjait is. Immár a honi fürdők is ki akarják aknázni a borturizmusban rejlő piaci lehetőségeket....
febr. 10
10:00
A kormány tartja magát a reformprogram menetrendjéhez (ProfitLine)
A kormány tartja magát a reformprogram elfogadásának eredeti menetrendjéhez - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel reagálva az index.hu csütörtöki információira, miszerint a meghirdetett forgatókönyvhöz képest egy-két hetes csúszással készülne el a csomag.
febr. 10
10:02
Csak súlyosbodott a helyzet a körbetartozások terén (ProfitLine)
Amennyire ismert és számos oldalról kommunikált problémája a magyar gazdaságnak a körbetartozás, annyira nem történt semmi érdemleges megoldására. Mindeközben pedig tavaly még tovább is romlott a helyzet, amint azt a Coface Hungary behajtási tevékenysége során érzékelt tapasztalatok is mutatják - olvasható a vállalat sajtóközleményében.
febr. 10
10:04
A részvénypiac mellett már a forintot is ütik (ProfitLine)
Gyengült a forint csütörtök reggel: az eurót délelőtt háromnegyed tízkor 272,67 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 270,26 forint után.
febr. 10
10:06
Ma teszi közzé gyorsjelentését a Kraft Foods (ProfitLine)
Piaczárás után a mai napon teszi közzé negyedéves gyorsjelentését a világ legnagyobb élelmiszergyártó vállalata a Kraft Foods. Elemzői várakozások részvényenként 47 centes nyereségre számítanak, 13,33 milliárd dolláros bevétel mellett. A tavalyi évben a vállalat részvényenként 48 centes nyereséget ért el, 11 milliárd dolláros bevétel mellett.
febr. 10
10:09
Reformok: jön a hamburgeradó és az e-útdíj? (Privátbankár)
Az Index szerint csúszik a reformprogram megvalósítása, a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a kormány tartja a tempót
febr. 10
10:09
Egy hónap alatt 93 ezerrel nőtt az álláskeresők száma (HR Portál)
Idén januárban 15,7 százalékkal, azaz 93.000 fővel nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon az előző hónaphoz képest, és még a szezonálisan kiigazított adatok szerint is mintegy 36 ezerrel többen kerestek állást - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.
febr. 10
10:09
Még mindig van MOL-OTP eladó (Portfolio)
A borúsabb hangulatú ázsiai zárásokat követően az európai indexek többsége is csökkenéssel kezdte a napot, mely alól a BUX sem kivétel. A vezető részvények az elmúlt napokban sokat eső Richter...
febr. 10
10:09
NAV: milliárdokat fizetnek be bankkártyával az adózók (Pénzcentrum)
Egyre népszerűbb az adók bankkártyával való fizetése a fővárosban és vidéken egyaránt. 2010-ben már több mint 7,1 milliárd forintnyi kötelezettséget róttak le ily módon az adózók. Az adófizetési kötelezettségek mellett már az árverési vételárat is ki lehet plasztikkal egyenlíteni....
febr. 10
10:11
Tovább esett tavaly a lízingpiac (Portfolio)
Tavalyelőtthöz hasonlóan 2010 utolsó negyedévében is élénkült valamelyest a lízingpiac, az egy évvel korábbihoz képest azonban így is 35%-os visszaesést produkált 2010-ben. Mindösszesen 300 milliárd...
febr. 10
10:13
Robbannak az élelmiszerárak - Hogyan lehet ebből profitálni? (Portfolio)
Az elmúlt félévben hatalmasat szárnyaltak a mezőgazdasági termékek, hiszen közel 80 százalékkal drágultak az elmúlt félévben, jóval meghaladva a szintén jelentős szárnyalást mutató ipari fémek 30...
febr. 10
10:27
Alulteljesíti a forint a régiót (Portfolio)
Tegnap még a 272-es szint volt ellenállás, ma már egy forinttal feljebb a 273-as mérföldkő sem szabott határt az EUR/HUF árfolyamának - írja napi piaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank...
febr. 10
10:29
Korábban lesz a rendkívüli eurózónás csúcs (Portfolio)
Az eurózóna pénzügyminiszterei márciusban a korábban feltételezettnél két nappal korábban, március 11-én tartanak rendkívüli találkozót - derül ki az Unió tegnap esti közleményéből. A...
febr. 10
10:31
Matolcsy hamisítással vádolja Bajnait és Oszkót (Portfolio)
A 2010-es költségvetési folyamatok kapcsán hosszú ideje zajló vita újabb fejezeteként a Magyar Nemzet mai számában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter rendkívül kemény hangú cikkben bírálta a...
febr. 10
10:33
Stabilan emelkedik a palládium árfolyama (ProfitLine)
Stabilnak mondható a palládium árfolyamának az emelkedése. A vastag kékkel jelölt trendvonal továbbra is hibátlan munkát végez és megbízható támaszt jelent az emelkedésben. (Solar Capital)
febr. 10
10:33
Változtatási tilalom lépett életbe (Portfolio)
Az építési szabályok egyértelmű szigorítása miatt, a zuglói önkormányzat változtatási tilalmat vezetett be az új feltételek megalkotásáig és azok hatálybalépéséig, mondta Kovács Balázs a XIV. kerület...
febr. 10
10:35
Weber keresztbe tesz Merkelnek? (ProfitLine)
Kettős bombát robbantott szerdán a német jegybank elnöke: egyrészt közölte, hogy megválik a Bundesbank elnöki posztjától, másrészt kiszáll az Európai Központi Bank (EKB) elnöki tisztségéért folyó versenyfutásból.
febr. 10
10:42
Indoklás nélkül bocsátották el a főmeteorológust (HR Portál)
A meteorológus szakmát is megdöbbentette, hogy indoklás nélkül elbocsátották Bozó László akadémikust az Országos Meteorológiai Szolgálat éléről - ismerteti a csütörtöki Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy Bozó László sem szakmai, sem gazdálkodási hibát nem követett el.
febr. 10
10:44
Jogellenes elbocsátások a Tescónál (HR Portál)
Jogellenesen bocsátott el tavaly nyáron két szakszervezeti tisztségviselőt a Tesco - ismerteti a csütörtöki Magyar Nemzet.
febr. 10
10:45
Egis tervek 2011-re (2.) (Portfolio)
Poroszlai Csaba, az Egis pénzügyi igazgatója a társaság tegnap este közzétett gyorsjelentését követően tartott elemzői tájékoztatóján elmondta, hogy az Egis reméli, hogy a kormány rendezi azt a...
febr. 10
10:46
Képzési tippek álláskereső anyukáknak (HR Portál)
A nők számára speciális az életút. A szülés és az otthon töltött évek után nehéz újra munkába állni. Egy érettségi önmagában nem sokat ér, az új elvárásokhoz nehéz alkalmazkodni. Mielőtt egy szimpatikus céghez beadjuk a jelentkezésünket, járjunk utána, pontosan milyen ismeretekre van szükség, de az sem mindegy, hol keresgélünk.
febr. 10
10:57
Magyarország visszavonta a dioxin-rendeletet (Infostart)
Az országos főállatorvos visszavonta a dioxin-rendeletet azzal az indokkal, hogy a német hatóságok képesek kiszűrni és megakadályozni a szennyezett termékek forgalomba hozatalát, illetve azért, mert az eddigi vizsgálatok alapján nem találtak dioxinnal szennyezett élelmiszert a magyar piacon.
febr. 10
10:59
Később döntenek a Malév üzleti tervéről (Infostart)
A Malév Zrt. mai rendkívüli közgyűlésén a társaság 2011. évi üzleti tervével kapcsolatos napirendi pont tárgyalását megelőzően a résztvevők a közgyűlés felfüggesztéséről döntöttek - közölte a Magyar Nemzeti vagyonkezelő Zrt.
febr. 10
11:03
Egis tervek 2011-re (3.) (Portfolio)
Poroszlai Csaba, az Egis pénzügyi igazgatója a társaság tegnap este közzétett gyorsjelentését követően tartott elemzői tájékoztatóján elmondta, hogy az Egis reméli, hogy a kormány rendezi azt a...
febr. 10
11:05
Hitelt nem akar, de nélküle autót sem vesz a magyar (Portfolio)
A lakosság alacsony hitelfelvételi hajlandósága miatt 2011-ben sem várható jelentősebb növekedés a magánszemélyek autóvásárlásában, és a hitelezés fellendülése nélkül nem lehet számítani az...
febr. 10
11:06
Svájc - januárban váratlanul mérséklődött az infláció (ProfitLine)
Mérséklődött az infláció Svájcban január folyamán, köszönhetően annak, hogy a kiskereskedők csökkentették az áraikat, és az erős frank pedig mérsékelte az import árakat.
febr. 10
11:07
20 milliárdos profit várható az MVM-nél (Portfolio)
Az MVM a 2010-es évet várhatóan 560 milliárd forintos árbevétel mellett 20 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta (még nem auditált). Az MVM új vezetése a csoportot egy erős nemzeti társasággá...
febr. 10
11:15
Súlyosan diszkrimináltak a magas végzettségű gyerekvállalók (HR Portál)
A magasabb végzettségűekkel szemben rendkívül súlyos diszkrimináció érvényesül a saját korosztályukban élő gyermektelenekhez képest az anyagiak és a karrier terén is - írja a HVG.
febr. 10
11:17
Új vállalati arculatot vezet be a Henkel (HR Portál)
A Henkel új vállalati arculatot vezet be, amelyet egy új szlogen tesz még teljesebbé: "Henkel - Excellence is our Passion" (Henkel - Szenvedélyünk a Kiváló teljesítmény) - olvasható a portálunhoz eljuttatott sajtóközleményben.
febr. 10
11:18
Magához térhet a lízingpiac idén (Privátbankár)
Idén már javulás várható a lízingpiacon, de a szektorra kivetett különadó és a nehéz gazdasági körülmények miatt tavaly még veszteséges volt a szektor
febr. 10
11:19
Felértékelődnek a számviteli szakemberek (HR Portál)
A számviteli szakemberek a gazdasági válság óta egyre fontosabb szerepet töltenek be a vállalatok életében - derül ki számviteli szakembereket tömörítő globális szervezet az ACCA felméréséből, melyről a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény számol be.
febr. 10
11:20
Öngondoskodási arzenál: kinek mi való? (Privátbankár)
Az elmúlt hetek nyugdíj-átalakítás körüli vitái világossá tették: az öngondoskodás nem megkerülhető, ha nem kívánunk nyugdíjas éveinkben jelentős életszínvonal-eséssel szembenézni. "A hosszú távú megtakarítási formák közötti választás legalább olyan dilemmák elé állítja a fogyasztót, mint amikor autót választ: mindegyik modellnek megvannak a vonzó és hátrányos oldalai" – véli Hegedüs Sándor, az…
febr. 10
11:21
Harmadolódik az MVM profitja (Portfolio)
Az MVM a 2010-es évet várhatóan 560 milliárd forintos árbevétel mellett 20 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta (még nem auditált). Ez a 2009-es 60,8 milliárd forintos eredmény harmada. Az MVM...
febr. 10
11:21
Reagált az MKB Bank az elátkozott lakóparkban élők kilakoltatására (Pénzcentrum)
Mint arról a Pénzcentrum.hu korábban beszámolt, az elátkozott szombathelyi lakóparkban lakást vásárlók otthonait annak ellenére elárverezhetik, hogy a vevők kifizették a teljes vételárat. A kilakoltatás réme több mint egytucatnyi családot fenyeget a Napfény lakóparkban....
febr. 10
11:23
A brit kamatdöntés előtt esik Európa (Portfolio)
A rossz ázsiai zárásoknak köszönhetően az európai börzék is lejtmenetbe kapcsoltak és nyitás óta kivétel nélkül esnek. Ma délután két fontosabb esemény is lesz, délután egy órakor a brit jegybank...
febr. 10
11:25
Egis: itt vannak az első elemzői vélemények (Portfolio)
Napvilágot láttak az első elemzői kommentárok az Egis tegnap, zárás után közzétett gyorsjelentésével kapcsolatban. Ezek alapján az látszik, hogy nem okoztak nagy meglepetést a negyedéves számok, az...
febr. 10
11:27
Forrósodik a levegő Weber körül, bizonytalan az elnök sorsa (Portfolio)
Továbbra sem világos, hogy távozik-e a Bundesbank éléről Axel Weber. Axel Webert egészen tegnapig az Európai Központi Bank elnöki pozíciójának legesélyesebb várományosának tartották, tegnap viszont...
febr. 10
11:33
Egis: a vártnál nagyobb növekedés a nyugati kivitelben (Infostart)
Növekvő kutatás-fejlesztési költségek és ezzel együtt növekvő kereskedelmi fejlesztések jellemezték az Egis üzleti évének első negyedévét - mondta az InfoRádiónak Poroszlai Csaba gazdasági igazgató. A társaság által közzétett adatok szerint 4,6 milliárd forint adózott eredményt ért október elsején kezdődő első negyedévében.
febr. 10
11:36
Kevés a jó mesterember (Privátbankár)
Egyre súlyosabb szakemberhiánnyal küzd a hazai építőipar, nő az iskolai-vállalati együttműködések fontossága
febr. 10
11:39
Egyre jobban csökkennek az európai tőzsdeindexek (ProfitLine)
Veszteséggel kezdtek, majd a kereskedés első óráiban tovább gyengültek a főbb európai tőzsdeindexek csütörtökön.

Keresés