Az elmúlt egy év folyamatos csökkenése után ismét javuló képet mutat a mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index, amely 8 pontos emelkedést követően mínusz 12 ponton áll - mondta el a bank kkv marketing főosztályának vezetője, Németh László.
Néhány nap alatt fogott el a rendőrség egy csalót, aki hamis bankgaranciával több mint egymilliárd forintos üzletet kötött és több száz millió forint értékben szállított el búzát; a termény egy része is előkerült - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján vasárnap.
Újabb német luxusautómákra jelentett eladási rekordot az első félévről: az Audi és a BMW után a Porsche is arról számolt be, hogy január-június között oly mértékben nőtt a kereslet, hogy egyes modellekre 6-12 hónapot kell várni.
Több feltételt, illetve szabályozást is figyelembe kell vennie annak a munkáltatónak, aki iskolakezdési utalvánnyal szeretné motiválni alkalmazottait. Nem elég ismerni a juttatás adóterhét vagy maximális értékhatárát, hanem oda kell figyelni például a dolgozók egyéni jogosultságára is. Érdemes ezeket idejében áttekinteni, mivel ennek az utalványtípusnak időben korlátozott a felhasználhatósága -…
Kifulladóban a gőz a vezető indexek motorjából, legalábbis a hét nagy részét jellemző tingli-tangliból és a pénteki esésből erre következtethetünk. A hetet az S&P500, a DAX és OTP grafikonokkal...
A Jobbik szerint a Fidesz választási reformja a kompenzáció eltörlésével még igazságtalanabbá tenné az eddig is aránytalan választási rendszert, és gyakorlatilag "megpuccsolná" a többpártrendszert.
Egy anyagias Európának szüksége van egy spirituális Európára is - jelentette ki Nagyváradon tartott előadásában Tőkés László európai parlamenti alelnök, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke.