2013. augusztus 6. kedd

aug. 6
4:21
4000 cég adószámát függesztették fel (ProfitLine)
Ez év első felében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 3885 cég adószámát függesztette fel; csaknem négyszer több esetben nyúlt ehhez a szankcióhoz, mint egy évvel korábban. 2012 első hat hónapjában ugyanis 1062 társaság adószámának felfüggesztésére került sor. A múlt év elejétől alaposan megváltozott törvényi előírásoknak megfelelően 2012 januárjától 2013. június 30-ig – elérhetetlenségük miatt –…
aug. 6
5:36
Ennyit kapsz, ha most bankba viszed a pénzed (Pénzcentrum)
Egymillióra egy év után 33 540 forintot fizetnek a bankok. 9,5 ezer elmegy az adóra....
aug. 6
6:27
Megint bankbetétből alapokba vándoroltak az ügyfelek (Privátbankár)
Júliusban is több tízmilliárd forint érkezett a hazai befektetési alapokba, miközben a júniusi statisztikák újra a bankbetétek térvesztését jelzik. Ezúttal főleg a tőkevédett és a likviditási alapokat kedvelték az emberek, de ingatlanalapokba is jutott pénz.
aug. 6
6:33
870 millió forintos pályázat indul napkollektoros fejlesztésekre (ProfitLine)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium napenergiát hasznosító rendszerek bentlakásos közintézmények kezelésében lévő épületekben történő telepítése céljából 2013. augusztus 5-től pályázatot hirdet. A támogatás akár teljes egészében is fedezheti az elismerhető bekerülési költséget. A pályázat keretösszege 867,2 millió forint, finanszírozása a kvótabevételek terhére történik - olvasható a Nemzeti…
aug. 6
6:48
A svájci frank lesz a következő áldozat (Portfolio)
Sorra jelentősen gyengültek az utóbbi fél-egy évben azok a biztonságos menedéknek tekintett eszközök, amelyek a 2008-2009-es válság során remekeltek (jen, arany, amerikai államkötvény), a svájci...
aug. 6
7:03
Megdöbbentő bejelentés az Egyesült Államokban (Infostart)
A Washington Post Company bejelentette hétfőn, hogy eladja a társaság névadó lapját Jeff Bezosnak, az Amazon.com alapítójának és vezérigazgatójának.
aug. 6
7:06
Az EKB üdvözli a PSZÁF integrálását az MNB-be (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank (EKB) üdvözli a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) integrálását a Magyar Nemzeti Bankba (MNB), mivel ez az intézményi felépítés fokozza az MNB hozzájárulását a pénzügyi stabilitás megóvásához, a rendszerszintű kockázatok megelőzéséhez, illetve kezeléséhez - írja az EKB az új integrált magyar felügyeleti keretrendszerről közzétett véleményében.
aug. 6
7:39
Hőség: nagyüzemben a szivattyúk, hogy legyen elég víz Szolnokon (Privátbankár)
Csaknem 200 millió köbmétert tesz ki a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén július végéig betározott és rendelkezésre álló vízkészlet, ebből 168 millióval részesedik a Tisza-tó.
aug. 6
7:39
Moody's: Továbbra is negatív a magyar bankrendszer kilátása (ProfitLine)
Továbbra is negatív a magyar bankrendszer kilátása a Moody's Investors Service hétfőn Londonban ismertetett szektorelemzésében.
aug. 6
7:41
Lassan megérkezik az útdíj az üzletekbe, számolnak a termelők (Privátbankár)
Az elmúlt hetekben szinte valamennyi alapvető élelmiszer előállítója áremelési szándékkal kereste meg a kereskedőket.
aug. 6
7:41
Devizapiaci kitekintő - AUD/USD, EUR/HUF, EUR/USD (ProfitLine)
Az alábbiakban az XTB Magyarország szakértőinek heti devizapiaci (AUD/USD, EUR/HUF, EUR/USD) előrejelzéseit olvashatják.
aug. 6
7:51
Átalakítják a tűzoltók új védőruháit (HR Portál)
A gyártó saját költségén átalakítja a tűzoltók új védőruháit, hogy azok megfeleljenek az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) által rendszeresített ruhák kritériumainak.
aug. 6
7:53
Az EKB támogatja a PSZÁF integrálását az MNB-be (HR Portál)
Az Európai Központi Bank (EKB) üdvözli a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) integrálását a Magyar Nemzeti Bankba (MNB), mivel ez az intézményi felépítés fokozza az MNB hozzájárulását a pénzügyi stabilitás megóvásához, a rendszerszintű kockázatok megelőzéséhez, illetve kezeléséhez - írja az EKB az új integrált magyar felügyeleti keretrendszerről közzétett véleményében.
aug. 6
7:55
Együtt-PM: csökkent a pedagógusok bére a kormányváltás óta (HR Portál)
A Bajnai-kormány idején – az oktatási rendszer egészét alapul véve – 133 ezer forint volt a pedagógusok átlagos nettó bére, 2012-ben viszont alig volt több 128 ezer forintnál - közölte az Együtt-PM szövetség hétfőn.
aug. 6
7:57
Napok múlva indulhat az útdíjhitel (Privátbankár)
Az előzetes várakozások szerint mintegy ötezer vállalkozás élhet majd az e-útdíj megfizetésére igényelhető kedvezményes forgóeszközhitel lehetőségével, a kihelyezett összeg elérheti a 10 milliárd forintot.
aug. 6
7:57
Csaknem 900 új képzés a Tudásod a jövőd! projektben (HR Portál)
Csaknem 900 új informatikai- és idegen nyelvű képzés jelent meg a Tudásod a jövőd! projekt részeként - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) hétfőn.
aug. 6
7:59
Munkanélküliséggel küzdenek a kínai pályakezdők (HR Portál)
Minden korábbinál nehezebb munkaerő-piaci helyzettel kénytelenek szembesülni a kínai pályakezdő fiatalok, az elhelyezkedés csaknem a felüknek gondot okozhat az idén.
aug. 6
8:00
Hegyekben állnak az eladatlan autók (Portfolio)
Úgy tűnik a vezető autógyártók az amerikai autópiacon tapasztalható egyre növekvő kereslet ellenére is túlzott készleteket halmoztak fel, az eladásra váró gépjárművek száma közel 3,3 millió darabra...
aug. 6
8:12
Valamennyi alapvető élelmiszer előállítója árat emelne (Infostart)
Az elmúlt hetekben szinte valamennyi alapvető élelmiszer előállítója áremelési szándékkal kereste meg a kereskedőket - írja a Napi Gazdaság.
aug. 6
8:12
Fed - Nőtt az eszközvásárlási program leállításának esélye (ProfitLine)
Az amerikai munkanélküliség júliusi nem várt mértékű csökkenése növelte annak az esélyét, hogy az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer, a Fed leállhat a mennyiségi enyhítési programmal.
aug. 6
8:14
Árfolyamgát - Júniusban 3 ezer darab gyűjtőszámlát nyitottak (ProfitLine)
2013. június 30-ig 157.745 darab gyűjtőszámlát nyitottak meg a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján - olvasható a PSZÁF legfrissebb jelentésében.
aug. 6
8:15
Moody's: az új adók is szorítják a magyar bankokat (Privátbankár)
Továbbra is negatív a magyar bankrendszer kilátása a Moody's Investors Service hétfőn este Londonban ismertetett szektorelemzésében.
aug. 6
8:17
Vannak, akik a földön járnak, reneszánszukat élik a buszos utazások (Privátbankár)
Egyre népszerűbbek a Volánbusz üdülőjáratai, és fokozatosan emelkedik azoknak a száma is, akik külföldi utazásukhoz a MÁV nemzetközi ajánlatait választják.
aug. 6
8:18
Nem isznak az emberek: gyenge negyedévet zárt a Zwack (Portfolio)
Továbbra is igen nehéz környezetben operál a Zwack, mely a második negyedévben a fontosabb eredménysorok túlnyomó többségén csökkenésről számolt be az előző év hasonló időszakához képest. Bár a...
aug. 6
8:18
BKV: újabb metróleállás a reggeli csúcsban (Pénzcentrum)
Műszaki hiba miatt nem jár az M3-as metró a Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között - értesült a Pénzcentrum.hu...
aug. 6
8:30
Buszokkal pótolják a 3-as metrót (Infostart)
Műszaki hiba miatt pótlóbuszok közlekednek a 3-as metró helyett a Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között kedd reggel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
aug. 6
8:33
Több mint egymilliárdot pumpáltak Széchenyivel Szabolcsba (Privátbankár)
Az elmúlt tíz évben 25 milliárd forintnál is több jutott a megyébe.
aug. 6
8:36
Devizahiteles per: Luxemburghoz fordult a magyar törvényszék (Portfolio)
Újabb magyar devizaügylet miatt kezdődött előzetes eljárás az Európai Bíróságon, a luxembourgi bírákat a Szombathelyi Törvényszék kereste meg azt tudakolva, tisztességes volt-e azon szerződéses...
aug. 6
8:36
Minden alapvető élelmiszer drágulni fog?! (Pénzcentrum)
Az elmúlt hetekben szinte valamennyi alapvető élelmiszer előállítója áremelési szándékkal kereste meg a kereskedőket....
aug. 6
8:38
Nemsokára elérhető lesz az e-útdíjra felvehető hitel (Portfolio)
Az előzetes várakozások szerint mintegy ötezer vállalkozás élhet majd az e-útdíj megfizetésére igényelhető kedvezményes forgóeszközhitel lehetőségével, a kihelyezett összeg elérheti a 10 milliárd...
aug. 6
8:45
Csökkenés jöhet az európai piacokon (ProfitLine)
A dallasi Fed elnök hétfő esti szavai nyomán várhatóan indexveszteséggel nyitnak az európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 indexre 22 pont, 0,3 százalék, a frankfurti DAX indexre 12 pont, 0,1 százalék, a párizsi CAC-40 indexre 6 pont, 0,2 százalék esést jeleztek előre a határidős index jegyzések alapján piaci szakértők az európai kereskedés kezdete előtt.
aug. 6
8:54
Húsmentes napot vezetnének be Németországban (Portfolio)
A húsmentes nap bevezetését ígérik a szeptemberi parlamenti választásra készülő német ellenzéki Zöldek. A baloldali ökopárt kormányra kerülve azt ösztönözné, hogy az állami, önkormányzati fenntartású...
aug. 6
8:56
Újabb pláza épül Magyarországon - Lakások helyett épülnek a boltok (Portfolio)
Üzletközpont épül az egykori szekszárdi honvédségi laktanya területén, az önkormányzat városfejlesztési megállapodást kötött a beruházóval, írja az MTI. A 8500 négyzetméteres üzletközpont a tervek...
aug. 6
8:57
Hátrányos helyzetűek szakmához jutását támogatják (HR Portál)
Az új tanévre is meghirdetik az Út a szakmához alprogramot, amelynek célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű - kiemelten roma - szakiskolai tanulók sikeres tanulmányainak elősegítése, tanulási nehézségeinek leküzdése. A programra postai úton szeptember 20-ig lehet jelentkezni.
aug. 6
8:58
Az útdíj megdobja az élelmiszerek árát? (Portfolio)
Árat emelnének az élelmiszergyártók...
aug. 6
9:00
Iránykereséssel indulhat a nap Európában (Portfolio)
Az amerikai indexek eltérően teljesítettek hétfőn annak ellenére, hogy a feldolgozóiparból a vártnál kedvezőbb adatok láttak napvilágot. Ázsiában sem volt egységes irány, a régió vezető indexei...
aug. 6
9:09
Mint a kokain, csak olcsóbb - egyre gyakrabban bíznak kábítószert a postásra (Privátbankár)
Kábítószer-hatóanyagot tartalmazó Ritalin tablettákat foglaltak le a NAV pénzügyőrei a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
aug. 6
9:11
Mikor permeteztek? A hőségben a mosott gyümölcs is lehet veszélyes (Privátbankár)
Szakemberek szerint kánikulában nem csak arra kell figyelni, hogy ne legyünk sokat a napon és igyunk elég folyadékot. A kertekben is körültekintően kell eljárnunk. Kiemelten fontos, hogy a gyerekek ne egyenek meg bármilyen gyümölcsöt, ami érett, mert ebben az időszakban az is lehet veszélyes.
aug. 6
9:12
Újabb pláza épül Magyarországon - Lakások helyett boltok (Portfolio)
Üzletközpont épül az egykori szekszárdi honvédségi laktanya területén, az önkormányzat városfejlesztési megállapodást kötött a beruházóval, írja az MTI. A 8500 négyzetméteres üzletközpont a tervek...
aug. 6
9:12
Egyre többen utaznak üdülőjárattal külföldre, belföldre (Pénzcentrum)
Egyre népszerűbbek a Volánbusz üdülőjáratai, és fokozatosan emelkedik azoknak a száma is, akik külföldi utazásukhoz a MÁV nemzetközi ajánlatait választják....
aug. 6
9:14
Nem fogják feldarabolni a Sony-t (Portfolio)
Elutasította a Sony a Daneil Loeb nevéhez köthető First Point ajánlatát, mely szerint a hedge fund újabb részvények kibocsátásával a szórakoztatóipari üzletág leválasztását javasolta. A hírre a...
aug. 6
9:16
Iránykereséssel indult a nap Európában (Portfolio)
Az amerikai indexek eltérően teljesítettek hétfőn annak ellenére, hogy a feldolgozóiparból a vártnál kedvezőbb adatok láttak napvilágot. Ázsiában sem volt egységes irány, a régió vezető indexei...
aug. 6
9:18
4000 forintnál lehet jó vétel az OTP (Portfolio)
A hazai papírok alaposan lemaradtak a nyugati indexektől, míg a régióban már vannak emelkedésre utaló jelek. Ma az OTP és a MOL mellett az OMV grafikonját vizsgáltuk meg részletesen. A rövid...
aug. 6
9:18
Csökkent a Zwack nyeresége és árbevétele (ProfitLine)
Csökkent a Zwack árbevétele és adózott eredménye az első negyedévben.
aug. 6
9:20
Leragadt a forint, nagy mozgás előtt a jen? (Portfolio)
Miután pénteken megtört a forint háromhetes gyengülő trendje az euróval szemben, hétfő reggel óta érdemi elmozdulást nem produkált a magyar fizetőeszköz, lényegében a 299-es szinthez tapadt az...
aug. 6
9:20
Júniusban újra erőre kapott a hazai ipar (ProfitLine)
A KSH ma közzétett előzetes adatai alapján júniusban az ipari termelés 0,6%-kal csökkent éves összevetésben, a májusban regisztrált 2,1%-os visszaesés után.
aug. 6
9:22
Utcalap kiadó száll be az alapkezelésbe (Portfolio)
A The Big Issue utcalap Angliában nagyon híres, a hajléktalanokat segítő társaság most úgy döntött, hogy alapkezelési üzletágat is indít, hogy társadalmilag felelős alapokat indítson. A cél az, hogy...
aug. 6
9:24
KSH: júniusban 0,6 százalékkal csökkent az ipari termelés éves szinten (Infostart)
Júniusban 0,6 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, az előző havinál viszont 1,2 százalékkal nagyobb volt a kibocsátás volumene - közölte előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
aug. 6
9:24
Csányi vezeti a tárgyalásokat a MOL-INA ügyben? (Portfolio)
Egy horvát lap arról számolt be, hogy hónapok óta titokban folynak a tárgyalások a MOL és a horvát kormány között, melyen minden lényeges kérdést érintettek már a felek. A lap információi szerint...
aug. 6
9:26
Korrigált az ipar (Portfolio)
Az előző hónaphoz képest (szezonálisan és munkanaptényezővel igazítva) 1,2%-kal bővült az ipari termelési júniusban. A korrekcióra szükség is volt, mert májusban elbizonytalanító zsugorodást mutatott...

Keresés