2013. augusztus 6. kedd

aug. 6
0:06
Olvasnivaló: Caesar saláta: olasz szülőktől született Mexikóban, Amerikában lett sztár (Mindmegette)
Kenyér, fokhagyma és tojás általában van otthon, ha egy kis római salátát, Worcestershire szószt és parmezánt is beszerzünk, isteni Caesar salátát készíthetünk.
aug. 6
0:42
Vulkanikus hegyláncolat a Norvég-tengerben (Blikk)
aug. 6
4:21
4000 cég adószámát függesztették fel (ProfitLine)
Ez év első felében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 3885 cég adószámát függesztette fel; csaknem négyszer több esetben nyúlt ehhez a szankcióhoz, mint egy évvel korábban. 2012 első hat hónapjában ugyanis 1062 társaság adószámának felfüggesztésére került sor. A múlt év elejétől alaposan megváltozott törvényi előírásoknak megfelelően 2012 januárjától 2013. június 30-ig – elérhetetlenségük miatt –…
aug. 6
4:36
Luxuskriptába temették a cigányvajdát (Blikk)
Enying - Szirmokat szórtak hintója elé, Koós János (76), Bangó Margit (63) és cigányprímások húzták nótáját órákon keresztül: így kísérték utolsó útjára az enyingi cigányvajdát. Rafael János (†60) holttestét hatfogatos, rózsákkal díszített lovas kocsin még a helyi benzinkúthoz is elvitték.
aug. 6
4:36
Tananyag lett Gábor gyógyulásából (Blikk)
Budapest — Rengeteget köszönhet az orvosoknak, de a doktorok is hálásak különleges páciensüknek – Somogyi Gábornak (26) az életén kívül a két lábát is megmentették a fehér köpenyesek.
aug. 6
5:12
Másik gyermekét is elveszítheti az öngyilkos kislány anyja (Blikk)
Drávaszerdahely – Hiába a példás nevelés, a mintaanyaként ismert Zs. Mónika (33) akár másik gyermekét is elveszítheti, miután kislánya, Viktória (†11) rejtélyes körülmények között felakasztotta magát a család házának udvarán.
aug. 6
5:12
Jövőre a postáé lehet a tankönyvterjesztés (Alternatív Energia)
Profitért dolgozó alvállalkozókkal szállíttatja ki a tankönyveket az államtól terjesztési monopóliumot kapott, nonprofit állami cég, amelytől információink szerint a Postához kerülhet a tankönyvterjesztés logisztikai ága. Jelenleg a hazai tankönyvkiadóknak arról sincs fogalmuk, hogy a Könyvtárellátó Nonprofit Kft (Kello) október végéig mit csinál a szülőktől és az államtól augusztus közepéig…
aug. 6
5:14
Beismert terepszemle, furcsa indoklással (Alternatív Energia)
Elismerte a Honvédelmi Minisztérium (HM), hogy a felügyelete alá tartozó Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) egyes vezetői a Telki Magánkórházban jártak terepszemlén.
aug. 6
5:15
Karambolozott és megsérült a magyar származású filmszínésznő (hirado.hu)
A színésznőt egy sztár barátnője látta el, amíg kiérkeztek a mentők.
aug. 6
5:16
Ősztől konzul a volt bíró (Alternatív Energia)
Ősztől foglalja el kolozsvári állomáshelyét konzulként az a volt bíró, aki egy ítéletében kimondta, nem neonácizható le a Jobbik. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Fővárosi Törvényszék korábbi bírája, Takács Péter Attila - akinek döntései a peres ügyekben többször a szélsőséges pártnak kedveztek - pontosan milyen külügyi feladatot kap, de diplomáciai pályamódosítását megerősítette kérdésünkre a…
aug. 6
5:18
"Elviselhetetlen volt a nagy hőség" Meghalt a 107 éves úr (ATV)
Százhét éves korában, hétfőre virradóra elhunyt Csehország legidősebb férfi állampolgára, Karel Kaspárek - közölte Bronislava Kubicková, a náchodi idősek otthona főnővére.
aug. 6
5:20
Ózdi kútháború: az MSZP, LMP kiakadt – eljárás indult (ATV)
Az ATV Híradó értesülései szerint hivatalból indít vizsgálatot Szabó Máté ombudsman, az ózdi köz-kutak elzárása, illetve hozamuk korlátozása miatt. Úgy tudjuk, hogy az alapvető jogok biztosa már azelőtt döntött erről, hogy az Együtt-PM szövetség és a Roma-magyar Baráti Társaság is bejelentette, hogy hozzá fordul. Az MSZP és az LMP is a helyi megoldásért tárgyalt a Borsod megyei településen,…
aug. 6
5:30
Herkules választ új párt Viviennek (Blikk)
Budapest — Gratulálnak Rippel Feri (41) feleségének a kommentelők, hogy a saját lábára állt a válás után. Mint ahogyan arról a Blikk beszámolt, Rippel Vivien (27) megvált férje nevétől, és új életet kezdett.
aug. 6
5:30
Kémjátszma lehet az "ex-jobbikosok" elfogása (Alternatív Energia)
Forrásaink szerint bizonyos, hogy a titkosszolgálatok állnak nem csupán a szélsőjobbos fegyveresek felderítése, időzített elfogása, de az események eltitkolása mögött is. Mint megírtuk, hét, zömmel sümegi neonácinak mondott férfit fogtak el géppisztoly, lőszerek, és más fegyverek birtoklása miatt. Bár a Jobbik tagadta - ilyenkor ez a szokása -, hogy kompromittálódott, dekonspirálódott tagjai a…
aug. 6
5:32
Egyre mélyebbre süllyed Márió (Blikk)
BUDAPEST — Márió (42), a harmonikás tíz évvel ezelőtt szeretett bele a könnyűbúvárkodásba. Az Égei-tengeren nyaralt, amikor a kezébe nyomtak egy pipát és egy pár uszonyt, hogy merüljön le, és „nézze meg, milyen a lenti világ".
aug. 6
5:32
Ozora: nincs engedély (Alternatív Energia)
Nem kapott engedélyt a rendezvény megtartására az ozorai fesztivál - közölte a rendezvény szervezője. Tóth András az illetékes jegyző által hozott határozat tartalmáról nem tudott bővebb tájékoztatást adni, mert azt a szervező kolléga "jelen pillanatban veszi át a jegyzőtől".
aug. 6
5:34
Győzike újra elvette Beát (Blikk)
SALGÓTARJÁN - Alighanem nincs olyan magyarországi híresség, aki annyiszor nősült élete során, mint Gáspár Győző (39). Persze Győzike esete főleg azért egyedülálló, mert ezeket a frigyeket mind egyetlen asszonnyal, Beával kötötte.
aug. 6
5:34
Lazán értékelik az álommunka résztvevőit (Alternatív Energia)
Egyelőre keveset tudni azon fiatal ösztöndíjasok eddigi munkájáról, akik a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkárságának pályázatán jutottak külföldi álommunkához. Mint az index.hu beszámolt róla, a Kőrösi Csoma Sándor programban negyvenhét, főként 25-35 éves ösztöndíjas vehet részt, április óta ők erősítik a magyar diaszpóra és az anyaország kapcsolatát.
aug. 6
5:36
Ennyit kapsz, ha most bankba viszed a pénzed (Pénzcentrum)
Egymillióra egy év után 33 540 forintot fizetnek a bankok. 9,5 ezer elmegy az adóra....
aug. 6
5:36
Aki nem állt át, mától semmit sem lát a tv-n (Alternatív Energia)
Már csak hétfőn délig volt látható az analóg adást vevő tévékészülékeken az az üzenet, mely arról tájékoztatja a nézőket, hogy álljanak át a digitális vételre. Aki még mindig nem állt át, az tegnap déltől - az ország középső 14 megyéjében - semmit sem lát a tévéjén.
aug. 6
5:48
Komár özvegye évekig várhat az örökségre (Blikk)
Budapest - Lassan tíz hónap telt el Komár László (†67) halála óta, de még mindig nem tűzték ki a hagyatéki tárgyalást.
aug. 6
6:06
Étvágytalanná válnak a korosodó szupergalaxisok (Infostart)
"Étvágytalanná" válnak a korral a társaikat "felfaló" kannibál szupergalaxisok - derítették ki amerikai és tajvani csillagászok, akik kutatásaik eredményeit az Astrophysical Journal legfrissebb számában tették közzé.
aug. 6
6:06
Újra támad a félelmetes agyevő amőba (Kripto Akadémia)
Egy 12 éves arkansasi lány az "agyevő" parazita legújabb célpontja. Az élősködő az orron keresztül jut az agyba, a túlélés esélye mindössze 2-5 százalék -adta hírül a hir24.hu. A mikoroszkopikus egysejtű, a Naegleria fowleri meleg vizekben érzi jól magát a szennyvízcsatornáktól a medencéken keresztül a tavakig, pocsolyákig, de még a kiszáradt talajban is túlél.
aug. 6
6:08
Kiderülnek a Mars titkai (Kripto Akadémia)
Éppen egy éve, 2012. augusztus 6-án landolt a vörös bolygón, a Marson a Curiosity (Kíváncsiság), amely egy kisebb kémiai laboratórium. A szerkezet az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA büszkesége, amely már eddig is számos értékes információt küldött a Marsról.
aug. 6
6:09
Az "áruló" jelzőt szerkesztették Snowden Wikipédia-oldalába (hirado.hu)
Egy ismeretlen péntek éjszaka az amerikai szenátus egyik IP-címét (számítógépes azonosítóját) felhasználva amerikai "disszidensről", "árulóra" változtatta az Edward Snowdenre vonatkozó jelzőt az internetes lexikonban, a Wikipédiában.
aug. 6
6:10
Szigorú ítéletek a török mamutperben (Kripto Akadémia)
Szigorú büntetéseket szabott ki egy török bíróság az évszázad perének is nevezett Ergenekon-ügyben, amelyben főtiszteket vádoltak azzal, hogy államcsínyt akarnak végrehajtani Recep Tayyip Erdogan miniszterelnökkel szemben. A 275 vádlottból csak 21-et mentettek fel.
aug. 6
6:12
Lecsap az ellenségre a szíriai elnök (Kripto Akadémia)
Vasököllel csap le Bassár el-Aszad a rendszer ellenségeire - jelentette ki a szíriai elnök 45 perces televíziós beszédében. Aszad továbbra is hajthatatlannak látszik az egyre áttekinthetetlenebb szíriai konfliktusban, amelyben az ENSZ adatai szerint már több mint százezer ember vesztette életét.
aug. 6
6:14
Zeman "őrnagy" rejtélyes esetei (Kripto Akadémia)
Szerdán tartják meg a bizalmi szavazást Jirí Rusnok kormányáról. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a kabinet nem szerzi meg a működéséhez elengedhetetlen 101 fős többséget. Ettől függetlenül Rusnok akár hónapokig is tovább kormányozhat, amint az sem kizárt, hogy Milos Zeman elnök ismét őt bízza meg kormányalakítással.
aug. 6
6:16
Hitler berlini bunkerének utolsó titkai (Kripto Akadémia)
Hihetnénk, hét évtizeddel a második világháború után nem érhet már semmi meglepetés, mindent tudunk a náci birodalom összeomlásáról. A párizsi Le Figaro Magazine, a jeles konzervatív napilap hétvégi képes melléklete, mégis újdonsággal állt elő. Francia tisztek, fél évvel a birodalom pusztulása után fölfedező útra indultak a rommá lőtt berlini bunkerbe, és onnan nem üres kézzel tértek vissza.
aug. 6
6:24
Meghalt Szellő István ikreinek édesanyja (BorsOnline)
Ikrei édesanyját gyászolja Szellő István. Naim Renáta hosszú betegsége alatt mindvégig szerelemmel beszélt négyéves ikrei apjáról, noha a híradós elhagyta, amikor terhes volt. A haldokló anya biztos volt benne, hogy Szellő gondoskodik majd gyermekeiről. A szomszédok szerint a négyéves Alen és Manna ­egy­előre a keresztszüleihez kerül.
aug. 6
6:27
Megint bankbetétből alapokba vándoroltak az ügyfelek (Privátbankár)
Júliusban is több tízmilliárd forint érkezett a hazai befektetési alapokba, miközben a júniusi statisztikák újra a bankbetétek térvesztését jelzik. Ezúttal főleg a tőkevédett és a likviditási alapokat kedvelték az emberek, de ingatlanalapokba is jutott pénz.
aug. 6
6:27
Így szedik el az internetezők pénzét: ajándék klímát ígérnek (hirado.hu)
Reklámlevelükben azt ígérik, légkondicionáló berendezéseket fognak kisorsolni, de valójában fizetős SMS-szolgáltatásra iratkoztatják fel őket.
aug. 6
6:29
Nyugat-Európa legrégebbi emberi fosszíliáját találták meg (hirado.hu)
Egy nemzetközi kutatócsoport Nyugat-Európa legrégebbi emberi fosszíliáját találta meg Spanyolországban.
aug. 6
6:31
Romagyilkosságok: ma hirdetnek elsőfokú ítéletet (hirado.hu)
Az ügyész három vádlottra tavasszal tényleges életfogytiglant kért.
aug. 6
6:33
870 millió forintos pályázat indul napkollektoros fejlesztésekre (ProfitLine)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium napenergiát hasznosító rendszerek bentlakásos közintézmények kezelésében lévő épületekben történő telepítése céljából 2013. augusztus 5-től pályázatot hirdet. A támogatás akár teljes egészében is fedezheti az elismerhető bekerülési költséget. A pályázat keretösszege 867,2 millió forint, finanszírozása a kvótabevételek terhére történik - olvasható a Nemzeti…
aug. 6
6:33
Amerikai nagykövetségeket zártak be (hirado.hu)
Ideiglenesen kéttucatnyi nagykövetséget zárt be az Egyesült Államok, miután egy terrortámadásról szóló beszélgetést fültetek le.
aug. 6
6:35
A megengedett határértékek alatt volt a Sziget zajszintje (hirado.hu)
A hétfő éjszaka és kedd hajnalban elvégzett vizsgálatok során a megengedett határértékek alatt volt a Sziget zajszintje.
aug. 6
6:42
Készíts panorámaképeket a Google Mapsre (PCWorld)
A Google nagyon szeretné kihasználni az Android 4.2 tudását.
aug. 6
6:42
Menekül a múltja elől Száraz Dénes (BorsOnline)
A Jóban Rosszban sztárja nem nézte meg az életéből rendezett színdarabot, mert van mit felejtenie. Nagyon rossz emlékeket őriz a főiskoláról, ezért nem szeretne többé játszani az egykori osztálytársaival létrehozott társulatban. Még akkor sem, ha történetesen róla szól a darab.
aug. 6
6:42
Huszonöten fulladtak vízbe Lengyelországban (Blikk)
aug. 6
6:42
Lényeglátó görbe tükör a Jurányiban (Spa Trend Online)
Száraz Dénes, akit a Jóban Rosszban Tamás atya szerepében ismertek meg, vádlott és szeretett osztálytárs egy személyben az AlkalMáté Trupp produkciójában. Ő azonban tiltakozott az ellen, hogy egykori osztálytársai előadást csináljanak róla, amiben az eddigi szokásoktól eltérően nem is lépett fel a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.
aug. 6
6:44
Radnóti Zsuzsa Krisztina-díjas (Spa Trend Online)
Tegnap este Radnóti Zsuzsa dramaturg, aki Örkény István özvegye, vehette át a Krisztina-díjat Gyámánt László festőművésztől a Társalgó Galériában.
aug. 6
6:45
Több mint egymilliárd forint Széchenyi Kártya hitel Szabolcsban (hirado.hu)
Az első félévben több mint egymilliárd forint Széchenyi Kártya hitelt igényeltek és kaptak a vállalkozások Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
aug. 6
6:46
Capa-központ nyílik ősszel az Ernstben (Spa Trend Online)
Mint lapunk elsőként megírta, az Ernst Múzeum helyén hamarosan megnyílik a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. Lapunk úgy tudja, hogy a fotográfus 100. születésnapjára, október 22-ére tervezték a nyitást, de közbeszerzések miatt ez vélhetően csak novemberben fog megvalósulni.
aug. 6
6:47
11 iszlamista fegyverest öltek meg egy biztonsági akcióban (hirado.hu)
Az iraki biztonsági erők 11 feltételezett szélsőséges fegyverest öltek meg, a művelet válasz volt egy múlt havi terrorcselekményre.
aug. 6
6:48
A svájci frank lesz a következő áldozat (Portfolio)
Sorra jelentősen gyengültek az utóbbi fél-egy évben azok a biztonságos menedéknek tekintett eszközök, amelyek a 2008-2009-es válság során remekeltek (jen, arany, amerikai államkötvény), a svájci...
aug. 6
6:48
Az amerikai szenátusból szerkesztették a Wikipediát: "Snowden áruló" (ATV)
Egy ismeretlen péntek éjszaka az amerikai szenátus egyik IP-címét (számítógépes azonosítóját) felhasználva amerikai "disszidensről", "árulóra" változtatta az Edward Snowdenre vonatkozó jelzőt az internetes lexikonban, a Wikipédiában.
aug. 6
6:49
Frakcióvezetőkkel egyeztet az államfő (hirado.hu)
A parlamenti pártok frakcióvezetőivel egyeztet ma délelőtt Áder János köztársasági elnök az alapvető jogok biztosának jelöléséről.
aug. 6
6:50
Mesterházy: Áder csütörtökön nevezi meg, kit jelöl ombudsmannak (ATV)
Csütörtökön tájékoztatja a parlamenti pártokat Áder János köztársasági elnök arról, hogy kit jelöl az alapvető jogok biztosának - nyilatkozta Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője az államfővel folytatott keddi egyeztetést követően. Az ellenzéki pártvezető hozzátette: a megbeszélésen konkrét személyről nem esett szó, de a jelölés alapelveiben "sikerült közös nevezőt" találniuk.
aug. 6
6:51
A magyar titkosszolgálati balhék hátteréről írt egy volt kémelhárító (hirado.hu)
A Kádár-korszakban kémelhárítóként dolgozó Bálint László a Vasárnapi újságban többek között arról beszélt, hogyan mentették át magukat az állambiztonsági vezetők 1990-ben, és ennek milyen hatása volt később a szolgálatra.

Keresés