2014. október 28. kedd

okt. 28
0:24
Idén is lehet pályázni a fiatal vállalkozók díjára (ProfitLine)
A fiatal vállalkozók díjára november 16-ig lehet pályázni, a díjat idén is a Fiatal Vállalkozók Hete keretében adják át - tájékoztatta a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz) hétfőn az MTI-t.
okt. 28
2:03
Kiválasztották azt az öt startup céget, amelyik bemutatkozhat a bécsi versenyen (ProfitLine)
Kiválasztották azt az öt startupot, amelyek részt vehetnek az október 29-30-án Bécsben megrendezett kétnapos innovációs és technológiai Pioneers Festivalon, ahol 3500 fős nemzetközi közönség és 250 világszinten elismert befektető előtt szerepelhetnek.
okt. 28
4:00
Kiválasztották azt az öt startup céget, amelyik bemutatkozhat a bécsi versenyen (GazdaságPortál)
Kiválasztották azt az öt startupot, amelyek részt vehetnek az október 29-30-án Bécsben megrendezett kétnapos innovációs és technológiai Pioneers Festivalon, ahol 3500 fős nemzetközi közönség és 250 világszinten elismert befektető előtt szerepelhetnek. A Pioneers Festival standhelyekért megmérettetést hirdetett a Loffice közösségi iroda. A versenyre rekord számú jelentkezés érkezett, 88 hazai…
okt. 28
4:12
A DK nem vesz részt a Jobbikkal közös NAV-bizottságban (GazdaságPortál)
A Demokratikus Koalíció (DK) nem vesz részt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) körüli korrupciós botrány vizsgálatára kezdeményezett bizottságban a Jobbik jelenléte miatt. Vadai Ágnes független országgyűlési képviselő, a DK alelnöke hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: “nem tud olyan ügy lenni, hogy együttműködjünk a szélsőjobbal”. Azt írta: nem tudják, hogy Schiffer András –…
okt. 28
4:15
Magyarországon a legalacsonyabb a foglalkoztatottság?! (ProfitLine)
Kelet-Közép-Európában Magyarországon a legalacsonyabb a foglalkoztatottság az Eurostat adatai alapján, de itt a leggyorsabb a javulás is. A munkanélküliséget tekintve a középmezőnyben vagyunk, és túl sok a tartós munkanélküli is.
okt. 28
5:00
Nyugdíj: a tb-nél nem gondolták, hogy ez is beszámít az évekbe (Adózóna)
Perre vitte nyugdíjazási ügyét egy nő, mert szerinte a társadalombiztosítási határozatban a szolgálati időnél nem vették figyelembe két ledolgozott évét. A munkaügyi bíróság neki adott igazat, de végül az ügy a Kúriánál kötött ki.
okt. 28
5:03
Meglepő számmal rukkolt elő a kormány (Portfolio)
Habár a jövő évi költségvetési törvénytervezet benyújtásáig még hátra van néhány nap, a Költségvetési Tanács legutóbbi hivatalos véleményéből számos fontos információt megismerhettünk. Ezek közül...
okt. 28
5:06
Internetadó – Rogán: a lakosságnak 700, a cégeknek 5000 forint legyen a felső korlát! (GazdaságPortál)
Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek azt a módosító indítványt, amelyben javasolják, hogy az adatforgalomra kivetett távközlési adó felső korlátja – hasonlóan a telefonadóhoz – magánszemélyeknél havi 700 forint, üzleti előfizetéseknél pedig havi 5 ezer forint legyen – közölte az előterjesztő Rogán Antal hétfőn Budapesten, újságírók előtt. A Fidesz frakcióvezetője jelezte: az adótörvény-javaslathoz…
okt. 28
5:24
Ebola – Megfigyelés alá helyezik a Nyugat-Afrikából visszatérő amerikai katonákat (GazdaságPortál)
Az amerikai szárazföldi haderő Olaszországban megkezdte az ebola sújtotta országokból visszatérő katonáinak elkülönítését – közölte hétfőn a Pentagon. A megszigorított biztonsági előírások értelmében a Nyugat-Afrikából visszatérő katonákat akkor is karanténba zárják a viceznai bázison, ha nem jelentkeztek náluk a betegség tünetei és ha nem voltak részesei olyan incidensnek, amelynek nyomán…
okt. 28
5:30
Cameron: nem fizetjük be a 2 milliárd eurót az EU-nak (GazdaságPortál)
Hivatalosan is megerősítette hétfőn a brit kormányfő, hogy Nagy-Britannia nem fogja befizetni az Európai Unió költségvetésébe a Brüsszel által követelt 2,13 milliárd eurós pótlólagos összeget. David Cameron a londoni alsóházban tájékoztatta a képviselőket a múlt heti brüsszeli EU-csúcsról. A konzervatív párti kormányfő kijelentette: London “senkinek nem fog kifizetni 2 milliárd eurót” a Brüsszel…
okt. 28
6:15
Sok család nem hallott még erről: jön az új megtakarítás (Pénzcentrum)
Ezzel évekkel előre biztosíthatják a magyar családok a jövőjüket....
okt. 28
6:21
Hozamot szeretne megtakarításain? Érdemes barátkoznia a globális részvénypiacokkal - interjú (Privátbankár)
A befektetők számára az abszolút hozamú alapok mellett a megfelelően menedzselt részvénykitettség lehet nélkülözhetetlen a vonzó hozamok eléréséhez a következő években – fogalmaz a Generali Alapkezelő befektetésekért felelős vezetője.
okt. 28
6:27
Az MKB tőkehelyzete a pervesztés után is stabil (ProfitLine)
Az MKB Bank tőkehelyzete stabil - jelentette be hétfőn a hitelintézet azzal összefüggésben, hogy keresetét a bíróság jogerősen elutasította az úgynevezett devizahiteles jogegységi törvényben meghatározott szerződéses kikötések tisztességességének bizonyítására irányuló perben.
okt. 28
6:45
Utazás előtt készüljünk fel a váratlan helyzetekre! (Infostart)
Az idei évben szokatlanul hosszúra nyúló őszi szünetet sokan használják utazásra. Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője szerint érdemes előre felkészülni a váratlan helyzetekre, és utasbiztosítást kötni indulás előtt.
okt. 28
7:00
Ukrán válság - Merkelt bosszantják a szankciók lazítását sürgető cégvezetők (ProfitLine)
Angela Merkel német kancellárt bosszantja, hogy számos német cég vezetése sürgeti az Oroszország elleni szankciók lazítását - írta a Der Spiegel.
okt. 28
7:00
Internetadó – Nem futballhuligánokat, hanem politikai aktivistákat vett őrizetbe a rendőrség (GazdaságPortál)
Nem futballhuligánokat, hanem politikai aktivistákat vett őrizetbe a rendőrség a Fidesz székházánál vasárnap történtek miatt – mondta a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában hétfő este a Fidesz frakcióvezetője. Rogán Antal a vasárnapi, internetadó elleni demonstrációval kapcsolatban azt mondta: az nem civil, hanem egyértelműen pártpolitikai kezdeményezés volt, a szervezők felelőssége pedig…
okt. 28
7:06
Így nőnek az egyéni és társas vállalkozók tb-terhei (Adózóna)
Bár első ránézésre minimális változtatás látszik a társadalombiztosítási szabályokon az adócsomagban, az egyéni és társas vállalkozók nem ússzák meg tehernövekedés nélkül a 2015-ös évet sem. Kevesebb lesz viszont a papírmunka.
okt. 28
7:24
Elismerik a katonák teljesítményét (HR Portál)
A Honvédszakszervezet támogatja és üdvözli Hende Csaba honvédelmi miniszter bejelentését, miszerint jövő júliustól négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét. Czövek János, a szakszervezet elnöke úgy reagált: ez az illetményfejlesztés a katonák jó teljesítményének elismerését jelenti.
okt. 28
7:26
Engedélyhez kötik az idegenvezetést Prágában (HR Portál)
Hatósági engedélyhez és szakmai vizsgákhoz kívánja kötni a városi idegenvezetést Prága önkormányzata.
okt. 28
7:28
Ekkora béremelés várható idén (HR Portál)
Több mint két százalékos reálbér növekedéssel számol idén Magyarországon egy nemzetközi menedzsment tanácsadó cég legfrissebb felmérése.
okt. 28
7:30
Sztrájkoltak a pedagógusok Olaszországban (HR Portál)
A tömegközlekedés és az oktatás is leállt Olaszországban október 24-én a Matteo Renzi vezette kormány munkaügyi reformja ellen meghirdetett egész napos szakszervezeti sztrájk miatt, melyet október 25-én újabb szakszervezeti tüntetés követett.
okt. 28
7:32
Összefügg a munkaügyi felügyelők száma és a munkabalesetek növekedése? (HR Portál)
Negyven százalékkal csökkent a munkaügyi és munkabiztonsági felügyelők részaránya vidéken, ami nehezíti a szabálytalanságok feltárását. Az Országgyűlés hétfői ülésén, az azonnali kérdések órájában egyebek mellett a munkavédelem átszervezésének következményeiről és a szakképzésről érdeklődtek a képviselők.
okt. 28
7:33
Ma ezeket a devizahiteles pereket tárgyalják másodfokon (Privátbankár)
A Sberbank Magyarország Zrt. és a Summit Pénzügyi Zrt. keresetét tárgyalja a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla.
okt. 28
7:33
Meredeken csökkentette olajár előrejelzését a Goldman Sachs (ProfitLine)
A kedvezőtlen makrogazdasági adatok és a Goldman Sachs borúlátó előrejelzése miatt 28 hónapos mélypontra csökkent hétfőn az amerikai WTI olaj hordónkénti ára.
okt. 28
7:51
Összeülnek Matolcsyék: előveszik az ollót? (Privátbankár)
Ma tartja októberi kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Elemzők arra számítanak, hogy a jegybank nem változtat a jelenlegi 2,1 százalékos alapkamaton.
okt. 28
7:53
Hogy érzi magát az állam bankja az elbukott devizahiteles per után? (Privátbankár)
Az MKB Bank tőkehelyzete stabil - jelentette be a hitelintézet azután, hogy keresetét a bíróság jogerősen elutasította az úgynevezett devizahiteles jogegységi törvényben meghatározott szerződéses kikötések tisztességességének bizonyítására irányuló perben.
okt. 28
8:06
Jó adósok a dohányos cégek (ProfitLine)
A dohányipari szereplőknél az átlagnál alacsonyabb, 250-300 ezer forintot tesz ki a behajtási ügyek átlagértéke. Jellemzően a tartozások 20 százaléka marad rendezetlenül, ezek pedig szinte kivétel nélkül követelésbiztosítás nélküli esetek – derül ki a Coface friss elemzéséből, amely szerint napi szinten érdemes kezelni a kintlévőségeket, és tartozás esetén gyorsan, következetesen kell eljárnia a…
okt. 28
8:08
Több eurós nyugdíjbiztosítás jöhet (ProfitLine)
Jövőre nagyobb számban megjelenhetnek euróalapú, adókedvezményre jogosító nyugdíjbiztosításokkal is a piacon a hazai biztosítók - írta keddi számában a Világgazdaság.
okt. 28
8:09
Az internetadóról is vitáznak ma a parlamentben (Adózóna)
Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a kormány jövő évi adóváltoztatási javaslatait, amelyekkel a kabinet fenntartaná a családi adórendszert, a vállalati különadók sorába pedig bevezetné az internetadót.
okt. 28
8:09
Örülhetnek a kamionosok: nem kell kifizetni a bírságot (Privátbankár)
1-2 milliárd forintnyi bírság megfizetése alól mentesülnek a jóhiszemű úthasználók, miután az Országgyűlés elfogadta tegnap az e-útdíj törvény kapcsolódó módosítását.
okt. 28
8:21
Halmozza a veszteségeket a Twitter (Portfolio)
Egyre többen használják a Twittert, és az is örömteli, hogy egyre több olyan felhasználója van a világ egyik legnépszerűbb üzenetküldő szolgáltatásának, akik mobil eszközökön keresztül "csicseregnek"...
okt. 28
8:23
Kiderült, mekkorát bukik a devizahiteles csomagon az MKB (Portfolio)
42,78 milliárd forintra emelte a nyári 5,1 milliárd forintról a devizahiteles elszámolásból származó saját veszteségére vonatkozó becslését az MKB Bank, miután múlt szerdán jogerősen is pert vesztett...
okt. 28
8:30
Deviza – Kicsivel 310 alatt a forint (GazdaságPortál)
Nem sokat változott a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon kedd reggelre. Az eurót reggel hét órakor 309,37 forinton jegyezték, az árfolyam szinte megegyezik az előző esti 309,36 forinttal. A dollár 243,54 forinton forgott reggel, hajszálnyit erősödött a hétfő esti 243,50 forinthoz képest. A svájci frankkal 256,45 forinton kereskedtek kedd reggel, ...
okt. 28
8:39
Kamatdöntő ülést tart az MNB Monetáris Tanácsa (ProfitLine)
Ma tartja októberi kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Elemzők arra számítanak, hogy a jegybank nem változtat a jelenlegi 2,10 százalékos alapkamaton.
okt. 28
8:39
Zuhan a Twitter (Portfolio)
Egyre többen használják a Twittert, és az is örömteli, hogy egyre több olyan felhasználója van a világ egyik legnépszerűbb üzenetküldő szolgáltatásának, akik mobil eszközökön keresztül "csicseregnek"...
okt. 28
8:41
Közel háromhetes mélyponton a forint (Portfolio)
Gyengülő pályán van a forint múlt szerda óta, és egyelőre semmi jel nem utal rá, hogy ez alábbhagyna. Az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy...
okt. 28
8:42
Az új adószabályokról kezdenek vitát a képviselők (GazdaságPortál)
Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a kormány jövő évi adóváltoztatási javaslatait, amelyekkel a kabinet fenntartaná a családi adórendszert, a vállalati különadók sorába pedig bevezetné az internetadót. A Ház ülése reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd elsőként a tavaly elfogadott büntetés-végrehajtási kódex korrekciójáról kezdhetnek vitát a képviselők. Ezt követi az új…
okt. 28
8:43
Az MNB bejelentése ma biztos nem lesz visszatartó erő a tőzsdén (Portfolio)
Hétfőn nem láthattunk érdemi elmozdulásokat az amerikai részvénypiacokon annak ellenére sem, hogy az európai piacokat az eladók uralták azt követően, hogy a vártnál kedvezőtlenebb makrogazdasági adat...
okt. 28
8:45
Itt az idő: mától lehet kazáncserére pályázni (Privátbankár)
Indulnak a pályázatok, keddtől lehet jelentkezni a lakossági fűtéskorszerűsítésre. A rendelkezésre álló keretösszeg egymilliárd forint, lakásonként 650 ezer forintot ad az állam. Figyelem, a beadási határidő régiónként eltérő! Hogyan lehet pályázni, és milyen buktatókat rejtenek az ajánlatok? Itt vannak a részletek.
okt. 28
8:45
Ma két devizaper miatt izgulhatnak az ügyfelek (Portfolio)
A Sberbank Magyarország Zrt. és a Summit Pénzügyi Zrt. magyar állam ellen benyújtott keresetét tárgyalja ma a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla, mindkét esetben a határozat kihirdetése várható. ...
okt. 28
8:47
Jönnek az eurós nyugdíjbiztosítások (Portfolio)
Jövőre nagyobb számban megjelenhetnek euróalapú, adókedvezményre jogosító nyugdíjbiztosításokkal is a piacon a hazai biztosítók - írta keddi számában a Világgazdaság. A napilap szerint ilyen...
okt. 28
8:49
Zuhanó üzemanyagárak: kinek fáj és ki nevet a végén? (Portfolio)
A várhatóan tartósan alacsony olajár és az eurózóna lassabb növekedése miatt lefelé módosította 2015-ös GDP-növekedéssel és az inflációval kapcsolatos előrejelzéseit a JP Morgan a feltörekvő piaci...
okt. 28
8:51
Gyenge eredmények az Enefitől (Portfolio)
Tegnap este tette közzé az idei harmadik negyedévre vonatkozó beszámolóját az Enefi, mely információtartalmát tekintve most is igencsak szűkszavúra sikeredett. Ami látszik, az az, hogy a szezonális...
okt. 28
8:54
Tőzsdenyitás előtt: Eltérő szakértői várakozások (GazdaságPortál)
Eltérően látják a keddi kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője alacsony forgalom mellett, vegyes irányú elmozdulásokra számít a magyar tőzsdén. A szakértő úgy véli, a gyengülő rubel negatívan hat majd a Richter-papírok árfolyamára, míg a pozitív európai piaci hangulat kedvező irányba…
okt. 28
8:57
Zárja a Fed a pénzcsapot (QUAESTOR) (Portfolio)
A befektetők a héten a Fed szerda esti októberi kamatdöntő ülését várják elsősorban, majd pedig csütörtök délután a harmadik negyedéves előzetes amerikai GDP-statisztikát. Arra számítunk, hogy a Fed...
okt. 28
8:57
Hamarosan euróban is félretehetünk a nyugdíjunkra (Pénzcentrum)
Januártól jönnek az új termékek....
okt. 28
9:03
Az állam teljesen magára hagyja a cafeteriát? (Privátbankár)
Az állam középtávon kivonulhat a béren kívüli juttatások állami (adó)támogatásából - írja kormányzati forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet. A Népszabadság szerint közel az idő, amikor az egyéb előnyök miatt a polgár nem cafeteriát, hanem bért kér majd.
okt. 28
9:03
Mi lesz veled cafeteria jövőre? (HR Portál)
A munkavállalók béren kívüli juttatások formájában kapott nettó kerete 19,2 százalékkal csökkenne 2015-re a közterhek emelkedésének következtében - derül ki egy felmérésből.
okt. 28
9:05
Mi a közös a Facebookban és a Fedben? Ma miattuk izgulnak (Privátbankár)
Elemzők arra számítanak, hogy emelkedéssel indul a kereskedés a vezető európai értéktőzsdéken.
okt. 28
9:12
Emelkedéssel nyithat Európa (ProfitLine)
Emelkedéssel nyithatnak a vezető nyugat-európai részvénypiacok a tegnapi volatilis kereskedés után, miután vártnál jobb vállalati eredmények (UBS, Novartis) érkeztek.

Keresés