2014. október 4. szombat

okt. 4
0:27
A ma létező állások fele válhat feleslegessé az elkövetkező 20 évben (ProfitLine)
Tízből hét mai óvodás olyan munkát végez majd felnőtt korában, amely ma még nem létezik - hangzott el csütörtökön a Profession.hu Országos HR konferenciáján. A nem csupán technológiai iparágakat érintő automatizálás, a demográfiai és életmódbeli változások, az átalakuló fogyasztói igények mind a munkaerőpiac és a vállalatok gyökeres szervezeti átalakulásának irányába mutatnak.
okt. 4
1:33
Nehezíti az őszi betakarítást a sok csapadék Vas megyében (ProfitLine)
A Vas megyében lehullott nagymennyiségű csapadék megnehezíti a napraforgó aratását és vélhetően hátráltatni fogja a kukorica betakarítását is - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas Megyei Igazgatósága pénteken az MTI-vel.
okt. 4
2:07
A kormány átcsoportosította a tavalyi költségvetési maradványt (ProfitLine)
A múlt év első felében keletkezett költségvetési maradvány nagyságáról, és azok átcsoportosításáról hozott határozatot a kormány - a jogszabály a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
okt. 4
3:12
Kiegészültek a külföldiek ingatlanszerzésének szabályai (ProfitLine)
A kormány a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent rendeletében meghatározta, hogy külföldiek magyarországi ingatlanvásárlásakor milyen esetben jár a közérdek sérelmével a tranzakció. A hatályos jogszabályok értelmében ugyanis csak azok a külföldiek szerezhetnek Magyarországon nem mezőgazdasági ingatlant, akiknek a vásárlása sem közérdeket, sem pedig önkormányzati érdeket nem sért.
okt. 4
3:21
A Digi is belép a piacra, mobil hang- és adatszolgáltatást tervez a Digi Kft. (GazdaságPortál)
A Digi Távközlési Kft. önálló mobil hang- és adatforgalmi szolgáltatást biztosító hálózat kiépítését és üzemeltetését tervezi Magyarországon a tenderen elnyert frekvencia felhasználásával – közölte a társaság pénteken. A társaság az 1800 megahertzes (MHz) frekvenciatartományban 10 MHz-nyi blokk használati jogát nyerte el húsz évre 10 milliárd forintért. A társaság másodpercenként 40 megabit…
okt. 4
3:25
Heves harcok folynak a donyecki repülőtéren az ukrán katonák és az oroszbarát szakadárok között (GazdaságPortál)
Heves harcok folynak a donyecki repülőtéren az ukrán katonák és az oroszbarát szakadárok között. Utóbbiak benyomultak a reptér régi termináljába – közölte pénteken Vladiszlav Szeleznyov, a Kijev által terrorellenesnek elnevezett kelet-ukrajnai hadművelet (ATO) szóvivője. A tisztségviselő az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportálnak elmondta, hogy a szakadár fegyveresek füstbombákat dobtak az épületbe,…
okt. 4
3:27
Menekülni kényszerült Argentínából a BBC forgatócsoportja (GazdaságPortál)
Rendőri kíséret mellett menekülni kényszerült Argentínából a BBC népszerű autósmagazinja, a Top Gear forgatócsoportja, köztük Jeremy Clarkson műsorvezető, azután, hogy helyiek kövekkel dobálták meg őket, mert egyik gépkocsijuk rendszámtáblája a falklandi háborúra utalt.     Jeremy Clarkson 1991-es Porsche 928GT coupéjának H982 FKL rendszáma bőszített fel argentin veteránokat, akik ultimátumot…
okt. 4
3:33
83 millió ügyfél adata kerülhet hekkerek kezekbe, Feltörték a világ egyik legnagyobb bankjának, a JPMorgan rendszerét, (GazdaságPortál)
Az FBI és az amerikai titkosszolgálat is hivatalos nyomozásba kezdett, miután kiderült, hogy az egyik legnagyobb amerikai bank, a JPMorgan Chase adatbiztonsági behatolást szenvedett el, amely során a támadók mintegy 76 millió lakossági és 7 millió kisvállalkozói számla adatait szerezték meg. Az adatok között az ügyfelek elérhetőségei (nevek, címek, telefonszámok, email-címek) és a JPMorgan Chase…
okt. 4
3:39
Nyerésre áll az Ebola – Washington csaknem 4 ezer katonát küld Nyugat-Afrikába (GazdaságPortál)
Az Egyesült Államok a korábban bejelentett 3 ezer helyett csaknem 4 ezer katonát küld Nyugat-Afrikába az Ebola-járvány megfékezésére – közölte pénteken a Pentagon.     ”Az előrejelzéseink szerint csaknem 4 ezer katonát kell kivezényelni erre a küldetésre, de természetesen naponta mérlegeljük, hogy mire van szükség” – mondta John Kirby ellentengernagy, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.…
okt. 4
3:43
Ukrán válság – 967 ukrán katona és önkéntes esett el a “terrorellenes” hadműveletben (GazdaságPortál)
Petro Porosenko ukrán elnök adatai alapján összesen 967 ukrán katona, nemzeti gárdista, az ukrán biztonsági szolgálat tagja, illetve belügyi önkéntes vesztette életét a csaknem féléve tartó, Kijev által terrorellenesnek elnevezett kelet-ukrajnai hadműveletben.     Az államfő erről a nyugat-ukrajnai lembergi (lvivi) Ivan Franko Nemzeti Egyetemen beszélt pénteken.     ”Hazugság a Kremlnek az az…
okt. 4
3:45
EU-tisztújítás – Hat újabb kérdést kapott Navracsics Tibor (GazdaságPortál)
Hat újabb kérdést kapott a szerdán meghallgatott Navracsics Tibor magyar EU-biztosjelölt az Európai Parlament (EP) oktatási és kulturális bizottságától, azon belül kettőt-kettőt-kettőt a jobbközép néppárti, a liberális, valamint az euroszkeptikus frakció tagjaitól – közölték pénteken EP-források. A néppártiak egyik kérdése az erősen megkurtított költségvetésű Európa a Polgárokért elnevezésű uniós…
okt. 4
3:51
Valami ami nagyon bejött, átlépte a százezret a Mol Bubi-bérlések száma (GazdaságPortál)
Szerda délután átlépte a százezret a Mol Bubi közbringarendszerben regisztrált bérlések száma. Egyre többen váltanak bérletet is – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t. A közlemény szerint szerda délután regisztrálták a százezredik bérlést, azaz már ennyiszer használták a zöld kerékpárokat a szeptember 8-ai átadás óta. Az indulás óta már négyezren váltottak…
okt. 4
4:18
Lehet újra 3 pilléres a nyugdíjrendszer? (ProfitLine)
Nem is olyan régen, még egy klasszikus 3 pilléres nyugdíjrendszer modelljét tanulmányoztam, és abban is éltünk, amelynek kezdete 1998-ra datálható. Aztán ez a rendszer egy bő 10 éves pályafutás után megszűnt, és jelenleg arra várunk, hogy az állam mekkora nyugdíjat fog nekünk adni, és ehhez mérten igyekszünk saját nyugdíj megtakarítást indítani. Vajon milyen lesz az új nyugdíjrendszer? Mikorra…
okt. 4
6:30
Növekedésnek indult a pedagógusok fizetése (ProfitLine)
Az előző tanévben 16 európai országban, köztük Magyarországon növekedett a pedagógusok bére, ám annak vásárlóereje a 33 vizsgált európai ország mintegy a felében továbbra sem érte el a gazdasági válság hatásainak jelentkezése előtti, 2009-es színvonalat - állapította meg pénteken közzétett éves jelentésében az Európai Bizottság.
okt. 4
6:36
Ügyvezető, cégtulajdonos járulékai: így csökkenthetők a terhek (Adózóna)
A legtöbb cégtulajdonos szeretné minél olcsóbban megúszni a járulékfizetést, főként ha egyes munkakörök nem is igényelnek napi nyolc órai munkát. Olvasónk kérdései is ehhez kapcsolódtak. Dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértőnk válaszait ismertetjük.
okt. 4
7:03
KSH: augusztusban is kitartott a kiskereskedelmi forgalom növekedése (ProfitLine)
Augusztusban 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított adatok szerint az egy évvel korábbihoz képest, a kiigazítatlan mutató 2,0 százalékos növekedést mutat - jelentette az első becslés alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 4
7:12
De tényleg, jó még valamire a dombornyomott bankkártya? (Pénzcentrum)
Osztrák benzinkutak, repülőjegy foglalás: biztos, hogy nem elég a "sima" kártya?...
okt. 4
7:30
10 ábra arról, hogyan fizetsz a bankkártyáddal (Portfolio)
Az ingyenes készpénzfelvétel hatása és az érintésmentes technológia melletti erős banki és kártyatársasági elköteleződés egyaránt meglátszik a friss kártyás adatokon. Az alapvető trendek nem...
okt. 4
7:36
Mikor emelheti a kamatot a Magyar Nemzeti Bank? (ProfitLine)
A hazai és a külső inflációs környezet miatt nem kizárható, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2016-ig vár a monetáris szigorítás elkezdésével - vélekedtek pénteki tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
okt. 4
7:45
Tőzsde – Szakértők: alacsony forgalom mellett emelkedett a BUX – FRISSÍTETT (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 176,55 pontos, 1,00 százalékos emelkedéssel, 17 894,33 ponton zárt pénteken.     A részvénypiac forgalma 2,7 milliárd forint volt, a vezető részvények kivétel nélkül erősödtek az előző napi záráshoz képest, részben a kedvező amerikai hangulat miatt.     Nagyon alacsony forgalom mellett, enyhén emelkedett a BUX index pénteken, de ez nem volt más, ...
okt. 4
8:09
Az IVSZ szakmai támogatást ajánl a leendő magyar biztosnak (ProfitLine)
2014. október 1-jén zajlott Navracsics Tibor, a magyar kormány oktatási, kulturális és Ifjúsági polgárjogi ügyekért felelős uniós biztosjelöltjének meghallgatása. Az eseményen a néppárti Seán Kelly kérdést intézett a jelölthöz, melyben rámutatott, hogy jövőre 900 ezer IT-munkahely marad üresen, ezzel pedig valamit kezdeni kell. A felvetésre Navracsics Tibor úgy reagált, hogy a felsőoktatási…
okt. 4
8:27
Betiltott konferencia – Civilek tüntettek Budapesten (GazdaságPortál)
A tervezett “fajvédő konferencia” ellen tüntettek csaknem százan pénteken Budapesten, a Szabadság téren. Mécs Imre szervező a demonstráción azt mondta: tudományos tény, hogy az emberiség egy faj, vagyis a fajvédelemnek nincs értelme. Ugyan egyénenként különbözőek vagyunk, de a különbözőség érték. “Azért vagyunk itt, hogy hirdessük, mindannyian egy közös emberiséghez tartozunk” – fogalmazott a volt…
okt. 4
8:39
Londoni elemzők: 3 százalék feletti globális növekedésre utalnak az aktivitási adatok (GazdaságPortál)
Három százalék feletti világgazdasági növekedésre utalnak a legújabb globális aktivitási mérőszámok – közölték pénteken londoni pénzügyi elemzők. A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport minden hónapban közzéteszi a világgazdaság egészére kivetített, a legnagyobb nemzetgazdaságok feldolgozó és szolgáltatási szektorainak teljesítményadataiból képzett saját, összesített beszerzésimenedzser-indexét…
okt. 4
8:43
Londoni elemzők: 3 százalék feletti globális növekedésre utalnak az aktivitási adatok (ProfitLine)
Három százalék feletti világgazdasági növekedésre utalnak a legújabb globális aktivitási mérőszámok - közölték pénteken londoni pénzügyi elemzők.
okt. 4
8:43
A forint gyengülése elronthatja a bulit a hazai autósoknak (Portfolio)
A kereslet-kínálati viszonyok megváltozása miatt tovább esett a héten az olaj árfolyama, ami egyúttal a dolláros üzemanyagárak csökkenését is jelentette. Mivel a forint azonban gyengült a dollárral...
okt. 4
8:43
Már hivatalos: sosem voltak még ennyire olcsóak a hitelek (Pénzcentrum)
Lakáshitelből 67 százalékkal, személyi kölcsönből 32 százalékkal vett fel többet a lakosság augusztusban, mint egy évvel korábban....
okt. 4
9:15
Szorgalmas marketingtanulók a magyar kkv-vezetők (ProfitLine)
Ez derül ki a Marketing112, marketingfelmeres.hu címen is elérhető legfrissebb, immár 5. alkalommal elkészült KKV Marketing Felmérés 2014 c. kutatásából, melyben 2900 kis- és középvállalkozást, illetve azok vezetőit, továbbá egyéni vállalkozót, marketinges döntéshozót kérdeztek meg vállalkozásuk 2014. első féléves (Q1-Q2) marketingjéről, konkrét tevékenységéről és annak eredményeiről.
okt. 4
9:36
Lagarde is unortodox útra lépett - de micsoda különbség! (Privátbankár)
Immár az IMF vezérigazgatója is unortodox lépéseket sürget. Christine Lagarde azonban épp az energiaárak szubvencionálása ellen emelt szót, s emellett az infrastruktúra fejlesztésében látja a gazdasági növekedés beindulásának lehetőségét.
okt. 4
9:45
Adóellenőrök: az álcázás nagymesterei (Adózóna)
Szépészeti beavatkozást, végbéltükrözést is bevállalnak a NAV ellenőrei; szinte bármit megtesznek, hogy adócsaláson érjék klienseiket. A hvg.hu összeállítást közölt az utóbbi időszak meglepő álcázási eseteiről.
okt. 4
9:48
Tűzifa rezsicsökkentés - Egy család maximum 10 köbméter fát vásárolhat (ProfitLine)
Mind a 22 állami erdőgazdaság részt vesz a pénteken megkezdődött tűzifa-értékesítési akcióban, amelynek keretében mintegy 170 ezer köbméter lakossági tűzifát árusítanak 10 százalék árkedvezménnyel országszerte - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI érdeklődésére.
okt. 4
9:54
Új biztosítási törvény: fontos ügyfélvédő szabályok jönnek (Portfolio)
A biztosító a tevékenysége bármely elemét kiszervezheti, befektetési szabadságot élvez, viszont szigorú rend szerint kell fogadnia ügyfelei panaszait - egyebek mellett ezeket tartalmazza az új...
okt. 4
10:03
Svédország a palesztin állam elismerésére készül (GazdaságPortál)
Svédország arra készül, hogy az Európai Unió “régi” tagjai közül elsőként elismerje a palesztin államot. A szándékot Stefan Löfven kormányfő pénteken, kabinetje és programja ismertetése alkalmával jelentette be. “Az Izrael és Palesztina közti konfliktust csak egy kétállami megoldással lehet lezárni (…) A kétállami megoldáshoz kölcsönös elismerésre és a békés egymás mellett élés elfogadására van…
okt. 4
10:12
Kínjában szokatlan eszközhöz nyúl a Sberbank (Portfolio)
Fontos döntést kell meghoznia a Sberbanknak a devizában lejáró adósságainak finanszírozásához. A gazdasági szankciók következtében az orosz bankok nem tudnak az USA-ból és az EU-ból forrást bevonni,...
okt. 4
10:12
12 fontos tudnivaló az új magyar luxuslottóról (Pénzcentrum)
Október 4-től Magyarországon is kapható az egyik legnépszerűbb nemzetközi lottójáték....
okt. 4
10:21
Újabb megerősítés: gyengélkedik az euróövezet gazdasága (ProfitLine)
Az augusztusi 52,5 pontról 52 pontra csökkent az euróövezeti kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) szeptemberben a Markit Economics piackutató adatai szerint.
okt. 4
10:30
Magyarország: off-shore sziget az Unió közepén? (Privátbankár)
Az átlagos nyereségadó-terhelés az adókedvezmények miatt 10,1 százalékos volt tavaly Magyarországon - mindez azt jelenti, hogy lénygében off-shore minősítésű ország hazánk. A cégeknek azért éri meg ide települni, mert így uniós országban tudnak élni a jogszerű adóelkerüléssel - írja a Népszabadság.
okt. 4
11:06
Elszámolja magát, aki most nem törleszti devizahitelét (Privátbankár)
Továbbra is fizetni kell az aktuális törlesztőrészleteket, hiszen az adósmentés konkrét lépései jövőre esedékesek - figyelmeztet a Magyar Nemzet. Az MNB adatai szerint indok nélkül nő a törlesztéssel megcsúszók aránya.
okt. 4
11:21
A kormány átcsoportosította a tavalyi költségvetési maradványt (GazdaságPortál)
A múlt év első felében keletkezett költségvetési maradvány nagyságáról, és azok átcsoportosításáról hozott határozatot a kormány – a jogszabály a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. A kormány a 2014. június 30-ig a pénzügyileg nem teljesült költségvetési maradványokból, illetve a meghiúsulás miatt kötelezettségvállalással nem terheltté vált költségvetési maradványokból 173 109,8 millió forint…
okt. 4
11:27
A következő öt évben 14 milliárd dollárt fektet be Kínában a General Motors (ProfitLine)
Tucatnyi új modellel áll elő és öt új gyárat nyit a következő öt évben az amerikai General Motors (GM) Kínában, a világ legnagyobb autópiacán - értesült a China Daily napilap az autógyártó óriás terveiről.
okt. 4
11:42
Garázsboltok százai zárnak majd be a kormány új tervei miatt? (Privátbankár)
Ha a dohánytermékek mellett az alkoholt is csak koncessziós boltokban lehetne értékesíteni az a kisebb vegyesboltok bezárásának hullámát idézhetné elő - írja a Népszava.
okt. 4
11:42
Akár egymillió is lehet a magyar színésznő törlesztőrészlete (Pénzcentrum)
120 millió forinttal tartozik a banknak....
okt. 4
12:00
Egy kiemelt terület, amire nem sajnáljuk az uniós pénzt (Privátbankár)
Uniós pénzekre alapozva bővülhet a hazai innovációra fordítódó pénz - derül ki a Nemzeti Innovációs Hivatal elnökének a Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatából.
okt. 4
12:00
Tovább élénkül a belső kereslet (ProfitLine)
Szakértők szerint a kiskereskedelmi forgalom a vártnál nagyobb mértékben nőtt augusztusban, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) az év hátralévő hónapjaiban 2-3 százalékos, éves átlagban pedig 3 százalékos emelkedésre számít.
okt. 4
12:03
Balog Zoltán: Európának “fel kellene fedeznie” cigányságát (GazdaságPortál)
Európa demográfiai kihívásaira és a bevándorlás keltette feszültségekre az európai cigányság, a romák “felfedezése” lehet a válasz – emelte ki az emberi erőforrások minisztere pénteken Bonnban a német egység helyreállításának évfordulóján mondott ünnepi beszédében. Balog Zoltán az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, hogy a német nemzeti ünnep alkalmából a Bundestag – a törvényhozás alsóháza –…
okt. 4
12:54
A nap képe: amiben világcsúcstartó Budapest! (Privátbankár)
Újabb, félkész építményt avattak a héten Budapesten: a Dohány utcai gettó-emlékmű az avatóbeszédek után azonnal vissza lett takarva. A felavatott, de át nem adott építményekből Budapest világcsúcstartó.
okt. 4
13:06
Varga Mihály: öt pályázat 58 milliárd forint értékben (ProfitLine)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) öt pályázatot ír ki 58 milliárd forint értékben a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus első kilenc pályázatából, amelyek a jövő héten jelennek meg összesen 120 milliárd forint keretösszeggel - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
okt. 4
13:12
Minden állami erdőgazdaság részt vesz a tűzifa-rezsicsökkentésben (frissített) (Privátbankár)
Mind a 22 állami erdőgazdaság részt vesz a pénteken megkezdődött tűzifa-értékesítési akcióban, amelynek keretében mintegy 170 ezer köbméter lakossági tűzifát árusítanak tíz százalék árkedvezménnyel országszerte – közölte a Földművelésügyi Minisztérium.
okt. 4
13:12
7 dolog, amit kevés devizahiteles tud a mentőcsomagról (Pénzcentrum)
Te tudod például, hogy mikor kapsz pénzt?...
okt. 4
13:21
Letették a Wooshin Medics székesfehérvári gyógyszergyárának alapkövét (GazdaságPortál)
Letették pénteken a Wooshin Medics székesfehérvári gyógyszergyárának és kutatás-fejlesztési központjának alapkövét, a dél-koreai cégcsoport hatmillió eurót fektet be és több mint ötven munkahelyet hoz létre Magyarországon. Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a Wooshin nem csupán munkaerőt, hanem magasan képzett munkaerőt…
okt. 4
13:57
Németországi munka – német nyugdíj? (Adózóna)
Hogyan kapja nyugdíját az, aki Németországban dolgozott, vagy szándékában áll ott dolgozni. Az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság (ONYF) szakmai tanácsadó napot szervez az érdeklődők részére.

Keresés