2014. november 20. csütörtök

nov. 20
0:21
A vártnál jobban csökken a szerb GDP (ProfitLine)
A vártnál jobban, két százalékkal csökken a szerb bruttó hazai termék (GDP) az idén - közölte szerdán a szerbiai nemzeti bank (NBS) a 2014-re és 2015-re vonatkozó előrejelzésében.
nov. 20
1:27
Kirendeltséget nyitott az Exim Miskolcon (ProfitLine)
Az észak-magyarországi régió városai közül Miskolcon nyitotta meg első kirendeltségét az Exim szerdán.
nov. 20
2:33
Elkészült a szegedi geotermikus fűtésrendszer (ProfitLine)
Megkezdte a működést az új geotermikus fűtésrendszer Szegeden, a sikeres indulás után újabb jelentkezők várnak a csatlakozásra - mondta el a projekt zárása alkalmából tartott rendezvényen az üzemeltető, Geotermikus Szolgáltató Kft. ügyvezetője szerdán az MTI-nek.
nov. 20
3:18
A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 19-én megtartott 47. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 1 (egy) 13 (tizenhárom) 17 (tizenhét) 20 (húsz) 27 (huszonhét) 28 (huszonnyolc) 33 (harminchárom) Második számsorsolás:   2 (kettő) 6 (hat) 7 (hét) 9 (kilenc) 19 (tizenkilenc) 24 (huszonnégy) 35 (harmincöt) Nyeremények: 7 találatos szelvény nem…
nov. 20
4:06
Ausztriában elutasítják a vasárnapi nyitva tartást (GazdaságPortál)
Ausztriában nemcsak a szakszervezet, hanem a boltok üzemeltetői és alkalmazottai is elutasítják a vasárnapi nyitva tartást, amelyet a vásárlók többsége sem támogat, elégséges bevásárlási lehetőségre hivatkozva. Az osztrák Magánalkalmazottak Szakszervezete (GPA-djp) által idén októberben Bécsben végzett felmérés szerint a csaknem 5500 megkérdezett alkalmazott 94,3 százaléka a vasárnapi nyitva…
nov. 20
4:10
Legyél szép, vonzó és kapkodnak utánad a munkaadók (GazdaságPortál)
A Jobinfo.hu álláskeresési portál olvasóinak 75 százaléka szerint a csinos, vonzó külsővel rendelkezők nagyobb eséllyel indulnak egy-egy állásért. A portál közleménye szerint erre utal felmérésük, amelyben a honlap 1901 olvasójának válaszait összesítették, az állásinterjúkkal kapcsolatban. A megkérdezettek a 18-65 év közötti korosztályhoz tartoztak, 60 százalékuk álláskeresőként, 40 százalékuk…
nov. 20
4:12
Fed-jegyzőkönyv: vita volt a kommunikációról, az inflációról, a kamatokról (ProfitLine)
Vita volt az amerikai jegybankrendszer szerepét betöltő Fed legutóbbi ülésén arról, hogy miként fogalmazzák meg szándéknyilatkozatukban a hosszú távú célokat, és hogyan közöljék gazdasági várakozásaikat, illetve mit mondjanak a kamatemelési pályáról - derült ki a Fed októberi kamatdöntő ülésének szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből.
nov. 20
4:30
HVG szerkesztőségnek nyomására szerkesztőbizottság irányítja majd a lapot és a portált (GazdaságPortál)
A HVG-t és a hvg.hu-t kiadó cég vezetője és a januártól integráltan működő szerkesztőség megállapodott arról, hogy egy átmeneti időre négyfős közös szerkesztőbizottság irányítja majd a lapot és a portált – írta a hvg.hu szerdán. A honlapon olvasható írás szerint azt követően, hogy a HVG és a hvg.hu szerkesztősége közösen állást foglalt Sztaniszláv András főszerkesztői ...
nov. 20
4:48
Aggodalom a nyugati sajtóban Magyarországot érő támadások miatt (GazdaságPortál)
A Magyar Diaszpóra Tanács tagjai aggodalmuknak adnak hangot a nyugati sajtóban megjelenő, Magyarországot érő, kettős mércét alkalmazó támadásokkal kapcsolatban – tartalmazza a tanács szerdai ülése után elfogadott zárónyilatkozat, amelyet eljuttattak az MTI-hez is. A résztvevők kérik és szívesen fogadják a magyar kormányzat tájékoztatását ezen ügyekben, és kijelentik, hogy együttműködnek a…
nov. 20
5:06
Putyin nem csak Ukrajnát kívánja destabilizálni, hanem a hét évtizede fennálló világrendet (GazdaságPortál)
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem csupán Ukrajnát kívánja destabilizálni, hanem az immár hét évtizede fennálló világrendet, a nemzetközi jog alapvető normáit kérdőjelezi meg, amikor semmibe veszi az Oroszországgal szomszédos országok szuverenitását – állította egy szerdai brüsszeli tanácskozáson Andrej Illarionov, a washingtoni székhelyű Cato Intézet tudományos főmunkatársa, aki 2000 és 2005 között…
nov. 20
5:48
Rendkívüli hóvihar, itéletidő, halálos áldozatok (GazdaságPortál)
Legalább öten haltak meg szerdáig az Egyesült Államok északi területeit sújtó rendkívüli hóviharok miatt. Hárman hólapátolás közben kaptak szívrohamot, egy ember közlekedési balesetben halt meg, egy férfit pedig holtan találtak az autójában a több mint 3 és fél méteres hóban. A tragédiákat mind New York állam északnyugati részéből jelentették. Buffalóban a hó vastagsága egyes helyeken ...
nov. 20
6:03
NFM: kimerült a kazáncsere pályázatok kerete a közép-magyarországi régióban (Infostart)
A forrás kimerülése miatt felfüggesztik a kazáncsere pályázatokat a közép-magyarországi régióban, de november 20-án reggel 8 óráig még be lehet adni pályázatokat - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
nov. 20
6:06
Ukrán válság – Nincs esély az ukrajnai konfliktus gyors politikai rendezésére (GazdaságPortál)
Nincs esély az ukrajnai válság gyors politikai rendezésére a német külügyminiszter szerint. Frank-Walter Steinmeier a lengyel külügyminiszterrel, Grzegorz Schetynával folytatott szerdai berlini megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a jelenlegi helyzet “nagyon távol van” attól, hogy a konfliktus enyhüléséről lehessen beszélni, a politikai rendezés lehetőségétől pedig “még…
nov. 20
6:18
Ajándékoznál karácsonyra? A bankok akciós hiteleket tesznek a fa alá (Privátbankár)
Hosszú évek után nem csak a kereskedelem, de úgy fest, a bankok is készülnek a karácsonyra: akciós személyi hitel ajánlataikkal már november eleje óta találkozhatunk.
nov. 20
6:24
A horvát gazdasági minisztérium ismét visszavonta az INA kutatási engedélyeit (ProfitLine)
A horvát gazdasági minisztérium ismét visszavonta az INA horvát olajvállalat kutatási engedélyeit a Száva folyó és Horvátország északnyugati környékén található földgáz- és kőolajlelőhelyekre - közölte az INA szerdán.
nov. 20
6:27
Cégautóadó: ezt kell tudni a 2015-ös változásokról (Adózóna)
Örömhír, hogy jövőre nem nő a cégautóadó, néhány kozmetikázó módosításra azonban mindenképpen figyelni kell.
nov. 20
6:30
EU-munkavállalás – A brit Munkáspárt szigorítaná az EU-munkavállalók szociális ellátásának szabályait (GazdaságPortál)
Drasztikusan szigorítaná az ellenzéki brit Munkáspárt az Európai Unió más tagállamaiból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók szociális ellátásának egyes szabályait. A terveket Rachel Reeves, a Labour árnyékkormányának munkaügyi miniszterjelöltje ismertette szerdán a Daily Mail című, erősen EU- és bevándorlásellenes nézeteiről ismert konzervatív brit tömeglap online kiadásán. A javaslatcsomag…
nov. 20
6:54
Családban marad? Komoly dilemmák előtt a családi cégek (Privátbankár)
Példaértékű családi vállalkozásokat állít példaképként itthon és a régióban a Bank Gutmann a most megalapított díjával. A privát bank a napokban Bécsben rendezett konferenciát a cégutódlás kérdéseiről.
nov. 20
6:57
Mezőtúr polgármestere leállíttatott több építkezést a városközpontban (ProfitLine)
Leállíttatta Mezőtúr polgármestere a városközpontban nyáron megkezdett több száz millió forint értékű beruházás több építkezését, mert a polgármesteri hivatal műszaki szakemberei szerint a kivitelező cég nem a terveknek megfelelően végezte a munkát. A kivitelező levonult az érintett munkaterületről.
nov. 20
7:00
Tőzsde – Szakértők: alacsony forgalom mellett emelkedett a BUX (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 136,29 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 17 585,79 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények kivétel nélkül erősödtek az előző napi záráshoz képest. Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: a magyar piac oldalazó mozgást végzett délutánig, majd három óra után kezdett ...
nov. 20
7:18
7+1 gerincvédő tipp irodában dolgozóknak (HR Portál)
Az irodai munkát végzők háta az átlagosnál is nagyobb veszélynek van kitéve, hiszen az egész napos ülés következében sokan küszködnek gerincproblémákkal, hátfájdalommal. A gerinc egészségéért sokat tudunk tenni még ülőmunka esetén is, ha megfogadjuk Dr. Major Zoltán reumatológus főorvos tanácsait.
nov. 20
7:20
Ezért tüntetnek november 22-én a pedagógusok (HR Portál)
"Ez a tüntetés nem a pedagógusokról szól. Most a tanítványainkért emeljük fel a hangunkat. A szegénységből való kitörés lehetőségét meg kell adnia a köznevelésnek" - fogalmazta meg Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke, aki minden érintettet arra buzdít, vegyenek részt a demonstrációjukon.
nov. 20
7:22
Ausztriában elutasítják a vasárnapi nyitva tartást (HR Portál)
Ausztriában nemcsak a szakszervezet, hanem a boltok üzemeltetői és alkalmazottai is elutasítják a vasárnapi nyitva tartást, amelyet a vásárlók többsége sem támogat, elégséges bevásárlási lehetőségre hivatkozva.
nov. 20
7:24
Alkalmazottainak 20 százalékát bocsátja el Romániában a Ford (HR Portál)
Alkalmazottainak 20 százalékát bocsátja el romániai gyárából a Ford - közölte szerdán az amerikai gépkocsigyártó romániai leányvállalatának szóvivője.
nov. 20
7:26
Pénteken a Kossuth téren demonstrál a Liga (HR Portál)
A Liga Szakszervezetek a cafeteria adóterheinek emelése, az adótörvények társadalmi egyeztetés nélküli benyújtása ellen, valamint a korkedvezményes nyugdíj védelmében demonstrálnak november 21-én - olvasható közleményükben.
nov. 20
7:30
Miniszteri biztost nevezett ki Lázár: ő irányítja a magyar kereskedelmet (Privátbankár)
A kereskedelempolitika kormányzati összehangolásával kapcsolatos feladatok ellátására Szatmáry Kristófot nevezte ki miniszteri biztossá Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
nov. 20
7:30
Növelte díjbevételét az ING Biztosító (ProfitLine)
Az ING az idei első három negyedévben 16,3 százalékos növekedéssel, 54,5 milliárd forintos életbiztosítási díjbevételt ért el és ezzel továbbra is vezető ezen a piacon - közölte a biztosító társaság az MTI-vel.
nov. 20
7:32
Alkalmazottainak 20 százalékát bocsátja el Romániában a Ford (ProfitLine)
Alkalmazottainak 20 százalékát bocsátja el romániai gyárából a Ford - közölte szerdán az amerikai gépkocsigyártó romániai leányvállalatának szóvivője.
nov. 20
7:48
Csúszik? Vagy talán leállították? Így áll a paksi bővítés (Privátbankár)
Nincs késés, vagy csúszás a paksi atomerőmű bővítésének előkészítési, hitelezési folyamatában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában.
nov. 20
7:50
Küszöbön egy újabb lelépés: a Vodafone is kivonulhat Magyarországról? (Privátbankár)
Vittorio Colao, a brit Vodafone vezérigazgatója egy barcelonai konferenciáján beszélt a cége előtt álló kihívásokról.
nov. 20
8:03
Gyenge lett a novemberi kínai feldolgozóipari adat (ProfitLine)
A vártnál is nagyobb mértékben lassult novemberben a kínai feldolgozóipari aktivitás a HSBC bank és a Markit felmérése szerint.
nov. 20
8:24
Hogyan is áll a költségvetés? Ma kiderülnek a részletek (Privátbankár)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ma közli az államháztartás októberi végleges számait, illetve az első tíz havi adatokat.
nov. 20
8:24
HVG – bizalmatlanság alakult ki a megnevezett főszerkesztő iránt (GazdaságPortál)
Azért nem Sztaniszláv András lesz a HVG összevont print- és online-szerkesztőségét vezető főszerkesztő, mert bizalmatlanság alakult ki körülötte. A négytagú szerkesztőbizottság addig irányítja a hetilapot és a hvg.hu portált, amíg megfelelő új főszerkesztőt nem találnak – mondta a HVG Zrt. vezérigazgatója szerdán az MTI megkeresésére. Arra a kérdésre, hogy miért nem a korábban megnevezett…
nov. 20
8:26
Oké, de mégis mit mondjunk? Nem egyeztek a Fed-ben (Privátbankár)
Vita volt az amerikai jegybankrendszer szerepét betöltő Fed legutóbbi ülésén arról, hogy miként fogalmazzák meg szándéknyilatkozatukban a hosszú távú célokat, és hogyan közöljék gazdasági várakozásaikat, illetve mit mondjanak a kamatemelési pályáról - derült ki a Fed októberi kamatdöntő ülésének szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből.
nov. 20
8:36
Fektessünk osztalék-arisztokráciába! (ProfitLine)
Az olcsón vett és drágán eladott papírok (multiple expansion) ideje jórészt lejárt, és nyereségnövekedést is egyre nehezebb elérni. Az összesített hozam növelése érdekében immár az osztalékokra kell összpontosítanunk - olvasható a Fidelity elemzésében.
nov. 20
8:38
Csökkentek a német termelői árak (ProfitLine)
Tovább erősödhetnek a deflációs félelmek Németországban, miután a Destatis ma közzétett adatai alapján októberben havi szinten 0,2 százalékkal csökkentek a termelői árak a szeptemberi stagnálás után.
nov. 20
8:42
Lassan senki nem vesz trafikban cigit? (Privátbankár)
Szeptemberben tovább zsugorodott a hazai legális cigarettapiac. Közben az illegális kereskedelem meg virágzik.
nov. 20
8:42
Naponta több ezer hacker támadás éri a német kormányzat informatikai rendszereit (GazdaságPortál)
Naponta több ezer támadás éri a német kormányzat informatikai rendszereit, és egyre gyakrabban észlelhető külföldi titkosszolgálatok irányából érkező behatolási kísérlet – figyelmeztet a német alkotmányvédelmi hivatal (BfV). Hans-Georg Maassen, a BfV elnöke egy berlini informatikai biztonsági tanácskozáson tartott előadásában elmondta, hogy naponta átlagosan 3 ezer támadást regisztrálnak, és ezek…
nov. 20
8:57
Megmenekült a római operaház és 180 állás (HR Portál)
A római operaház dolgozóinak munkahelye és az új szezon is megmenekült egy kedden aláírt munkaügyi megállapodás eredményeként, ennek részeként a zenekar és a kórus tagjai lemondtak bérük egy részéről.
nov. 20
9:00
Az MVM és a Slovnaft megvásárolná a szlovák villamosművek 66 százalékát (Infostart)
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a Mol Csoport tagja, a Slovnaft a.s. november 19-én közös, nem kötelező érvényű ajánlatot tett a szlovák villamosművek 66 százalékos, az olasz ENEL SpA. energetikai cég tulajdonában lévő részvénycsomagjának megvásárlására.
nov. 20
9:06
Tőzsdenyitás előtt: Stagnáló nyitást vár a szakértő (GazdaságPortál)
Stagnálással, szerdai záró értékének közelében nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint. Sőre Balázs az MTI-nek elmondta: alapvetően pozitív a hangulat, de inkább iránykeresés lesz, az európai piacok “egy helyben topognak”. Az emelkedéshez komolyabb jó hír kellene, a kereskedésre sok makrogazdasági adat közzététele lehet hatással, mivel az…
nov. 20
9:09
Kisebb csökkenéssel nyithatnak az európai piacok (ProfitLine)
Kissé gyengülhetnek csütörtökön nyitáskor a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek, később pedig a Markit Economics piackutató intézet által kiadott szolgáltatási és feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) számai határozhatják meg a börzéken a hangulatot.
nov. 20
9:18
Dobd el a fakanalat, menj esztergályosnak! Nőket is keresnek ezekre a hiányszakmákra (Privátbankár)
Gépi forgácsolóból, villanyszerelőből és hegesztőből nincs elég az országban. Nálunk is terjed "a nőket a technikai szakmákba" elv.
nov. 20
9:20
Itt a bejelentés: magyar kézbe kerülhet a szlovák villamosművek kétharmada (Privátbankár)
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a Mol Csoport tagja, a Slovnaft a.s. november 19-én közös, nem kötelező érvényű ajánlatot tett a szlovák villamosművek 66 százalékos, az olasz ENEL SpA. energetikai cég tulajdonában lévő részvénycsomagjának megvásárlására. A témával foglalkozó cikkek szerint Brüsszelben egy kicsit aggódnak, hogy az oroszoknak strómankodunk.
nov. 20
9:22
Kapkodhatják a fejüket a befektetők - ez vár rájuk (Privátbankár)
Ma sok makroadat jön, ezért valószínűnek tűnik, hogy ingadoznak majd a részvényárfolyamok.
nov. 20
9:24
Keveset változott a forint árfolyama (GazdaságPortál)
Keveset változott a forint árfolyama szerda estéről csütörtök reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben. A japán jennel szemben kissé erősödött, a többi devizával szemben kissé gyengült a forint. Az euró árfolyama szerda este hétkor 305,06 forint volt, csütörtök reggel hétre 305,25 forintra emelkedett. A dollár árfolyama az esti 243,09 forintról reggelre 243,32 forintra, a svájci ...
nov. 20
9:26
Tőzsde – Vegyes nyitás a nyugat-európai piacokon (GazdaságPortál)
Vegyesen változtak a fontosabb nyugat-európai indexek csütörtökön tőzsdenyitáskor. A londoni FTSE-100 index 0,07 százalékkal csökkent, a frankfurti DAX-30 index 0,01 százalékkal nőtt, a párizsi CAC-40 index 0,06 százalékkal gyengült nyitáskor. Szerdán a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,19 százalékos romlással 6696,60 ponton zárt. Frankfurtban a DAX-30 0,17 százalékos többlettel…
nov. 20
9:30
Ennél olcsóbban nem dolgozhatnak a biztonsági őrök (HR Portál)
Az építőipari dolgozók rezsióradíja után most meghatározták a vagyonvédelmi szolgáltatás minimális összegét is.
nov. 20
9:30
Piacmozgató hírek érkeznek a MOL-tól (GazdaságPortál)
A CEZ mellett a MOL is pályázik az Enel 66%-os tulajdonhányadára a Slovenkse Elektrarne-ban. A Klesch svájci energiaipari csoport neve is felmerült, mint az INA-ban folytatott “due diligence” résztvevője. Horvátország ismét visszavonta az INA keleti kutatási engedélyeit. Forrás: GazdaságTV.hu
nov. 20
9:32
Nyolcszáz állásba kerül a dohánytermék-nagykereskedelem államosítása (HR Portál)
A dohányipari szereplők elfogadhatatlannak tartják a kormányzat legújabb törvényjavaslatát, amely előzetes szakmai konzultáció nélkül államosítaná a dohánytermékek nagykereskedelmét - közölte a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ).

Keresés