Egy díj, két cég, egy női és egy férfi vezető, 14 kérdés, 28 válasz. A HR Portal 2013 Év Menedzsereivel, Kővágó-Laky Andreával, a Ford Közép-és Kelet-Európai Kft. ügyvezető igazgatójával és Szirmák Botonddal, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatójával készített interjújából képet kapunk a vezetők karrierútjáról, gondolkodásmódjáról, vezetési stílusáról, és arról is, mi az, amit nem tolerálnak az…
Megállíthatatlannak tűnik az alkoholmentes italgyártó ágazat mélyrepülése, egyre kevesebb üdítőt és gyümölcslevet vásárolnak Magyarországon. Az éves szinten 170 milliárd forint termelési értéket előállító gyártók 2013-ban 8 százalékkal kevesebb terméket adtak el itthon, mint az előző év azonos időszakában. A szektor így új munkahelyek teremtése és beruházások helyett 2013-ban is…
Nemzetközi és hazai szintéren is a HR szakma központi kérdése az üzleti alapú működés, valamint partneri részvétel kialakítása az üzleti értékteremtésben, a versenyképesség növelésben. Az OD Partner Kft. 2013. évben országos szintű, a magyar gazdaság számos jelentős szereplőjét bevonó kutatást folytatott a HR Business Partner területet érintő legfontosabb kérdésekről.
Emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: a nemzetközi hangulat enyhén pozitív, ezért a nyitásban kisebb emelkedés várható. Jelentős mozgásra nem számít hétfőn a szakember, de mint mondta, a nap közben érkező hírek változtathatnak a kereskedés […]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,91 pontos emelkedéssel, 16 762,90 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,02 százalékkal erősödött.(MTI)
Az évszakra jellemző kereskedelmi, szolgáltatási tevékenységekre fókuszál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal március 24-én kezdődő ellenőrzéssorozatában. A húsvéthoz közeledve a revizorok nemcsak üzletekben, vendéglátóhelyeken és piacokon vizsgálják a szabályok betartását, hanem a virtuális kereskedelmet is ellenőrzik – közölte a NAV.
Ukrajna felosztását javasolja Lengyelországnak, Magyarországnak és Romániának Vlagyimir Zsirinovszkij, a szélsőségesen populista Liberális Demokrata Párt elnöke, az orosz Állami Duma alelnöke – értesült a TVP1 lengyelországi tévé. A tévé híradása szerint – amelyet az UNIAN ukrán hírügynökség is idézett – az orosz alsóház alelnökének erről szóló “hivatalos” levelét megkapta a […]
Márciusban igencsak meglepő fordulatot produkált a francia magánszektor. A feldolgozóipar aktivitását mérő beszerzésimenedzser-index (BMI) értéke nem vártan 51,9 pontra emelkedett, míg a piac még 50...
Az amerikai részvényindexek eséssel zárták a múlt pénteki kereskedést, ez viszont nem szegte kedvét az ázsiai befektetőknek, akik nagyon optimisták voltak hétfőn annak ellenére, hogy Kínában a...
A hazai társaságok jelentős része már közzétette az éves rendes közgyűlési meghívóját illetve a közgyűlési előterjesztéseket, melyekben többek között az igazgatóság javaslatot tett az előző éves...
Megállíthatatlannak tűnik az alkoholmentes italgyártó ágazat mélyrepülése, egyre kevesebb üdítőt és gyümölcslevet vásárolnak Magyarországon. Az éves szinten 170 milliárd forint termelési értéket előállító gyártók 2013-ban 8 százalékkal kevesebb terméket adtak el itthon, mint az előző év azonos időszakában. A szektor így új munkahelyek teremtése és beruházások helyett 2013-ban is…
Határokon átívelő bűnügy szálait sikerült felgöngyölítenie a rendőrségnek. Az autótolvaj maffia külföldi luxuskocsik ellopására harminc-negyvenezer forintért bérelt fel embereket. Az autókat itthon hamis okirattal helyezték forgalomba....
A KSH előzetes adatai alapján 2014 januárjában 7.540 gyermek született, 0,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 10.735 volt, ami 4,9 százalékos csökkenést jelent 2013 első hónapjához képest. A természetes fogyás 3 195 fő volt, 609-cel kevesebb az egy évvel korábbinál.
A vegyes euróövezeti feldolgozóipari mutatók mellett mínuszban tartózkodnak a vezető nyugat-európai részvénypiacok. A kereskedés hétfőn vegyesen indult, a DAX index 0,18 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,12 százalék emelkedést, a párizsi CAC-40 index 0,11 százalék csökkenést mutatott.
Vegyesen indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapír piacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti DAX index 0,18 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,12 százalék emelkedést, a párizsi CAC-40 index 0,11 százalék csökkenést mutatott. A vezető euróövezeti vállalatok részvényeit követő gyűjtőindexek közül az FTSE Eurofirst 300 0,04 százalékkal, az Euro […]
A Richter közzétette az éves rendes közgyűlési meghívóját, mely szerint a vállalat 2014. április 24-én tartja a közgyűlését. 2014.április 24-én 15:00 órai kezdettel tartja a Richter az éves rendes...
Új kétéves mélypontjára eshet a forint az euróval szemben, miután a Magyar Nemzeti Bank folytatja a kamatcsökkentési sorozatát - vetítik előre a Goldman Sachs londoni közgazdászai. Ennek elsődleges...
Ami kötelező, az már nem is lehet jó? Bár még nem feltétele az érettséginek, de 2016-tól az lesz az 50 órában elvégzett önkéntes munka. Az ötlet önmagában nem rossz, próbálják ki magukat a fiatalok a való életben, de szinte minden a megvalósításon múlik, derül ki a dehír összefoglalójából.
A BÉT prémium részvénykategóriában jegyzett ingatlancsoportja az Appeninn Nyrt. közgyűlése elfogadta a társaság éves beszámolóját. A cégcsoport 5,4 millió eurós bérbeadásból származó bevétellel, 3 millió eurós EBITDA szintű eredménnyel a részvényesekre jutó 1,5 millió eurós adózott eredménnyel és 75,5 millió eurós mérlegfőösszeggel zárta a 2013. üzleti évet - olvasható az Apeninn…
Az amerikai részvényindexek eséssel zárták a múlt pénteki kereskedést, ez viszont nem szegte kedvét az ázsiai befektetőknek, akik nagyon optimisták voltak hétfőn annak ellenére, hogy Kínában a...
A sportnál csak a nyelvtanulást tartják fontosabbnak a magyar szülők, ha a gyermekeik oktatáson kívüli tevékenységéről kérdezik őket, derül ki a Kutatópont felméréséből.
A Richter közzétette az éves rendes közgyűlési meghívóját, melyből többek között az derült ki, hogy a vállalat 2014. április 24-én tartja a közgyűlését, melyen döntenek az igazgatóság által javasolt...
A Unió bírósága elé viszi Nagy-Britanniát az Európai Bizottság a közösségi munkavállalók szociális juttatásainak szigorítása miatt, írja a Sunday Telegraph.
Németországban jövőre bevezetik az úgynevezett lakbérféket, amely a kormányzati számítások szerint csaknem egymilliárd euróval csökkenti a lakásbérleti költségeket - írja az MTI. A német sajtóban...
Az évszakra jellemző kereskedelmi tevékenységeket és szolgáltatásokat vizsgálja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a március 24-én kezdődő, május 2-ig tartó ellenőrzéssorozatában. A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága közölte: a tavasz beköszöntével többen vásárolnak a dísznövény-kereskedésekben, megnő a gumiszervizek és a ruhatisztítók forgalma, de ilyenkor sokan keresik a…
Az Expat-Center Magyarország legátfogóbb relocation szolgáltatást nyújtó vállalata. Mi amellett, hogy segítünk a külföldiek áttelepítésének ügyintézésében, széleskörű tudással és tapasztalattal rendelkezünk a relocation menedzsment különböző területein, valamint a kapcsolódó munkaügyi-szabályozási kérdésekben.
Késlekedik a Nokia készülékgyártó üzletágának felvásárlása, miután az ázsiai szabályozó hatóságok késlekednek a jóváhagyással. Nem az első negyedévben zárul le a tranzakció, mint ami az eredeti...
A minél jobb szigetelőképességet helyezik a termékfejlesztés fókuszába a szigetelőanyagok gyártói, mert ez kínál hatásos védelmet a magas energiaárak ellen.
Az évszakra jellemző kereskedelmi tevékenységeket és szolgáltatásokat vizsgálja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a március 24-én kezdődő, május 2-ig tartó ellenőrzés-sorozatában.
Gyenge adat jött Kínából - Ukrajnának többet kell fizetnie majd a gázért - trükköznek az új online kasszákkal - a rubel a hivatalos fizetőeszköz a Krímben - tavaszi ellenőrzésekbe kezd a NAV - Nézze meg itt >>
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyíregyházi pénzügyőrei zöldhatár ellenőrzés közben 9,5 millió forint értékű magyar adójegy nélküli cigarettát találtak Győröcske térségében.
Hogyan működik a gyakorlatban a Business Partner modell, ezt tárja fel egy tavalyi átfogó kutatás, és még benchmark információkhoz is hozzájut a szerző. Erről ír HR Blogjában Shape HR.
Minden ötödik ember zsebében lapul PayPass kártya, akinek pedig nincs, az többnyire szívesen kipróbálná a PIN kód és aláírás nélküli kártyás fizetést – derül ki a Budapest Bank felméréséből1. A PayPass kártyások tapasztalatai az érintés nélküli fizetési eszköz elterjedésének kedveznek, használóik ugyanis gyorsabbnak tartják a hagyományos bankkártyáknál, és a készpénzes fizetésnél is - olvasható a…
Az évszakra jellemző kereskedelmi tevékenységeket és szolgáltatásokat vizsgálja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a március 24-én kezdődő, május 2-ig tartó ellenőrzéssorozatában.
Márciusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a német beszerzésimenedzser-index (BMI), lassult a feldolgozóipari és szolgáltatási ágazatok teljesítményének növekedési üteme – közölte a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet. Márciusban, az előzetes adatok szerint, a német feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index 53,8 pontra csökkent a februári 54,8 pontról a várt 54,6 pont helyett. A…
A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága részvényenként 57 forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot a társaság 2013. évi nyereségéből – közölte a Richter hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az osztalékról a gyógyszergyár április 24-re összehívott éves rendes közgyűlése dönt. A részvények 100 forintos névértékére vetített 57 százalékos osztalék alacsonyabb a tavalyinál. Tavaly […]
A jövő év végéig átépítik az M7 autópálya Érd, Iparos úti csomópont le- és felhajtó ágait, Törökbálintnál pedig két új összekötő ág épül az M0-M7 autópályák csomópontjában.
Csökkent márciusban az euróövezeti beszerzésimenedzser-index (BMI), lassult a gazdasági teljesítmény növekedési üteme - közölte hétfőn a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet.
Orbán Viktor miniszterelnök még az Európai Unió állam- és kormányfőinek pénteki tanácskozását követően közölte, hogy március 27-én adják majd át Szada közelében a Szlovákiát és Magyarországot...
Az európai szabályozók is felfigyeltek arra, hogy a bankok egyre több kockázatos, a hitelezőket védő hagyományos mechanizmusok nélküli értékpapírokat bocsátanak ki - írja a Financial Times. A...
Egyre kevesebb üdítőt és gyümölcslevet vásárolnak Magyarországon, az éves szinten 170 milliárd forint termelési értéket előállító gyártók tavaly 8 százalékkal kevesebb terméket adtak el a magyar piacon, mint az előző évben - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség hétfőn.
Sokkal hasznosabb volna, ha a pénzügyi stabilitásért felelős MNB a fiskális érdekekkel átitatott, egyúttal a bankellenes politikáját szavazatszerző célra is felhasználó kormánnyal alakítana ki...