2014. június 10. kedd

jún. 10
9:17
Tippek a munkahelyi beilleszkedést segítő mentori program kidolgozásához (HR Portál)
Az új dolgozó sikeres munkahelyi integrációjának egyik kulcsa a megfelelően kiépített és hatékonyan működő mentori rendszer. Vizsgálati eredményeink azt mutatják, hogy míg a tengerentúlon a program valóban szervezeti szinten és szervezetten működik, addig a magyar vállalatoknál valahogy elsiklanak e szemlélet mellett. Ez azért is meglepő, mert egy ilyen rendszer kidolgozása és működtetése…
jún. 10
9:17
Nagyot lendített a húsvét az áprilisi idegenforgalmon (ProfitLine)
A KSH adatai alapján áprilisban a külföldivendég-éjszakák száma 9,4, a belföldivendég-éjszakáké 22%-kal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest. A szálláshelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele 12%-kal emelkedett. A vendégforgalom növekedésének fő oka, hogy idén a húsvét áprilisra esett.
jún. 10
9:19
Lehet-e cigarettázni munkaidő alatt? (HR Portál)
Jogos-e, ha a cég azért mond fel, mert a biztonságiak állítása szerint a kamerán keresztül foltokban látható, hogy a dolgozó cigarettázik? A felvételt azonban a cég nem hajlandó megmutatni, így védekezni sem tudok.
jún. 10
9:21
Szokatlanul korán aratunk idén (Portfolio)
4-5 millió tonna gabonatermésre...
jún. 10
9:23
8 milliárd dollár csak csokiból? A Nestlé ennél is többet akar (Portfolio)
A prémiumcsokoládé-szegmensben kíván erősíteni a Nestlé, erről Paul Bulcke, a cég vezére beszélt. A menedzser méltatta azokat az eredményeket, amelyeket az utóbbi időben elért a társasága, kiemelte,...
jún. 10
9:24
Tőzsde: Vegyes nyitás Európában (GazdaságPortál)
Vegyes indexekkel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapír piacokon. A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,18 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,07 százalékkal csökkent, a párizsi CAC-40 index 0,05 százalékkal emelkedett. A legnagyobb tőkeértékű euróövezeti vállalatok részvényeinek árfolyamát követő összetett indexek közül az FTSE Eurofirst 300 0,06 százalék csökkenést,…
jún. 10
9:25
Nem kell piaci viharoktól tartani a héten (Portfolio)
Nyugodt hetünk lesz piaci szempontból, ugyanis nagyobb súlyú esemény, illetve adatközlés nem várható. Az USA-ban egyedül a csütörtöki és pénteki nap lehet izgalmas, míg itthon a szerdai inflációs...
jún. 10
9:27
Itt a nagy fogás: olajat talált a Mol (Privátbankár)
A Mol Nyrt. Ghauri Közös Vállalata (GJV) jelentős olajtalálatot ért el a Ghauri X-1 kút sikeres tesztelésével Jhelum körzetében, Punjab Provinciában Pakisztánban, ami az első szénhidrogén felfedezés a Potwar-fennsík keleti részén - közölte a Mol.
jún. 10
9:27
Soha nem fizettek ennyi pénzt egyetlen húsipari cégért sem (Portfolio)
A Tyson Foods tájékoztatása szerint megszületett a megállapodás minden idők eddigi legnagyobb élelmiszer-ipari felvásárlásáról. A Tyson végül 63 dollárt fizet részvényenként a Hillshire-papírokért,...
jún. 10
9:29
Felvásárlásokat tervez a CIG Pannónia (Portfolio)
A hazai biztosítási piac konszolidációjára számít a CIG Pannónia, amelyben nem egyedi cégek, hanem biztosítási állományok felvásárlásával részt szeretne venni - derül ki Kádár Gabriella szavaiból. A...
jún. 10
9:30
Mol-INA-ügy: Megalapozottnak tartja a zágrábi bíróság a Hernádi elleni vádakat (GazdaságPortál)
Megalapozott a Zágráb megyei bíróság keddi döntése szerint a Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen beadott horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészségi (USKOK) vád. Az USKOK március 31-én emelt vádat Hernádi ellen, mivel szerintük tíz millió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader volt horvát miniszterelnöknek azért, hogy a Mol megszerezze a többségi irányítási ...
jún. 10
9:31
Joggal félhetnek Európa bankvezérei (Portfolio)
Az amerikai hatóságok által kiszabott bírságok időről időre egyre magasabbak, a soron következő bankok joggal félhetnek attól, hogy a vártnál jóval vastagabban fog majd az amerikaiak ceruzája. Több...
jún. 10
9:39
Több mint négy százalékkal nőtt a török gazdaság az első negyedévben (Infostart)
Az első negyedévben 4,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest Törökország bruttó hazai terméke (GDP).
jún. 10
9:39
Belehúzott a MOL (Portfolio)
Míg a hazai tőzsde zárva volt tegnap, a nemzetközi piacokon jó volt a hangulat. A Dow Jones és az S&P 500 is új történelmi csúcsot ütött, és a DAX is mindenkori csúcsa közelében fejezte be a...
jún. 10
9:39
Vajon ki keres többet: Orbán vagy a pápa? (Pénzcentrum)
16 és fél milliót keresett Orbán Viktor tavaly - derült ki legfrissebb nyilatkozatából. Ezzel az összeggel a vezető politikusok között - legalábbis Közép-Európában - a bérezése nem mondható rossznak....
jún. 10
9:45
Álmos kezdés után mi rázhatja fel a tőzsdét? (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 21,42 pontos emelkedéssel, 19 086,75 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,11 százalékkal erősödött.
jún. 10
9:48
Dolgozhatok-e rokkant ellátás mellett? (HR Portál)
C2-es rokkant ellátásban részesülő vagyok jelenleg. Korábban rehabilitációs járadék mellett kiegészítő tevékenységű vállalkozóként itthon dolgoztam. Ezt megszüntettem, mert sem az egészségem, sem az adórendszer nem tette lehetővé a tevékenységemet főállású vállalkozóként. Jelenleg is azon gondolkodom, miként tudnék itthon dolgozni mint régebben. Hiszen így hasznos embernek érezném magam, de nem…
jún. 10
9:48
Örülhet a magyar piac az MSCI felülvizsgálatának (ProfitLine)
Ma este érkezik az MSCI index éves felülvizsgálatának eredménye, ami kiemelten fontos pillanat a magyar piac számára, Tajvan és Dél-Korea a fejlett piaci indexbe kerülése miatt a régiós piacok előtt nagyobb lehetőség nyílhat meg.
jún. 10
9:50
Köteles-e visszavenni a munkáltatóm? (HR Portál)
C2-es rokkant kategóriában megváltozott munkaképességű vagyok. Felülvizsgálatomkor a munkahelyem nem tájékoztatott arról, hogy nem kell felmondást beadni, ha az ember felülvizsgálatra megy, hanem azt szó nélkül elfogadta. Szociális gondozóként dolgoztam, 27 év egészségügyben eltöltött idő van a hátam mögött. A munkáltatóm kitalál mindent, hogy ne dogozhassak, nem tudom, tehet-e ilyet egy munkaadó,…
jún. 10
9:57
Megalapozott a vád a horvátok szerint Hernádi ellen (Portfolio)
Megalapozott a Zágráb megyei bíróság keddi döntése szerint a Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen beadott horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészségi (USKOK) vád. Az...
jún. 10
10:03
Megalapozott a Hernádi elleni vád - állítják a horvátok (Privátbankár)
Megalapozott a Zágráb megyei bíróság keddi döntése szerint a Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen beadott horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészségi (USKOK) vád.
jún. 10
10:06
A hét közepén kifújhatják magukat az indexek, és korrekcióra számíthatunk (GazdaságPortál)
Hétfőn a német Dax oldalazással kezdett, zárásra viszont a lélektani 10 ezer pont fölé ért. Az USA részvényindexei szintén felfelé kúsztak az első kereskedési napon, és új történelmi csúcson zártak. A hét közepén kifújhatják magukat az indexek, és korrekcióra számíthatunk. Forrás: GazdaságTV.hu
jún. 10
10:15
A gyenge infláció további stimulust hozhat (Portfolio)
Kínában a vártnál jobban emelkedtek a fogyasztói árak májusban, de a termelői árak még továbbra is esést mutatnak. Mivel az inflációs mutatók mind bőven alulmúlják a kínai kormányzat éves célját,...
jún. 10
10:15
Népszerű balatoni strandok: mennyivel fizetünk többet idén? (Pénzcentrum)
Jobb lehet az idei balatoni szezon a tavalyinál az előfoglalási adatok alapján. A nyaralókat ugyanakkor a fizetős strandokon csaknem mindenhol változatlan belépő-árakkal várják a népszerű üdülőhelyeken....
jún. 10
10:21
Felmérjük a motivációt! (HR Portál)
Töltse ki a beeSatisfaction és a HR Portál kérdőívét! Magyarországon nagyjából fele-fele arányban elégedettek illetve elégedetlenek az emberek a munkahelyükkel. De vajon mi járul hozzá a munkahelyi jól lét-létünkhöz? Mi motiválhatja a dolgozót, ha a pénz nem minden, ez a HR-esek számára különösen fontos kérdés.
jún. 10
10:21
Megalapozottnak tartja a zágrábi bíróság a Hernádi elleni vádakat (ProfitLine)
Megalapozott a Zágráb megyei bíróság keddi döntése szerint a Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen beadott horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészségi (USKOK) vád.
jún. 10
10:23
Meghalni járnak Romániába és Ukrajnába a magyar cégek (ProfitLine)
A magyarországi cégek közül több mint 40 ezer vállalkozás köthető külföldi tulajdonosokhoz. A tulajdonosok között a legnagyobb számban német cégeket és magánszemélyeket találnunk, de az itt céget üzemeltető országok toplistáján előkelő helyet foglal el a leginkább cégtemetőként működő Ukrajna és Románia, és befért az első húszba több egzotikus offshore ország is - olvasható a Nemzeti Cégtár…
jún. 10
10:33
Sokkal olcsóbb lett tegnaptól az Apple (Portfolio)
Pénteken megtörtént az Apple részvényeinek feldarabolása, így tegnap már alacsonyabb árfolyamon indult a kereskedés a papírokkal. A 7:1 arányú részvényfeldarabolást követően a részvények árfolyama a...
jún. 10
10:35
Itt a nyár! - Támadnak a szlovákok (Portfolio)
A gazdaság élénkülésével és az átlaghőmérséklet emelkedésével az utazási kedv is jelentősen nő. 2014. áprilisban a külföldivendég-éjszakák száma 9,4%-kal, a belföldivendég-éjszakáké pedig 22%-kal...
jún. 10
10:36
KSH: áprilisban 14,4 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma (GazdaságPortál)
Áprilisban 14,4 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma, a külföldivendég-éjszakák száma 9,4, a belföldivendég-éjszakáké 21,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbhoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel kedden. A szálláshelyek folyó áron számolt bruttó árbevétele 12,3 százalékkal emelkedett. A KSH jelentése kiemeli: a vendégforgalom növekedésének…
jún. 10
10:51
KSH: nőtt a szálláshelyek vendégforgalma (Infostart)
Áprilisban 14,4 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma, a külföldivendég-éjszakák száma 9,4, a belföldivendég-éjszakáké 21,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel kedden.
jún. 10
10:53
ÁSZ-vizsgálatot sürget a Fidesz az állami kampánypénzhez jutott pártoknál (Infostart)
A Fidesz-frakció azt kezdeményezi az Országgyűlés gazdasági bizottságánál, hogy a testület kérje fel az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) az áprilisi parlamenti választáson indult és állami kampányfinanszírozásban részesült összes jelölt és jelölőszervezet gazdálkodásának teljes ellenőrzésére - közölte a fideszes Gulyás Gergely kedden.
jún. 10
10:54
Létszámbővítés jöhet a szlovákiai autógyárakban (HR Portál)
Akár 3000 munkahely is létrejöhet három éven belül. Három szlovákiai autógyár készül jelentős létszámbővítésre. A pozsonyi Volkswagen, a nagyszombati PSA és a zsolnai Kia - számolt be a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilap.
jún. 10
10:54
Varga Mihány: 2-3 éven belül reális lehet a magyar eurócsatlakozás is (ProfitLine)
A kormány többféle javaslattal készül a Kúria jogegységi döntésére a devizahiteles probléma megoldása érdekében azért, hogy a határozat megszületése után a lehető legrövidebb időn belül lépni tudjon - mondta Varga Mihály régi-új nemzetgazdasági miniszter szombaton a Hír TV P8 című műsorában.
jún. 10
10:56
Leépülőben a szociális rendszerek (HR Portál)
A világ lakosságának 70 százaléka már ma sem kap megfelelő szociális ellátást. Számos helyen pedig a felépítés helyett leépítik a rendszert, állapította meg legfrissebb jelentésében a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO).
jún. 10
10:56
Átadták az első BMW i8-as autókat (ProfitLine)
Átadták az első BMW i8-as autókat a vásárlóknak, és ezzel az eredeti menetrendnek megfelelően megkezdődött a BMW részben elektromos autójának európai értékesítése.
jún. 10
10:57
Rekordot döntött a nagy autógyár (Privátbankár)
Eladási rekordot ért el májusban és az év első öt hónapjában a BMW.
jún. 10
10:59
Olajat talált a Mol – jönnek-e hírek a devizahitel-tárgyalásról? (Privátbankár)
Jó hír és rossz hír is jött a Molról - jobb évre számíthatnak a gabonatermesztők - nőtt a szállodák és szálláshelyek forgalma - ma nem jön komolyabb makroadat
jún. 10
11:06
Új kormány: Navracsics: hatékonyabb és nyitottabb lesz a Külgazdasági és Külügyminisztérium (GazdaságPortál)
A klasszikus diplomácia, a külgazdaság és a kulturális diplomácia pilléreire támaszkodva hatékonyabban képviselheti a nemzeti érdekeket a Külgazdasági és Külügyminisztérium, amely az eddigieknél nyitottabb is lesz – mondta Navracsics Tibor tárcavezető egy keddi sajtóbeszélgetésen. Az eseményen a külgazdasági és külügyminiszter bemutatta államtitkárjelöltjeit: Balatoni Monika kulturális…
jún. 10
11:09
Kissé gyengült délelőtt a forint (Infostart)
Gyengült kissé a forint kedden délelőtt a bankközi deviza kereskedelemben: az eurót délelőtt tíz órakor 303,97 forinton jegyezték a kora reggeli 303,27 forint után.
jún. 10
11:09
Amerikai részvények világa - díjmentes szeminárium (Portfolio)
Érdekli a világ legnagyobb részvénypiacának varázslatos világa? Kíváncsi arra, hogyan tudja kivenni részét az Apple, Facebook, Google és egyéb ismert részvények árfolyammozgásából? Ha az előző...
jún. 10
11:09
Hőségriadó: sokkal nagyobb veszély fenyegeti az állatokat (Pénzcentrum)
Házi kedvenceinket is hőguta fenyegeti ezekben a napokban....
jún. 10
11:27
Magyar cégtemető Romániában és Ukrajnában (HR Portál)
A magyarországi cégek közül több mint 40 ezer vállalkozás köthető külföldi tulajdonosokhoz. A tulajdonosok között a legnagyobb számban német cégeket és magánszemélyeket találnunk, de az itt céget üzemeltető országok toplistáján előkelő helyet foglal el a leginkább cégtemetőként működő Ukrajna és Románia.
jún. 10
11:27
Rekord eladásra számít az Adidas a foci vb kapcsán (ProfitLine)
Az Adidas vezérigazgatója szerint több mint félmillió német válogatott mezt fognak eladni Európán kívül.
jún. 10
11:27
Micsoda furfang: tőzsdén próbál szerencsét a tőzsde (Portfolio)
Már napokkal ezelőtt megírtuk, hogy leválasztja és tőzsdére viszi európai részlegét az Intercontinental Exchange Inc. Az akcióval kapcsolatban most új részletek láttak napvilágot melyekből kiderült,...
jún. 10
11:29
Munka párban, külföldön (HR Portál)
A páros munka megszokottá vált a munkaközvetítők részéről, és egyre több ilyen jellegű állást kínálnak. Egyetlen elvárás, hogy a partnerek egyike beszélje az angolt, vagy a célország nyelvét.
jún. 10
11:29
Közel 61 millió forintért vett saját részvényt a Richter (Portfolio)
A május 30-án adott megbízás alapján a pénteki kereskedésben is tovább vásárolta a saját részvényeit a Richter. A Richter a 2014. május 30-án adott megbízása alapján 2014. június 6-án 15 ezer darab...
jún. 10
11:33
Tombol a kánikula: ezekre a megyékre adták ki a figyelmeztetést (Privátbankár)
Kiterjesztette a hőség miatti figyelmeztetést három dunántúli megyére is a meteorológiai szolgálat kedd reggel.
jún. 10
11:35
Sokkal olcsóbb a nagybevásárlás, mint tavaly - alakul a dinnyeszezon is (Privátbankár)
Ha a múlt havi jelentős esést nem is mértük az árakban, a Privátbankár Árkosár friss felmérése szerint jóval olcsóbban szerezhetjük be a nagybevásárlás során az élelmiszereket, mint egy évvel ezelőtt. A hipermarketekben már focivébé-hangulat van, és dinnyét is vehetünk egész jó áron - igaz, ez még tényleg görög.
jún. 10
11:36
Félmillió pár hamisított zoknival buktak le (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Főigazgatóságának pénzügyőrei Vámosszabadinál mintegy félmillió pár, védett márkajelzéssel ellátott zoknira bukkantak egy cseh kamionban.

Keresés