2014. június 17. kedd

jún. 17
2:18
Iraki lázadás: A magyar nagykövetség nem távozik Bagdadból (GazdaságPortál)
Magyarország iraki nagykövetségén zavartalanul folyik a munka, a személyzet hazamenekítése nem merült fel – mondta hétfőn az MTI-nek telefonon Szatmári Tibor Bagdadban akkreditált nagykövet. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint több nyugati ország hétfőn megkezdte iraki nagykövetségének kiürítését. Szatmári Tibor szerint csak a nagyobb létszámú követségek személyzetének mérsékléséről…
jún. 17
3:42
Gemius: nő az üzleti szféra érdekeltsége az okostelefonok piacán (GazdaságPortál)
A mobileszközök szegmense egyre fontosabbá válik a magyarországi üzleti életben is: a mobil hirdetési költések 2013-ban már elérték az 1,943 milliárd forintot, ezzel a digitális reklámpiac 5 százalékát tették ki – állapította meg felmérésében a Gemius üzleti tanácsadó cég. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben rámutatnak: 2013 végére már minden tizedik oldalletöltést mobileszközről –…
jún. 17
3:48
Ukrán válság – Rosztovi hatóságok: egy hónap alatt 122 ezren érkeztek Ukrajnából (GazdaságPortál)
Az utóbbi egy hónapban 122 ezer ember érkezett Délkelet-Ukrajnából a szomszédos Rosztovi területtel közös határon át Oroszországba – közölte hétfőn az orosz régió vezetése. A rosztovi kormányzat adatai szerint csak az utóbbi 24 órában több mint 13 ezren menekültek el a “polgárháború sújtotta” ukrán térségből, és majdnem 8500-an Oroszországban maradtak. Korábban napi 400-500 ember lépte ...
jún. 17
4:03
Hurrá! Feltalálták a fúrás nélküli fogorvoslást! (ProfitLine)
Új, injekció és fúrás nélküli, öngyógyító módszert találtak fel londoni fogorvosok a fogszuvasodás kezelésére - írta hétfőn a The Guardian című brit napilap internetes oldalán.
jún. 17
4:06
Új, fúrás nélküli módszert találtak fel a fogszuvasodás kezelésére brit orvosok (GazdaságPortál)
Új, injekció és fúrás nélküli, öngyógyító módszert találtak fel londoni fogorvosok a fogszuvasodás kezelésére – írta hétfőn a The Guardian című brit napilap internetes oldalán. Az angol rövidítéssel EAER (árammal gyorsított és fokozott ásványpótlás) néven ismert új módszert három év múlva már a fogorvosi rendelőkben is alkalmazhatják. A londoni King,s College tudósai által kidolgozott új ...
jún. 17
4:30
Devizahitelek – Bankszövetség: a Kúria döntése méltánytalan volt, de a bankszövetség elfogadja (GazdaságPortál)
A Magyar Bankszövetség szerint a Kúria hétfői döntése méltánytalan volt, de a bankszövetség elfogadja – mondta Kovács Levente, a szervezet főtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A bankszövetség főtitkára hangsúlyozta: a jelzálogalapú lakossági devizahitelek esetében az árfolyamrés alkalmazása szakmailag indokolt volt, ezek a kölcsönök hosszú futamidejűek, a devizapozíciók fedezése jelentős…
jún. 17
4:36
EU-tisztújítás – Orbán: Európa az európaiaké (GazdaságPortál)
Európa legyen újra az európaiaké, a kontinens maga kezelje az európai kérdéseket – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a dél-portugáliai Albufeirában, az Európai Néppárt parlamenti csoportjának tanácskozásán. Az ukrán válság megoldásában is az Európai Uniónak vezető szerepet kell játszania – mondta a 2014-2019 közötti európai parlamenti (EP-) ciklus néppárti stratégiájáról rendezett…
jún. 17
5:00
Gázárvita – Londoni elemzők: Oroszország lenne a nagy vesztese egy újabb földgázháborúnak (GazdaságPortál)
Kevés győztese lenne egy újabb orosz-ukrán “földgázháborúnak”, Oroszország azonban mindenképpen vesztesként kerülne ki belőle – vélekedtek londoni pénzügyi elemzők azután, hogy Oroszország hétfőn leállította Ukrajnába irányuló földgázexportját. Citybeli szakértői vélemények szerint ráadásul az ukrajnai és a vele egy időben kibontakozó iraki válság együtt már komoly volatilitást – elsősorban…
jún. 17
5:18
Négyen jelentkeztek a szélessávú frekvenciapályázatra (GazdaságPortál)
Négyen nyújtották be jelentkezésüket a szélessávú szolgáltatásokhoz kapcsolódó frekvenciapályázatra – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfőn. A hétfőn 16 órakor lezárult jelentkezési határidőig a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft., a Magyar Telekom Nyrt., a Telenor Magyarország Zrt. és a Vodafone Magyarország Zrt. nyújtotta be pályázati anyagát. A pályázati anyagokat június…
jún. 17
5:45
Özönlenek a vásárlók a magyar boltokba: hova és miért? (Pénzcentrum)
Karácsonykor szoktunk ennyit vásárolni: mi a titok?...
jún. 17
6:00
Argentína újabb technikai csőd közelébe került az amerikai legfelsőbb bíróság döntése nyomán (GazdaságPortál)
Rohamosan csökkeni kezdett argentin állampapírok iráni kereslet, miután az amerikai legfelsőbb bíróság kedden úgy döntött, nem tűzi napirendjére Argentínának azokkal a fedezeti alapokkal szembeni fellebbezését, amelyek nem egyeztek bele államadósságának átütemezésébe; ezáltal Latin-Amerika 3. legjelentősebb gazdasága ismét a fizetésképtelenség szélére sodródott. A legfelsőbb bíróság érintetlenül…
jún. 17
6:12
Lehet érvénytelen a devizahitel-szerződés (Privátbankár)
Kérdés, hogy milyen esetekben. Például akkor, ha az ügyfélnek sikerül bizonyítania: a bankban nem tájékoztatták megfelelően, amikor felvette a devizahitelt, noha aláírta a kockázatfelmérő nyilatkozatot. De az ördög ott lehet a részletekben az egyoldalú szerződésmódosításoknál is. Aki belépett az árfolyamgátba vagy végtörlesztett, már ne nagyon menjen bíróságra - és a többieknek is érdemes…
jún. 17
6:15
Okostelefonok - átveszik az uralmat? (ProfitLine)
Az okostelefonok egyre nagyobb szerepet töltenek be az emberek mindennapi életében. 2013 végére a hazai oldalletöltések között a mobileszközről generált oldalletöltések már a 10%-os határt ostromolják, ami azt jelenti, hogy minden 10. oldalletöltést mobileszközről – beleértve az okostelefnokat és táblagépket - generálnak - olvasható a Gemius felmérésében.
jún. 17
6:30
Már a politikai bizonytalanságra is biztosítás járna Ukrajnában (Privátbankár)
Az ötlet Soros Györgyé. A magyar származású amerikai pénzügyi befektető a Marshall-tervhez hasonlóval állna elő.
jún. 17
6:39
Vállalkozók százezrei kerülhetnek bajba: itt a Kúria ítélete (Adózóna)
Nem elég egy papírlapon kifüggeszteni a vállalkozás nevét a cégbírósághoz székhelyként megjelölt címen, az adózónak rendelkezésre is kell állnia arra az esetre, ha az adóhatóság meg kívánja vizsgálni a székhely valódiságát – derül ki a Kúria nemrégiben hozott ítéletéből.
jún. 17
6:39
Mi lesz most a devizahitelekkel? - 13+1 kérdés és válasz (Portfolio)
Megszületett hétfőn a Kúria várva várt jogegységi határozata, amelynek birtokában most már nincs más hátra, mint hogy egy átfogó intézkedéscsomag révén véglegesen lezáruljon Magyarországon a...
jún. 17
6:48
Brit felmérés: a társadalom nagy többsége szerint csak az brit, aki tud angolul (ProfitLine)
A brit lakosság elsöprő többsége szerint csak az tarthatja magát britnek, aki tud angolul - egyebek mellett ez derül ki a legnagyobb független brit társadalomkutató intézet, a NatCen kedden ismertetett éves felméréséből.
jún. 17
6:48
Tőzsde: az OTP esetében maradt a bizonytalanság (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,40 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel, 18 851,92 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött a pénteki záráshoz képest. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint a külföldi piacokon kis elmozdulások voltak pozitív és negatív irányban, a mindenkori maximumok közelében, a…
jún. 17
7:06
Orbán: bevándorlás helyett családtámogatás (Privátbankár)
A miniszterelnök a német Bildnek adott interjúban azt mondta: a bevándorlás új társadalmi konfliktushoz vezetne, a férfi és nő házasságát kell támogatni.
jún. 17
7:08
Amerikával versenyzünk a petricsészékért (Privátbankár)
Egy osztrák családi vállalatbirodalom döntésén múlik, hogy hol költ el fejlesztésre egy-másfél milliárd forintot.
jún. 17
7:45
Tokaj Nyitány: tizenöt pincészet borai az Ybl Palotában (Infostart)
A Tokaj Reneszánsz Egyesület tizenöt pincészetének borait ízlelhetik meg az idei Tokaj Nyitány sétáló kóstoló vendégei pénteken a budapesti Ybl Palotában, ahol a tokaji pezsgőkről, illetve a 2010-es aszúkról szóló, ingyenes mesterkurzusokon is részt vehetnek.
jún. 17
7:54
Nemzetközi továbbtanulási börze szerdán a fővárosban (ProfitLine)
Ötödik alkalommal rendezik meg a fővárosban szerdán a Move2study Nemzetközi Továbbtanulási Börzét, amelyen külföldi továbbtanulási és ösztöndíj-lehetőségeket ismerhetnek meg a látogatók.
jún. 17
7:56
Borúlátóbb lett az IMF az amerikai gazdasággal kapcsolatban (ProfitLine)
Lassabb gazdasági növekedést vár 2014-ben az Egyesült Államokban a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a szervezet szerint az idén 2 százalékkal nőhet az amerikai bruttó hazai termék (GDP), a korábban várt 2,8 százalékkal szemen.
jún. 17
8:21
Alig változott a forint árfolyama reggelre (Infostart)
Alig változott kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
jún. 17
8:27
Az iraki félelmek ellenére pluszban zárt Amerika (ProfitLine)
Az iraki geopolitikai félelmek ellenére emelkedéssel zárták a hétfői kereskedést a vezető amerikai részvénypiacok, köszönhetően a kedvező makroadatoknak.
jún. 17
8:27
Orbán: "Merkel női módon erős" (Portfolio)
"Megígértem a választóimnak, hogy Juncker útját állom" címmel közölte kedden a Bild című német lap az Orbán Viktorral készült interjú második részét, amelyben a kormányfő ismételten elutasította...
jún. 17
8:30
Alig változott a forint árfolyama (GazdaságPortál)
Alig változott kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az eurót nem sokkal reggel hét óra után 307,70 forinton jegyezték, előző este 307,50 forint volt az árfolyam. Egy amerikai dollár 226,91 forintot ért a hétfő esti 226,61 forint után. A svájci frankot 252,63 forinton jegyezték, előző este 252,52 forinton. A ...
jún. 17
8:36
Ukrán válság: Ukrajna egyoldalúan jelöli ki az orosz-ukrán határt (GazdaságPortál)
Az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács arra utasította a kormányt, hogy egyoldalúan jelölje ki az orosz-ukrán határt – jelentette ki Andrij Parubij, a tanács elnöke a testület hétfő esti ülése után. Az ukrán média idézte keddre virradóra Parubij nyilatkozatát, amely szerint a nemzetbiztonsági tanács arra utasította a kormányt, hogy szervezze meg a határ egyoldalú demarkációját, ...
jún. 17
8:45
Hamarosan a hídon düböröghet a villamos (Portfolio)
Megkezdődött az 1-es villamos új, XI. kerületi, ideiglenes végállomásának építése - olvasható a BKK Facebook-oldán. Újabb üteméhez érkezett az 1-es villamos vonalának felújítása: augusztus végéig...
jún. 17
8:45
Magyar települések százait lepheti el a szemét (Pénzcentrum)
A katasztrófavédelem már több mint 300 magyar településnek jelölt ki közszolgáltatót a hulladékgazdálkodásban. Júliustól pedig hét megyében lehet ellátatlan a kéményseprés....
jún. 17
8:47
Csak legyintenek a piacok a geopolitikai feszültségekre (Portfolio)
Az amerikai részvényindexek erősödéssel zárták a hétfői kereskedést, a befektetők egyelőre nem törődnek a geopolitikai feszültségekkel. Az ázsiai piacokon viszont már nem volt egységes az irány, a...
jún. 17
8:48
Több mint nyolcszáz közfoglalkoztatott a Nyírerdő Zrt.-nél (GazdaságPortál)
Több mint nyolcszázan jutnak ideiglenes munkához a Nyírségi Erdészeti (Nyírerdő) Zrt.-nél a közfoglalkoztatási programban szeptember végéig – közölte a társaság vezérigazgatója kedden az MTI-vel. Szalacsi Árpád elmondta, hogy a téli, hathónapos programban átlagosan 545 embert foglalkoztattak, májustól viszont 815-nek adnak munkát az északkelet-magyarországi állami tulajdonú erdőkben. Hajdú-Bihar…
jún. 17
8:54
Irak és Ukrajna húzza piacokat - mit lép a Fed? (Privátbankár)
Egy hét után először ismét felfelé araszolhatnak a vezető európai értéktőzsdék fő részvényindexei.
jún. 17
8:54
Orbán-interjú a Bildben: “Megígértem a választóimnak, hogy Juncker útját állom” (GazdaságPortál)
“Megígértem a választóimnak, hogy Juncker útját állom” címmel közölte kedden a Bild című német lap az Orbán Viktorral készült interjú második részét, amelyben a kormányfő ismételten elutasította Jean-Claude Juncker jelölését az Európai Bizottság elnöki tisztségére. Arra a kérdésre, hogy vannak-e 2014-ben is érvényes tanulságai 1989-nek, Orbán Viktor a Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25.…
jún. 17
8:56
Tőzsdenyitás előtt: Eltérő elemzői várakozások (GazdaságPortál)
Eltérően látják a keddi kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők. Puzsár József, a KBC Equitas elemzője szerint kisebb mínuszban nyithat kedden a budapesti tőzsde, mivel a nyugat-európai piacok is esnek. Az elemző nem számít komolyabb elmozdulásra a kereskedés során, csendes, nyugodt nap várható. Emlékeztetett: az OTP részvénye erősödni…
jún. 17
9:00
Felfelé indulhatnak az európai részvénypiacok (ProfitLine)
Két nap csökkenés után emelkedéssel próbálkozhatnak a vezető nyugat-európai részvénypiacok az enyhülést mutató geopolitikai kockázatok hatására.
jún. 17
9:03
Itt lesz az 1-es villamos új végállomása (Portfolio)
Megkezdődött az 1-es villamos új, XI. kerületi, ideiglenes végállomásának építése - olvasható a BKK Facebook-oldán. Újabb üteméhez érkezett az 1-es villamos vonalának felújítása: augusztus végéig...
jún. 17
9:05
Öthetes mélypontról próbál talpra állni a forint (Portfolio)
Bár összességében továbbra is jó maradt a nemzetközi befektetői hangulat a geopolitikai kockázatok mellett is, ez a forintnak továbbra sem segít az MNB felőli további kamatvágási "ígéretek" hatására....
jún. 17
9:12
BUX: 18 853,45 pont, +0,01 százalék a nyitáskor (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,53 pontos emelkedéssel, 18 853,45 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött.(MTI)
jún. 17
9:21
Megint Rogán a devizahitelekről: újabb részletek a csomagról (Portfolio)
Rogán Antal szerint a Kúria felhatalmazta a kormányt, hogy a devizahitelek egész történetének időszakára visszatekintsenek - nyilatkozta a Fidesz frakcióvezetője Az Estében. A javaslat a régóta nem...
jún. 17
9:21
Visszajár, amit a bankok tisztességtelenül vettek el (Pénzcentrum)
Minden visszajár a devizahiteleseknek, amit a bankok tisztességtelenül vettek el....
jún. 17
9:23
"Az energiaellátás nemcsak probléma, hanem lehetőség is" (Portfolio)
Az elmúlt időszakban egyre több fontos energetikai téma került be a napi politikai kommunikációba, és ezzel a közbeszédbe is. A nemrég megtartott 5. Energy Investment Forum konferenciát követően...
jún. 17
9:23
Egyre többet adózunk: Európa-szerte és itthon is nőnek a terhek (Pénzcentrum)
Nőnek az adóbevételek Európa-szerte és Magyarországon....
jún. 17
9:27
Hány perc egy perec? (HR Portál)
Hány perc munkát kell végezni egy fogyasztási cikk megszerzéséhez? Az országokra, nagyvárosokra vetített összehasonlításokkal óvatosan kell bánni. Ha a kutatók nem szegmentálnak bérek szerint, könnyen hamis következtetésekre jutnak.
jún. 17
9:30
BÉT: everything is alright (Privátbankár)
A katarzis elmaradt a Kúria jogegységi döntése után, komolyabb makrogazdasági adat nem lesz.
jún. 17
9:30
Tőzsde: Pozitív nyitás Európában (GazdaságPortál)
Emelkedtek a főbb európai részvénypiaci indexek kedden közvetlenül nyitás után. A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 14 ponttal, vagyis 0,21 százalékkal nőtt. Frankfurtban a DAX-30 index 31 ponttal, 0,32 százalékkal javult. Párizsban a CAC-40 14 ponttal, 0,30 százalékkal emelkedett. Hétfőn gyengültek a főbb európai tőzsdemutatók. A FTSE-100 0,34 százalékot, a DAX-index 0,29 százalékot, a…
jún. 17
9:32
Bányásszon szénhidrogént 60 millió forintért (Privátbankár)
A szaktárca közzétette, hol lehet pályázni szénhidrogén kitermelésére és geotermikus energia hasznosítására.
jún. 17
9:33
Milliárdos fejlesztésbe foghat a Greiner Bio-One Hungary Kft. (ProfitLine)
Egy-másfél milliárd forintos fejlesztésre készül a Greiner Bio-One Hungary Kft., az osztrák tulajdonosok egy hónapon belül dönthetnek arról, hogy Mosonmagyaróváron vagy egy tengerentúli telephelyen lesz a beruházás - közölte az MTI-vel Balogh László, a társaság ügyvezetője
jún. 17
9:35
Szénhidrogén kutatásra, kitermelésre lehet pályázni (ProfitLine)
A nemzeti fejlesztési miniszter koncessziós pályázati felhívásokat tett közzé a szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére Ebes, Nádudvar, Nagylengyel nyugati, Újléta, Okány keleti és nyugati területein, továbbá a geotermikus energia fokozottabb hasznosítására Battonya területén - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
jún. 17
9:39
Egyre jobban fenyegetnek az oroszok (Portfolio)
Európa nehéz helyzetben lévő olajfinomítói tovább szenvedhetnek a jövőben, az orosz finomított termékvolumen ugyanis meredeken emelkedik, a dízelexport pedig ennek következtében új csúcsra...

Keresés