2014. szeptember 26. péntek

szept. 26
0:15
V. Németh Zsolt: a lakossági hulladék felének újrahasznosítása a cél 2020-ra (ProfitLine)
Magyarország 2020 végére szeretné elérni, hogy a lakossági üveg-, műanyag-, papír- és fémhulladék legalább 50 százalékát újrahasznosítsa - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára csütörtökön Zalaegerszegen.
szept. 26
1:21
Régiós elektromos közlekedési modellt építene ki Paks (ProfitLine)
Paks város 60-65 kilométeres körzetében megteremtené az elektromos közlekedés lehetőségét a paksi önkormányzat, erre indították el a Protheus projektet, amelyhez szeretnék megnyerni a térségben érintett többi önkormányzatot is. A negyven település polgármestere számára csütörtökön tartottak tájékoztatót Pakson, előkészítve csatlakozásukat.
szept. 26
2:27
Airbus: 4,7 százalékkal bővülhet a légi utasforgalom évente (ProfitLine)
Az Airbus előrejelzései szerint a következő húsz évben az utasforgalom évente átlagosan 4,7 százalékkal bővül majd, emiatt 31 ezer 400 új repülőgépre lesz igény.
szept. 26
2:45
Iszlám Állam – Franciaország gyászol, és újabb légi csapásokat hajtott végre Irakban (GazdaságPortál)
Franciaország újabb légi csapásokat hajtott végre csütörtökön az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen Irakban. Az Algériában lefejezett francia túsz emlékére Francois Hollande államfő három napra elrendelte a zászlók félárbocra eresztését. “Újabb csapások voltak délelőtt Irakban” – jelentette be a kabinet ülését követően Stéphane Le Foll kormányszóvivő. Ez volt a második alkalom egy hét…
szept. 26
2:49
Skót népszavazás – Cameron elnézést kér a királynőtől (GazdaságPortál)
Hivatalosan elnézést kér II. Erzsébet királynőtől a brit miniszterelnök, aki a minap óvatlanul részleteket fecsegett ki abból a telefonbeszélgetésből, amelyet a skóciai függetlenségi népszavazás után tartott az uralkodóval. Cameron, aki New Yorkban tartózkodik az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán, a héten Michael Bloomberg volt New York-i polgármesterrel beszélgetett egy rendezvényen a skóciai…
szept. 26
2:57
Ukrán válság – Porosenko hamarosan újra találkozik Putyinnal (GazdaságPortál)
Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön közölte, hogy három héten belül ismét találkozik orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal. Porosenko ezt kérdésre válaszolva mondta Kijevben, elnöki minőségében tartott első nagyszabású, többórás sajtóértekezletén. Kifejtette, hogy a találkozó valamelyik európai országban lesz, nem kétoldalú, hanem többoldalú formában. Nem zárta ki viszont, hogy ennek…
szept. 26
3:00
Geotermikus hőt szállít Győrnek a PannErgy (ProfitLine)
Geotermikus hő szállításáról állapodott meg a győri városüzemeltetési társasággal a PannErgy leányvállalata, az Arrabona Geotermia Kft..
szept. 26
3:09
Veszélyezteti a spanyol tengerpartokat a klímaváltozás, akár negyvenméteres sávot is elveszíthet (GazdaságPortál)
Akár egy negyvenméteres sávot is elveszíthet tengerpartjából egyes szakaszokon Spanyolország az éghajlatváltozás miatt 2050-re, mert az emelkedő tengerszint súlyosan erodálja a turisták által is kedvelt földközi-tengeri partokat – számolt be egy friss kutatásról csütörtökön az El País című napilap online kiadása. A spanyol mezőgazdasági minisztérium megbízásából készített vizsgálat szerint a…
szept. 26
3:21
4,7 százalékkal bővülhet a légi utasforgalom évente (GazdaságPortál)
Az Airbus előrejelzései szerint a következő húsz évben az utasforgalom évente átlagosan 4,7 százalékkal bővül majd, emiatt 31 ezer 400 új repülőgépre lesz igény. A toulouse-i székhelyű repülőgépgyártó csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a globális utas- és teherszállító flotta a mai 18 500 gépről 37 500-ra emelkedik és kivonnak a forgalomból mintegy 12 400 régebbi, ...
szept. 26
3:27
Megállapodás született a Fatah és a Hamász között (GazdaságPortál)
Megállapodtak csütörtökön Kairóban a palesztin frakciók abban, hogy a Gázai övezet teljes egészében a palesztin nemzeti egységkormány ellenőrzése alá kerüljön – jelentette az ONTV nevű egyiptomi hírcsatorna. Az övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet és a Ciszjordániát ellenőrző Fatah párt közötti, mindkét fél által megerősített egyezséget az elmúlt hetekben újból felerősödött belviszály előzte…
szept. 26
3:33
Az MNB engedélyezte az állami tulajdonszerzést az MKB Bankban (GazdaságPortál)
Engedélyezte a magyar állam tulajdonszerzését az MKB Bank Zrt.-ben az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa, a döntés egyúttal a bank által teljesen vagy részben birtokolt leányvállalatokban való állami tulajdonszerzést is jelent – közölte a jegybank csütörtökön. A közlemény ismerteti: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) jóváhagyta, hogy a magyar állam 99,99 százalékos…
szept. 26
3:37
Figyelem, így cseréld le a hűtőd ingyen, az állam támogat (GazdaságPortál)
Megjelent a háztartási gépek cseréjére kiírt pályázat, a részletes pályázati dokumentáció csütörtöktől elérhető a kormányzati honlapon és az ÉMI Nonprofit Kft. honlapján – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 627,1 millió forinttal támogatják a háztartási gépek cseréjét. A vissza nem térítendő pályázati támogatás lehetővé teszi a…
szept. 26
3:39
Obama elismerte, hogy Amerika beavatkozik más országok belügyeibe (GazdaságPortál)
A Jobbik szerint az Egyesült Államok elnökének szavai a civil társadalom esetleges magyarországi korlátozásáról nyílt elismerését jelentik annak, hogy országa folyamatosan beavatkozik más országok belügyeibe. Gyöngyösi Márton, a párt országgyűlési frakcióvezető-helyettese csütörtöki közleményében azt írta: az Egyesült Államok saját befolyásának kiterjesztése érdekében a világot átölelő…
szept. 26
3:41
Ötszázmillió dolláros kötvénykibocsátás az Eximbanknál (GazdaságPortál)
Az Eximbank csütörtökön 500 millió dollár összegű, 2020. január 30-ai lejáratú kötvényt értékesített a nemzetközi piacon – tudatta az Eximbank Zrt. közleményben az MTI-vel. Az Eximbank a kötvényeket 4 százalékos fix kamatozással és 4,15 százalékos kibocsátási hozammal árazta be – olvasható a közleményben, amelyben kiemelik: ez a Magyarországon szuverén kockázat mellett valaha elért legkedvezőbb…
szept. 26
3:45
Iszlám Állam – London szerint törvényes lenne a brit katonai beavatkozás Irakban (GazdaságPortál)
Törvényes lenne Nagy-Britannia bekapcsolódása az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet elleni nemzetközi hadműveletbe – erre a megállapításra jutott csütörtök esti ülésén a brit kormány belső kabinetje. A kormányülésen, amelyen részt vett Sir Nicholas Houghton tábornok, a brit fegyveres erők vezérkari főnöke is, azt az indítványt állították össze, amelyet a kabinet a londoni alsóház péntekre ez…
szept. 26
3:51
Szijjártó sajtófőnöke a miniszter házvásárlásának forrásairól (GazdaságPortál)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és felesége házvásárlásáról szóló szerdai és csütörtöki híradásokban a ház vételárának forrásai között egy 12 millió forintos tétel hibásan szerepelt, a miniszter szüleitől kölcsönbe és ajándékba kapott összegek pedig fordítva szerepeltek – tudatta Fülöp Judit, a miniszter sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel. Közölte: a házvásárlás forrásai közül 68…
szept. 26
3:57
Lemond az amerikai igazságügy-miniszter (GazdaságPortál)
Távozik hivatalából Eric Holder, az Egyesült Államok első afroamerikai igazságügyi minisztere – jelentette be csütörtökön, az amerikai sajtóban előzetesen megjelent értesülésekkel összhangban Barack Obama amerikai elnök. A 63 éves Holder mindaddig a hivatalában marad, amíg meg nem találják és meg nem erősítik utódját. A folyamat a novemberi “félidős” választásokon túl, akár a jövő év elejéig ...
szept. 26
4:03
Obama: az Ebola fenyegetést jelent a globális biztonságra, Liu: Az Ebola ma nyerésre áll (GazdaságPortál)
A már több ezer embert megfertőzött Ebola-járvány fenyegetést jelent a regionális és a globális biztonságra – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök csütörtökön New Yorkban az ENSZ Közgyűlésének általános vitájában részt vevő afrikai vezetőkkel megtartott találkozóján. Obama emlékeztetett rá, hogy a múlt héten bejelentette: az Egyesült Államok 3 ezer katonát vezényel az Ebola által leginkább…
szept. 26
4:06
A tb-alapú egészségügyi ellátórendszer továbbra is ingyenes lesz (ProfitLine)
A kormányzat célja, hogy az állami tulajdonú, társadalombiztosítási alapon működő egészségügyi ellátórendszer minél korszerűbb és továbbra is ingyenes legyen - hangoztatta csütörtökön Kőszegen az egészségügyért felelős államtitkár, aki az épülő egészségházat tekintette meg a vasi kisvárosban.
szept. 26
4:09
A nagykövetség tájékoztatta Obamát a magyar civil társadalom helyzetéről (GazdaságPortál)
A budapesti amerikai nagykövetség látta el információval a washingtoni kormányzatot a civil társadalom magyarországi helyzetéről – mondta André Goodfriend, az amerikai külképviselet ideiglenes ügyvivője csütörtökön az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Kijelentette: a diplomácia célja az, hogy megértsék a helyzetet, amely az adott országban jellemző, az az információ pedig, amelyet továbbítanak,…
szept. 26
4:13
Ezzel az időjárással számolj a hétvégén, sokan örülhetnek (GazdaságPortál)
A több-kevesebb napsütés mellett a hétvégén 22 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet, de néhol folytatódik a hűvös, esős idő, s megélénkülhet, akár meg is erősödhet a szél – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésében. Pénteken a több-kevesebb napsütés mellett keleten szórványosan, nyugaton néhol alakulhat ki zápor. A…
szept. 26
5:27
A német pénzügyminiszter fenntartásokkal viszonyul az EKB eszközvásárlási programjához (GazdaságPortál)
A német pénzügyminiszter csütörtökön nyilvánosan hangot adott kétségeinek azzal kapcsolatban, hogy az Európai Központi Bank (EKB) nagyszabású felvásárlásokat tervez a 2008-ban elmélyült pénzügyi-gazdasági világválság egyik kiváltó okaként számon tartott pénzügyi termék, az eszközfedezetű értékpapír (ABS) piacán. “Nem vagyok különösebben boldog” az EKB terveitől – jegyezte meg Wolfgang Schäuble az…
szept. 26
5:30
Nyugdíjas? Nagycsaládos? Több tízezer forint támogatáshoz juthat (Adózóna)
Összesen 627,1 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatást kaphatnak a magyarországi lakhellyel rendelkező nyugdíjas és nagycsaládos magánszemélyek azzal, hogy csökkentett vételáron szerezhetnek be új, magas energiahatékonyságú hűtő- vagy fagyasztó-berendezéseket.
szept. 26
5:48
Nem gondolnád, hol lakik a legtöbb milliárdos (Portfolio)
Európában él a legtöbb dollármilliárdos a világban, de az, hogy idén növekszik a milliárdosok vagyona, elsősorban az ázsiaiaknak köszönhető - derül ki a UBS éves felméréséből. Az év eleje óta 155 "új...
szept. 26
6:06
Mit eszünk valójában, ha a sonka már nem is sonka? (Pénzcentrum)
Külön öröm, ha nincs benne szója....
szept. 26
6:09
Ukrán válság – Londoni elemzők: valós kockázat Oroszország leminősítése (GazdaságPortál)
Érdemi esély van arra, hogy több nagy hitelminősítő is rontja az orosz államadós-besorolásokat, de az nem lenne indokolt, ha Oroszország elveszítené befektetési ajánlású szuverén adósosztályzatait – vélekedtek csütörtöki tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó piacokkal foglalkozó…
szept. 26
6:18
Az FGSZ átmenetileg szünetelteti a földgázszállítást Ukrajna felé (ProfitLine)
Határozatlan időre megszakította az FGSZ Földgázszállító Zrt. az Ukrajna felé, a Testvériség vezetéktől független távvezetéken keresztül történő földgázszállítást csütörtökön délután, a szállítás szeptember 25-én 18 órától leállt - közölte a társaság az MTI-vel.
szept. 26
6:21
Ismét a Rába és a Pick a legkiválóbb hazai márka (Infostart)
Az idén ötödik alkalommal díjazták MagyarBrands elismeréssel a legjobb magyar vonatkozású márkákat, az üzleti ágazatban ismét a Rába, a fogyasztói szektorban pedig a Pick lett a legkiválóbb - közölte a MagyarBrands.
szept. 26
6:45
Tőzsde – Szakértő: a nemzetközi hangulat húzta le a BUX-ot (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 253,14 pontos, 1,40 százalékos csökkenéssel, 17 839,72 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 14,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: a bizonytalan nemzetközi hangulat a magyar…
szept. 26
6:51
Mától olcsóbban tankolhat! (ProfitLine)
Csökkentette bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
szept. 26
7:00
Minden hitelt fixesítene a kormány? (Privátbankár)
A korábbi átlátható árazású szabályozáshoz hasonlóan minden hiteltermék esetén fix kamatozású, vagy fix feláras konstrukciókat várna el a bankoktól a kormányzat - ilyen értelmű törvény megszületése várható.
szept. 26
7:24
Ismét sztrájkra készülnek a Lufthansa pilótái (HR Portál)
Ismét sztrájkra készülnek a Lufthansa német légitársaság pilótái, mert újra sikertelenül zárultak a munkaadóval folytatott tárgyalások a korai nyugdíjazásról – közölte csütörtökön a pilóták érdekképviselete (VC).
szept. 26
7:24
Ötszázmillió dolláros kötvénykibocsátás az Eximbanknál (ProfitLine)
Az Eximbank csütörtökön 500 millió dollár összegű, 2020. január 30-ai lejáratú kötvényt értékesített - tudatta az Eximbank Zrt. közleményben az MTI-vel.
szept. 26
7:26
Postára hordjuk a csekkeinket, holott csak kényelmesebb megoldások léteznek (HR Portál)
Tízből kilenc magyar sárga csekket használ számlabefizetéseihez, és elsősorban költségtakarékosságból nem váltanak elektronikus fizetési megoldásokra – derül ki a Kutatópont Kft. reprezentatív felméréséből.
szept. 26
7:27
Kavosz: a kkv-k várják az új uniós pályázatokat (GazdaságPortál)
Fokozott várakozás előzi meg az uniós pályázatokat a mikro-, kis- és középvállalkozások körében – mondta Krisán László, a Széchenyi Kártya programot működtető Kavosz Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek azt követően, hogy kormányszóvivői tájékoztatón Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár bejelentette az új pályázati kiírásokat. Krisán László szerint a…
szept. 26
7:28
Regionális állásportál indult magyar-szlovák összefogással (HR Portál)
Öt délszlovák és hét észak-magyarországi megye álláskeresői és -kínálói számára új állásportált hozott létre a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (KVA) és a szlovák CEPTEM non-profit szervezet; a magyar félre eső rész 32 millió forintos uniós támogatásból valósult meg.
szept. 26
7:30
Bővítette kapacitását a mezőkövesdi Leax fémmegmunkáló (HR Portál)
Az elsősorban fémmegmunkálással foglalkozó, svéd tulajdonban lévő mezőkövesdi Leax Hungary Zrt. több mint fél milliárd forintból bővítette kapacitását, a társaság főleg exportra termel, elmúlt évi árbevétele megközelítette a hétmilliárd forintot – mondta Farkas András igazgató az MTI-nek csütörtökön.
szept. 26
7:36
14 szarvashiba, amit befektetésnél el szoktak követni (Privátbankár)
Az alacsony kamatok miatt egyre többen keresnek alternatívákat, határozottan megfigyelhető a befektetők eltolódása a kockázatosabb befektetések felé. Hogyan hoz döntést egy átlagos kisbefektető? Melyek azok a pszichológiai csapdák, melyek gátolják a hosszú távú eredményességet vagy egyenesen katasztrófát okozhatnak?
szept. 26
7:36
Adómentes lakáscélú támogatás: mikor méltányolható a lakásigény? (Adózóna)
Az adómentes lakáscélú munkáltatói támogatás számos feltételének egyike, hogy a támogatással érintett lakásnak meg kell felelnie a méltányolható lakásigénynek. Az érdekelt magánszemélyek és munkáltatóik meglehetősen tanácstalanok, hogy mit kell tudni erről?
szept. 26
7:38
Magyarország döntött: elzártuk a csapot, nem adunk több gázt Ukrajnának (Privátbankár)
Az FGSZ Földgázszállító csütörtök este óta nem szállít gázt Ukrajna felé. Azt mondják, nő a hazai igény, nem jut az ukránoknak - ők viszont furcsállják, hogy pár nappal a Gazprom látogatása után jutott eszünkbe elzárni a csapot, és zsarolást emlegetnek.
szept. 26
7:39
Geotermikus hőt szállít Győrnek a PannErgy (GazdaságPortál)
Geotermikus hő szállításáról állapodott meg a győri városüzemeltetési társasággal a PannErgy leányvállalata, az Arrabona Geotermia Kft.. A tőzsdei társaság csütörtöki bejelentése szerint a tizenöt évre szóló szerződésben foglaltak alapján a jövő évi fűtési szezonban kezdik meg a szolgáltatást, amelynek tervezett mennyisége az előzetesen rendelkezésre álló adatok alapján évi 180 ezer gigajoule…
szept. 26
7:54
Kivonul Nagykanizsáról a Tibi csoki gyártója - utcára kerülnek a dolgozók (Privátbankár)
Megszünteti nagykanizsai gyártását az ukrán államfő érdekeltségében álló Bonbonetti, az édesipari társaság üzemében 60 fős létszámleépítést jelentettek be, ami azt jelenti, hogy decemberben meg is szűnik a termelés Nagykanizsán - értesült a Népszabadság.
szept. 26
7:54
Leállítottuk Ukrajna felé a gázszállítást (Portfolio)
A Naftogaz ukrán gázszolgáltatót váratlanul érte az, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. csütörtök délután határozatlan időre megszakította a Testvériség vezetéktől független távvezetéken keresztül...
szept. 26
7:56
Orbán: a legrosszabbra kell készülnünk (Portfolio)
A kormányfő a hét elején tárgyalt a Gazprom vezérével és nagyobb gázmennyiséget kért. Magyarország ezt meg is kapja a miniszterelnök elmondása szerint. Azt is hangsúlyozta a Kossuth Rádió 180 perc...
szept. 26
7:57
A kormány tovább növeli a gázellátás biztonságát (ProfitLine)
A kormány további intézkedéseket tesz a magyar lakosság biztonságos gázellátása érdekében: péntektől tovább növeli a Magyarországra irányuló gáz beszállítását, hogy felgyorsítsa a télre való felkészülést - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtök este az MTI-vel.
szept. 26
7:59
Beszakadtak az amerikai részvénypiacok (ProfitLine)
Meredek eséssel zárták a csütörtöki kereskedési napot a vezető amerikai részvénypiacok, az S&P 500 index július óta nem látott mértékben csökkent.
szept. 26
8:09
A Naftogazt váratlanul érte az FGSZ földgázszállításának szüneteltetése (Infostart)
A Naftogaz ukrán gázszolgáltatót váratlanul érte az, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. csütörtök délután határozatlan időre megszakította a Testvériség vezetéktől független távvezetéken keresztül történő földgázszállítást Ukrajna felé.
szept. 26
8:12
Ma csak egy pénzintézetről kell eldönteni, hogy tisztességes volt-e (Privátbankár)
Csupán egy újabb, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos pert tartanak ma a Fővárosi Törvényszéken. Az állam ellen indított polgári perekben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma elé a Korona Kredit Jelzáloghitel Zrt. ügye kerül.
szept. 26
8:14
Most már biztos: remek hete volt az autósoknak (Privátbankár)
Hajnalban csökkent a benzin és a dízel ára is - a héten már másodszor.
szept. 26
8:21
EY: az idén több mint 3 százalékkal bővülhet a magyar GDP (GazdaságPortál)
Tovább javultak a gazdasági kilátások Magyarországon, a GDP-növekedése a három százalékot is meghaladhatja idén, az eurózónában ugyanakkor lassúbb felfutás várható, 2014-ben egy százalék alatt marad az éves bővülés – derül ki az EY legfrissebb negyedéves Eurózóna Előrejelzéséből. Havas István az EY vezérigazgatója a cég közleményében kifejtette: már a cég előző két negyedéves előrejelzése is…

Keresés