Wáberer György miniszterelnöki megbízott úgy véli, "néhány éven belül a gépkocsivezetőink el fogják érni a nyugati gépkocsivezetői bérek szintjét", és ezzel meg fog szűnni az ágazatban meglévő munkaerőhiány.
Néhány hónapon belül több településen is leállhat a szemétszállítás - ezt mondták az RTL Klub Híradójának önkormányzati vezetők. A kormány ugyanis április elsejével államosította az eddigi...
Az ország háromnegyedére figyelmeztetés van érvényben heves esőzések veszélye miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd reggel az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a felhőszakadás veszélye miatt a nyugat határnál lévő öt megye – Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Somogy és Baranya – kivételével az egész országra kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Az érintett területeken az intenzív…
A német nagybank közlése szerint újabb, ezúttal 450 millió eurós bírságot kapott részvénykereskedési csalás miatt tavaly, ezért kellett növelnie az ilyen esetekre képzett tartalékokat. A bank...
Másról sem szólnak az ingatlanpiaci hírek, mint annak felélénküléséről és a lakások drágulásról, köszönhetően a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) hatásának. Az új támogatás miatt nagymértékben megugrott a lakásvásárlás iránt érdeklődők száma, ám fontos, hogy a már elkészült, új vagy használt ingatlanok esetében is végiggondoljunk néhány dolgot, mielőtt megvennénk az ingatlant.
Stagnálással nyitott kedd reggel a forint az euróval szemben, így továbbra is 317 felett jár az euró jegyzése. Közben a feltörekvő piacokon felemás a hangulat, a dollár pedig próbál tovább erősödni...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 66,23 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 26 368,25 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen alakultak az előző napi záráshoz képest.
Az ember, különösen az üzleti életben gyakran találkozik lehengerlő, erőteljes karizmával rendelkező személyiségekkel, akiknek a szimpla jelenléte is ?betölti a teret?. Ezt rendjén valónak is érezzük, hiszen nagy cégek irányítóitól, komoly döntéshozatali helyzetben lévő vezetőktől ezt várjuk. Ugyanakkor a személyes vonzerő ? ha van ilyenünk ? már ha ki tudjuk használni, a mindennapi helyzetekben…
A német nagybank közlése szerint 450 millió eurós ráfordítást számolt el részvénykereskedési csalásokhoz kapcsolódó ügyek miatt tavaly. A bank részvényárfolyama eséssel reagált az információra,...
Alacsony forgalomra és oldalazásra számít a Raiffeisen Bank üzletkötője a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden. Ballai Zoltán az MTI-nek elmondta: a nemzetközi hangulat lapos, ezért a keddi kereskedés iránykeresésről szólhat, érdemi elmozdulás nem várható. Ugyanakkor három fontos adatot is közzétesznek, délelőtt a német befektető hangulatindex, délután pedig az Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülése,…
Tőzsdetanfolyamunkon megismered a részvények és tőzsdeindexek izgalmas világát. Képzésünkön megtanulod, miként tudod a tőzsdei piacokat pénzügyi céljaid elérése érdekében használni, a piaci trendek...
A várakozásoknak megfelelően indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti DAX index 0,46 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,28 százalék, a párizsi CAC-401 index 0,40 százalék veszteséget mutatott. A legnagyobb euróövezeti vállalatok részvényeit követő EuroStoxx50 index 0,52 százalékkal, az európai FTSE Eurofirst 300 index 0,43…
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon kedd reggelre: az euróval, a svájci frankkal és a japán jennel szemben enyhén erősödött, míg a dollárhoz képest kissé gyengült.
A világ 12 legnagyobb befektetési bankjának bevétele 25%-kal esett vissza az első negyedévben az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. A gazdasági bizonytalanságok és a befektetők óvatossága a...
Hát ez óriási csalódás. 40 ezer darab OTP a tegnapi nyitó kereskedésben 7000 forinton, miközben az előző napi alja 6700 forint alatt volt. 300 forint emelkedés után, Fitch felminősítés után, csupán 40 ezer darab a 280 millió részvényből. Siralmas… Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés A júniusi kamatemelés valószínűsége nem éri el a 40%-ot az összes ismert ...
A csillebérci kalandparkban 2016. május 22-én történt esemény miatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendkívüli vizsgálatot rendel el az országban működő összes kalandparkban.
A délkelet-ukrajnai biztonsági helyzet súlyosbodásáról, és a válság rendezéséről tárgyalt telefonon az ukrán, az orosz, a francia elnök és a német kancellár - jelentették keddre virradóra kijevi és moszkvai hírügynökségek, idézve az ukrán és az orosz elnöki hivatal közleményeit.
Az MNB ma közzétett határozatában 4 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Sberbankot az ingyenes készpénzfelvételre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A bank...
Nehéz kiszedni a bankok többségéből, egyenként mennyi hitelt helyeztek ki a kis- és középvállalkozásoknak abból a 2100 milliárd forintból, amit a Növekedési Hitelprogram keretében refinanszírozásként...
A világkereskedelmi forgalom 2,5 százalékát, az Európai Unió importjának pedig 5 százalékát tette ki a hamisított termékek aránya. Az Európai Unióba érkező áru jelentős részét a Távol-Keletről származó hamisítványok jelentik, hangsúlyozza az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közös tanulmánya.
Egyre több autógyár van jelen Szlovákiában, ami még inkább fokozza az amúgy is meglévő szakemberhiányt és bérversenyt - számol be pozsonyi tudósításában a Népszabadság. Ismerősen hangzik a történet,...
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. adózott eredménye 41 millió forintra csökkent 2016 első negyedévében, az egy évvel korábbi 219 millió forintról – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett konszolidált gyorsjelentésben. A tavalyinál alacsonyabb nyereséget a kamatozó részvények nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti elszámolásával magyarázta a társaság. Az…
A kétoldalú gazdasági együttműködés kérdései lesznek a legfontosabb téma a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatandó szerdai megbeszélésen - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek kedden.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. adózott eredménye 41 millió forintra csökkent 2016 első negyedévében, az egy évvel korábbi 219 millió forintról - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett konszolidált gyorsjelentésben.
A német nagybank közlése szerint 450 millió eurós ráfordítást számolt el részvénykereskedési csalásokhoz kapcsolódó ügyek miatt tavaly. A bank részvényárfolyama eséssel reagált az információra,...
A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint konszenzus alakult ki az oktatás szereplői közt arról, hogy az általános iskola első négy évfolyama csak az alapkészségek fejlesztéséről szóljon, és a diákoknak egy nap alatt legfeljebb négy, egyenként 45 perces tanórája legyen.
Negatív hangulatban telt a mai kereskedés a vezető ázsiai tőzsdéken, az irányadó indexek 0,5-1 százalék körüli csökkenést mutattak. A befektetők szeme előtt továbbra is a Fed újabb kamatemelése lebeg...
Az MNB 4 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Sberbank Magyarország Zrt.-t a díj- és költségmentes készpénzkifizetésre és készpénzfelvételre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt – derül ki a Magyar Nemzeti Bank kedden közzétett határozatából. A bank az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét úgy biztosította ügyfeleinek, hogy átmenetileg – jogsértő módon – költséget…
Már 317 a forint az euróhoz képest, ilyen gyenge csak januárban volt rövid ideig. Az arany és az olaj is ereszkedik, az európai tőzsdéken tovább tart a napi szintű libikóka. A BUX emelkedik, lényegében megint az OTP-nek köszönhetően, amely ismét megpróbál visszakapaszkodni a tegnap délelőtt már megközelített 7000 forint közelébe.
Stagnálással kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben, majd délelőttre az erősödés felé mozdult kissé. Közben a dollár számottevően javított az euróval szemben az ismét emelkedő kamatemelési...
Az MNB ma közzétett határozatában 4 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Sberbank Magyarország Zrt.-t a díj- és költségmentes készpénzkifizetésre és készpénzfelvételre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A bank az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét a költségek átmeneti felszámításával biztosította, amelyet jogsértően csak a következő hónapban térített vissza a…
Az előmenetelhez kapcsolódóan és sávosan emelkedik a jövőben az állami tisztviselők illetménye. Jogállásukat és előmenetelük szabályait is megváltoztatta a törvényhozás kedden.
A Sberbank az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét a költségek átmeneti felszámításával biztosította, amelyet jogsértően csak a következő hónapban térített vissza a fogyasztóknak.
Az MNB Monetáris Tanácsa ma tartja májusi kamatdöntő ülését. Az elemzők egyöntetűen kamatcsökkentést prognosztizálnak. A döntést követően érdemes kiemelt figyelemmel követni a forint árfolyamát. – mondta el Kiss Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. Private Banking referense. Forrás: GazdaságTV.hu