Nem csak az idei, de az elmúlt négy év legmagasabb, illetve a válságot követő évek második legmagasabb forgalmát regisztrálta a Duna House 2016 áprilisában a lakáspiacon. Egy évvel ezelőtt 4%-kal...
A megkérdezett kis- és középvállalkozások (kkv) negyede továbbra sem rendelkezik vagyonbiztosítással, ugyanis 2013-hoz képest idén a kkv-k körében kötött vagyonbiztosítások aránya 72-ről csupán 76 százalékra emelkedett - derül ki az Union Biztosító saját ügyfelei körében végzett felméréséből.
Ukrajnát gyakorlatilag kettős érdektelenség övezi, egyik oldalon az EU részéről, akik megígérték a vízummentességet Kijevnek, ám több ok miatt ezt húzzák halasztják. Másrészről ott van Oroszország, aki szintén keveset törődik az Ukránokkal, a saját belpolitikai helyzete miatt. Ismét dörögnek a fegyverek Kelet-Ukrajnában, akárcsak tavaly szeptember, a tűzszünet életbelépése előtt. Közben Kijevben…
Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter napokon belül bejelenti, hogy indulni fog az ENSZ-főtitkári posztért - írta hétfőn a pozsonyi Pravda című független szlovák lap, a kormányzó Irány - Szociáldemokrácia párt egy meg nem nevezett forrására hivatkozva.
A tavalyinál gyorsabban nőhet az ipari termelés az idén a BDI német iparszövetség szerint annak ellenére, hogy lassul az export bővülése. A BDI német iparszövetség Reuters által megszerzett...
A Gazdaságfejlesztés és Innovációs Operatív Program idei pályázati menetrendjében két felhívásnál már eddig is megtalálható volt összesen 62 milliárd forintnyi idei pályázati keret a középméretű...
Egyre elterjedtebb Magyarországon is az önkéntes munkavégzés. Már a Központi Statisztikai Hivatal öt évvel ezelőtt végzett felmérése idején is a lakosság 40 százaléka vallotta, hogy be szokott kapcsolódni önkéntes tevékenységbe, az azóta megszaporodó kezdeményezések (például a hátrányos helyzetű térségekben élők, a hajléktalanok, a menekültek megsegítése) esetén is úgy tűnik, egyre többen ajánlják…
Szeptemberben nyílik lehetőség a vasárnapi munkavégzés feltételeinek szabályozására – közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének képviselőivel tárgyalt. Az érdekképviselet szerint a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonása hátrányosan érintette a kereskedelemben dolgozókat, ezért…
Vasárnap késő este ismét autóba rejtett pokolgéppel követtek el merényletet a délkelet-törökországi Diyarbakir tartomány Dicle városában a csendőrség helyi parancsnoksága előtt, a támadásban egy katona meghalt - jelentette hétfőn az Ihlas török hírügynökség a török vezérkar közlésére hivatkozva.
Szeptemberben nyílik lehetőség a vasárnapi munkavégzés feltételeinek szabályozására - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután a Kereskedelmi Dolgozók...
A Der Standard című liberális osztrák lap Perényi János bécsi magyar nagykövet és Artur Lorkowski bécsi lengyel nagykövet vendégkommentárját közölte online kiadásában, válaszként Guy Verhofstadt április 16-ai írására, amelyben az Európai Parlament liberális frakciójának (ALDE) vezetője a jogállamiság magyarországi és lengyelországi leépítését bírálta. A diplomaták kiemelték, hogy az alapjogok…
Áprilisban 8061 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 19,7 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján hétfőn az MTI-vel.
A végleges feldolgozóipari számok nem okoztak nagy meglepetést, az összesített EU-s BMI adat ugyanis 51.7 indexponton végzett, ami mejdnem azonos volt az előzetes mérésekkel. Jobb értéket láttunk azonban Németországban, de a francia teljesítmény egyre rosszabbul néz ki, (48 ip).
Az eddig jelzett, éves szinten 1 milliárd forint helyett 2 milliárd forintot tesz ki csupán 2016-ban az új állami projektértékelési rendszer létrehozására és működtetésére fordított költségvetési...
A hét a devizapiacok szempontjából lesz érdekes, azon belül is az EUR/USD kurzusra lesz érdemes fókuszálni. Az USA-ból érkező makroadatok fogják rángatni az árfolyamot, érkezni fog ISM feldolgozóipari index és ADP foglalkoztatottsági adat is, úgyhogy nem fogunk unatkozni. Ez a hét a makronaptár szempontjából a devizáknak kedvez, főként az amerikai fizetőeszköz lesz a befektetői fókuszban. ...
Megerősítették a KSH nemrég közzétett számai mindazt, amiről az ingatlanközvetítők már hónapok óta beszélnek: a tavalyi év végén bekövetkezett a lassulás a hazai ingatlanpiacon. Nemcsak a forgalom növekedése állt meg, hanem az árak sem emelkedtek tovább. És nagyon valószínű, hogy az idei évben sem fognak tovább nőni, sőt a szakemberek árcsökkenést is elképzelhetőnek tartanak.
Szeptemberben nyílik lehetőség a vasárnapi munkavégzés feltételeinek szabályozására – közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének képviselőivel tárgyalt.
Kismértékű erősödéssel kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, miközben a többi feltörekvő piaci deviza esetében is hasonló a helyzet. Ma a szokásos havi beszerzési menedzserindexek mellett...
Áprilisban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma, amely 180,78 milliárd forintot tett ki, az erős márciusi forgalomhoz képest 37 százalékkal csökkent - közölte a BÉT hétfőn az MTI-vel.
Szeptemberben nyílik lehetőség a vasárnapi munkavégzés feltételeinek szabályozására - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének képviselőivel tárgyalt.
Az erős márciusi forgalmat követően visszaesett a Budapesti Értéktőzsdén forgó részvények forgalma - közölte a Privátbankár.hu-val a Budapesti Értéktőzsde.
A múlt héten publikált friss konvergenciaprogramból kiderül, hogy a kormány már 2020-ra 65 százalék alá csökkentené a GDP-arányos adósságrátát, amihez főleg az eddigi eszközökre építenének. Az IMF...
Az előző időszakokhoz hasonlóan továbbra is Orbán Viktor miniszterelnök volt a legtöbbet saját hangon megszólaló kormányzati politikus az esti híradókban, a legtöbbet szereplő ellenzéki politikus Tóbiás József, az MSZP elnöke volt 2016 első negyedévében – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb híradóelemzéséből. Hasonlóan a 2015-ös év legtöbb negyedévéhez, Orbán Viktor volt a legtöbbet saját…
Felfedte magát a brit BBC hírszolgálatnak a Bitcoin technológiai hátterét adó nyílt forráskódú blockchain szoftver feltalálója. A BBC jelentése szerint Craig Wright ausztrál üzletember olyan...
Lakáspiaci kiadványt hoz létre a Magyar Nemzeti Bank - jelentette be az MNB, mai sajtótájékoztatóján. A "Lakáspiaci jelentés" az ingatlanpiaccal kapcsolatos általános információkon túl a lakáspiac...
Tavaly 88265 kísérő nélküli kiskorú kért menedéket az Európai Unió valamelyik tagállamában, többségük Afganisztánból érkezett - közölte legfrissebb jelentését az Eurostat uniós statisztikai hivatal hétfőn.
Oroszország olajtermelése 2,6 százalékkal, olajexportja 5,1 százalékkal nőtt az idei első négy hónapban éves összevetésben. Hétfőn közölt adatok szerint az olajtermelés 179,748 millió tonna volt az április végével záródott négy hónapban, ami 4,636 millió tonnával múlta felül az egy évvel korábbit. A négy hónapban a legnagyobb mértékben a Basnyefty olajtermelése nőtt, éves szinten 10,9 százalékkal…
A Wing új fejlesztésbe kezd a Duna partján, a Rákóczi híd budai hídfőjétől északra. A Magyar Nobel-díjasok Kutatás- Fejlesztési Park névre keresztelt beruházás első ütemeként az északi telekrészen...
A felperes 2001. július 1-jén bérbe vett a II. rendű alperes tulajdonában és az I. rendű alperes vagyonkezelésében lévő ipartelepen egy üzemcsarnokot. A területen 2007. június 20-án tűz ütött ki, amelynek során a felperes által bérelt épület teljes egészében leégett, a helyszínen lévő felperesi árukészlet pedig megsemmisült.
Az egyedi kormánydöntés alapján elnyert állami támogatással – amelynek összege egyelőre nem nyilvános – 6,3 milliárd forintos beruházást valósít meg a ceglédi székhelyű Ecseri Kft. – jelentették be hétfőn Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM). Magyar Levente, a KKM gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy Cegléd számíthat a kormány támogatására, hogy…
Aberdeen Alapkezelő "Folytatódott a jókedv, gyenge maradt a dollár, a nyersanyagpiacok egy kiváló hónapot tudnak ismét a hátuk mögött. 8%-os emelkedésüket csak a brazil és argentín részvénypiac...
Németország alapvető érdeke a szabadkereskedelem a transzatlanti térségben, ezért minél hamarabb le kell zárni az Európai Unió és az Egyesült Államok tárgyalásait a szabadkereskedelmi övezetről szóló szerződésről (TTIP) – mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben. Steffen Seibert tájékoztatóján a TTIP-ről a nyilvánosság kizárásával zajló tárgyalásokról kiszivárogtatott iratokkal…
Készül az új ifjúságvédelmi stratégia, amely az ifjúságot érő káros hatások elleni védekezés alapjául fog szolgálni - mondta el az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Fejér megyei Ráckeresztúron, a Magyarországi Református Egyház Fiatalkorúak Rehabilitációs Otthonában rendezett, Szerhasználó tinik rehabilitációja című szakmai konferencián.
Richard Franulovich, a Westpac elemzője szerint a bearish (csökkenő) trend tarthatja fogva továbbra is az amerikai dollár és kanadai dollár devizakeresztjét. Véleménye szerint a sabil energiapiac és a következő hetekben meglepően alakuló kanadai makroadatok tovább masszírozhatják az USDCAD grafikonját lefelé.
Budapest Alapkezelő "Sokkal több pénzt veszítenek el a befektetők a korrekciókra való felkészülésben, illetve abban, hogy megpróbálják előrejelezni azokat, mint magukban a korrekciókban."- Peter...
CIB Alapkezelő "Nagy izgalmakat nem hozott az elmúlt időszak, a piaci volatilitást jelző VIX index is a január-februári 30 pont feletti maximumáról mostanra a nyugodtságot jelző 15 pont környékére...
Diófa Alapkezelő "Pozitív és negatív tényezők egyaránt befolyásolhatják a részvénybefektetők döntéseit ezekben a napokban. A túl optimista befektetőknek ismét csalódniuk kellett, ezúttal a japán...
Equilor Alapkezelő "Nem sok dolog változott az elmúlt hónapban a piacok életében. Az S&P500 tovább folytatta menetelését az új csúcs közelébe, amit nagyon nem értek, hiszen elég gyenge és nívótlan a...
Erste Alapkezelő "A világ legnagyobb gazdaságának, az Egyesült Államoknak a növekedési kilátásai sokat romlottak az elmúlt hónapokban. Az idei GDP-bővülés ütemére vonatkozó elemzői előrejelzések...