A hétfőinél nagyobb forgalmat, pozitív hangulatot várnak a magyar tőzsdén kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, kedvező a nemzetközi hangulat, élénkülni fog a forgalom a nemzetközi és a magyar tőzsdén is, mivel hétfőn bankszünnap volt Londonban. Nem várható sok makrogazdasági adat, ami befolyásolná a kereskedést, az elemző a ...
Megtette a hatását a június végén privatizált MKB másfél évig tartó szanálási folyamata és kipucolása: az első félévben 1,5 milliárd forintos adózott nyereséget ért el a bankcsoport. Az MKB...
Több száz millió forintot költhetett a nyári szünetben iskolák felújítására a debreceni önkormányzat - tájékoztatta Hajnal János, a Debreceni Intézményműködtető Központ igazgatója az MTI-t.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. A frankfurti DAX index 0,57 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,41 százalék nyereséget mutatott a kereskedés első perceiben. A DAX hétfőn 0,41 százalékkal, a CAC-40 index 0,40 százalékkal gyengült. A jelentősebb euróövezeti vállalatok gyűjtőindexe, az EuroStoxx50 0,40 százalék erősödéssel nyitott a hétfői 0,39 százalék…
Tovább mérséklődött az állástalanok száma Magyarországon a május és július közötti időszakban, amellyel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta 5 százalékra csökkent. Közfoglalkoztatottakkal együtt...
Az Apple kedden várhatóan minden idők legnagyobb, több milliárd eurós adózási büntetését kaphatja Brüsszeltől - írja a Financial Times. "Tiltott állami támogatás" visszafizetése miatt több...
Egyébként is jó a trend, a nyár pedig különösen jót tett: többen dolgoznak, kevesebb a munkanélküli, a ráta 5 százalékig esett. Jól látszik, hogy sokkal inkább a munkaerőhiány megoldásán kell dolgoznunk, mint a munkanélküliség felszámolásán.
A befektetők már a pénzügyi válság óta nem bánnak kesztyűs kézzel az aktívan kezelt alapokkal, idén az ezekből az alapokból kiáramló pénzek rekord szintet értek el. Az aktív alapok gyenge...
Az amerikai tőzsdék emelkedése jó hatással van az európai részvénypiacokra is, a fontosabb európai tőzsdék ma emelkednek, a BUX nagyjából stagnál.Újra jó a hangulat 2016.08.30 09:21A tegnapi esést...
Az MNB félezer, megbízó nélküli tőkepiaci függő ügynököt, illetve több mint 1300 további alsóbb szintű közvetítőt törölt nyilvántartásából egy törvényi szigorítás nyomán. Korábban a jegybank több esetben azért hozott szigorú intézkedést, mert egyes „gazdátlan” tőkepiaci közvetítőkről bebizonyosodott: jogosulatlanul (gyakorta külföldi) megbízóknak dolgozva igenis végeznek közvetítői tevékenységet.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 502, eddig megbízó nélkül nyilvántartott tőkepiaci függő ügynököt törölt nyilvántartásából, s emellett 1356 további (alsóbb szintű) közvetítő gazdasági társaság vagy...
?A pletykák elterjedése, az esetleges rossz hangulat kialakulása jelentősen hozzájárulhat a fluktuáció növekedéséhez. Csak következetes, határozott, de empatikus kommunikációval lehet tompítani a várható feszültségeket.? Csikós-Nagy Katalin fluktuációkezelő szakértő Erényi Gergelyt kérte, meséljen pozitív kimenetelű, de nehezebb HR esetekről, nagyvállalati HR vezetői tapasztalataiból.
De több volt a jó a magyar piacon, mint a rossz. A jókat pedig az OTP és a Richter részvény szolgáltatta. Mind a két papírt késő délután Amerikából tépni kezdték és komoly emelkedéssel zárták a napot. Külön megemlítendő, hogy az OTP kitörése így sértetlen, a Richter letörése pedig továbbra is elnapolva. Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés ...
Franciaország a jövő hónapban a TTIP szabadkereskedelmi tárgyalások befejezésére szólítja fel az Európai Bizottságot - jelentette be kedden egy rádióinterjúban Matthias Fekl külkereskedelmi...
Az ETFGI legfrissebb adatai szerint július végével bezárólag az európai tőzsdén kereskedett alapok és termékek (ETF/ETP) összesen már 539 milliárd dollárnyi tőkét kezelnek, az európai piac mellett...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 502, eddig megbízó nélkül nyilvántartott tőkepiaci függő ügynököt törölt nyilvántartásából, s emellett 1356 további (alsóbb szintű) közvetítő gazdasági társaság vagy...
Rokkant ellátásban részesülő személy egyéni vállalkozó, mint KATA-s kisadózó egyéni vállalkozónak 2016-ban a garantált bérminimum vagyis 129.000 Ft 150 százaléka (193.500 Ft/hó) a keresetkorlát. Kérdés: mivel a jövedelem nem egyenlő a bruttó bevétellel (mert a számla végösszege tartalmazza a felmerült költségeket is)mi számít jövedelemnek?
A lengyel kormány pénzügyi szolgáltató cégeket szeretne ösztönzőkkel rábírni arra, hogy tegyék át székhelyüket Londonból Varsóba, miután Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból - írta kedden a Financial Times.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 502 megbízó nélküli tőkepiaci függő ügynököt és 1356 alsóbb szintű közvetítőt törölt nyilvántartásából egy törvényi szigorítás nyomán – közölte a jegybank kedden az MTI-vel. A közlemény szerint e “gazdátlan” tőkepiaci közvetítők egy részéről korábban kiderült, jogosulatlanul, gyakran külföldi megbízóknak dolgoztak, olykor azzal “takarózva” ügyfeleik előtt, hogy ők…
Az amerikai tőzsdék emelkedése jó hatással van az európai részvénypiacokra is, a fontosabb európai tőzsdék ma emelkednek, a BUX nagyjából stagnál. Az egyes szektorok közül a bank- és a...
Kovács Antal, az OTP igazgatóságának tagja tegnap a BÉT-en 5000 OTP-részvényt adott el 7250 forintos átlagáron, vagyis összesen 36,25 millió forintért adott el részvényeket. Biztosan nem ez az...
Korrupt adóellenőr ellen hivatali vesztegetés bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel kedden.
Módosult az áprilisban felfüggesztett "Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés" című pályázat. A legfontosabb változás, hogy 35 milliárdra emelték a felhívás rendelkezésére álló...
Lengyelország is rástartol a londoni bankokra, amelyek a Brexit miatt az ország elhagyásán (a székhelyük áthelyezésén) gondolkoznak. A lengyel miniszterelnök-helyettes csütörtökön egy ösztönző...
Komoly tisztogatást hajtott végre az MNB a tőkepiaci ügynökök és közvetítők között. A „gazdátlan” közvetítőkről korábban sokszor bebizonyosodott: jogosulatlanul igenis végeznek közvetítői tevékenységet.
A magyar fiatalok tudatosabban készülnek a nyugdíjas éveikre, véleményük szerint az időskori jövedelmük 40 százalékát már az öngondoskodásból származó források teszik majd ki. Ezzel együtt az Aegon kutatásának eredményei szerint a magyar lakosság nyugdíjfelkészültségén még mindig sokat kell javítani.
Ezer ösztöndíjastól követelheti vissza az állam a kifizetett pénzt, amennyiben a jellemzően mesterszakos hallgatók augusztus 31-ig nem szereznek oklevelet - mondta az Oktatási Hivatal elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.
Jó hangulatban nyitottak a tőzsdék, Nyugat-Európában és a Budapesti Értéktőzsdén is emelkedtek a főbb részvényindexek. Megtört a forint erősödési kísérlete, a Fed elnökének pénteki nyilatkozatának azóta is örülnek a befektetők, így a dollár erősödésnek indult. Minden szem a Brent olaj árára tapad, ettől függ ugyanis, hogy emelik-e a jövedéki adót vagy sem. Délután az Apple-ről jöhetnek hírek.
Azt gondolná az ember, nemcsak értelmetlen, de lehetetlen is a világ egyik legelszigeteltebb diktatúrájában befektetési lehetőséget keresni. Pedig sok őrült spekuláns gondolja, hogy ha felvállalja...
A diákok kétharmada – minden alsó tagozatos gyermek és a szociálisan rászoruló felsősök, vagyis összesen 735 ezren – ingyenesen kapja a tankönyvcsomagot a jövő héten kezdődő tanévben – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek. Rétvári Bence hozzátette: ezzel párhuzamosan tovább csökken a tankönyvek ára, és nő a gyermekétkeztetésre fordított összeg…
Az európai piacra szánt elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd a Samsung Gödön, a százmilliárd forintos beruházás keretében 600 új munkahely jön létre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági...
Erős támaszhoz ért az EURHUF árfolyama, ami hamarosan erőteljesebb forintgyengülést eredményezhet. Mely technikai szintekre érdemes figyelni az EURHUF és USDHUF grafikonokon? Videónkból megtudod a...
Az amerikai tőzsdék emelkedése jó hatással van az európai részvénypiacokra is, a fontosabb európai tőzsdék ma emelkednek, a BUX nagyjából stagnál. Az egyes szektorok közül a bank- és a...