2017. április 26. szerda

ápr. 26
8:23
Új értékesítési vezető az UniCredit Leasingnél (HR Portál)
2017. március 27-étől Kovács Zsolt tölti be az UniCredit Leasing Hungary Zrt. értékesítési igazgatói pozícióját. A vezető új feladatkörét megelőzően már 2015-től a lízingtársaság Vendor üzletágát irányította eredményesen.
ápr. 26
8:25
Nem volt jogszerű a Zsolnay dolgozóinak felmondása (HR Portál)
Jogellenesen mondott fel a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. csaknem százhúsz egykori dolgozója tavaly, ezt a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is megerősítette hétfői nem jogerős döntésében.
ápr. 26
8:27
Szeretnéd megfejni a Molt? Megvan, meddig kell bevásárolnod és mikor fizetnek (Privátbankár)
Közzétették az osztalékfizetés időpontját.
ápr. 26
8:30
A szlovének jogszabállyal védik a legnagyobb kiskereskedelmi láncukat (Portfolio)
Jóváhagyta a szlovén parlament kedden a kormány törvényjavaslatát a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő horvát Agrokor leányvállalata, a Mercator kiskereskedelmi áruházlánc megmentésére. A helyi sajtóban lex Mercator néven emlegetett...
ápr. 26
8:30
Tőzsde – Vegyes kezdés, szerény nyereség várható Európában (GazdaságPortál)
Vegyesen, szerény emelkedéssel nyithatnak szerdán a főbb európai tőzsdeindexek. A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 7273 ponton kezdi a kereskedést, 2 ponttal, 0,03 százalékkal a keddi zárás alatt. A frankfurti DAX index ezzel szemben 9 ponttal, 0,07 százalékkal 12 476 pontra emelkedik kezdéskor, a CAC-40 index pedig Párizsban 7 ponttal, 0,13 százalékkal kezd ...
ápr. 26
8:36
Európai tőzsde - Mi várható? (ProfitLine)
Vegyesen, szerény emelkedéssel nyithatnak szerdán a főbb európai tőzsdeindexek.
ápr. 26
8:36
Meddig menetelhetnek még az európai tőzsdék? (Portfolio)
Tegnap továbbra is jó hangulatban folyt a kereskedés Európában és Amerikában, az ázsiai részvénypiac közel egy százalékot emelkedett a mai kereskedésben. Az európai részvénypiacok a tegnapi záróértékük közelében nyitottak.Eséssel...
ápr. 26
8:36
Emelik a béreket a 200 milliárdos adócsökkentés mellett (Pénzcentrum)
Minden ágazat több pénzt kap jövőre, és több mint 200 milliárd forintos adócsökkentés a terv - mondta a Magyar Időknek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A jövő évi költségvetés legfontosabb pontjairól beszélt a nemzetgazdasági...
ápr. 26
8:36
Adócsökkentést ígér Varga (TőzsdeFórum)
A nemzetgazdasági miniszter szerint igyekeznek úgy kialakítani a 2018-as költségvetést, hogy minden ágazat több pénzt kapjon, mint ebben az évben.
ápr. 26
8:38
Négymilliárd franknyi tőkeemelést tervez a Credit Suisse (Portfolio)
Közzétette első negyedéves gyorsjelentését a Credit Suisse, a svájci nagybank 5,5 milliárd franknyi bevételről számolt be, szemben az 5,4 milliárdos elemzői várakozással. A bank 4 milliárd svájci frank értékű zártkörű tőkeemelési...
ápr. 26
8:39
Nem fizették a lázadók a villanyszámlát, az ukrán cég lekapcsolta az áramot (Privátbankár)
Lehet itt köztársaságot alapítani, de a rezsit azért fizetni kéne.
ápr. 26
8:42
Hétmilliárdba kerül a béremelés a BKV-nál (Portfolio)
Tarlós István azt valószínűsíti, hogy még a héten megszülethet a BKV-nál a bérmegállapodás. A főpolgármester kedden, az Inforádió Aréna című műsorában elmondta, az ehhez a szükséges, megközelítőleg hétmilliárd forintos forrást...
ápr. 26
8:45
Fityisz Tarlósnak: újra bírságolnak Óbudán a kameraképek alapján (Menedzsment Fórum)
Hiába tiltakozott a főpolgármester is a gyakorlat ellen, ismét beizzították az autóskopasztó kamerákat.
ápr. 26
8:45
Olcsóbb lett az üzemanyag (Adózóna)
Csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
ápr. 26
8:47
Ha vissza akarja kapni az olasz áfát, erről ne feledkezzen meg! (Adózóna)
Kiegészítette a belföldön letelepedett adóalanyokat Olaszországból megillető hozzáadott-értékadó visszatérítéssel kapcsolatban ('ELEKÁFA nyomtatvány) kiadott korábbi tájékoztatóját a NAV.
ápr. 26
8:48
Varga elárulta, jön a NAV új csodafegyvere (Portfolio)
2018. július 1-jén életbe léphet az online számlázás rendszerének éles verziója - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek nyilatkozva. A tesztidőszak egy évvel korábban, idén júliusban indul, vagyis úgy...
ápr. 26
8:48
34000 felé indult a BUX - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Megnyílt az út a hazai index előtt a 33000-es szint átlépését követően.
ápr. 26
8:50
Kilőtt a Richter - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Lendületesen vitte át 7000-es lélektani ellenállását a gyógyszergyártó árfolyama.
ápr. 26
8:52
8400 alól próbálhat kitörni az OTP - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Ellenállását elhagyva nyílhat meg 400 forintos tér a bankpapír előtt.
ápr. 26
8:54
Érdemi változás nélkül az MTelekom - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Maradt a stagnálás a távközlési vállalat árfolyamánál.
ápr. 26
8:54
Európában 80 millió munkahelyet veszélyeztet, Magyarországon 11 ezer szűnt meg a hamisítás miatt (HR Portál)
Az illegális tevékenységek évente 50 milliárd eurót tesznek ki, 80 millió munkahelyet veszélyeztetnek, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) közlése szerint, írja a ProfitLine.
ápr. 26
8:54
Tőzsdenyitás előtt – Kedvező hangulatú kereskedést várnak a szakértők, a piacok Trump beszédére figyelnek (GazdaságPortál)
Kedvező hangulatú kereskedést várnak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértők, a Raiffeisen elemzője szerint a piacok Donald Trump amerikai elnök beszédére figyelnek. Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője oldalazást, enyhe emelkedést vár a BÉT-en. Kitart az optimizmus Ázsiában és a tengerentúlon is, mondta, hozzátéve, hogy a francia választások első…
ápr. 26
8:56
Tovább kapaszkodott a MOL - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Lassan, de biztosan távolodik korábbi sávjának tetejétől az olajvállalat árfolyama.
ápr. 26
9:03
Őrületes összegeket igényelnek az EU-tól a magyarok bővítésre és prototípusgyártásra (Menedzsment Fórum)
A 2014-2020-as ciklusban eddig 8476 milliárd forintra pályáztak a magyar cégek és önkormányzatok, és 4340 milliárdot már meg is ítéltek nekik.
ápr. 26
9:05
Varga Mihály nyilatkozata alapján jövőre minden ágazat pezsgőt bonthat (Menedzsment Fórum)
A nemzetgazdasági miniszter azt mondja, a 2018-as költségvetésben mindenki több pénzt kaphat, mint idén.
ápr. 26
9:06
Kiterítette lapjait a Mercedes - Kiderült, mi állt a bomba meglepetés hátterében (Portfolio)
A Daimler nagyon erős első negyedéves számokkal rukkolt elő: érdemben nőttek a cégcsoport eladásai, üzemi eredménye és profitja. Az erős rajtot figyelembe véve nem csoda, hogy a menedzsment nagyon optimista a teljes 2017-es évvel kapcsolatban....
ápr. 26
9:06
Ultra-bika amerikai piac - Random Reggeli (TőzsdeFórum)
Nincs megállás, két nap alatt visszapattant 21000 pont fölé a DOW 30 amerikai ipari index, ezzel megint ultra-bika a kép!
ápr. 26
9:08
Szűk korlátok közé szorult a forint (Portfolio)
Nagy erősödésen van túl az euró a dollárral szemben a francia elnökválasztási eredmények és az EKB felőli jelzések hatására, de több technikai jel is abba az irányba mutat, hogy rövid távon kifulladhat ez a menetelés. Közben az is...
ápr. 26
9:09
Szellem a balkáni palackból: Nagy-Albánia jöhet? (Privátbankár)
Tabut döntött az albán miniszterelnök azzal, hogy a térségbeli albánok egyesítéséről beszélt. Belgrád szerint ez egy általános balkáni háborúhoz vezetne. Budapest új stratégiai szövetségesei eközben újraosztják a kártyákat a térségben.
ápr. 26
9:12
BÉT - Hihetünk a szakértőknek? (ProfitLine)
Kedvező hangulatú kereskedést várnak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértők, a Raiffeisen elemzője szerint a piacok Donald Trump amerikai elnök beszédére figyelnek.
ápr. 26
9:12
Két bank nagyot bukhat a gigantikus régiós cég csődjén (Portfolio)
A Sberbank akár 1 milliárd eurót, orosz versenytársa, a VTB pedig 300 millió eurót is bukhat a csőd szélén álló Agrokor miatt - hívja fel a figyelmet a Morgan Stanley friss elemzése. Business and Finance 2017 címmel kerül megrendezésre...
ápr. 26
9:15
Nem trükköztek a kártyás fizetéssel a magyar bankok - nekik adtak igazat (Privátbankár)
A Versenyhivatal korábban 2 milliárd forintra büntette a bankokat és a kártyatársaságokat egy olyan megállapodásért, ami valójában a bankkártyát használók érdekeit is szolgálta. A bíróság úgy döntött, vissza kell fizetni a bírságot.
ápr. 26
9:18
Meddig menetelhetnek még az európai tőzsdék? (Portfolio)
Tegnap továbbra is jó hangulatban folyt a kereskedés Európában és Amerikában, az ázsiai részvénypiac közel egy százalékot emelkedett a mai kereskedésben. Az európai részvénypiacok a tegnapi záróértékük közelében nyitottak.Eséssel...
ápr. 26
9:18
Egy városnyi magyar tűnt el két hónap alatt (TőzsdeFórum)
Jelentős halálozási többlet, megnövekedett természetes fogyás jellemezte az országot.
ápr. 26
9:18
Reggeli elemzés: RC – Az OTP maradt az újkori sávjában – 2017.04.26 (GazdaságPortál)
Az OTP maradt az “újkori” sávjában, tessék figyelni a 8050 és a 8450 forintos szélső értékeket! Ha kitörne a 8450 forintból, akkor váltana emelkedőre ismét a trend. 8380 forint lett a tegnapi záró árfolyam, ami a sáv tetejéhez van közelebb, bízunk a csodában. Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés Hét közepe, szerda, foci lenne, elmarad, bútort hoznak ...
ápr. 26
9:20
Visszajár a magyar bankoknak a kétmilliárdos GVH-bírság (Portfolio)
A GVH egy korábbi, 9 évvel ezelőtti döntését hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék, mely miatt a felperes bankoknak közel kétmilliárd forintnyi bírság visszajár - írja a Világgazdaság. A bírságot a GVH az interchange...
ápr. 26
9:24
Meddig menetelhetnek még az európai tőzsdék? (Portfolio)
Tegnap továbbra is jó hangulatban folyt a kereskedés Európában és Amerikában, az ázsiai részvénypiac közel egy százalékot emelkedett a mai kereskedésben. Az európai részvénypiacok a tegnapi záróértékük közelében nyitottak.Ismét...
ápr. 26
9:24
Veszteségbe csúszott Európa (TőzsdeFórum)
Vegyesen, többségében veszteséggel nyitottak a főbb európai tőzsdék.
ápr. 26
9:30
Soha nem volt még ekkora adócsökkentés az Egyesült Államokban (Portfolio)
Donald Trump a múlt héten már utalt arra, hogy az az adócsomag, amit ezen a héten jelentenek majd be, akkora adócsökkentést tartalmaz majd, amekkorára korábban még sohasem volt példa, most elkezdtek szivárogni az első részletek, amik...
ápr. 26
9:30
Nem okoz fennakadást a gyógyszerellátásban a budaörsi raktártűz (hirado.hu)
A budaörsi raktártűz után az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) az érintett gyógyszergyártókkal folyamatosan figyelemmel kíséri az ellátást - mondta a hatóság főigazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.
ápr. 26
9:36
Duplázódik a fiatal kutatók támogatása az Innovációs Alapból (Portfolio)
A tavalyi 78 milliárd forint után idén 90,2 milliárd forintnyi hazai költségvetési forrásból származó pályázatot lehet kiírni a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap terhére. A most megjelent kormányhatározat szerint...
ápr. 26
9:36
Tőzsde – Többségében veszteséggel nyitottak a főbb európai tőzsdék (GazdaságPortál)
Vegyesen, többségében veszteséggel nyitottak a főbb európai tőzsdék. A pán-európai FTSE Eurofirst 300 index 0,07 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,13 százalék veszteséggel kezdett. A kereskedés kezdetén a frankfurti DAX index 0,04 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,08 százalék veszteséget mutatott. Párizsban 0,11 százalék nyereséggel kezdett a CAC-40 index, Madridban 0,07 százalék…
ápr. 26
9:39
Új szerződéseket kínál dolgozóinak a McDonald’s (Menedzsment Fórum)
Így talán könnyebb lesz hitelhez jutniuk az alkalmazottaknak.
ápr. 26
9:41
Mahagóni beépítéses vitorlásokat vesz a honvédség (Menedzsment Fórum)
A ladikok a Balatonon ringatják majd a bakákat.
ápr. 26
9:42
Annyi bank akar Frankfurtba költözni, hogy nem lesz elég hely (Portfolio)
A német ingatlanügynökök szerint a nemzetközi bankok "komolyan gondolják", hogy Frankfurtba költöznek a Brexit miatt. Egy német ingatlancég vezetője szerint bár "semmi konkrét" nem történt tavaly, az idei év elején már egyes irodaépületek...
ápr. 26
9:45
Rengeteg magyar halt meg idén - közel 20 éve nem volt ilyen (Privátbankár)
1999 óta nem haltak meg annyian az év első két hónapjában, mint idén. Közben kevesebb gyermek született, mint egy éve - nagyot ugrott a természetes fogyás.
ápr. 26
9:48
Hogy indítottak az európai piacok? (ProfitLine)
Vegyesen, többségében veszteséggel nyitottak a főbb európai tőzsdék.
ápr. 26
9:48
Régen halt meg annyi magyar, mint 2017 elején (Portfolio)
Bár februárban mérséklődött, még mindig nagyon a magas halálozások száma Magyarországon. Szezonálisan igazított adataink szerint 2003 óta a 11. legszomorúbb hónap volt a február, igaz, ez javulásnak mondható a januári rekordhoz képest....
ápr. 26
9:48
Inkább lemondanak cafeteriáról a kkv-k (TőzsdeFórum)
Történelmi mélypontra zuhant a cafeteriával tervező vállalkozások aránya. A következő egy év során a kkv-k mindössze negyede kívánja béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit.
ápr. 26
9:48
Növekedési pályára állhat a magyarországi húsipar (AQUA)
Átadták hétfőn a második legnagyobb magyarországi vágóhidat, a mohácsi üzemben dolgozhatják fel a hazai tenyésztésű sertések 20 százalékát. Orbán Viktor miniszterelnök szerint az ilyen és ehhez hasonló beruházások is hozzájárulnak ahhoz, hogy a szebb napokat látott magyar húsipar ismét régi fényében ragyogjon.

Keresés