Ami Japánban hó, az Ausztráliában eső, itt is – ott is jelentős rekordok dőltek meg az utóbbi napokban. A csapadék a legkisebb kontinensen most Victoria államot érinti drasztikusan, ahol a villámáradások mellett mostanra a folyók is kiléptek medrükből.
Olaszországnak sincsen csendes januárja. Szinte az egész országban viharokkal szembesülnek az emberek, melyek néhol akár jelentős mennyiségű havat, máshol pedig kiadós esőzéseket hoznak magukkal erős szél kíséretében.
Egy háború - teljesen mindegy, milyen indokkal indul és kik között - minden esetben borzalmas, kegyetlen és romboló. Ez pedig már önmagában is elég kellene legyen ahhoz, hogy ez az eszköz sohase kerüljön elő, de most a klímaváltozás árnyékában még komolyabb fenyegetést jelent.
A tavalyi év a legmelegebb és a nyolcadik legcsapadékosabb év volt 1901 óta – írta a HungaroMet Zrt. a 2023-as évről készített elemzésében a honlapján pénteken.
A hónapok közül a január tért el leginkább az éghajlati normáltól: 4,5 fokkal haladta meg az átlagot, aminél enyhébb január csak 2007-ben volt 1901 óta. Jelentősen melegebb volt az átlagosnál szeptemberben és októberben is.
Szombaton délnyugaton napos, máshol inkább rétegfelhős lesz az ég. Kisebb hószállingózás előfordulhat. A délnyugatira forduló szél megélénkül. Reggel -3, délután +3 fok körül alakul a hőmérséklet.