Hírarchívum - Számítástechnika - 2024 január 12.

2024. január 12. péntek

jan. 12
0:09
Feltekerhető lézertévé, ultravékony képernyő és járművekbe épített vetítőrendszer a Hisensetől (Android Portál)
Több mint 100 ezer hangegységgel rendelkező szonikus lézertévét és ultravékony, 14 milliméter mélységű óriásképernyős tévét is bemutatott a Hisense a CES 2024 kiállításon. A kínai gyártó ULED X termékcsaládja három új modellel, a 110UX, a 98UX és az egyedi formavilágú 75UX tévével bővült, a lézertévék területén pedig elhozta az első feltekerhető ki
jan. 12
4:45
Afrikai bűnszervezet garázdálkodott Magyarországon (Mínuszos)
Pénzmosás és csalás miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy nigériai férfi és felesége ellen. A Baranya Vármegyei Főügyészség a közleményében azt írta, hogy a 38 éves nigériai állampolgárságú férfi és 43 éves felesége 2021-ben csatlakoztak egy Afrikából irányított, internetes csalásokra szakosodott bűnszervezethez. A bűnbanda tagjai internet
jan. 12
5:21
Ez a Z-generációs internetes szleng az év szava lett tavaly (IT Business)
Az Oxford English Dictionary már egymást követő második alkalommal választott egy internetes szleng kifejezést az év szavának. Az Oxford English Dictionary már egymást követő második alkalommal választott éppen egy internetes szleng kifejezést 2023-ban az év szavának. A kiválasztott a "rizz" lett, a 2022-es "goblin mode" kifejezés után, ami szintén
jan. 12
5:51
Chippiac: 15 hónap után először nőttek az eladások (Mínuszos)
A globális chipeladások 15 hónap folyamatos csökkenés után először nőttek tavaly novemberben éves szinten. A világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a Semiconductor Industry Association (SIA) honlapjára felkerült adatok szerint a félvezetőipar globális értékesítése novemberben 47,98 milliárd dollár volt, ami 5,3 százalékos emelkedés 20
jan. 12
6:18
Saját hűtéssel szerelt PCIe 5.0-s SSD-t villantott az MSI (PCWorld)
Az elképesztő gyorsaság fokozott hőtermeléssel jár, amit az M580 egy sajátos megoldással próbál kordában tartani.
jan. 12
6:18
Te milyen játékot tudnál készíteni egy hónap alatt? Próbáld ki! (GameStar)
Egész éves game jam sorozatot szervez a jatejfejlesztes.online(), amin te is elindulhatsz.
jan. 12
6:27
Afeela: virtuális szörnyvadászat valódi forgalomban, valódi autóval (IT Business)
A jelenkor közlekedési kultúráját figyelembe véve, legyen szó akár a távoli Egyesült Államokról, akár a közeli Teréz körútról – mennyire tűnhet jó ötletnek számítógépes játékot integrálni a vezető előtti műszerfalra? A Sony és a Honda szerint ez egy kiváló és szórakoztató megoldás lesz. Nos
jan. 12
6:51
Még mindig nem jó pc-gyártónak lenni (Mínuszos)
Tavaly az utolsó negyedévben 67 millió személyi számítógépet (pc) szállítottak ki világszerte. Ez 2,7 százalékos csökkenés éves összevetésben. Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára felkerült előzetes adatai szerint a hosszabb ideje tartó lassulás elérte a mélypontot, és az idén má
jan. 12
7:15
A PC-piac 2 év után a fellendülés jeleit mutatja (IT Business)
A Gartner előzetes eredményei szerint 2023 negyedik negyedévében a PC-szállítások világszerte 63,3 millió darabot tettek ki, ami 0,3%-os növekedést jelent 2022 negyedik negyedévéhez képest. Ez az első alkalom, hogy a negyedéves szállítások növekedtek nyolc egymást követő negyedévnyi csökkenés után. A Gartner szerint a világméretű PC-szállítások 0,3
jan. 12
7:18
Shroud szerint a The Finals „túl sok a Call of Duty-agynak” (GameStar)
Az egykori profi CS:GO játékos szerint az egyetlen gond a The Finals játékmenetével, hogy túl komplex azoknak, akik még nem láttak ilyen lövöldét.
jan. 12
7:48
Ezért nem voltak hatásosak a korábbi Alzheimer-gyógyszerek (PCWorld)
Fontos eredményekről számoltak be az amszterdami Vrije Egyetem kutatói.
jan. 12
7:51
Tömegek életét változtathatja meg egy hatályba lépett uniós irányelv (Mínuszos)
Több ezer hazai cég működését alakítja át az idén hatályba lépett NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv. A NIS2 irányelvet Magyarország az Európai Unió (EU) tagállamai közül az elsők között ültette át saját jogrendszerébe, hogy hatékonyan vehesse fel a küzdelmet a látványosan növekvő kiberfenyegetésekkel szemben. Az előírások a l
jan. 12
8:09
Ismered Robot Robit? Persze, egy évfolyamra jártunk (Bitport)
Egy amerikai egyetemen két MI-modell is bekapcsolódik az oktatásba a következő félévtől. Nem csak figyelnek, de bele is szólnak majd a beszélgetésekbe, részt vesznek a feladatokban, a végén pedig le is diplomázhatnak.
jan. 12
8:18
A Marvel's Spider-Man színésznője a zaklatások ellenére is visszatérhet (GameStar)
Stephanie Tyler Jones a viharos helyzet ellenére szívesen maradna még Mary Jane.
jan. 12
9:18
Valaki megtalálta David Lynch félig kész Dűne 2-es forgatókönyvét (GameStar)
Most éppen Denis Villeneuve Dűne-folytatását várjuk, de a múltban tervben volt már egy Dűne 2 egy másik rendezőtől.
jan. 12
9:33
A fogkefe, amivel húsz másodperc tényleg elég a tiszta fogakhoz (Telex)
Az Y-Brush szupergyors, kényelmesnek tűnik, nem túl drága, de egy kicsit még furán néz ki. Bónusz: a fogkefék iPhone-ja.
jan. 12
9:36
Most 7 játékot is ingyen nyomhattok Xboxon pár napig (GameStar)
A mostani Free Play Days hétvégén akkor sem tudnátok kiélvezni a teljes felhozatalt, ha ez lenne minden célotok.
jan. 12
9:51
Látható biztonság (IT Business)
Nem lehet minden veszélyes gyalogátkelőhelyhez közlekedési lámpát telepíteni. De már nem is kell. A technológiának hála olyan megoldások születtek, amelyek látványosan felhívják a járművezetők figyelmét a közeledő gyalogosokra, megelőzve veszélyes helyzeteket, baleseteket, adott esetben életet mentve ezzel. ◼︎ A SafeXone rendszer Azt hihetnénk, hog
jan. 12
10:06
Túl a mélyponton, de vegyes képet mutat a globális PC-piac (PCWorld)
Az utolsó naptári negyedévben hosszú időszakot követően újra növekedtek a PC-eladások, az egyes régiók és piaci szereplők tekintetében azonban még korai lenne pezsgőt bontani.
jan. 12
10:09
Videón a Galaxy S24 Ultra (Android Portál)
Már szinte mindent hallottunk és láttunk, amit a Galaxy S24 sorozatról tudni lehet, de a január 17-i hivatalos Unpacked esemény előtt még mindig van hely további leleplezésekre. A legújabb szivárgás Ice Universe tippmestertől származik, aki az X-en egy állítólagos hands-on videót tett közzé a Galaxy S24 Ultra készülékről. A klip mindössze néhány má
jan. 12
10:33
SMS jött az űrből (PhoneBazis)
A SpaceX most indította útjára az új Starlink műholdjait, amelyek közül az egyiket most először használta szöveges üzenetek küldésére. A mérföldkőre január 8-án került sor, mindössze hat nappal azután, hogy a hat Starlink űreszköz egy Falcon 9 rakéta tetején elindult a kaliforniai Vandenberg űrrepülőtérről – jelentette be a vállalat január 10.-én.
jan. 12
10:39
Trónfosztás zajlik a tápláléklánc csúcsán (Bitport)
A Microsoft tegnap egyelőre csak egy rövid időre vette át a legdrágábbra értékelt vállalat címét az Apple-től, de a trendek alapján nincs messze a tartós helycsere sem.
jan. 12
10:42
A Netflixet is lenyomta a Reacher 2. évada, csak egy film tudta beelőzni (GameStar)
A mérések szerint van miért örülnie az Amazonnak a Reacher kapcsán.
jan. 12
11:12
Máris megjelentek a csalók, akik olyan Nvidia RTX 4090-et árulnak, amelyekben nincs GPU (PCWorld)
Egy hongkongi eset jól mutatja, mennyire fontos ma már arra figyelni, hogy csak megbízható kereskedőtől vásároljunk online.
jan. 12
11:15
A Microsoft megelőzte az Apple-t (IT Business)
A Microsoft megelőzte az Apple-t a világ legértékesebb vállalataként, miután az iPhone-gyártó részvényei gyengén kezdték a 2024-es évet a kereslettel kapcsolatos növekvő aggodalmak miatt. A redmondi székhelyű Microsoft részvényei legutóbb 1,6 százalékos emelkedést mutattak, amivel 2,875 ezermilliárd dollárra nőtt a piaci értékelése, mivel a generat
jan. 12
11:18
Nosztalgikus kalandot ígér az Epic Games jövő heti ingyenes játéka (GameStar)
A vizuális tálalás meg fogja osztani a közönséget, de tartalom szempontjából nem lehet okunk panaszra.
jan. 12
11:45
Bemutatkoznak a Gigabyte MI-támogatású laptopjai – CES 2024 (IT Business)
A mesterséges intelligencia (MI) korszakának hajnalán, amikor a fejlesztések átformálják a fogyasztói életmódot, a Gigabyte, a világ egyik legismertebb számítógépes márkája AI gaming laptopjaival hívja fel magára a figyelmet a CES 2024-en. A Gigabyte AI Gaming Laptopok megdöbbentő, a vállalat szerint 20-szoros MI termelékenységet, hosszabb akkumulá
jan. 12
11:47
Rekordszintet ért el a Gloster nyitott rendelésállománya (IT Business)
A Gloster nettó 4134 millió forint értékű nyitott rendelésállománnyal zárta 2023. negyedik negyedévét, ami 170 százalékkal magasabb a 2022. év azonos időszakához képest. Ez jelentős, átlag 286 százalékos (CAGR) növekedést jelent a negyedik negyedéves nyitott rendelésállomány növekedési ütemében 2020 óta. Mint a cég közleménye hangsúlyozza, a negyed
jan. 12
11:48
Egy valóságshow gondoskodott arról, hogy ismételten a lehető legrosszabb színben tüntesse fel a gamereket (GameStar)
A Három hónap múlva esküvő! című valóságshowban tűnt fel egy RuneScape játékos, és pont az történt, amire számítottunk.
jan. 12
11:57
Rekordszintet ért el a Gloster nyitott rendelésállománya (IT Business)
A Gloster nettó 4134 millió forint értékű nyitott rendelésállománnyal zárta 2023. negyedik negyedévét, ami 170 százalékkal magasabb a 2022. év azonos időszakához képest. Ez jelentős, átlag 286 százalékos (CAGR) növekedést jelent a negyedik negyedéves nyitott rendelésállomány növekedési ütemében 2020 óta. Mint a cég közleménye hangsúlyozza, a negyed
jan. 12
12:21
Félperces szelfivideóval elemezte ki a mesterséges intelligencia, mennyi esélyem van egy infarktusra (Telex)
A NuraLogix Anura applikációja az arcbőr alatti erek véráramlásából számol. Orvosi diagnosztikát nem kell tőle várni, de határozottan szórakoztató.
jan. 12
12:45
Gartner: megállt a PC-piac szabadesése, és már legalább lebeg (Bitport)
Sőt, az EMEA régió már a rakétákat is begyújtotta: ott a harmadik negyedévben közel 9 százalékkal bővült a piac.
jan. 12
12:48
Megérkezett a Prince of Persia: The Lost Crown demója (GameStar)
Ha szeretnétek egy kis ízelítőt a Ubisoft akció-platformeréből, akkor itt a lehetőség.
jan. 12
13:00
Boomerezés helyett lehet így is: a fiatalok vezetik be az idősebbeket a digitális világba (PCWorld)
Ingyenes oktatási program segít, hogy az idősödő generációk se éljenek digitális nomádként.
jan. 12
13:30
Játssz velünk, és tiéd lehet a Boba Fett könyve egy példánya! (GameStar)
Szívesen elolvasnád a Boba Fett könyve regényváltozatát? Csak egy kérdés választ el attól, hogy tiéd legyen egy belőle!
jan. 12
13:45
A Sony régebbi okostelefonjai is megkapják az Android 14-et (Android Portál)
Az okostelefonok Android 14-re történő frissítése még folyamatban van. A legnagyobb gyártóknak már sikerült elkészíteniük a legújabb rendszert a legfontosabb zászlóshajó modelljeikre, most pedig a régebbi készülékeken a sor, legyen szó akár zászlóshajókról, akár középkategóriás készülékekről. A Sony is elég aktív volt a frissítésben, most több mode
jan. 12
14:21
Amerika és Kína titokban egyeztetett a mesterséges intelligencia sorsáról (IT Business)
Néhány észak-amerikai MI-vállalat (például az OpenAI, az Anthropic vagy a Cohere) 2023. júliusában és októberében Genfben, titkos találkozókon egyeztettek a Tsinghua Egyetem és más kínai államilag támogatott intézmények képviselőivel, hogy megvitassák az MI-technológia biztonságos fejlesztését. A kínai és amerikai technológiai vállalatok közötti eg
jan. 12
14:30
SteamOS van rajta, de nem Steam Deck? Újabb kézikonzol lép a piacra, szokatlan ötlettel (PCWorld)
Igencsak közeli riválist kap a Valve kézikonzolja.
jan. 12
14:30
Ténylég olyan jó az új Prince of Persia-játék? Derítsük ki együtt! (GameStar)
A mai adásban Kaci megnézi, milyen lett a Prince of Persia: The Lost Crown.
jan. 12
15:21
Saját eSIM szolgáltatást jelentett be a NordVPN (Android Portál)
A NordVPN mögött álló cég egy globális eSIM szolgáltatást indít hamarosan Saily néven. Ez a szolgáltatás minden felhasználó számára eSIM-et biztosít a saját szolgáltatójának korlátozása nélkül, feltéve, hogy okostelefonjaik támogatják a funkciót. A szolgáltatás egyelőre még béta verzióban van, és a korai hozzáféréshez fel lehet iratkozni. Az alkalm
jan. 12
15:36
Ezek voltak 2023 legjobb filmjei és sorozatai a Rotten Tomatoes szerint (GameStar)
Az év filmjeit és tévésorozatait szedte össze a világ talán legismertebb filmkritikai gyűjtőoldala.
jan. 12
16:00
CES 2024 összefoglaló: ez lesz az az év, amikor a mesterséges intelligencia átveszi az irányítást az életünk felett (PCWorld)
AI PC, AI VGA, AI tévé, AI porszívó, AI mobil - a szakma összezárt, és mindent a mesterséges intelligenciával próbál új szintre emelni. Ezek voltak a CES legemlékezetesebb eszközei.
jan. 12
16:15
Megérkezett a piacra a hangátvitel új módja, a Bluetooth műsorszórás (Bitport)
A CES-en bemutatták, hogy miért és mire jó az Auracast technológia, amely "kiszűri" a környezetünkből azokat hangokat, amiket hallani akarunk.
jan. 12
16:21
Összefog a Siemens az Amazonnal és a SONY-val (IT Business)
Közös fejlesztések mellett döntött a mesterséges intelligencia, valamint a metaverzum és a virtuális valóság (VR) technológiák ipari felhasználásának területén a Siemens, az Amazon Web Services-zel és a SONY-val együttműködve. A két kezdeményezést a CES-en, a Las Vegas-ban tartott legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállításon és konferencián jele
jan. 12
16:24
Készül a Top Gun 3, amiben nem csak Tom Cruise tér vissza (GameStar)
A legfrissebb értesülések alapján a Paramount már javában dolgozik a folytatáson.
jan. 12
16:39
Videón a Galaxy S24 Ultra (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
jan. 12
16:48
Csak égeti a pénzt a Twitch, ezért a platform feje kinyitná a kaput a meztelenkedés előtt (GameStar)
A platform vezetője szerint simán lehet, hogy visszatér a meztelenkedés, ha tudják korlátozni, hogy kihez jussanak el a korhatáros tartalmak.
jan. 12
17:21
Az Apple nem hagyná, hogy a Samsung legyen az AI királya (Android Portál)
Miután az Samsung az új S24 készülékkel a mesterséges intelligenciára helyezte a hangsúlyt, az Apple az iOS operációs rendszer következő verziójában és számos iPhone készülékben is fokozatosan új AI funkciókat kíván bevezetni. A Samsunggal és a Google-lal egy időben az Apple is úgy döntött, hogy generatív AI funkciókkal bővíti termékeit. A Samsung
jan. 12
17:30
Vigyázat, adathalász e-mail terjed magyar nyelven! (PCWorld)
Kivételesen nem lóg ki a lóláb a szokásos ordító nyelvhelyességi hibák miatt sem.
jan. 12
17:42
Echo kritika - tényleg felnőtt végre a Marvel? (GameStar)
Megérkezett a Marvel Studios első valóban felnőtteknek készült tévésorozata, de vajon tartogat többet az Echo némi Daredevil cameónál?

Keresés