Hírarchívum - Számítástechnika - 2024 január 8.

2024. január 8. hétfő

jan. 8
4:48
Húszmillió forintos online csalás (Mínuszos)
Több mint húszmillió forinttal károsított meg egy ruhákat áruló miskolci nőt egy ukrán csaló. A rendőrség tájékoztatása szerint a Miskolci Rendőrkapitányság csalás miatt folytat nyomozást a Budapesten élő huszonnégy éves ukrán férfival szemben, aki tavaly márciusban jelentkezett a nő internetes hirdetésére, és megbeszélték, hogy egy futárcégen kere
jan. 8
5:18
Exoskeleton a Parkinson-kór ellen (IT Business)
A viselőjének jelentős extra erőt és képességeket kölcsönző exoskeletonok két nagy csoportját szoktuk megkülönböztetni: a megerőltető vagy ismétlődő munkát végző munkavállalóknak szánt eszközökét, illetve a kifejezetten a mozgásukban korlátozottakat segítő rendszerekét. Ez utóbbibban mutattak be egy új, ígéretes "külső csontvázat". A Parkinson-kórb
jan. 8
5:48
Románia bevezeti az e-személyazonosító igazolványt (Mínuszos)
Klaus Iohannis államfő kihirdette a lakosság nyilvántartását és az elektronikus személyazonosító igazolványt szabályozó törvényt módosító és kiegészítő 2023/12-es számú kormányrendeletet jóváhagyó jogszabályt. A törvény értelmében az elektronikus személyazonosító igazolvány lehetővé teszi tulajdonosa számára az elektronikus aláírás használatát, és
jan. 8
6:18
Ha telepítetted ezen androidos alkalmazások bármelyikét, gyorsan töröld le! (PCWorld)
Megint beszivárogtak a Google Play Áruházba kártevőkkel fertőzött appok.
jan. 8
6:18
Rövid előzetest kapott az Arcane, ami megválaszolhat egy fontos kérdést (GameStar)
Mindössze 45 másodperc, de erősen utal arra, hogy mi történt pontosan az előző évad végén, és hogyan indul az új.
jan. 8
6:18
Csinálj BlackBerry-t az iPhone-odból! (IT Business)
Az iPhone minden kétséget kizáróan új korszakot hozott az okostelefonok világába, de sokan és mély szeretettel emlékeznek vissza a BlackBerry-féle készülékekre. A nosztalgia alapja többek között a remek, beépített billentyűzet. De van már "almás" megoldás erre is. A CES 2024 techkiállítás egyik, nem csak színével feltűnő eszközének ígérkezik a Clic
jan. 8
6:48
Nyakunkon a nemzeti adatvagyonról szóló új törvény (Mínuszos)
Alig két évvel a nemzeti adatvagyon törvény (2021. évi XCI. törvény) elfogadása és hatálybalépése után változik a nemzeti adatvagyon hasznosításának keretrendszere, miután az Országgyűlés elfogadta a nemzeti adatvagyon hasznosításának rendszeréről és az egyes szolgáltatásokról szóló törvényt. A hatályba lépéshez még a köztársaság nélküli köztársasá
jan. 8
7:18
Ezt az egy elkaszált Marvel sorozatot érdemes lesz megnézni, hogy az MCU-ban se érjen meglepetés (GameStar)
Bár a legtöbb, Netflix által gyártott Marvel sorozat már nem a kánon része, egy mégis be lesz vonva utólag az MCU-ba.
jan. 8
7:18
Óvakodjunk a "botshit"-től – mesterséges veszélyben a politika (IT Business)
Ellenőrzések hiányában a polgárok és a választók hamarosan olyan, mesterséges intelligenciával generált tartalommal szembesülhetnek, amely nem áll kapcsolatban a valósággal – bemutatkozik a "botshit". A 2023-as év során egy videóban jelent meg a politika eljövendő alakja. Ebben Hillary Clinton – a Demokrata Párt korábbi elnökjelöltje és külügyminis
jan. 8
7:48
Megvannak a 2024-es Golden Globe nyertesei és elég egyértelmű, hogy melyik film tarolta a legnagyobbat (GameStar)
Kiosztották a 2024-es díjakat, megvannak a Golden Globe idei győztesei.
jan. 8
7:48
Új USB-C-s töltőfejek érkezhetnek a Samsung Galaxy S24 családdal (PCWorld)
Azt viszont nem várhatjuk, hogy ezeket a készülékek dobozaiba is betegye a gyártó.
jan. 8
7:48
És még ez is! Egyre drágább az informatika üzemeltetése (Mínuszos)
Egyre nagyobb szeletet hasítanak ki az informatikai költései a vállalatok éves költségvetéséből — derül ki egy friss felmérésből. A Deloitte it-költségvetési felmérése szerint dinamikusan emelkedik a technológiai kiadások árbevételhez viszonyított aránya, ami 2021 és 2023 között 3,3 százalékról 5,5 százalékra nőtt. Nem csak az árbevétel alapú, hane
jan. 8
8:24
Ezek voltak a legkeresettebb telefonok az első héten (Android Portál)
A 2024-es évet egy vadonatúj vezetővel kezdjük a trenddiagramon, és ez a telefon még egy ideig ott is maradhat. A Samsung Galaxy S24 Ultra ugyan csak január 17-én válik hivatalossá, de már most ez a legnépszerűbb telefon a GSMArena adatbázisában. Mögötte a Redmi Note 13 Pro és a Redmi Note 13 Pro+ következik, amelyek most
jan. 8
8:54
A floridai Joker most épp a GTA hackerével akar összeállni (GameStar)
Lawrence Sullivan továbbra sem áll le, most egy hajmeresztő tervvel állt elő.
jan. 8
9:24
25 éves lett a Cartoon Network egyik legőrültebb rajzfilmsorozata (GameStar)
Bizony, ennyire gyorsan rohan az idő, két és fél évtizede volt a premier.
jan. 8
9:36
Pereskedés helyett egyezkednének a médiával az MI-fejlesztők (Bitport)
A hírek szerint az OpenAI keveset ajánl a kiadóknak anyagaik felhasználásáért, az Apple ugyan bőkezűbbnek tűnik, ám cserébe teljes kontrollt igényel az ügyben.
jan. 8
10:00
Fortnite: kiszivárgott 3 új játékmód (PhoneBazis)
A Fortnite fesztiválon három további játékmódot is leszállíthatnak, miután kiszivárgott információk a videojátékról. Az Epic Games által fejlesztett és kiadott Fortnite 2017-ben jelent meg, és különböző platformokon játszható, többek között Xboxon, Playstationön, iOS-en és Androidon. Az alapjátékban a játékosok tárgyakat gyűjtenek, építményeket épí
jan. 8
10:18
Már működő repülőgép is épült a LEGO Fortnite-ban (GameStar)
Ahogy annak idején a Minecraftban, úgy most a LEGO Fortnite-ban feszegetik a játékosok a lehetőségek határait.
jan. 8
10:48
Az MI berúgja az ajtót az iparban is (IT Business)
Az elmúlt évben a mesterséges intelligencia körül kialakult hype adott új lendületet az ipar negyedik forradalmának, amely továbbra is a digitalizáció és automatizáció körül forgott a gyártóiparban. Az ipar szereplői idén még erősen keresték, jövőre talán meg is találják a helyét a jelenleg leginkább a képességek kiterjesztését, cserébe jelentős fe
jan. 8
11:00
Januári Club: Minden, amit a NIS2-ről tudni akarsz, de még nem volt alkalmad megkérdezni (IT Business)
A gazdasági élet szereplői megszokhatták már, hogy az új év első napja változásokat hoz számukra. 2024. január 1-jétől azonban nem csak az adójogszabályok változnak, hanem olyan rendelkezések is életbe lépnek, amelyek ugyan kevesebb céget érintenek – ám őket annál mélyebben. A NIS2 uniós kiberbiztonsági tanúsítvány és a nyomában megjelenő magyar jo
jan. 8
11:12
Jennifer Lawrence azzal viccelődött, mi lesz, ha nem nyer a Golden Globe-on - képzelhetitek, mi történt (GameStar)
Jennifer Lawrence vicces kedvében volt a 2024-es Golden Globe díjátadón.
jan. 8
11:12
A LiDAR-jaival is növeli szerepét Kína az önvezetésben (Bitport)
A lézeralapú távérzékeléshez benyújtott szabadalmak terén egyre jelentősebb a kínai cégek súlya.
jan. 8
11:24
Elindult a Peregrine Lunar Lander, az első magán holdszonda (IT Business)
Magyar idő szerint reggel 8 óra 19 perckor sikeresen elindult az amerikai United Launch Alliance űrvállalat Vulcan Centaur VC2S nehéz hordozórakétája. A sikeres start egyben űrtörténelmet is írt, rögtön két szempontból is. A ma reggel a floridai Cape Canaveral űrközpont SLC-41 indítóhelyéről felbocsátott, metán üzemanyaggal dolgozó Vulcan Centaur e
jan. 8
11:48
Az EU is besokallt a bosszantó süti-ablakoktól, változás jöhet (PCWorld)
Az Európai Unió szeretné, ha kevésbé mennének az idegeinkre a weboldalak meglátogatásakor felugró adatvédelmi nyilatkozatok.
jan. 8
12:00
Korábbi szerepéhez tér vissza Gerard Butler ebben az élőszereplős adaptációban (GameStar)
Nyilván nem véletlenül esett rá a választás.
jan. 8
12:36
Együtt fog dolgozni a Honor a Nokia-val (Android Portál)
A Nokia ma bejelentette, hogy 5G szabadalmi licencszerződést kötött a Honorral. Ez a hivatalos sajtóközlemény szerint mindkét vállalat “alapvető találmányaira vonatkozik az 5G és más cellás technológiák területén”. A Nokia azzal büszkélkedik, hogy ez a negyedik nagy okostelefonos megállapodás, amelyet az elmúlt 12 hónapban kötött, és ez egyre inkáb
jan. 8
12:48
A World of Warcraft segített megtalálni az eltűnt tinilányt (GameStar)
Több ezer mérföldre otthonától sikerült megtalálni a 16 éves lányt.
jan. 8
12:54
Gazda a laborban (IT Business)
A világjárvány okozta termelés-leállást és a következményeként fellépő ellátásilánc-szakadásokat az ukrán háború kirobbanását követő globális éhínségválság követte – hathatós dupla-duplát kapott az agrárium. A klímaváltozás is folyamatos terméskiesést okoz, világos, hogy a mezőgazdaság jövőjét újra kell gondolni, az évszázad közepére ugyanis közel
jan. 8
13:18
Nem csak tengeralattjáró, az arcunk is irányítható egy Logitech kontrollerrel (PCWorld)
Látványos videó mutatja be a módszert, ami a robotikában is hasznosnak bizonyulhat.
jan. 8
13:36
Közel egy évvel a megjelenése után újabb helyszínre bukkantak a Hogwarts Legacyben (GameStar)
Pedig már kezdtük azt hinni, hogy tényleg mindent láttunk.
jan. 8
13:42
Megmutatta a Samsung, hogy képzeli a tévézés jövőjét (Bitport)
A dél-koreai gyártó a CES előtti hétvégén mutatta be egyelőre csak prototípusként létező átlátszó microLED kijelzőit.
jan. 8
13:48
Drogozással vádolják Elon Muskot, ráadásul nem is akárkik (PCWorld)
Elon Musk jelen állás szerint mindent tagad.
jan. 8
14:24
Ezekkel a játékokkal te is bármikor lenyugtathatod magad (GameStar)
Nem kell mindig lubickolni az adrenalinban, ezek a játékok is ezt bizonyítják.
jan. 8
14:24
Bemutatták a Samsung MI-vezérelt okoshűtőt és okostévé-családot (IT Business)
A Samsung Electronics a Consumer Electronics Show (CES 2024) kiállításon bemutatta a mesterséges intelligencia (MI) és a konnektivitás új korszakára vonatkozó jövőképét egy sor olyan innovatív termékkel és szolgáltatással, amelyek célja a fogyasztók és a vállalkozások életének javítása. A Samsung CES 2024 témája a "AI for All: Connectivity in the A
jan. 8
14:48
Ez a keresőmotor segítsen megtalálni azt, amiről nem is tudtad, hogy keresed (PCWorld)
Unod már a modern keresőket és valami klasszikus élményre vágysz? Itt a megoldás!
jan. 8
15:00
Honor Magic6 Lite – a Honor legújabb készüléke (Android Portál)
A HONOR bejelentette legújabb készülékét, a HONOR Magic6 Lite-ot, ami az elismert és sikeres Magic szériájának friss tagja. A kimagasló képminőség, a kiváló kamera és az erőteljes akkumulátor a középkategória új mérföldkövét jelenti a készülékkel. Iparelső strapabíróság törés- és esésálló kijelzővel A HONOR Magic6 Lite kijelzője a HONOR saját Ultra
jan. 8
15:18
Úgy tűnik, tajvani maradék lehet a Huawei 5 nanométeres csipje (Bitport)
Nagy izgalmat keltett egy decemberben megjelent laptop és a benne működő, csúcstechnológiával készült processzor, de kiderült, hogy ez még nem a kínai áttörés a csipgyártásban.
jan. 8
15:24
Tíz év után egy régóta várt elemmel bővül a Rust, és ez még csak a kezdet (GameStar)
Jelentős frissítésekre számíthatunk az egész évben.
jan. 8
16:18
Windows: új Start menü a láthatáron? (IT Business)
A Microsoftnál a "Windows és web felhasználói élményért" felelős csoport vezetője Mikhail Parakhin elismerte, hogy a Win 11 Start menü megérett egy ráncfelvarrásra. Hogy a Start menü valaha is olyan nagyszerű volt-e, az megkérdőjelezhető. A Microsoft a Windows 95-tel vezette be a menüt, majd a Windows XP-vel és a Windows 7-tel érte el a [
jan. 8
16:24
A World of Warcraft fejlesztői rekord mennyiségű csalót vágtak ki (GameStar)
Decemberben különösen aktív volt a Blizzard csalók elleni védelme.
jan. 8
16:24
Az OpenAI és az Apple is a fizethet a mesterséges intelligencia betanítására használt cikkekért (PCWorld)
Egy beszámoló szerint a ChatGPT fejlesztője és az Apple is a zsebükbe nyúlnának, hogy felhasználhassák az újságcikkeket az AI-modelleik betanításához.
jan. 8
16:30
Siemens és Intel együttműködés (IT Business)
A fejlett félvezető gyártás hatékonyságának és fenntarthatóságának növelése érdekében írt alá szándéknyilatkozatot a Siemens és az Intel Corporation. Az együttműködés kulcselemei közé tartozik majd az automatizáció és a digitalizáció. A vállalatok többek között olyan területek feltérképezését tervezik, mint az energiagazdálkodás optimalizálása, a t
jan. 8
16:42
Az EU is besokallt a bosszantó süti-ablakoktól, változás jöhet (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
jan. 8
16:48
Nem kizárt, hogy egy The Last of Us spin-off sorozatból tudhatunk meg többet Frank és Bill múltjáról (GameStar)
A sorozat első évadának harmadik részében kiemelt szerepet kapó karakterek egy minisorozatban térhetnek vissza.
jan. 8
17:12
Ki mondta, hogy a macskaajtó nem lehet okos? (Bitport)
Az éppen most induló CES-en rendszerint annyi furcsaságot mutatnak be, hogy nehéz kiválasztani a legőrültebb kütyüt. Egy svájci startup terméke jó eséllyel indulhat idén a kétes értékű címért.
jan. 8
17:18
Elkezdődött a Stranger Things 5. évadának forgatása, új képen a stáb (GameStar)
Újabb mérföldkőhöz érkeztek a sorozat záró szezonjának munkálatai.
jan. 8
17:36
Felbukkant a Redmi Note 13 az Amazonon a globális rajt előtt (Android Portál)
A kínai debütálást és az azt követő indiai bevezetést követően a Xiaomi január 15-én jelenti be a Redmi Note 13 sorozatot a globális piacokra, és most már hivatalos listát kaptunk a készülékekről az Amazon Németországnak hála. A Redmi Note 13 4G és 5G változatban érkezik, utóbbi a Dimensity 6080 chipkészlettel büszkélkedhet. A listázásban van némi
jan. 8
18:24
Tagadta, majd felhördülés után elismerte a Magic: The Gathering kiadója, hogy AI képeket használt (GameStar)
A Magic: The Gathering kártyajáték kapcsán a legerősebb a vita az AI használatát illetően, a Wizards of the Coasttal dolgozó művészeknek is elege lett.
jan. 8
18:24
Veszik a magyarok a használt telefonokat – az iPhone vezet (IT Business)
Folyamatosan nő a használt, de felújított mobiltelefonok piaca – nem csupán Európában, de Magyarországon is. Ráadásul egyre többet is tudnak az új életet kapott készülékek. A CCS Insight piackutató cég friss felmérése szerint 2023 júliusától szeptemberig 5 millió felújított mobiltelefon talált gazdára Európában, ami 4%-os emelkedést jelent 2022 has
jan. 8
19:18
Jonathan Majors először nyilatkozott azóta, hogy bűnösnek találták (GameStar)
A színészt megdöbbentette, hogy milyen eredmény született a bíróságon.

Keresés