2024. január 8. hétfő

jan. 8
0:12
Minden párkapcsolatban szükség van időnként finomhangolásra – szakértő a legnagyobb hibákról, buktatókról (Infostart)
Nemcsak a vállalkozásoknál, hanem éppúgy a párkapcsolatokban is szükség van éves tervezésre az új esztendő első napjaiban – mondta az InfoRádióban a Szépen Válj El Válásközpont alapítója. Galambos Balázs mediátor szerint érdemes ilyenkor átbeszélni a célokat és a szükséges irányváltásokat.
jan. 8
0:12
Az év hala 2024-ben: réticsík (AQUA)
A Magyar Haltani Társaság által kiírt voksoláson a gardára (Pelecus cultratus), a réticsíkra (Misgurnus fossilis) és a laposkeszegre (Ballerus ballerus) lehetett voksolni. A közel négyezer szavazat majdnem felével a réticsík lett az év hala. Teste hosszan megnyúlt, izmos, oldalról kevéssé lapított. Feje és szeme kicsi, orra hosszú és kúpos, a végén
jan. 8
0:12
Ezért hasznos, ha sokat éneklünk a kisbabánknak (in.hu)
A néhány hónapos csecsemők többet tanulnak a gyermekdalokból és más énekes beszédből, mint a szokásos bababeszédből − derül ki egy új tanulmányból, amely a csecsemők nyelvtanulásának alapjait vizsgálja.Ez azért van így, mert az agyuk először a beszéd ritmusát tanulja meg feldolgozni − ami segít nekik abban, hogy elkezdjenek különbséget tenni a szav
jan. 8
4:18
Breitling Superocean Heritage ’57 Highlands (Kronometer)
Tömérdek zseniális találmányt adtak a nekünk a skótok, akik skótok voltak amíg csak kísérleteztek, és egyből britté avanzsáltak, amint befutottak – legalábbis a britek szerint. Egyet viszont egészen biztosan nem…
jan. 8
4:30
Soha többé nem lesz álmatlan éjszakád, ha ezeket a növényeket tartod a hálószobában (Femcafe)
A szobanövények jó hangulatot varázsolnak otthonunkba, tisztítják a levegőt, no és persze remek dekorációs elemként szolgálnak. De azt tudtad, hogy egyesek még az elalvásban is segítenek?
jan. 8
4:48
Miért nincs szerencsém a szerelemben? (She)
Sokunknak végződött már szerencsétlenül a kapcsolata. De miért van az, hogy valakik folyton így járnak, és mindig hoppon maradnak?
jan. 8
4:48
Ezzel a 3 trükkel elkerülhető a gyorsételek iránti kísértés (in.hu)
Új évkor sokan fogadjuk meg, hogy egészségesebb életmódba kezdenek, a hűtőben gyümölcsök és zöldségek veszik át a feldolgozott élelmiszerek helyét, és megújítjuk a konditerem bérletünket is. Mégis, ahogy a boltban a friss fánk csábító illata ellágyítja a szívünket és felmerül bennünk a kérdés: hogyan tudunk ellenállni neki?A hagyományos, többéves k
jan. 8
5:24
Minden nő randizott már pszichopatával (She)
Teljesen mindegy, hogy online felületen történik az ismeretség, vagy egy jóképű idegen szólít le az utcán, sajnos bármikor veszélybe sodorhat a rózsaszín köd. Számomra borzasztóan ijesztő, hogy a közvetlen baráti körömben szinte kivétel nélkül mindegyik nőnek van egy olyan története, ahol a naivitása könnyen a testi épségébe is kerülhetett volna.
jan. 8
5:26
Ha elkezdenélek gyászolni, az azt jelentené, hogy belenyugszom a történtekbe... (She)
Ismered a gyász feldolgozásának öt lépését, ugye? Tagadás. Düh. Alkudozás. Depresszió. Elfogadás. Tudod mi lesz, ha valamelyiket kihagyod, vagy egyáltalán el sem kezded? Megfulladsz.
jan. 8
5:42
Híd a generációk között – Az unoka sokszor eszköze a családi konfliktusoknak (Kölöknet)
Hányszor halljuk elkeseredett nagymamáktól, hogy "Már három éves a kisunokám, és még mindig nem aludhat nálam", vagy "A fiamék nem engedik, hogy találkozzam az unokákkal, mindenféle kifogásokkal jönnek", "A menyem egyáltalán nem szereti, ahogy én főzök a kicsikre". És a panasz rendszerint azzal zárul: "Pedig én so
jan. 8
5:48
Jó barát volt, de szerelmesek lettünk: Van esélyünk a boldogságra? (She)
Barátság extrákkal? A legjobb fiú barátom és én kipróbáltuk, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nekem ez egyáltalán nem működik.
jan. 8
5:48
Naponta 10 ember végtagját kell amputálni diabétesz miatt Magyarországon (WMN)
Egy diabéteszes betegnek rendszeres gondozásra lenne szüksége. De a felnőttgondozásban hónapokat kell várni egy időpontra, és egy betegre általában 5–15 perc jut, ami gyakran csak a receptek felírására elegendő. Így aztán a betegek sokkal rosszabb állapotban vannak, mint amilyenben lehetnének. A korai szövődménydiagnózis éveket, évtizedeket adhatna
jan. 8
5:54
5 jótanács, ha végre belevágsz idén egy szóló utazásba (in.hu)
Az új év kezdete tele van nagyszabású utazási tervekkel és ünnepélyes fogadalmakkal, például hogy végre megteszed azt az utat, amit évek óta tervezgetsz. Sokak számára ez az első szólóban történő utazást jelenti.Ijesztő gondolat lehet egyedül nekivágni és új helyre utazni, ahol senkit sem ismersz. De még ha ez elsőre negatívumnak is tűnhet, valójáb
jan. 8
6:00
Luxus jakuzzik, még tavalyi áron (Spa Trend Online)
A téli időszakban tökéletes esti lezárása egy napnak elmerülni a jakuzzi forró vízében és hagyni, hogy a fáradt végtagokat újra életre keltse a masszázs. A rendszeres jakuzzizás jót tesz a bőrnek, a tüdőnek, a szív- és érrendszernek, valamint a stresszoldásban is hatalmas segítség! A SpaTrendnél most befagyasztották az árakat, hogy januárban még ta
jan. 8
6:06
Így nézett ki egy átlagos magyar otthon a '80-as években (Femcafe)
Következzen néhány régi fotó, amely bemutatja, milyen volt egy átlagos magyar lakás 30-40 évvel ezelőtt.
jan. 8
6:12
Napi horoszkóp január 8.: az Ikrek kellemetlen helyzetbe kerülhetnek, a Mérlegek végre felszabadulnak a nyomás alól (Joy)
A hét első napján is izgalmas üzeneteket olvashatsz, melyek egyenesen a csillagoktól érkeztek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
jan. 8
6:18
Titkos csoportokban sírnak az anyák: csak védelmező közegben lehet elmondani az igazságot (egy.hu)
Egy barátnőm zárt Facebook-csoportba küldött meghívót, előre felkészítve arra, hogy jelentkezéskor az átlagosnál szigorúbban ellenőrzik, oda való vagyok-e. Hozzátette: higgyem el, ha igazán nyitott szemmel szeretnék járni, nem hagyhatom ki ezt a csoportot. Átestem a procedúrán, a felvételt követően pedig nemhogy nyitott szemmel, de tágra nyílt, kön
jan. 8
6:24
A párizsi szállodák brutális áremelésekkel készülnek az olimpiára (Roadster)
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki akár csak egyetlen éjszakát is Párizsban töltene az világjátékok ideje alatt.
jan. 8
6:26
Több százezer munkavállalót keres Európa legélhetőbb országa (Roadster)
Hatalmas a munkaerőhiány Európa legvágyottabb országában, ez pedig egyben azt is jelenti, hogy minden eddiginél könnyebb ott álláshoz jutni.
jan. 8
6:28
Mostanában ezekre a dolgokra vágynak leginkább a luxusutazók (Roadster)
Mindezzel valószínűleg a hétköznapi utazók is egyetértenének.
jan. 8
6:30
Döbbenetes összeget költünk a kutyánkra - megjöttek az adatok (Infostart)
Egy kutya etetése havonta átlagosan mintegy 12 ezer forintba kerül; jelenleg tízből négy magyar tart kutyát otthon, a legtöbben közülük egy kutyáról gondoskodnak – derül ki a Cofidis reprezentatív kutatásából.
jan. 8
6:30
Így változik az Árfigyelő, még többet spórolhatsz vele! (Ripost)
78 termékkategóriában lehet összehasonlítani az árakat.
jan. 8
6:36
Monaco Yacht Show – Találkozás a holnap jachtjaival (AQUA)
A Monaco Yacht Show 2023-ban ismét impozáns felhozatallal nyűgözte le a látogatókat. A kiállított jachtok, a szakmai előadások és a workshopok mind felejthetetlen élmények sorát kínálták. Az évente megrendezett kiállítás a szuperjachtok világának egyik legfontosabb eseménye. Az eladások, bérbeadások, új üzleti kapcsolatok alapjainak lefektetése mel
jan. 8
6:42
Tanácsok demens betegek gondozásához (WebBeteg)
A demens betegek ellátása komoly feladat mind a család, mind az egészségügyi és a szociális ellátórendszer, tehát a társadalom számára is. Az állapot egyénileg is változó gyorsaságú leépüléses folyamat - és itt a hangsúly a folyamat szón van. Összeszedtünk néhány hasznos tanácsot azoknak a hozzátartozóknak, akik demens beteget ápolnak.
jan. 8
6:42
Ne dobd ki! Így mentheted meg a leégett serpenyődet egy szempillantás alatt (Femcafe)
Nem kell feleslegesen csodákat ígérő vegyszerekre költened, hiszen minden háztartásban megtalálható a szükséges alapanyag.
jan. 8
6:42
4 film, ami alaposan leszerepelt a mozipénztáraknál 2023-ban (Hamu és Gyémánt)
A 2023-as év tele volt jobbnál jobb filmekkel, azonban akadtak olyan produkciók is, amelyek csúfosan leszerepeltek. Az alábbi cikkben 4 ilyen mozit sorolunk fel.
jan. 8
6:54
Ezek voltak 2023 legdrágább, aukción eladott órái (Igényesférfi.hu)
A 2023-as év több jelentős árverési pillanata májushoz köthető. A három nagy aukciósház egyetlen hétvége alatt több mint 100 millió dollár értékben adott el luxusórákat.
jan. 8
6:54
Videó: Idén nagy sikere volt a Tisza-tavi jeges fürdőzésnek (Travelo)
A csobbanók a legkülönfélébb jelmezeket öltötték magukra.
jan. 8
7:00
Megérkezett a HotSpring masszázsmedencék legújabb generációja (Spa Trend Online)
A világhírű HotSpring masszázsmedencék legújabb generációja Magyarországra érkezett. A 45 éves tapasztalattal rendelkező cég új külsővel, még kényelmesebb belsővel és különleges jetekkel is felruházta az új jakuzzikat a maradéktalan élmény kedvéért!
jan. 8
7:12
Ez most komoly? Így hat a kávé a látásodra (Ripost)
Te is reggeli forró kávéval kezded a napot?
jan. 8
7:12
Teljesen megbénul az ország a héten, pusztító szibériai hideg közeleg felénk (Femcafe)
Az idei téli szezon leginkább emberpróbáló időszaka köszönt most be.
jan. 8
7:24
Tavasszal nyit az ország legnagyobb fürdős újdonsága (Femcafe)
Már nem kell sokat várnunk az év legjelentősebb termálfürdős újdonságára, ugyanis már javában zajlik a makói Hagymatikum Gyógyfürdő új részlegének műszaki átadás-átvétele.
jan. 8
7:24
Újra elérhetők minden idők legkultikusabb hazai napszemüvegei (Roadster)
Mi történik, ha ötvözöd a bakelitet a filmmel? A válasz a Tipton Eyeworks Cinematiq névre kereszt kollekciója, amivel Zack Tipton cége végérvényesen feltette magát a világ cooltérképére.
jan. 8
7:36
Rafael Nadal újra megsérült (Igényesférfi.hu)
A 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes Rafael Nadal sérülés miatt nem indul az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 8
7:48
Az "introvertált unikornis", aki elkészítette a saját sírfeliratát – 77 évvel ezelőtt született David Bowie (WMN)
Úgy tartotta: a hírnév egy dologra jó, szuper helyet kapsz az éttermekben.
jan. 8
7:48
5 természetes kollagénforrás, amit érdemes hozzáadnunk az étrendünkhöz (Hamu és Gyémánt)
A kollagént napjainkban egyfajta csodaszereként emlegetik, leginkább a bőrre gyakorolt öregedésgátló hatása miatt. Ma már a tudomány is alátámasztja ennek a fehérjetípusnak az ízületi funkciók és fájdalmak javításában való jótékony hatását. Alább öt olyan ételt mutatunk be, amelyek a szépségápolásban előállított kiegészítők helyett természetesen mó
jan. 8
7:48
Soha nincs túl hideg – északi népek jótanácsai a téli öltözködéshez (egy.hu)
Hiába a három pulóver a télikabát alatt, mégis fázni szoktál zord, fagyos időben? Nem csoda: a téli hideg elleni öltözködésnek megvannak a maga szabályai. Ezeket pedig az északi népek ismerik csak igazán! Utánanéztünk, mik ezek.
jan. 8
7:54
Új online gyorskölcsönnel lép piacra Magyarországon a Trive Bank (Igényesférfi.hu)
Új, kizárólag online igényelhető gyorskölcsönnel jelent meg a magyar piacon a Trive Bank, a korábbi Sopron Bank utódja.
jan. 8
7:54
7 smink, ami meghatározza majd az idei év trendjeit (in.hu)
2024-ben csak egy dolgot fogunk egyszerre hangsúlyozni, de azt nagyon − legalábbis, ha a sminkünkről van szó.Pír, ombré ajkak, feltűnő szemceruza − a szakértők szerint a 2024-es smink trendek középpontjában az "egy" ereje áll majd. Eltávolodunk az olyan megjelenésektől, amelyek "egyszerre sok összetevőt igényelnek". De az egyszerűség megtartása (va
jan. 8
8:12
Így kerekedjenek felül a temérdek éveleji munkán a csillagjegyek (Metropol)
Így év elején egy sor olyan feladat tornyosul ön előtt, amely unalmas és a "nem szeretem" kategóriába tartozik.
jan. 8
8:12
A metaverzum lehető legjobb verziója készül el nemsokára a Ready Player One írója szerint (Rakéta)
.
jan. 8
8:18
A szerelmes, önfeláldozó, féltékeny, összetört nők hangja vagyok (She)
Az elhanyagolt, szerelmes nők hangja vagyok. Azoké, akik sok év után sem egy régi, megszokott dolgot látnak a partnerükben, hanem a férfit. A férfit, akit minden kisfiús marhaságával együtt is a legtökéletesebbnek tartanak.
jan. 8
8:24
Közvetlen járattal a portugáliai Faróba: Mutatjuk a szebbnél szebb látnivalókat (Travelo)
A hely vonzza a kaliforniaiakat, akik hasonló életmódra számítanak itt, mint otthon, de olcsóbban.
jan. 8
8:36
Megvan az RTL új Cápájának első befektetése (Igényesférfi.hu)
Lendületes kezdéssel elstartolt az RTL népszerű üzleti showműsorának hetedik évada: a Cápák között nemcsak új szabályokkal bővült, de Sárospataki Albert személyében egy új befektetővel is.
jan. 8
8:36
Margot Robbie örömmel lemondana az egyik leghíresebb szerepéről (Hamu és Gyémánt)
Margot Robbie nemrégiben egy érdekes nyilatkozatot adott, melyben kifejtette, hogy szívesen átadná másnak az egyik leghíresebb szerepét.
jan. 8
8:42
Ebben a népszerű gyümölcsben alig van kalória és felpörgeti az immunrendszert (Édenkert)
Bár télen szinten minden boltban, zöldségesnél megtalálható, senki sem gondolná, hogy ez a gyümölcs mennyi mindenre jó.
jan. 8
8:44
Ékszerorchidea:egzotikus szépség a lakás egy sötét helyére (Édenkert)
Az ékszerorhidea (Ludisia discolor) sötétebb helyiségekben is szépen fejlődik, ott ahol sok szobanövénynek már kevés lenne a fény.
jan. 8
8:45
Vadon Jani nélkül indult ma reggel a Balázsék: ezt mondták a lehetséges utódjáról (Blikk)
Ma volt az első nap a Balázsék című rádióműsorban, amikor már nem jelentkezett be Vadon Jani.
jan. 8
9:12
4 kultúra, ahol egészen bizarr fóbiákkal küzdenek az emberek (Hamu és Gyémánt)
Léteznek olyan fóbiák, amely az emberiség jelentős részénél fel-felbukkannak: ilyen többek között a magasságtól, a pókoktól, a kígyóktól vagy a tömeg való félelem. A kulturális különbségek miatt viszont előfordulhatnak olyan fóbiák, amelyek a világ egyes tájain furcsák lehetnek. Ebből mutatunk most párat alábbi cikkünkben!
jan. 8
9:12
Megvannak a Golden Globe 2024-es nyertesei (in.hu)
Tarolt Christopher Nolan Oppenheimere, amely a nyolc fő kategóriából öt díjat zsebelt be a magyar idő szerint hétfőn hajnalban megrendezett Golden Globe-gálán.Kiosztották a 2024-es Golden Globe-díjakat, a többszörös díjazott filmek között szerepel az Oppenheimer, a Barbie, a Szegény párák és Egy zuhanás anatómiája is szerepel.A legjobb film díját d

Keresés