2024. január 2. kedd

jan. 2
0:12
Minden, amit Magyarország legrégebbi pezsgőpincészetéről tudni kell (Travelo)
Tudtad, hogy Ghánában és Nigériában is isznak magyar pezsgőt, a kanadai Quebec tartományban pedig egyenesen piacvezető a márkánk?
jan. 2
0:12
Érdi Tamás nyitja a 2024-es koncertévadot (Balatonica)
Érdi Tamás zongoraművész nyitja a 2024-es komolyzenei koncertsorozatot Balatonfüreden. Január 2-án 18 órától újévi hangversenyt ad, amelynek helyszíne az impozáns Anna Grand Hotel lesz.
jan. 2
0:12
Blanka baba lett az első újévi baba! Éjfél után egy perccel jött világra! (Kölöknet)
Ismét Zalaegerszegen született a 2024-es év első babája, A főváros első újszülőttje bő két órával később érkezett.
jan. 2
0:16
Ez a francia város ingyenessé tette a tömegközlekedést (Travelo)
De hogyan fedezi a város mindezt? A cikkből kiderül.
jan. 2
0:16
Megválasztották az elmúlt év halfaját (Balatonica)
A védett réti csíkot (Misgurnus fossillis) választották a 2023-as év halának. A kiírásban szereplő másik két jelölt közül a garda (Pelecus cultratus) lett a második, a laposkeszeg (Ballerus ballerus) pedig a harmadik.
jan. 2
1:54
Macskajaj - Mi az, ami segíthet? (WebBeteg)
Az ünnepnapok, a szilveszter, a születésnapi partik, az esküvők és még számos esemény alkalmat szolgáltathat arra, hogy a résztvevők igyanak egy-két pohárral. Ha azonban valaki ennél gyakrabban nézeget a pohár fenekére, akkor másnap reggel könnyen előfordulhat, hogy iszonyú fejfájásra ébred, hányingere van, és nagyon szomjas. Adunk néhány tippet, h
jan. 2
2:00
Tippek, hogy jól kezdje az új évet és megelőzze a kiégést (WebBeteg)
Amikor a stressz túlterheléssel társul, az egyenes út a kiégéshez. Mit tehet, hogy megelőzze?
jan. 2
2:24
Az Evliya Çelebi nagy utazóról elnevezett út segít felfedezni Törökország rejtett csodáit (Utazási Élmények)
Történelmi utazásra invitál Törökország szívében az Evliya Çelebi út, amely egyedülálló kombinációját nyújtja az oszmán kori kalandoknak és a lenyűgöző tájaknak.
jan. 2
3:36
4 színpárosítás, amit ki kell próbálnod a saját otthonodban is! (Joy)
Mutatunk 4 olyan színpárost, amit garantáltan imádnál. Próbáld ki őket a saját otthonodban, és figyeld meg, mennyire jól működnek együtt.
jan. 2
3:48
Látványos csillaghullás várható január elején (Igényesférfi.hu)
Óránként akár 130 hullócsillagot is meg lehet figyelni a Quadrantidák meteorraj érkezésével. A légköri jelenség január 4-én a hajnali órákban lesz a leglátványosabb.
jan. 2
4:18
Ön is szívbeteg? Ezekre figyeljen oda télen (WebBeteg)
Amikor valódi téli hideg van és esik a hó, a szívbetegeknek nagyobb elővigyázatosságra van szükségük, mint más évszakokban. Az időjárás, a megerőltető fizikai aktivitás és a szívbetegségek összefüggéseiről dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa beszélt.
jan. 2
4:18
Vékonyabb lett a Breguet sportórája (Kronometer)
Szigorú értelemben vett sportórája nincs a Breguetnek, de két sportosabb kollekciójuk is van, a nemrég frissített Type XX pilótaóra és a hajós Marine. Most az utóbbiból jelent meg egy új…
jan. 2
4:24
Ha a pasid már nem csinálja az alábbi 6 dolgot, elmúlt részéről a szerelem (Joy)
Vannak dolgok, amiknek sosem kellene eltűnniük a kapcsolatból. Ha mégis így történik, az nagyon rossz előjel!
jan. 2
4:48
Amikor Laura ébredezik, jobb, ha MENEKÜLSZ! (She)
Tényleg nem értem ezt az áhítatot a reggel körül: "Mert ez a nap legfrissebb időszaka, amikor ébredezik a természet. Amikor felkel a Nap, és aranyló sugarával felmelegíti a várost. Ilyenkor csend van, és nyugodtan átgondolhatod a napi teendőket egy finom reggeli mellett."
jan. 2
4:48
Ezek a tökéletes apa ismérvei a férfi szerint, aki 36 gyermeket nevelt fel (Igényesférfi.hu)
Peter Mutabazi 36 árva gyermeket nevelt fel az elmúlt hat év során.
jan. 2
4:48
Vihar miatt pattogott a utasszállító a kifutópályán (Hamu és Gyémánt)
Viharokkal telve teltek a karácsony utáni napok az Egyesült Királyság és Írország számára, a szigetországot elérte ugyanis az Atlanti-óceán felől érkező Gerrit, amely erős szelet és áradásokat hozott magával.
jan. 2
4:48
Ezeken a repülőutakon utaztunk a legtöbbet 2023-ban (in.hu)
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb adatai szerint idén ősszel a nemzetközi légi forgalom elérte a járvány előtti állapot 98,2 százalékát. Ez azt jelenti, hogy a világ polgárai szinte ugyanolyan buzgalommal utaznak szerte a világban, mint 2019-ben.Minden egyes nappal fejlődik a fellendülés, és 2024 végére vissza kell érnünk a
jan. 2
4:54
Ez történik a testeddel, ha minden nap iszol egy doboz üdítőt (Femcafe)
Bár legtöbben tisztában vagyunk vele, hogy a különféle üdítőitalok nincsenek kifejezetten pozitív hatással egészségünkre, sokan mégis nagyon gyakran fogyasztjuk őket. De mi is zajlik le pontosan a testünkben, ha rendszeresen, akár minden nap iszunk egy doboz üdítőt?
jan. 2
5:18
Ne mondj olyat, amit te sem értesz! - Funkcionális idiotizmus (She)
Funkcionális analfabétizmus. Ez azt jelenti, hogy valaki bár felismeri a betűket, fel is tudja olvasni őket helyes sorrendben, de nem tudja közben bekapcsolni agyának azt a részét, ami az összerendezett hangokat értelmezni tudná.
jan. 2
5:18
Figyelmeztető jelek: így ismerheted fel az alacsony érzelmi intelligenciát (Igényesférfi.hu)
Az érzelmi intelligencia (EI) egy képesség, az intelligencia egyik fajtája, mellyel felfogjuk, megértjük és értékeljük mások emócióit.
jan. 2
5:24
35 éves férfi vagyok, anyámékkal élek, mi a baj ezzel? (She)
Sose gondolt még senki arra, hogy az ember lánya vagy fia nem azért él a szüleivel, mert spórolni szeretne és élvezni a mamahotel minden kényelmét, hanem, hogy gondoskodjon a szüleiről? Arnold egy korombeli férfi, aki vidéken él a szüleivel. Egy iskolában dolgozik, s csak akkor hajlandó elköltözni tőlük, ha nősülésre adja a fejét. Ez azonban egy id
jan. 2
5:24
Házi készítésű botox pillanatok alatt? Csak két összetevőre van szükséged hozzá, és akár 10 évet is fiatalodhatsz tőle! (Joy)
Ennél jobb hírt nem is kaphattunk volna az ünnepek előtt!
jan. 2
5:36
Ha így használod a száraz sampont, akár heti egyszer is elég lehet hajat mosnod (Femcafe)
A hajmosás a nők többségénél igencsak időigényes, ezért sokan nyűgnek élik meg és próbálják minél hosszabb ideig kitolni a két hajmosás közti időtartamot. Egy új TikTok trend pedig állítólag valóban hatékony módszert javasol erre.
jan. 2
5:48
Anna néni elfogadta a halált, de férje elvesztését mégsem képes (She)
Anna néni korán ébredt, mint mindig. Köntösbe bújt, és ráérősen lefőzte a kávéját. Szigorúan a régi kotyogósát használta, a gyerekeitől kapott kávéfőző már jó ideje visszakerült a dobozába. Persze, remek caffé lattét és caffé cremát készít, de Anna néninek elég egy kis tejszín a feketébe, nincs szüksége a flancolásra, ahogy ő nevezi. Meg az a sok g
jan. 2
5:48
3 alapvető készség, amit a munkáltatók fontosnak tartanak az állásinterjún (Igényesférfi.hu)
Kevés stresszesebb élmény létezik, mint egy állásinterjú. Komoly szellemi megmérettetés, intellektuális erőpróba, melynek ráadásul jelentős tétje is van. Ha azonban elsajátítasz három kulcsfontosságú képességet, garantáltan sikert aratsz majd.
jan. 2
5:48
Nem a tápszer az egyetlen megoldás, ha nem megy a szoptatás (WMN)
Milyen alternatív megoldások vannak a csecsemőtáplálásra azokban a családokban, ahol nem tudják kifizetni a tápszert? Hogyan kell hozzátáplálni a vegyesen, tápszerrel és anyatejjel etetett babákat? Miért adják fel sokan a szoptatást? Szakértőkkel jártunk utána a csecsemőtáplálással kapcsolatos tévhiteknek.
jan. 2
5:54
Szenzáció Budapesten: már nem titok, szaporodtak a tatuk (Infostart)
Matakó cseperedik a Budapesti Állatkertben. A tatuk, más néven övesállatok közé tartozó matakók eredetileg Dél-Amerikában őshonosak, Budapesten az állatkerti Pálmaházban láthatja őket a közönség. A kicsi éppen egy hónapos, mostanra lett elég nagy ahhoz, hogy búvóhelyéről rendszeresen előmerészkedjen.
jan. 2
5:54
Egy hasznos segítség, hogy 2024 a wellness éve legyen (Spa Trend Online)
Nem mindig könnyű megtalálni a hétköznapokban a pihenésre és feltöltődésre az időt és a helyet, pedig hatalmas szükség van a minőségi kikapcsolódásra. A SpaTrend azonban már 20 éve azon dolgozik, hogy az otthon tényleg egy relaxálásra alkalmas hely legyen. Ha szeretnéd, hogy nálatok is mindennapos vendég legyen a wellness, kövesd a kültéri pihenés
jan. 2
6:12
Gyűlölte élete legnagyobb művét Michelangelo - Még versbe is foglalta (Femcafe)
Ritkán hallani, hogy egy művész kifejezze haragját egy olyan projekt iránt, amelyet később remekműnek tekintenek.
jan. 2
6:12
Elektromos és LNG-s kamionok zöldítik az áruterítést a magyar Lidlnél (Rakéta)
.
jan. 2
6:18
Ez a ritka erény a siker záloga a self-made milliárdos szerint (Igényesférfi.hu)
Matt Higgins 49 éves korára mindent elért, amiről egy üzletember csak álmodozhat: a mélyszegénységből emelkedett szédítő magasságokba, vállalkozásai pedig mesés vagyonnal gazdagították. A férfi nemrégiben elárulta bámulatos sikerei titkát.
jan. 2
6:18
Egzotikus téli gyógynövények, amik fűszerként is megállják a helyüket (egy.hu)
"Nem csak gyógy-, de fűszer is!" – mondják még ma is sokszor azokra a növényekre, melyeket a gyógyászatban és a konyhában egyaránt felhasználhatunk. Az, hogy ezeket gyógyászati vagy kulináris célra vetjük be, csupán döntés kérdése, szerencsés esetben azonban a két cél egyszerre érvényesülhet! Annak ellenére, hogy a hagyományos ünnepi asztalon a rég
jan. 2
6:30
Ezek 2024 legnépszerűbb nappali trendjei - Mindenki dicséri majd az ízlésedet, ha így rendezed be a szobát (Femcafe)
A nappali otthonunk szíve, ezért természetes, hogy mindannyian szeretnénk lehetőség szerint otthonossá és gyönyörűvé varázsolni.
jan. 2
6:42
Nacra 15 – Az utánpótlás katamaránosztálya meghódította a Balatont (AQUA)
Napjaink vitorlázása forradalmi változáson megy keresztül. Előtérbe került a sebesség, a szárnyalás, amely a korábbiaknál nagyobb adrenalint nyújt. Az America’s Cup-on és a The Ocean Race-en indulók, valamint az Imoca-hajók egy, míg a SailGp-n versenyzők több testen repülnek. De nem kell ilyen messzire menni, elég, ha az új olimpiai szörfosztályt v
jan. 2
6:48
Íme Európa legújabb nagy sebességű vasútvonala, csodálatos városokat köt össze (Travelo)
Turisztikai látnivalókban bővelkedő városokat köt össze az új járat.
jan. 2
6:54
4 tipp, hogy megőrizd egészséged télen (Spa Trend Online)
A téli időszak rengeteg kihívást tartogat, vágj bele egészségesen! Ne hagyd, hogy a betegség vagy a fáradtság ledöntsön a lábadról. Mit tehetsz azért, hogy megerősödjön az immunrendszered és felvértezd magad a kórokozók ellen? Mutatunk 4 tippet, ami segíthet átvészelni a telet betegség nélkül!
jan. 2
7:12
A Reszkessetek, betörők!-et és még sok felejthetetlen filmet neki köszönhetünk: John Hughes (Képmás)
Filmjeit évente újranézzük, hozzátartoznak az ünnep és az azt követő kuckózós napok meghittségéhez. Mégsem ismerjük őt. Vagy mégis! Hiszen élete számos ponton olyan, mintha egy filmjét néznénk. Feleségét egy középiskolai bálnak köszönheti. Amikor New Yorkba szökik másodállása ügyeit intézni, fő munkahelyén úgy rendezi be az íróasztalát, mintha csak
jan. 2
7:36
Hullócsillagokkal lesz tele január elején az éjszakai égbolt (Hamu és Gyémánt)
A szerencsésebbek akár 130 hullócsillagot is láthatnak az éjszakai égbolton január első pár napjában, a Quadrantidák ugyanis ezekben a napokban érkezik meg. Az új év egyik legfontosabb csillagászati látványosságának csúcsa január 4-re esik majd. The Quadrantid meteor shower is the first meteor shower of the year. At the maximum, over
jan. 2
7:42
200 tünete van a long-Covidnak, és tízmilliók szenvednek tőle – most rájöhettek az okára (SzMo)
Kiderült, hogy a koronavírus több testszövetben és szervben még évekig jelen lehet, például a bélfalban, a bőrben és a tüdőben. Változatos tüneteket okozhat, a fejfájástól a depresszión keresztül az agyi ködig.
jan. 2
7:42
Éneklés a baba számára a beszédfejlődés miatt kulcsfontosságú, sőt a nyelvi fejlődési zavarokkal is összefüggésben állhat! (Kölöknet)
Egy új kutatás azt igazolta, hogy a babák először a ritmuson, és csak utána a hangokon keresztül sajátítják el az anyanyelvet.
jan. 2
7:48
Kik voltak Magyarország legbátrabb női 2023-ban? – Küldj jelölést a SzuperWMN-díjra! (WMN)
Indul az új SzuperWMN-jelölés, idén már NÉGY kategóriában keressük Magyarország legbátrabb nőit. És minden kategóriában TI jelölhettek! Részletek itt:
jan. 2
7:48
"Idén is fogyok húsz kilót!" – pszichológust kérdeztünk arról, valójában mi visz minket közelebb céljainkhoz (egy.hu)
Új év, új élet – tartja a mondás, és valóban, sokan vadonatúj tervekkel, fogadalmakkal vágnak neki a következő esztendőnek. Én az éves leltár során mindig számba veszem, mi lett a korábbi terveimmel, mi az, ami valóra vált, mi az, amiért érdemes tovább dolgozni, és mi az, amiről az idő bebizonyította, hogy valójában nem az én célom. De van-e egyált
jan. 2
8:12
Elkéstél a szerelmeddel - nem hagyom el a vőlegényem miattad! (She)
Már legalább húsz éve ismerték egymást, azonban egymás lelkét abban az apró belvárosi lakásban ismerték meg igazán, amikor úgy hozta az élet, hogy közös albérletbe költöztek. Közel egy évig éltek együtt lakótársként - harmadmagukkal.
jan. 2
8:12
Ez a csillagjegy ma szinte mindenkit az ujja köré tud csavarni (Metropol)
A Rák haladást ér el, a Skorpiót kellemes meglepetés várja.
jan. 2
8:18
Utazást tervezel? Ezekről a látnivalókról ne is álmodj 2024-ben! (Travelo)
Mutatjuk, melyek azok a világszerte népszerű turistamágnesek, amelyek jövő évben nem fogadnak látogatókat, vagy örökre lehúzzák a rolót.
jan. 2
8:48
Kalandfilmbe illő módon került elő egy Botticelli-festmény (Hamu és Gyémánt)
109 millió dollárt ér az a Botticelli-festmény, amelyet több mint 60 év után adott át a csendőrségnek egy olasz család. Enrico Somma rokaonai szerint a férfinek nem állt szándékában eltulajdonítani a műkincset, más erők késztették a lopásra. Somma még az 1960-as években, egy dél-olasz falu kápolnájából vitte haza a Botticelli Madonna és gy
jan. 2
8:54
Egyedül szeretnéd megnézni Európa egyik legnépszerűbb műemlékét? Kétmillió forintért megteheted (Roadster)
A jegyek csak korlátozott számban kaphatók.
jan. 2
8:56
Egy budapesti luxusingatlan árába került ez a világvégi, csodálatos privát sziget (Roadster)
A tó közepén található két hektáros privát szigethez egy tíz személy befogadására alkalmas ingatlan és egy pici kikötő is tartozik.
jan. 2
8:58
Párizs kezdőknek – Avagy a hely, ami kicsiben olyan, mint a francia főváros (Roadster)
Szépségét és kultúráját tekintve rengeteg a hasonlóság.
jan. 2
9:18
A Dyson új gépe letépi a fejedet, és megköszönöd neki (bronson.men)
Aki a huszonötezres porzsákosa helyett keres alternatívát zsebpénzért, az közismerten nem a Dyson célcsoportja. A legfejlettebb, minőségi háztartási eszközöket eleve

Keresés