2024. január 2. kedd

jan. 2
0:12
Szijjártó Péter Izrael stratégiai ügyekért felelős miniszterével egyeztetett (Infostart)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ron Dermerrel, az izraeli kormány stratégiai ügyekért felelős miniszterével egyeztetett hétfőn telefonon. Ezt a magyar tárcavezető közölte a Facebook-oldalán.
jan. 2
0:12
Erdő Péter a következő pápaválasztás legnagyobb esélyese a Vatikán-szakértők szerint (Blikk)
Az olasz Vatikán-szakértő honlap azt írja, hogy Ferenc pápa legesélyesebb utódja Erdő Péter magyar bíboros lehet. A 70 év vagy annál fiatalabb bíborosok esélyei a legjobbak, hiszen nekik lehet a legtöbb idejük reformokat végrehajtani.
jan. 2
0:12
Az izraeli legfelsőbb bíróság megsemmisítette Netanjahu igazságügyi reformját (444.hu)
Tavaly százezres tüntetéseket tartottak az antidemokratikus törvénycsomag ellen.
jan. 2
0:12
Rémálommá vált a rutinműtét, erre ébredt a 41 éves családanya (Ripost)
A legrosszabb forgatókönyv valósult meg a számára...
jan. 2
0:12
Elkaszálta az izraeli legfelsőbb bíróság azt az igazságügyi reformot, ami ellen százezrek tüntettek (Telex)
A reformcsomag épp a legfelsőbb bíróság jogain csorbított volna.
jan. 2
0:16
Most érkezett a letaglózó hír: magyar áldozata is van a Hamász támadásának (Blikk)
Szívszorító információ látott napvilágot: még október 7-án a Hamász meggyilkolt egy magyar-izraeli édesapát. A férfinek három gyermeke volt, a holttestét sokáig nem találták, ezért a családja bízott benne, hogy ő is a túszok között van.
jan. 2
0:16
Az izraeli pénzügyminiszter zsidó telepeket hozna létre a Gázában (444.hu)
Közben Izrael a csapatai egy részét kivonja az övezetből.
jan. 2
0:16
Kitört a pánik, a félelmetes esetről videó is készült (Ripost)
A félelmetes esetről videó is készült.
jan. 2
0:16
Az év első napján is folytatódtak a légicsapások és a dróntámadások Ukrajnában (Telex)
Összefoglalónk az orosz–ukrán háború hétfői eseményeiről.
jan. 2
0:20
Tragédia! 18 éves fiú halt bele a petárdázásba (Blikk)
Szilveszter éjjelén egy apró robbanószer okozta a fiatal fiú halálát Németországban.
jan. 2
0:20
Tragédia az Alpokban: síelés közben vesztette az életét anya és fia (Ripost)
A hatóságok az emberölés lehetőségét sem zárták ki.
jan. 2
0:24
Meghalt Olaszország legidősebb embere: "Azt hitte, halhatatlan" – írta róla a fia (Blikk)
111 éves korában meghalt Olaszország legidősebb embere, aki a könnyű étkezést és a stresszmentességet tulajdonította hosszú élete titkának.
jan. 2
4:24
Meghalt egy magyar állampolgárságú izraeli túsz (Infostart)
Halottnak nyilvánították Ilan Weisst, az egyik magyar állampolgárságú izraeli túszt - jelentette be közössége, a Beeri kibuc hétfőn.
jan. 2
5:30
Irtózatos orosz veszteségekről számoltak be az ukránok (ATV)
Nem sok változásra számítanak a szakértők az ukrán-orosz háború kapcsán 2024-ben. 2023-ban patthelyzet alakult ki. Oroszország mindenesetre eltökélt, így nem zárható ki, hogy megpróbálja megfosztani Ukrajnát a fekete-tengeri kikötőitől. Az elmúlt napokban mindkét fél súlyos csapást mért a másikra, hétfőn Vlagyimir Putyin az oroszok "pusztító eszköz
jan. 2
5:36
Rendőrök üldözték a kalandvágyó disznót a parkolóban (hirado.hu)
Elszabadult disznót üldöztek a rendőrök egy kisvárosban az Egyesült Államokban.
jan. 2
5:54
Halottnak nyilvánították az egyik magyar állampolgárságú izraeli túszt (hirado.hu)
Ilan Weisst az iszlamista Hamász szervezet október 7-ei terrortámadása óta eltűntként tartották nyilván.
jan. 2
6:06
Vajna Tímea összetört, de soha nem adja fel (ATV)
A sok csalódás után optimistán néz az idei éve elé Vajna Tímea, aki nemrég férjhez ment szerelméhez, Ráthonyi Zoltánhoz és a baba iránti terveit sem adta fel – írja a Blikk.
jan. 2
6:12
Csúcsra pörgött a hadiipar: vannak, akik sokat profitálnak a háborúkból (Infostart)
A rekordszint közelében vannak a világ legnagyobb védelmi vállalatainak megrendelései a növekvő geopolitikai feszültségek, köztük az ukrajnai konfliktus miatt. A kormányok folyamatosan költenek fegyverekre, ezért a helyzet felkeltette a befektetők érdeklődését.
jan. 2
6:36
Washington felajánlotta támogatását a földrengés sújtotta Japánnak (Infostart)
Az Egyesült Államok készen áll bármilyen szükséges segítséget megadni a földrengés sújtotta Japán lakosainak a katasztrófa következményeinek felszámolásához - szögezte le Joe Biden elnök hétfőn.
jan. 2
6:54
Nyakon szúrták a dél-koreai ellenzék vezetőjét (444.hu)
A támadót elfogták.
jan. 2
6:54
Nyakon szúrták a dél-koreai ellenzék vezérét egy sajtóeseményen (Telex)
Az áprilisi parlamenti választásokra készülő I Dzsemjong túlélte a támadást, eszméleténél volt, amikor kórházba szállították.
jan. 2
7:12
24 percig volt halott a 39 éves nő: elmondta, mi volt a túlvilágon! (Ripost)
Négy defibrillátort használtak, hogy megmentsék az életét.
jan. 2
7:18
Romlik a helyzet: Irán hadihajót küldött a Vörös-tengerre, a britek is lépnének (Infostart)
Előtte az USA küldött komoly felszólítást a húsziknak, akik felpörgették a támadásokat. Időközben elképesztően megdrágult az itt áthaladó kereskedelmi hajók biztosítása.
jan. 2
7:18
Szijjártó izraeli miniszterrel telefonált és megerősítette a rossz hírt a Hamász által meggyilkolt túszról (ATV)
A magyar álláspont nem változik: kiállunk amellett, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát - írta a Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter január 1-én este.
jan. 2
7:24
Nyakon szúrták a dél-koreai ellenzék vezérét: videón a brutális támadás???? (Blikk)
A dél-koreai ellenzék vezérét egy sajtóeseményen szúrták nyakon Busanban. Lee Jae-myungot, a legnagyobb dél-koreai ellenzéki párt vezetőjét kedd reggel a bal oldalán szúrta meg egy 50-60 éves férfi.
jan. 2
7:30
Késsel sebesítette meg Li Dzse Mjung dél-koreai ellenzéki vezetőt egy férfi (HírTV)
Késsel nyakon szúrta egy ismeretlen férfi Li Dzse Mjung dél-koreai ellenzéki vezetőt, aki kedden Puszanban tett látogatást - közölte a helyi rendőrség.
jan. 2
7:36
Zelenszkij: Putyin egy állat, aki megeszi vacsorára az EU-t (444.hu)
2024-ben új lapja nyílik a háborúnak, Európa magát támogatja, ha Ukrajnát támogatja – mondta az ukrán elnök.
jan. 2
7:42
Magyar áldozat is van a túszok közt (Demokrata)
A férfit október 7 óta eltűntként tartották nyilván.
jan. 2
7:42
Az izraeli legfelsőbb bíróság megsemmisítette a vitatott igazságügyi reform egyik részét (Telex)
Hírfolyamunk az izraeli-palesztin háborúról.
jan. 2
7:48
Megkéselték a dél-koreai ellenzék vezetőjét (Infostart)
Lee Jae-myungot egy sajtótájékoztató közben támadták meg, késsel okoztak sebet a nyaka bal oldalán.
jan. 2
8:00
Nyakon szúrták a dél-koreai ellenzék vezetőjét (hirado.hu)
Li a puszani új repülőtér építési helyszínén tett látogatást.
jan. 2
8:18
Zelenszkij: Putyin egy állat, aki megesz téged vacsorára az Eu-val, Nato-val, szabadsággal és demokráciával együtt (Blikk)
Volodimir Zelenszkij újévi interjút adott. Az ukrán elnök arról beszélt, hogy mi állhat a háború fókuszában 2024-ben. Február végén már két éve lesz, hogy elindult Oroszország inváziója Ukrajna ellen.
jan. 2
8:54
Intenzív rakétatámadás érte Kijevet, országos légiriadót rendeltek el (hirado.hu)
Több mint tíz erős robbanás rázta meg Kijevet, köztük a belvárosi épületeket.
jan. 2
9:00
Ismét orosz légicsapás érte Kijevet és Harkivot (Telex)
Robbanások sorozata rázta meg kedd hajnalban az ukrán fővárost, de ezek közül jó néhány a rakéták és drónok elhárítását végző légvédelmi rendszerek hangja volt. Harkivot is lőtték az oroszok.
jan. 2
9:06
Megtorlást ígért Vlagyimir Putyin, be is teljesült (Infostart)
Rakétaeső zúdult a fővárosra és Harkivra, robbanást észleltek Kijev belvárosi régiójában is.
jan. 2
9:06
Intenzív rakétatámadás érte Kijevet (Demokrata)
Az egész országban légiriadót rendeltek el.
jan. 2
9:12
Járókelők húzták partra a folyóban sodródó gyerekeket (hirado.hu)
Két gyerek vesztette életét szilveszter este Ausztráliában.
jan. 2
9:12
Újabb komoly légicsapás érte Kijevet és Harkivot (444.hu)
Putyin bosszút ígért a Belgorodot ért ukrán támadás miatt. Beváltotta az ígéretét.
jan. 2
9:14
Kíváncsi fóka lepte meg a búvárt (hirado.hu)
Fóka tartóztatott fel egy búvárt az Egyesült Királyság partjainál.
jan. 2
9:36
Háború Ukrajnában és Izraelben - Sok civil is életét vesztette a Szentföldön dúló harcokban (HírTV)
Horváth József, Kiss Rajmund és Dunda György élőben elemezték a legfrissebb háborús híreket.
jan. 2
9:48
Rakétazápor zúdult Kijevre (Blikk)
Intenzív rakétatámadás érte kedd reggel Kijevet, a csapásokat orosz katonai repülőgépek hajtották végre – közölte az ukrán hadsereg. A polgármester szerint legkevesebb tíz ember megsebesült. Az egész országban légiriadót rendeltek el a fővárost érő orosz támadás miatt.
jan. 2
9:48
Kiderült az igazság: II. Margit dán királynő ezért mondott le (ATV)
Mint azt lapunk is megírta, II. Margit dán királynő vasárnap az újévi beszédében bejelentette, hogy január 14-én, 52 év uralkodást követően lemond idősebb fia, Frigyes trónörökös javára. A szakértők szerint a dán királynő azért döntött így, hogy megmentse a fia házasságát.
jan. 2
9:48
300 milliárd forintnyi összeget nyert egy játékos a lottón az USA-ban (Telex)
Egyetlen feladott szelvénnyel megkereste Mészáros Lőrinc tavalyi gyarapodásának a kétszeresét.
jan. 2
9:50
Lifthorror az újév első perceiben a szlovákiai Nagyszombaton: egy 80 éves nőt találtak holtan a valószínűleg rosszul működő szerkezetben (Telex)
Az eddigi vizsgálatok szerint a nő épp ki akart szállni a liftből, megpróbálta kinyitni az ajtaját, de a lift elindult.
jan. 2
9:54
111 éves korában meghalt Olaszország legidősebb férfije (Telex)
Tripoli Gianninit szilveszterkor érte a halál. A 111. születésnapján elárulta, hogy szerinte mi a hosszú élet titka.
jan. 2
10:12
Cápatámadásban halt meg egy szörfös Hawaiin (444.hu)
Minden olvasónk figyeljen oda Paia Beach-en!
jan. 2
10:36
Folyamatos járőrözésbe kezdtek vadászgépek Lengyelország felett (hirado.hu)
A gépek a közép-lengyelországi Lask légibázisról szálltak föl.
jan. 2
10:54
Lángba borult egy repülőgép a tokiói reptér kifutóján (444.hu)
Videó is van az esetről. Japánban nagyon rosszul kezdődik az év.
jan. 2
10:54
Vadászgépek járőröznek Lengyelország felett (Demokrata)
Az orosz légierő intenzív támadásai miatt a lengyel légtér védelmére folyamatos járőrözésbe kezdett.
jan. 2
11:12
Tarol a világ legnagyobb kriptovalutája, a bitcoin (ATV)
Lendületesen indította az új évet a világ legnagyobb kriptovalutája, a bitcoin azokra a várakozásokra, hogy idén nő azoknak a területeknek a száma, ahol hivatalosan is használhatják.

Keresés