2024. január 21. vasárnap

jan. 21
0:09
Tízezrek tüntettek Németország-szerte az AfD ellen (hirado.hu)
Tízezrek vonultak utcára Németország-szerte szombaton.
jan. 21
0:12
ENSZ-főtitkár: a palesztinoknak jog kell országuk kikiáltásához (Infostart)
Az országot pedig António Guterres szerint mindenkinek el kell ismernie.
jan. 21
0:12
Százezrek tüntettek Németországban az AfD szélsőjobboldali nézetei ellen (Telex)
A tüntetési hullámot az váltotta ki, hogy egy titkos találkozón több millió bevándorló kitelepítéséről egyeztetett a parlamenti párt néhány tagja.
jan. 21
0:16
Meghívta Donald Trumpot az ukrán elnök (Infostart)
A volt amerikai elnököt, aki újbóli elnökjelöltségre pályázik, szívesen látják Kijevben, ha valóban véget tud vetni 24 óra alatt a háborúnak - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Channel 4 brit televíziónak nyilatkozva.
jan. 21
5:57
Besült a lézerágyú: nem tud fegyveréhez kapni Amerika a Vörös-tengeren (hirado.hu)
Miközben a jemeni húszi erők már egy amerikai tulajdonú konténerhajóra is csapást mértek a hét elején, s az újabb konfliktusban az amerikai haditengerészetnek sürgősen lézerfegyverekre volna szüksége, a fejlesztés megtorpanása és a hadihajók túlterheltsége megakasztotta fedélzeti telepítésüket. Kína viszont jelentős előnyre tett szert a lézerfegyve
jan. 21
6:09
Sarkvidéki hideg tombol: van, ahol másfél méter magasan áll a hó (hirado.hu)
Tombol a tél.
jan. 21
6:11
Zelenszkij: Mindenki ölelgeti az embert – aztán snitt (hirado.hu)
Az ukrán elnök a Channel 4 brit televíziónak adott interjút, ahol többek között üzent Donald Trumpnak és beszélt a nyugati politikusokkal tartott találkozóiról. Utalt arra, hogy az ígéretekhez képest nem tartja elégségesnek a tényleges segítséget.
jan. 21
6:13
A migránsokat hajóztató NGO tiltakozik a Bundestag által elfogadott szigorúbb kitoloncolási törvényjavaslat ellen (hirado.hu)
Németország szövetségi parlamentjének alsóháza, a Bundestag csütörtökön elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi az elutasított menedékkérők gyorsabb kitoloncolását.
jan. 21
6:15
Fagyos idő uralja az Egyesült Államok legnagyobb részét (hirado.hu)
55-re növekedett a téli idő áldozatainak száma.
jan. 21
6:27
New Hampshire államban kampányolnak a keddi előválasztás előtt az amerikai elnökjelölt-aspiránsok (hirado.hu)
Donald Trump szombaton azzal érvelt saját elnökjelöltsége mellett, hogy csak ő lehet képes legyőzni Joe Bident novemberben, és gyenge jelöltként utalt Nikki Haley-re.
jan. 21
7:18
Íme a világ első táskája, amely mikrohullámú sütőként is funkcionál (ATV)
Nem csak hőt termel, de akár nyolc órán át képes megtartani azt, sőt, ha kell, akár hidegen is tartja a sört. A táska súlya mindössze 280 g, és ugyanúgy mosható, mint bármely más szövet táska. Eközben a teljesen feltöltött akkumulátora akár nyolc órán át is bírja.
jan. 21
7:30
Arte: Íme az egyetlen sziget a világon, amely egy hónapon át is képes teljesen önállóan működni (Telex)
A helyi önkormányzat azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a villamos energia 100 százalékát megújuló forrásokból állítsa elő.
jan. 21
7:48
Főzés közben a gyermekei előtt esett össze az édesanya: már csak 14 hónapja van az életből (Ripost)
A 40 éves édesanya lesújtó hírt kapott az orvosaitól.
jan. 21
7:54
Több mint százezren tüntettek Németország-szerte az AfD ellen a deportálási tervről tartott találkozó miatt (444.hu)
A párt neonácikkal tárgyalt a menedékkérők és külföldi származású németek tömeges kitoloncolásáról.
jan. 21
8:30
Az izraeli hadsereg katonái 15 fegyverest öltek meg egy gázai tűzharcban (Telex)
Netanjahu kitartott álláspontja mellett, amely szerint Izrael a háború után is megtartja majd az ellenőrzést a palesztin területek fölött. Az izraeli-palesztin konfliktus hírei.
jan. 21
8:33
Hamarosan Észak-Koreába látogathat Vlagyimir Putyin orosz elnök (hirado.hu)
A tájékoztatás szerint az észak-koreai kormány "kész a legnagyobb őszinteséggel üdvözölni a koreai nép legközelebbi barátját".
jan. 21
8:36
Trump szerint egyesek azért nem szeretik Orbánt, mert túl erős (444.hu)
De úgy véli, hogy jó, ha egy erős ember vezeti az országot.
jan. 21
8:36
New Hampshire-ben kampányolnak az elnökjelölt-aspiránsok (Demokrata)
A demokraták is próbálják növelni támogatóik számát abban az államban, ahol Joe Biden nem szerepel a szavazólapon.
jan. 21
8:39
Minden korábbinál nagyobb fejlesztéseket jelentett be a szerb elnök (hirado.hu)
A program a következő négy évre az életszínvonal növelését, az infrastruktúra jelentős fejlesztését, a mezőgazdaság és a környezetvédelem fokozott támogatását, ugyanakkor az iparosítás és a digitalizáció nagyobb térhódítását is előrevetítette.
jan. 21
8:42
Az orosz elnök hamarosan tiszteletét teszi Észak-Koreában (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök hajlandó a közeljövőben Észak-Koreába látogatni - közölte vasárnap a kelet-ázsiai ország sajtója.
jan. 21
8:42
Tálas Péter a forrongó világról: 3-4 olyan konfliktus van, amelynek valóban meghatározó szerepe lehet hosszútávon (SzMo)
Egymást érik a háborúk, fegyveres konfliktusok, komoly fenyegetések. Mindez azt jelzi, hogy komoly küzdelem zajlik azok között, akik megkérdőjelezik és akik megvédenék az eddigi világrendet - mondja a biztonságpolitikai szakértő.
jan. 21
8:48
Hatalmas tömegek tüntettek az AfD ellen Németország-szerte (Infostart)
Tízezrek vonultak utcára Németország-szerte szombaton, hogy tiltakozzanak az Alternatíva Németországért (AfD) jobboldali parlamenti párt és annak idegenellenes álláspontja ellen.
jan. 21
8:51
Két nő rátámadott a perui elnökre egy hivatalos rendezvényen (hirado.hu)
A nő azzal vádolta Boluartét, hogy ő a felelős férje haláláért, akit a 2022. december 15-én Ayacuchóban tartott tüntetések során megöltek.
jan. 21
8:54
Az észak-koreai állami média szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök hamarosan az országba látogat (HírTV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök hajlandó a közeljövőben Észak-Koreába látogatni - közölte vasárnap a kelet-ázsiai ország sajtója.
jan. 21
8:54
Olyan hideg van, hogy vízvezetékek törnek szét, és fel kell forralni a lakosoknak a vizet az USA-ban (SzMo)
Az Egyesült Államok nagy részén fagypont alatt maradt napközben is a hőmérséklet szombaton. Nyugat-Virginiában a viharos szélben a hőérzet megközelítette a mínusz 30 fokot. Eddig 55 halottja van az ítéletidőnek.
jan. 21
9:00
Több ezer szülő lázadt fel, gigantikus pert indítottak a TikTok ellen (ATV)
Korábban is többször szó volt már arról, hogy számos állam betiltaná a kínai állam által üzemeltetett közösségi médiát, a Tiktokot, most pedig ötezer szülő összefogva indított pert a vállalat ellen, mondván, hogy az alkalmazás mérgezi az ifjú amerikaiak elméjét.
jan. 21
9:06
Káosz Németországban: tízezrek vonultak utcára (Blikk)
Tízezrek vonultak utcára Németország-szerte szombaton, hogy tiltakozzanak az Alternatíva Németországért (AfD) jobboldali parlamenti párt és annak idegenellenes álláspontja ellen.
jan. 21
9:09
A guatemalai rendőrség őrizetbe vette a Hondurasból induló első idei karaván tagjait (hirado.hu)
A tisztviselő szerint a helyszínen a biztonsági erők ellenőrzik a karaván tagjainak okmányait.
jan. 21
9:12
Putyin választási központjában szólalt fel a háború ellen egy orosz katona felesége (444.hu)
Bátor döntés ez egy olyan országban, ahol tilos nyíltan kritizálni a háborút.
jan. 21
9:12
Vlagyimir Putyin várhatóan Észak-Koreába látogat (Demokrata)
A Moszkva és Phenjan közötti kapcsolatok elmélyülését külföldön gyanakvással és aggodalommal szemlélik.
jan. 21
9:18
Brutális ítéletidő tombol az Egyesült Államokban, mínusz 30 fokot is mértek (ATV)
Az Egyesült Államok nagy részén fagypont alatt maradt napközben is a hőmérséklet szombaton.
jan. 21
9:18
Minden eddiginél nagyobb fejlesztéseket jelentett be a szerb elnök (Demokrata)
Aleksandar Vučić bemutatta a Szerbia 2027 – Ugrás a jövőbe című programot. "Amit eddig elértünk, semmi ahhoz képest, amit a következő négy évre tervezünk."
jan. 21
9:36
Élesedik az elnökválasztási kampány, egymásnak feszültek a jelöltek (ATV)
Egyre élesedik a helyzet Donald Trump és kihívója, Nikki Haley között. A két jelölt legutóbb New Hampshire-ben kampányolt, ahol pénteken és szombaton is beszédet tartottak. A keddi előválasztás előtt mindent bevetnek, hogy maguk mellé állítsák New Hampshire-t.
jan. 21
9:42
Videójátékokból tudta, hogy intézze el az orosz tankot: videón az ukrán front legkeményebb harckocsicsatája (Blikk)
Szerhij, az ukrán harckocsi parancsnoka pontosan tudta, hol fáj a legjobban a az orosz T-90M-esnek. Elmondása szerint sokat videójátékozott, ezért lőtte ki gépágyúval a legmodernebb orosz tankot.
jan. 21
9:48
Netanjahu nem támogatja az önálló palesztin állam tervét (444.hu)
Az szerinte ellentétes Izrael biztonsági érdekeivel.
jan. 21
9:54
Randiapp segítségével csalják tőrbe és ölik meg a turistákat Kolumbiában (Telex)
A fővárosban 40 százalékkal nőtt a külföldieket érintő gyilkosságok száma tavaly, az áldozatok jelentős részét társkereső applikáció segítségével környékezték meg a bűnözők.
jan. 21
10:00
Az ENSZ-főtitkár a kétállami megoldás megvalósítását sürgette (ATV)
António Guterres ENSZ-főtitkár szombaton megismételte a kétállami megoldást szorgalmazó felhívását, miközben Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ismét elutasította a szuverén palesztin állam gondolatát.
jan. 21
10:03
Az ENSZ-főtitkár a kétállami megoldás megvalósítását sürgette a Közel-Keleten (hirado.hu)
A világszervezet vezetője megismételte az azonnali tűzszünetre való korábbi felhívását
jan. 21
10:12
Az életébe kerülhet annak, aki randiappot használ Kolumbiában (ATV)
Egy randiappot használva csalják tőrbe és gyilkolják meg a turistákat Kolumbiában.
jan. 21
10:18
Lezuhant Afganisztánban egy orosz jelzésű repülőgép (ATV)
Lezuhant egy repülőgép Afganisztán északkeleti részén, egy hegyvidéki területen - közölte vasárnap Badaksan tartomány egyik tisztviselője anélkül, hogy az esetről részletekkel szolgált volna.
jan. 21
10:21
Afganisztán északkeleti részén lezuhant egy Oroszországban bejegyzett repülőgép (hirado.hu)
A Roszaviacija orosz légiügyi hatóság kapcsolatban áll Afganisztán és Tádzsikisztán légügyi hatóságaival az eltűnt repülőgép ügyében, a keresés folyamatban van.
jan. 21
10:24
"Megölték a férjemet, maradjak nyugodt?" – két nő támadt rá a perui elnökre (Telex)
Két nő férkőzött közel Dina Boluartéhez, aki éppen egy út alapkőletételén vett részt az ország délkeleti részén.
jan. 21
10:30
A római szexi papos naptáron szereplő férfiak valójában nem is papok (444.hu)
Sőt, a modellek közül néhányan még csak nem is olaszok.
jan. 21
10:36
Útra kelt az első idei migránskaraván az USA felé (Demokrata)
A guatemalai rendőrség több száz embert vett őrizetbe a határon, akik Hondurasból gyalog indultak el.
jan. 21
10:51
Hidvéghi Balázs: Az Európai Parlament szélsőséges irányba mozdult el (hirado.hu)
Hidvéghi Balázs szerint az EP-ben folyó vitát személyeskedés, teljesen megalapozatlan, szélsőséges kijelentések és más véleményének a teljes elutasítása jellemzi.
jan. 21
11:06
Hidvéghi Balázs: az Európai Parlament szélsőséges irányba mozdult el (HírTV)
Hidvéghi Balázs szerint az EP-ben folyó vitát személyeskedés, teljesen megalapozatlan, szélsőséges kijelentések és más véleményének a teljes elutasítása jellemzi.
jan. 21
11:12
Lezuhant egy Moszkvába tartó repülőgép (Infostart)
Lezuhant egy repülőgép Afganisztán északkeleti részén, egy hegyvidéki területen – közölte vasárnap Badaksan tartomány egyik tisztviselője anélkül, hogy az esetről részletekkel szolgált volna.
jan. 21
11:18
Hidvéghi Balázs: Katarina Barley átlépett egy határt (Demokrata)
Videó! Katarina Barley korábban ki akarta éheztetni a magyarokat, most pedig Magyarország szavazati jogát vonná meg az Európai Tanácsban.
jan. 21
11:30
Súlyos atrocitás érte Peru elnökét (Infostart)
Két nő rátámadott Dina Boluartéra egy hivatalos rendezvényen szombaton az andoki Ayacucho városában, ahol 2022 decemberében tíz ember halt meg a kormány elleni tüntetések során.
jan. 21
11:36
Megint akciózott a sebességmérő kamerák oszlopait szétflexelő férfi Olaszországban (SzMo)
Nem ez volt az első ilyen flexelős akciója Fleximannek. A rejtélyes népi hős nagy népszerűségnek örvend az autósok körében a neten.

Keresés