2024. január 4. csütörtök

jan. 4
0:12
12 állam együttesen üzent a jemeni lázadóknak: a támadások azonnali leállítását követelik (Blikk)
Tizenkét – zömmel nyugati – hatalom következményeket helyezett kilátásba arra az esetre, ha a jemeni húszi lázadók nem hagynak fel a Vörös-tengeren közlekedő hajók elleni támadásokkal.
jan. 4
0:12
Már a fiatalok is inkább Trumpra szavaznának, mint Bidenre (hirado.hu)
Joe Biden 2020-ban még meggyőző győzelmet aratott a fiatalok körében Donald Trump felett.
jan. 4
0:12
Eddigi legnagyobb hadifogolycseréjét hajtotta végre Ukrajna és Oroszország (444.hu)
230 ukrán és 248 orosz szabadult.
jan. 4
0:12
Ukrajnát dicsőítő üzenetre váltott éjfélkor az újévi jókívánság több orosz család okosfüzérén (Telex)
Az egyik családot az orosz hadsereg rossz hírnevének keltésével vádolják. Azt nem tudni, hogy a változás előre programozott volt, vagy hekkelés történt.
jan. 4
0:16
Figyelmeztető lövésekkel állítottak meg az ukrán határőrök 12 kárpátaljai férfit (hirado.hu)
Egyre több, a sorozás elől menekülő hadköteles férfit fognak el a zöldhatáron.
jan. 4
0:16
57 milliárd forintért kelt el egy lakás Dubajban (444.hu)
Van benne kültéri és beltéri mozi is.
jan. 4
0:16
A háború eddigi legnagyobb fogolycseréjét bonyolította le Oroszország és Ukrajna (Telex)
A NATO több országa Patriot-rakétákat vesz, a lengyel gazdák folytatják a blokádot az ukrán határnál. Összefoglalónk az orosz-ukrán háború szerdai eseményeiről.
jan. 4
0:20
Tavaly csaknem duplájára nőtt a Spanyolországba érkező migránsok száma (hirado.hu)
A migrációs hullám 2024 elején sem szakadt meg.
jan. 4
0:20
Január végére megszűnik a határellenőrzés a szlovák–magyar határon (Telex)
A szlovák belügyminiszter szerint most nyugodt és stabil a helyzet, a katonáknak és rendőröknek pedig pihenniük kell.
jan. 4
0:24
A Hezbollah vezetője óva intette Izraelt egy Libanon elleni háborútól (hirado.hu)
"Egyelőre átgondoltan harcolunk a fronton, de ha az ellenség azt gondolja, hogy háborút indít Libanon ellen, korlátok, visszafogottság, határok nélkül fogunk harcolni" – mondta Naszrallah.
jan. 4
0:24
Kulcsfigurát öltek meg a Hamász elleni globális hajtóvadászatban (Telex)
Egy bejrúti lakóházban lőtték ki Száleh al-Arúrit, a terrorszervezet politikai szárnyának helyettes vezetőjét, katonai szárnyának egyik alapítóját. Izrael nem vállalta a felelősséget, de utalt rá, hogy célzott likvidálás történt, amit amerikai források is megerősítettek. De kérdés, hogy mennyire megvalósítható a terrorszervezet külföldön lévő vezet
jan. 4
0:28
Ukrán haditengerészet: Akár öt évig is eltarthat a Fekete-tenger aknamentesítése (hirado.hu)
Az aknamentesítési művelet még tervezési fázisban van.
jan. 4
0:32
Nyugati hatalmak: Következményei lesznek, ha a húszik folytatják a vörös-tengeri támadásokat (hirado.hu)
Tizenkét ország következményeket helyezett kilátásba arra az esetre, ha a jemeni húszi lázadók nem hagynak fel a Vörös-tengeren közlekedő hajók elleni támadásokkal.
jan. 4
4:30
Már telepítik az 1700 új traffipaxot a magyar turisták kedvenc szomszédos országában (Infostart)
A rendőrök szabálytalankodás esetén azonnal büntetni fognak Horvátországban.
jan. 4
5:06
Elképesztő botrány közeleg: nyilvánosságra hozzák Jeffrey Epstein listáját (ATV)
A Reuters beszámolója szerint az amerikai bíróság végre beadta a derekát és úgy döntött, felfedi több tucat ember nevét, akik kapcsolódnak az elhunyt Jeffrey Epstein pénzemberrel szexkereskedelemmel kapcsolatos ügyéhez.
jan. 4
5:24
A kétségbeesett anya sikoltását hallotta meg – filmbe illő, ahogy megmentette a hároméves gyermeket (hirado.hu)
Egy hároméves gyereket és egy sofőrt mentettek ki egy áradó folyóba süllyedő autóból kedden, amikor a Henk vihar lesújtott Nagy-Britanniára.
jan. 4
5:42
Fontos határidő jár le pénteken: súlyos büntetés jár a mulasztásért (Infostart)
Péntekig kell visszavinni a megmaradt tűzijátékokat.
jan. 4
5:42
2024 a gyarapodás éve lehet: mutatjuk, ki mennyivel kap több pénzt (Ripost)
Januártól komoly béremelésekre lehet számítani.
jan. 4
6:06
Nő a feszültség a Mexikóból érkező migránsáradat miatt Texas és New York között (hirado.hu)
Éles ellentét alakult ki a New York-i polgármester és a texasi kormányzó között.
jan. 4
6:08
Az Egyesült Államok szerint nincs jele annak, hogy Izraelnek köze lenne az iráni merénylethez (hirado.hu)
A terrorcselekményt a 2020 januárjában amerikai dróntámadásban megölt Kászem Szulejmáni vezérőrnagy halálának évfordulóján követték el.
jan. 4
6:12
Ez történik órákkal, napokkal, hetekkel és hónapokkal azután, ha abbahagyja az alkoholfogyasztást (ATV)
A legtöbb ember tudja, hogy az alkoholról való lemondás jót tesz az egészségének. Az alkoholmentesség előnyei azonban sokkal gyorsabban felszínre kerülhetnek, mint gondolnánk. Néhány pozitív változás alig 60 perc alatt bekövetkezik, míg más csak hónapok után jelentkezik, de egy életen át tart. A tiszta bőrtől kezdve a fogyáson át a jobb minőségű al
jan. 4
6:42
András herceg, Bill Clinton és Michael Jackson neve is feltűnik a nyilvánosságra hozott Epstein-dokumentumokban (Telex)
A következő hetekben több bírósági iratot is nyilvánosságra hoznak, bennük közel 200 olyan névvel, akik valamilyen kapcsolatban álltak a szexkereskedelem miatt elítélt néhai üzletemberrel.
jan. 4
7:00
András herceg, Bill Clinton, Michael Jackson és David Copperfield neve is feltűnik Epstein társainak listáján (444.hu)
Számos bírósági dokumentumot hoztak nyilvánosságra szerdán, amelyek Jeffrey Epsteinhez köthető embereket azonosítanak.
jan. 4
7:06
Az eddigi legnagyobb fogolycsere zajlott le Ukrajna és Oroszország között: itt vannak a részletek (Blikk)
Az eddigi legnagyobb fogolycsere történt meg az orosz–ukrán háború kezdete óta. A hírről az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij számolt be az X-en. Kiderült, hogy 230 ukrán térhetett haza, míg Ukrajna cserébe 248 oroszt engedett szabadon.
jan. 4
7:24
Kemény üzenetet kaptak a húszik (Infostart)
Tizenkét - zömmel nyugati - hatalom következményeket helyezett kilátásba szerdai közös közleményében arra az esetre, ha a jemeni húszi lázadók nem hagynak fel a Vörös-tengeren közlekedő hajók elleni támadásokkal.
jan. 4
7:30
Hatalmas botrány közeleg: nyilvánosságra hozzák Jeffrey Epstein bűntársainak nevét, köztük ismert és népszerű emberekét (Blikk)
Az amerikai bíróság nyilvánosságra hozza több tucat ember nevét, akik az elhunyt Jeffrey Epstein szexkereskedelemmel kapcsolatos ügyéhez köthetők.
jan. 4
7:30
Tovább nőtt a japán földrengés áldozatainak száma, a mentőcsapatok még több mint 50 ember után kutattak (hirado.hu)
A mentőcsapatok helyi idő szerint csütörtök délelőtt még több mint 50 ember után kutattak.
jan. 4
7:30
Egyre durvul a helyzet a magyar határon, az életükért menekülnek az emberek (ATV)
Csaknem tizenhatezren érkeztek Ukrajnából szerdán.
jan. 4
7:36
Tovább nőtt a japán földrengés áldozatainak száma, a mentőcsapatok még több mint 50 ember után kutattak (hirado.hu)
A mentőcsapatok helyi idő szerint csütörtök délelőtt még több mint 50 ember után kutattak.
jan. 4
7:36
Vučić lecseréli Szerbia meleg miniszterelnökét (444.hu)
Ana Brnabić eddig hűségesen szolgálta a teljhatalmú elnököt.
jan. 4
7:36
Mexikóban kiszabadítottak 31 elrabolt migránst (Demokrata)
Kiszabadítottak 31 migránst az észak-mexikói Tamaulipas államban.
jan. 4
7:54
Kaiser Ferenc: Ukrajna átvette a nem túl szép orosz harcászati eljárást (Infostart)
Az ukránok már nem viselik el az orosz támadásokat, nem koncentrálnak csak a védelemre, de az sehol sincs leírva, hogy az egyik fél köteles elviselni, hogy a másik büntetlenül bombázza – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
jan. 4
7:54
Trump a legfelsőbb bírósághoz fellebbez, hogy indulhasson az előválasztáson (444.hu)
Trump politikai jövőjét is eldöntheti az ítélet, ügyvédei szerint erről nem a bíráknak, hanem a választóknak kell szavazniuk.
jan. 4
8:00
Elkészült az öngyilkosságokat megelőző acélháló a Golden Gate hídon (Telex)
A hídról évente átlagosan 30 ember vetette magát a mélybe.
jan. 4
8:06
A Fehér Ház és a republikánusok egymást vádolják az Egyesült Államok déli határán súlyosbodó migrációs válságért (hirado.hu)
December végi adatok szerint New York városába 2022 áprilisa óta 160 ezer, az Egyesült Államokba illegális úton belépett migráns érkezett.
jan. 4
8:06
Lelőttek egy imámot Amerikában (444.hu)
Hasszán Sarif Newark egyik mecsetét irányította. A hatóságok szerint támadóját nem vallási okok vezérelték.
jan. 4
8:06
Nitrogéngázzal terveznek kivégzést az Egyesült Államokban, már az Ensz is kegyelmet kér (SzMo)
Kenneth Smith ügyvédei szerint a kivégzés módja sértheti az amerikai alkotmány kegyetlen büntetéseket tiltó passzusát, de szerintük már az is alkotmánysértő, hogy másodszorra próbálják meg kivégezni védencüket.
jan. 4
8:08
Donald Trump fellebbezett a választási indulását tiltó, két államban hozott döntések ellen (hirado.hu)
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának a következő napokban döntést kell hoznia arról, hogy befogadja-e a fellebbezést, és hogy gyorsított eljárásban vizsgálja-e azt.
jan. 4
8:12
Stephen Hawking is részt vett Jeffrey Epstein orgiáin? Döbbenetes részletek és fotók láttak napvilágot (Blikk)
Dagad a botrány, amióta nyilvánosságra hozták Jeffrey Epstein bűntársainak a nevét. A 946 oldalas bírósági irat szerdán látott napvilágot, és azon – mindenki legnagyobb megdöbbenésére – Stephen Hawking is felbukkant.
jan. 4
8:12
Donald Trump fellebbezett a választási indulását tiltó, két államban hozott döntések ellen (hirado.hu)
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának a következő napokban döntést kell hoznia arról, hogy befogadja-e a fellebbezést, és hogy gyorsított eljárásban vizsgálja-e azt.
jan. 4
8:12
Amerikai elnökválasztás: Donald Trump fellebbezést nyújtott be (Demokrata)
Donald Trump fellebbezett a választási indulását tiltó, két államban hozott döntések ellen.
jan. 4
8:18
Donald Trump nem nézi tétlenül, hogy nem hagyják indulni a választáson (Infostart)
Fellebbezést nyújtott be szerdán az őt a választási indulásból kizáró, Colorado állam legfelsőbb bírósága által hozott döntés ellen a szövetségi Legfelsőbb Bíróságon.
jan. 4
8:18
A SpaceX nyolc dolgozója tavaly nyílt levelet írt a vezetőknek a munkakörülményekről, majd kirúgták őket (444.hu)
Összefogtak és beperelték a céget és annak vezetőjét Elon Muskot.
jan. 4
8:36
Két perc eltéréssel két különböző évben születtek ikrek Horvátországban (SzMo)
Az ikrek különböző napon, hónapban és évben ünneplik majd ugyanazt a szülinapjukat.
jan. 4
8:36
Nem lennénk az extrém hideggel küzdő skandinávok helyében (Telex)
Mínusz 40 fokos átlaghőmérséklet, hóviharok, útlezárások, iskolabezárások – szokatlanul hideg téllel küzd Észak-Európa.
jan. 4
8:42
Nitrogéngázzal terveznek kivégzést az Egyesült Államokban, már az Ensz is kegyelmet kér (SzMo)
Kenneth Smith ügyvédei szerint a kivégzés módja sértheti az amerikai alkotmány kegyetlen büntetéseket tiltó passzusát, de szerintük már az is alkotmánysértő, hogy másodszorra próbálják meg kivégezni védencüket.
jan. 4
8:54
Jeffrey Epstein elkotyogta az egyik áldozatának, milyen lányokat szeret Bill Clinton (Blikk)
Újonnan kiadott bírósági dokumentumokban Jeffrey Epstein áldozata, Johanna Sjoberg azt állítja, a ragadozó azt mondta neki, "Clinton fiatalon szereti őket".
jan. 4
8:54
Most érkezett: elszabadult a pokol a magyar határon, lövöldözés tört ki (ATV)
Figyelmeztető lövésekkel állítottak meg az ukrán határőrök 12 határsértőt kedden az ukrán–magyar zöldhatáron – tájékoztatott az Ukrán Állami Határőrszolgálat.
jan. 4
8:54
Amerikai elnökválasztás: Donald Trump fellebbezést nyújtott be (Demokrata)
Donald Trump fellebbezett a választási indulását tiltó, két államban hozott döntések ellen.
jan. 4
8:56
Európa északi részén a rendkívüli hideg okoz fennakadásokat (Demokrata)
A skandináv térségben szerdán már második napja süllyedt a hőmérséklet mínusz 40 Celsius-fok alá.

Keresés