2024. január 27. szombat

jan. 27
0:09
Szijjártó Péter a The Jerusalem Postnak: Szeretnénk, ha Európa elismerné Izrael jogát az önvédelemre (hirado.hu)
"Sajnos, azt tapasztalom, hogy amikor a nemzetközi politikai színtéren a jelenlegi gázai konfliktus kérdését tárgyalják, valahogy elfelejtik, hogyan kezdődött" – mondta a miniszter.
jan. 27
0:12
Megműtötték Károly királyt: Kamilla elárulta, milyen állapotban van az uralkodó (Blikk)
Károly király ma esett át a műtéten, amire egy ideje már készült. Most kiderült, hogy van a beavatkozás után.
jan. 27
0:12
Most sok minden kiderül a Belgorodnál lelőtt Il-76-os repülőgép tragédiájáról (Infostart)
Megkezdődött a belgorodi régióban lelőtt orosz Il-76-os katonai szállító repülőgép két fekete dobozának dekódolása.
jan. 27
0:12
Izraelnek meg kell akadályoznia a gázai népirtást, mondta ki a hágai Nemzetközi Bíróság (444.hu)
Nagyobb erőfeszítéseket kell tennie a humanitárius szolgáltatások terén is. De a bíróság határozata alapján nem lesz azonnali tűzszünet.
jan. 27
0:12
Az EU és az ENSZ is elítéli a nitrogéngázas alabamai kivégzést (Telex)
Kenneth Eugene Smith legalább tíz percig magánál volt, rángatózott és vonaglott, amíg el nem veszítette az eszméletét.
jan. 27
0:13
Varga Judit szerint Magyarország számára fontos befektetési és külkereskedelmi partner Észak-Rajna-Vesztfália (hirado.hu)
A bizottsági elnök megjegyezte, mind a német-magyar, mind pedig az észak-rajna-vesztfáliai-magyar gazdasági együttműködés megőrzése és továbbfejlesztése kölcsönös érdek.
jan. 27
0:15
Téli meleg Spanyolországban, 28 fok van az Ibériai-félsziget déli részén (rtl.hu)
Nyárias hőhullám söpört végig Spanyolországon és Portugálián. Az Ibériai-félsziget déli részén a hőmérséklet elérte a 28 fokot is, ilyenkor ennél melegebbet csak egyszer mértek az elmúlt 38 évben. Voltak, akik a strandon élvezték a szokatlan időjárást, másokat inkább aggasztott az éghajlatváltozással összefüggésbe hozható hőség. Az előrejelzések sz
jan. 27
0:16
Most jött a bejelentés: Charles Michel mégsem adja át idő előtt a marsallbotot Orbánnak (Blikk)
Korábbi bejelentése ellenére Charles Michel mégsem lép vissza az Európai Tanács elnöki pozíciójából mandátuma lejártáig, vagyis novemberig. Így most biztossá vált, hogy Orbán Viktor nem ülhet be idő előtt a helyére.
jan. 27
0:16
A Magyar Szövetség vezetője is indul a szlovák államfőválasztáson (Infostart)
Forró Krisztián, a parlamenten kívüli szlovákiai magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke pénteken leadta az elnökjelöltségéhez szükséges aláírásokat a pozsonyi parlamentben. Csaknem harmincezer aláírást gyűjtött össze a polgároktól, ami elegendő arra, hogy elinduljon a március végén esedékes szlovákiai elnökválasztáson.
jan. 27
0:16
Ukrajna meghívta Hszi Csin-pinget a Svájcba tervezett "békecsúcsra" (444.hu)
A semleges ország Zelenszkij kérésére vállalta, hogy otthont ad az Ukrajnával foglalkozó békecsúcsnak, de még nem tűzték ki sem az időpontot, sem a pontos helyszínt.
jan. 27
0:16
Putyin azt ígérte, nyilvános lesz a Belgorodban lezuhant repülőgép vizsgálata (Telex)
Az orosz elnök szerint az ukrán hadifoglyokat szállító gépet maguk az ukránok lőtték le.
jan. 27
0:17
Putyin: Az ukrán katonai hírszerzés tudta, hogy hadifoglyok vannak az Il-76-oson (hirado.hu)
Putyin kijelentette: a gép lezuhanásának helyszínén fellelt roncsoló elemek arra utalnak, hogy vagy amerikai Patriot vagy francia gyártmányú légvédelmi rendszerből kibocsátott rakétáról van szó.
jan. 27
0:19
Ráparancsolt az ENSZ Izraelre: ne hagyják, hogy népirtás legyen Gázában (rtl.hu)
Az ENSZ bírói testülete nem teljesítette Dél-Afrika azon kérését, hogy azonnali tűzszünetet követeljen. Azt viszont kijelentette, hogy Izrael Izrael tettei alkalmasak arra, hogy a népirtásról szóló törvények alapján értelmezzék őket.
jan. 27
0:20
Putyin megszólalt a lelőtt utasszállítóról (Blikk)
Tudomása volt az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének (GUR) arról, hogy ukrán hadifoglyokat szállít az orosz légtérben az Ukrajna területéről lelőtt orosz Il-76-os katonai szállítógép – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Szentpéterváron, egy, a "különleges hadműveletben" részt vevő hallgatósággal tartott tal
jan. 27
0:20
Volán-sztrájk: egyes "kék" járatok is kimaradhatnak (Infostart)
A budapesti agglomerációban közlekedő autóbuszokat is érinti vasárnap és hétfőn a Volánbusznál meghirdetett munkabeszüntetés.
jan. 27
0:20
Netanjahu: "Izrael olyan igazságos háborút vív, mint senki más" (444.hu)
Az izraeli miniszterelnök szerint az, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság foglalkozott a népirtás-vádakkal "olyan szégyen, amelyet nemzedékekig nem lehet eltörölni".
jan. 27
0:20
Elszállt Orbán esélye, hogy beugorhasson EU-csúcsot vezetni (Telex)
Az uniós állam- és kormányfők üléseit vezető Charles Michel mégsem indul az európai parlamenti választáson és novemberig kitölti a mandátumát.
jan. 27
0:21
Robert Ficóval találkozott a Magyar Szövetség elnöke (hirado.hu)
A találkozón megegyezés született egy, a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény létrehozásáról és a Kisebbségi Kulturális Alap önállóságának megmaradásáról.
jan. 27
0:23
Izrael miniszterelnök azt mondta, a végső győzelemig folytatják a háborút (rtl.hu)
A Hágai Nemzetközi Bíróság arra kötelezte Izraelt, hogy tegyen meg mindent a népirtás elkerüléséért a Gáza övezetben. A testület nem mondta ki, hogy a zsidó állam népirtást követne el a palesztinokkal szemben, és arra sem szólította fel, hogy vessen véget a gázai hadműveleteknek. A Hamász elleni háborúban már több mint 26 ezer palesztin vesztette é
jan. 27
0:24
Fegyveres ejtett túszokat az ulmi Starbucksban (Blikk)
Négy embert tartott fogva túszként egy fegyveres támadó az ulmi Münsterplatzon található Starbucksban. A jelentések szerint 4 lövés dördült a helyszínen.
jan. 27
0:24
A német mozdonyvezetők már a sztrájk meghosszabbításával fenyegetnek (Infostart)
Továbbra sincs egyezség a Deutsche Bahn és a szerda óta a munkát megtagadó mozdonyvezetők között, ráadásul nem is közelednek az álláspontok. A sztrájk elvileg hétfőig tart, már ez is rekord, de most újabb tiltakozást helyezett kilátásba a szakszervezet vezetője.
jan. 27
0:24
Mégsem kerülhet Orbán kezébe az Európai Tanács, mert Charles Michel meggondolta magát (444.hu)
Mégsem akar elindulni az európai parlamenti választásokon a Tanács elnöke.
jan. 27
0:24
Kártyavárként omlott össze egy amerikai templom (Telex)
Az esetet egy térfigyelő kamera rögzítette.
jan. 27
0:25
Orosz védelmi miniszter: az orosz nukleáris erők infrastruktúrájának kiépítésére koncentráltak tavaly műszaki téren (hirado.hu)
Közölte, hogy összesen 2772 épületet és építményt adtak át, és minden tervet maradéktalanul végrehajtottak.
jan. 27
0:27
Az utasszállító lelövését megúszta, Putyin haragját nem (rtl.hu)
Négy év börtönre ítélte a moszkvai bíróság Igor Girkint, a jugoszláv polgárháború és az Ukrajna elleni orosz agresszió veterán katonáját. Az egykori titkosszolgálati tiszt nemzetközi körözés alatt állt egy maláj utasszállító repülő 2014-es lelövéséért Kelet-Ukrajna fölött. Mostani büntetését azonban nem ezért szabták ki rá, hanem mert szembefordult
jan. 27
0:28
Az Európai Unió kemény üzenetet küldött az Egyesült Államoknak (Infostart)
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikáért felelős szóvivője, Peter Stano, pénteki sajtóközleményében bírálta egy halálra ítélt bérgyilkos nitrogéngázzal történt kivégzést az amerikai Alabama államban.
jan. 27
0:28
Aki magyar, Csádba megy: az Orbán Gáspár-eset napvilágra kerülése után bejelentették, hogy egy magyar kormányzati ügynökség két hete irodát nyitott Csádban (444.hu)
N'Djamenában működik a Hungary Helps első afrikai irodája, hogy miért épp ott, és miért épp most jutott eszükbe erről beszélni, az nem derült ki az MTI tudósításából.
jan. 27
0:28
Donald Trumpnak 30 milliárd forintnyi kártérítést kell fizetnie rágalmazás miatt (Telex)
Ítélet született a kártérítési perben, amit az az E. Jean Caroll indított ellene, akit a korábbi elnök szexuálisan zaklatott a kilencvenes években.
jan. 27
0:29
Charles Michel mégsem jelölteti magát az uniós parlamenti választásokon (hirado.hu)
"Nem leszek jelölt a júniusi európai választásokon" – fogalmazott Michel.
jan. 27
0:31
Kitálalt a bizalmas a monacói hercegi család mocskos ügyeiről (rtl.hu)
Csúszópénz, felfoghatatlan kiadások, illegális dadusok és személyes szakács, döbbenetes családi viszonyok.
jan. 27
0:32
Brüsszel felé fordulnak Kaczynskiék (Infostart)
Az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnökéhez fordul a lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság párt Mariusz Kaminski és Maciej Wasik, a bebörtönzött és második elnöki kegyelemmel szabadult alsóházi képviselőinek ügyében – jelentette be Arkadiusz Mularczyk, a PiS képviselője
jan. 27
0:32
Túszokat ejtett egy fegyveres egy németországi kávézóban, majd menekülni próbált, de elfogták (444.hu)
A túszejtő, akinél lőfegyverek voltak, az első hírek szerint megsérült.
jan. 27
0:33
Brit olajszállító hajóra támadtak a jemeni húszik az Ádeni-öbölben (hirado.hu)
"A hajó segítséget kér. A hatóságok tájékozódnak, és intézkednek" – közölte az UKMTO brit tengerbiztonsági cég.
jan. 27
0:35
Elszállt Orbán Viktor sansza az EU-csúcs vezetésére, Charles Michel meggondolta magát (rtl.hu)
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke mégsem indul a júniusi európai parlamenti választáson.
jan. 27
0:36
Róma kész átvenni a vörös-tengeri katonai misszió vezetését (Infostart)
Olaszország megfelelő képességgel bír és készen áll a Vörös-tengeren a kereskedelmi hajók védelmében tervezett katonai misszió vezetésére – hangoztatta Guido Crosetto védelmi miniszter. Hozzátette, hogy a Nyugat egésze belefáradt az ukrajnai háborúba.
jan. 27
0:36
Brit olajszállító tankert ért húti rakétatámadás, a hajón tűz ütött ki (444.hu)
"A hajó segítséget kér" – közölte a brit tengerhajózási ügynökség.
jan. 27
0:37
A francia kormány teljesíti a tüntető gazdák egyik fő követelését, de a megmozdulás folytatódik (hirado.hu)
"A ma este elhangzottak nem csillapították a dühöt, tovább kell mennünk" – mondta Arnaud Rousseau, az FNSEA elnöke.
jan. 27
0:39
Szlovákiában külön törvényben rögzíthetik a magyar és a többi nemzeti kisebbség jogait (rtl.hu)
Robert Fico szlovák miniszterelnökkel találkozott a helyi Magyar Szövetség elnöke.
jan. 27
0:40
Régi magyar igényt teljesít a Fico-kormány (Infostart)
Robert Fico szlovák miniszterelnökkel és Martina Simkovicová kulturális miniszterrel egyeztetett a pozsonyi kormánypalotában pénteken Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke, a találkozón megegyezés született egy, a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény létrehozásáról és a Kisebbségi Kulturális Alap önállóságának megmaradásáról – közölt
jan. 27
0:44
Schmidt Mária: mi folyik Németországban, mire készülnek? (Infostart)
Az európai politika és gazdaság formálásában fontos szerepet játszó Németország válaszút előtt áll. Ebben az évben arra a kérdésre kell választ adnia, hogy kitart-e a demokrácia mellett vagy a diktatúra irányába indul el – hangsúlyozta Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet főigazgatója az Európa az uniós választások előtt - A német ellenzék című ren
jan. 27
0:48
Rakétatámadás ért egy brit tankert az Ádeni-öbölben (Infostart)
A jemeni húszi lázadók pénteken közölték, hogy a tengeri haderejük műveletet hajtott végre az Ádeni-öbölben a Marlin Luanda brit kőolajszállító hajó ellen, a támadás következtében a hajón tűz ütött ki.
jan. 27
4:18
A háború a feje tetejére állította a gyerekek életét Ukrajnában (Telex)
A Deutsche Welle egy korábbi magániskolában forgatott, ahová most olyan gyerekek járnak, akik egyik vagy mindkét szülőjüket elveszítették.
jan. 27
5:21
Állítja, hogy ő a legenda eltitkolt lánya – még erre is képes lenne, hogy bizonyítsa igazát (hirado.hu)
A háromszoros világbajnok brazil labdarúgó, Pelé holttestének exhumálását kezdeményezte egy nő Brazíliában, hogy a DNS-vizsgálatok után bebizonyítsa, a legenda lánya.
jan. 27
5:51
Donald Trumpot kártérítésre kötelezték egy rágalmazási ügyben (hirado.hu)
A volt elnök fellebbezést tervez.
jan. 27
5:53
Macron aláírta a vitatott új francia bevándorlási törvényt (hirado.hu)
A törvénytervezet elfogadása egy hónappal ezelőtt kisebb kormányválságot is okozott.
jan. 27
5:57
Peking elijesztené Amerikát Tajvan környékéről – Kína az elmúlt években több ballisztikus rakétát tesztelt, mint a világ többi része együttvéve (hirado.hu)
A Wall Street Journal látványos videóban mutatta be, Kína hogyan készíti fel rakétaarzenálját, és hogyan riasztja el az Egyesült Államokat a beavatkozástól.
jan. 27
5:59
Az Egyesült Államok felfüggeszti a cseppfolyósított földgáz-exportra vonatkozó új létesítmények engedélyezését (hirado.hu)
Az Egyesült Államok klímapolitikai okokra hivatkozott.
jan. 27
6:03
Aligátor marcangolt szét egy 85 éves nőt egy idősotthonban (hirado.hu)
A tragédiát okozó nagy méretű aligátor a környékbeliek előtt annyira ismert volt, hogy nevet is adtak neki: Henrynek nevezték el.
jan. 27
6:15
Aligátor marcangolt szét egy 85 éves nőt egy idősotthonban (hirado.hu)
A tragédiát okozó nagy méretű aligátor a környékbeliek előtt annyira ismert volt, hogy nevet is adtak neki.
jan. 27
6:27
29 milliárd forintnyi kártérítést kell fizetnie Donald Trumpnak (rtl.hu)
E. Jean Carroll – aki egy ismert lap korábbi újságírója – amiatt indított rágalmazási pert, hogy 2019-ben Donald Trump még elnökként azt mondta: a nő hazudik, amikor azt állítja, hogy 1996-ban megerőszakolta.

Keresés