2024. január 27. szombat

jan. 27
0:12
Víztölcsér pörgött a Dunán Nagymarosnál (Telex)
Az erős napsütés, a Dunáról induló termikek és az erős szél is szerepet játszhatott a télen ritkán észlelhető jelenség kialakulásában.
jan. 27
0:16
Félnünk kell a fagyott talajból kiolvadó ősi vírusoktól? (Telex)
Az nem árt, ha jobban ismerjük őket, de aggódnunk inkább olyan nyavalyák miatt kell, amikkel már volt dolgunk. A fekete himlő is megbújhat a permafrosztban, 2016-ban pedig már okozott lépfenejárványt egy 75 év után kiolvadó baktérium.
jan. 27
6:12
Fotókon a hírességek, akik megfordultak a Ferihegyi reptéren (Tudás.hu)
Van egy hely Magyarországon, ahol az összes híresség megfordul: a Ferihegyi repülőtér. A szocializmus évtizedeiben még tömegek gyűltek össze egy-egy neves vendég, például Yves Montand, Gagarin, Brezsnyev vagy Mickey egér érkezésére. Többek között baráti országok politikusai, nyugati előadóművészek és magyar sportolók integettek a fényképezőgépeknek
jan. 27
8:00
Döntöttek Trump egyik perében (Tudás.hu)
A bíróság több mint 83 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte Donald Trumpot rágalmazás vádjával pénteken egy 1996-ban gyökerező ügy miatt, a volt elnök fellebbezést tervez. A volt elnök ügyében eljáró New York-i esküdtszék szerint E. Jean Carroll újságírót 18,3 millió dollár illeti meg a személyével kapcsolatban elhangzott valótlan állít
jan. 27
8:24
A világ legnépszerűbb youtubere gyanús körülmények között zsebelt be negyedmillió dollárt Elon Musktól (Telex)
Aztán azt mondta, ez csak a kirakat, irreális dolog ilyen reklámbevételben reménykedniük a tartalomgyártóknak az X-en.
jan. 27
12:18
Megvan az év gyógynövénye (Tudás.hu)
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGyT) Gyógynövény Szakosztálya 2024-ben is kiválasztotta az év gyógynövényét – közölte a szervezet az MTI-vel. A közlemény szerint az év gyógynövénye a borsmenta (másnéven borsos menta, latinul Mentha piperita) évelő, Európában és Észak-Amerikában is termesztett növény, amelynek levelét és illóolaját használ
jan. 27
12:20
Magyar rendőr közreműködött egy félmilliárdos rablásban (Tudás.hu)
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette és felbújtóként elkövetett különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki azt a rendőrt, aki tippadóként vett részt egy bűncselekmény elkövetésében; a rablásban kínai állampolgárokat kényszerítettek több mint 500 millió forint átadására – közölte a Központi Nyomozó Fő
jan. 27
12:24
"Amíg az infláció nem lesz moderáltabb, korlátozottan lehet költekezni" (Tudás.hu)
Józan, mértékletes és fegyelmezett politikára van szükség, így idén is folytatni kell a fegyelmezett fiskális politikát. A cél az, hogy 5 százalék környékén legyen az éves átlagos infláció – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az iCon gazdaságpolitikai konferencián Sopronban. A tárcavezető hangsúlyozta: meggyőződése szerint amíg az infláció mérték
jan. 27
12:48
Bencés szerzetesnek állt, mert úgy érezte, nem teljes az élete – Így él most (Tudás.hu)
Hogyan lett a református franciatanár a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor macskafelelős szakácsa? János testvér története egy varázslatos lelki utazás a teljesség felé. Toókos Péter, vagyis János testvér Szentesen született, Szegeden járt egyetemre, majd 2003-ban Pápára vezetett az útja, ahol középiskolai tanárként dolgozott. A tanári pályán vál
jan. 27
16:00
Ősi tavat és folyórendszert találhatott a Perseverance marsjáró (Telex)
Egyre több jel utal arra, hogy a Marson valaha lehetett mikrobiális élet.
jan. 27
17:06
A magyar, aki kifogott az FBI bombaszakértőin, és felrobbantott egy kaszinót (Telex)
Birgés János ötvenhatosként került Amerikába, ahol milliomos lett, aztán eljátszotta mindenét. Ekkor saját készítésű bombával zsarolta meg kedvenc kaszinóját, de hajmeresztő tervében minden rosszul sült el. Csak a bomba nem, az működött.
jan. 27
20:24
A tudósok is megdöbbentek azon, mi derült ki a grönlandi jégsapkáról (Infostart)
Észveszejtő tempóban fogy a grönlandi jég - egyötödével gyorsabban, mint azt korábban feltételezték. Ez hatással lehet a globális jelentőségű Észak-atlanti áramlatra.
jan. 27
20:30
Videó: A mesterséges intelligencia megmutatta, milyen lesz szerinte Budapest 50 év múlva (SzMo)
Érdekes képet mutat a jövő városa: néhány híres épület megmarad, de számos ma még futurisztikusnak tűnő építmény mellett barátságos vízpartra is készülhetünk.
jan. 27
21:00
Az Usa nukleáris fegyverek angliai telepítését tervezi (Tudás.hu)
Az Egyesült Államok ismét nukleáris fegyverek angliai telepítését tervezi – írta hivatalos amerikai védelmi minisztériumi dokumentumokat idézve a The Daily Telegraph. A konzervatív brit napilap által látott beszerzési megbízások alapján a Pentagon a kelet-angliai Lakenheath közelében működő légitámaszponton kívánja felépíteni a nukleáris eszközök t
jan. 27
21:18
Az Usa-ban és Kínában is érzik, hogy erősödik a konfliktus köztük – Tárgyaltak (Tudás.hu)
Az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatokról, és a nézeteltérésekről is tárgyalt Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója és Wang Yi, kínai külügyminiszter, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatója Bangkokban. A Fehér Ház találkozóról kiadott közleménye szerint a megbeszélés része annak az erőfeszítésne

Keresés