Hírarchívum - Tudomány - 2024 március

2024. március 1. péntek

márc. 1
0:12
Leszámolhat-e az újságírással a mesterséges intelligencia? (Infostart)
Egyes vélemények szerint a mesterséges intelligencia alapjaiban változtathatja meg a médiát és az újságírást, médiafogyasztást.
márc. 1
0:12
A légkör meghekkelésével mutatnának be kutatók a felmelegedésnek (Telex)
Az emberiség elbukott a kibocsátás-csökkentésben, így egyre nagyobb teret kapnak a rendszerekbe belenyúló geomérnökök. A sztratoszférában lévő vízgőz eltüntetésén is dolgoznak.
márc. 1
0:16
Elon Musk: Ha jön az MI-apokalipszis, azt azért szeretném látni (Telex)
A világ leggazdagabb embere a Bosch konferenciáján beszélt arról, hogy őt már nem aggasztja, hogy a mesterséges intelligencia majd egyszer lecserél minket. Azt is mondta, hogy szerinte az eddigi legnagyobb technológiai forradalom előtt állunk.
márc. 1
0:18
Minden dolgozó 1 millió forintos eredményrészesedést kap a hazai Mercedesnél (Tudás.hu)
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. egyszeri bruttó 1 millió 90 ezer forintos eredményrészesedést biztosít aktív dolgozóinak áprilisban. A kecskeméti székhelyű társaság arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a juttatást a munkatársak a márciusi bérükkel együtt kapják kézhez. A közlemény szerint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly ót
márc. 1
0:20
Kiderült, hogyan veszíthettük el a farkunkat (Telex)
Kutatók egy génmutációt minden emberszabásúban megtaláltak, míg a majmok közül egynél sem.
márc. 1
0:22
Közel 40 százalékos eredménybővülés az Erste Group-nál (Tudás.hu)
A jó működési bevételnek és a kedvező kamatkörnyezetnek köszönhetően az Erste Group Bank AG (Erste Csoport) 5,5 milliárd euró működési eredményt ért el 2023-ban, ami 38 százalékos bővülést jelent az előző évhez viszonyítva. Az ügyfélbetétek állománya is növekedést mutatott minden elsődleges piacon, kiváltképp Ausztriában és Csehországban, amelynek
márc. 1
0:24
2400 év után újra felállítottak egy hatalmas ókori görög szobrot Szicília tengerpartján (Telex)
A korszak legnagyobb templomát időszámítás előtt 406-ban rombolták le, most felállítottak egyet az azt díszítő szobrok közül.
márc. 1
0:26
Könnyebbség a gépjárműadó fizetésben (Tudás.hu)
Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, ugyanis több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót, ráadásul kettő helyett egyszer kell csak utalni, a részletfizetés pedig automatikusan jár – nyilatkozta az MTI-nek Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára. Minteg
márc. 1
0:28
Megtartották a világ első jetpackversenyét (Telex)
Egy versenyző a vízbe zuhant, de ép bőrrel megúszta. Egy-egy jetpack 1500 lóerős, és közel 130 kilométer per órával is lehet velük repülni.
márc. 1
0:30
Rekordokat döntött a Richter árbevétele (Tudás.hu)
Kétszámjegyű is lehet a Richter 2024-es árbevétel növekedése mondta Orbán Gábor vezérigazgató a cég sajtótájékoztatóján.  Eredmények röviden A gyógyszergyártási ábevétel 747 milliárd forintot (1,96 milliárd euró) ért el, ami éves szinten 14%-os növekedést jelent, a tisztított EBIT pedig 15%-kal 235 milliárd forintra (616 millió euró) nőtt. Mindkett
márc. 1
0:32
Először készült fotó hosszúszárnyú bálnák közti szexről, pont két hím vett részt benne (Telex)
A tengeri emlősök között nem ritka a homoszexuális viselkedés.
márc. 1
0:34
Putyin szerint a Nyugat nukleáris konfliktus felé viszi a világot (Tudás.hu)
A Nyugat veszélyes külpolitikai lépései és a részéről elhangzó nyilatkozatok olyan konfliktussal fenyegetnek, amely nukleáris fegyverek bevetésével és a civilizáció elpusztításával járhat – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a parlament két háza előtt elmondott beszédében. Az állította, hogy miközben a Nyugat Európa megtámadásának szándékáv
márc. 1
0:38
Mi magyarok itt szeretünk itthon nyaralni (Tudás.hu)
A Szallas.hu foglalási számait összesítve a főváros vonzotta a legtöbb utazót a téli időszakban. Budapestet Eger és Pécs követte, vendégéjszakákat tekintve viszont Pécs helyett Gyula lett a bronzérmes – közölte a 2023 decemberétől 2024. februárig tartó időszak eredményeinek összesítése alapján a szállásfoglaló portál. A téli kikapcsolódások során a
márc. 1
0:42
Kiterjesztenék a jegybank felügyelőbizottságának ellenőrzési hatáskörét (Tudás.hu)
A kormány célja, hogy a jegybanki függetlenséget tiszteletben tartva erősítse a Magyar Nemzeti Bank átláthatóságát és biztosítsa az állami hivataloktól is elvárt takarékos működését – tette közzé a pénzügyminiszter a közösségi oldalán. Varga Mihály legfrissebb Facebook-bejegyzésében közölte: ennek érdekében a Pénzügyminisztérium az Európai Központi
márc. 1
0:46
Megkapja Lengyelország az Eu-s forrásokat (Tudás.hu)
Az Európai Bizottság csütörtökön hivatalosan is jóváhagyta korábban jogállamisági aggályok miatt befagyasztott 137 milliárd euró uniós forrás felszabadítását Lengyelországnak. Az Európai Bizottság két olyan jogi aktust fogadott el, amelyek megnyitják az utat Lengyelország számára, hogy akár 137 milliárd euró uniós finanszírozáshoz jusson. Ezek a Le
márc. 1
0:50
A Nato közel háromszorosára emeli román harccsoportját (Tudás.hu)
Dandár szintűre emelik 2025-ben a NATO francia parancsnokság alatt létrehozott romániai harccsoportját – közölte csütörtökön román újságírókkal Loic Girard tábornok, a NATO délkelet-európai többnemzeti hadosztály-parancsnokságának parancsnok-helyettese, az erdélyi Nagysinken (Cincu) állomásozó harccsoport parancsnoka. A Szabad Európa (RFE) román ny
márc. 1
0:54
Már tesztelik a betegdublőröket, a betegek virtuális ikerpárjait (Tudás.hu)
Legyen az az erek rendellenessége, szabálytalan szívverés vagy stroke, a személyre szabott orvoslás fontos jövőbeni eszközei az egyes betegektől származó adatsorok, vagy az úgynevezett digitális dublőrök, a betegek virtuális ikerpárjai. Az Európai Unióban ezeket a jövőbemutató orvosi-informatikai kutatásokat jelentős támogatásokkal segítik, ahogy e
márc. 1
3:48
A kínaiak vonattal akarják megvalósítani a "földközeli repülést" (Telex)
A T-Flight nevű vonatuk tesztkörülmények között már a 623 km/-h-t is átlépte, a következő körben 1000 km/h óra a cél, de az kérdés, hogy lehet-e gazdaságosan működtetni a vákuumos csőben való vonatozást.
márc. 1
4:24
Melyik a leghangosabb állat a világon? (Telex)
Nemcsak a válasz fogja meglepni, de az is, hogy milyen testrészével produkálja a meghökkentő hangerőt.
márc. 1
4:36
Baj van, igazán aggódhatnak a herpeszesek (Infostart)
A demencia esélyével is összefüggésben áll az elváltozás megjelenése.
márc. 1
5:24
Aczél György, színész is volt, mielőtt a Kádár-korszak nagyhatalmú politikusa lett (Tudás.hu)
Mindenki volt valaki, mielőtt Valaki lett volna. Aczél György, a Kádár-korszak politikai elitjének legszínesebb egyénisége, szellemi életének legnagyobb hatású hatalomgyakorlója, aki élvonalbeli művészek, értelmiségiek sokaságát nyűgözte le – színész volt. Majdnem egy évtizedet töltött el ezen a pályán. Előéletéből kitörölte a színészetet is, akárc
márc. 1
5:36
Nagyon jó eredmények a 4iG-tól (Tudás.hu)
A 4iG Nyrt. megduplázta árbevételét, és háromszorosára növelte EBITDA-eredményét tavaly, az infokommunikációs vállalatcsoport konszolidált árbevétele 594,4 milliárd forintra, pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti szokásos (EBITDA-) eredménye 197,4 milliárd forintra nőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közölt gyorsjelentés szerint. A c
márc. 1
5:42
Egyre nő a demensek száma itthon is – Nagyon fontos a megelőzés (Tudás.hu)
A nemzeti demenciaprogrammal a betegségre és annak megelőzésére kívánják felhívni a figyelmet – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán este. Hornung Ágnes kiemelte, a demenciával foglalkozni kell, az adatok szerint évről évre nő a szellemi leépülésben szenvedők száma. A személyiség é
márc. 1
7:42
Pár ezer forintnyi összegért akár kiskorú lányokról is lehet hamis meztelen képeket generálni egy deepfake-alkalmazással (Telex)
A ClothOff üzemeltetői állítják, hogy csak 18 éven felüliekkel működik az alkalmazás, de ez nem igaz. Nemzetközi céghálót hoztak létre, hogy elrejtsék a mintegy 4 millió felhasználótól származó bevételt, és még a cég állítólagos vezérigazgatójának portréfotója is hamis volt.
márc. 1
8:18
Ötven százalékkal nőtt a privátbanki vagyon a K&H-n;ál (Tudás.hu)
Jelentősen, több mint 50 százalékkal, 737 milliárd forintra nőtt a K&H privátbanki ügyfeleinek a befektetési alapokban lévő vagyona 2023 és 2024 januárja között – közölte a pénzintézet. A beáramló friss tőke mellett a kötvény- és vegyes alapok kiemelkedő teljesítménye járult hozzá a bővüléshez. Számos alap két számjegyű hozamot produkált, de volt o
márc. 1
9:18
Ha csökken egy termék súlya, arról mától tájékoztatni kell a vevőket (Tudás.hu)
Indul a csökkentett kiszerelésekre vonatkozó kötelező tájékoztatás a boltokban – hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A kormány sikeresen visszaszorította az inflációt. Az olyan hatékony és eredményes intézkedéseknek köszönhetően, mint az online árfigyelő rendszer vagy a kötelező akciózás, az infláció októberben
márc. 1
10:48
A világ leggyorsabb kamerás drónja könnyedén tartja a lépést egy Forma–1-es autóval (Telex)
Ezt be is mutatta azzal, hogy Max Verstappent követte végig szoros emberfogásban a silverstone-i pályán.
márc. 1
11:30
Jóval enyhébb az időjárás, érdems hamarabb megkötni az agrárbiztosításokat (Tudás.hu)
Idén februárban a megszokotthoz képest jóval enyhébb volt az időjárás, a hónap első felében 14 melegrekord dőlt meg, ebből öt országos, kilenc pedig fővárosi volt. Február 28-án megdőlt a napi minimum–hőmérséklet országos rekordja is. A Groupama Biztosító szakértői az elmúlt évek tapasztalatai alapján arra hívják fel a gazdálkodók figyelmét, hogy é
márc. 1
11:32
161 fiatal sportoló kötött szerződést a Magyar Honvédséggel (Tudás.hu)
Több mint 150 fiatal sportoló kötött szerződést a Magyar Honvédséggel, az újoncok a versenysport mellett önkéntes tartalékos katonaként teljesítenek majd szolgálatot. Krizsán Szabolcs százados, a Sportszázad vezetője a Pest vármegyei Gödöllőn, az MH Vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred bázisán – ahol 81 fiatal kötött szerződést -, elmondta
márc. 1
11:36
Még soha nem exportált annyit Magyarország, mint tavaly (Tudás.hu)
Ismét óriási rekordot döntött tavaly a magyar exportteljesítmény, miközben a külkereskedelmi mérleg is nagy nyereséggel zárt, így sikerült ledolgozni az energiaárak égbe szökése miatti 2022-es veszteséget – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a törökországi Antalyában. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról
márc. 1
11:38
Programok a hétvégére – Március 1-3 (Tudás.hu)
Összeszedtünk néhány programot a hétvégére, hogy ne Önnek kelljen keresgélnie. Don Giovanni az Operaházban Claus Guth német rendezőnek a 2008-as Salzburgi Ünnepi Játékokon bemutatott Don Giovanni-előadását március 2-án mutatja be először a Magyar Állami Operaház. Mozart és Lorenzo Da Ponte partitúráját 2008-ban a Salzburgi Ünnepi Játékok felkérésér
márc. 1
12:30
Erdőtüzeket, hőhullámokat hozhat idén a ritka erős El Niño (Telex)
Az óceáni éghajlati jelenség miatt sose látott meleg jöhet a világ több régiójában.
márc. 1
14:00
Engedély nélkül szedett mohát, elkapták őket a rendőrök (Tudás.hu)
Hozzávetőleg 1,3 millió forint értékű, engedély nélkül szedett mohát találtak egy tehergépkocsi közúti ellenőrzésekor Szerencsen – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. Azt írták, a Szerencsi Rendőrkapitányság járőrei – az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatával együttműködve – szerdán
márc. 1
14:12
200 ezer milliárd forint értékű lakás van Magyarországon összesen (Tudás.hu)
Élénkítheti a lakásbiztosítási piacot Magyarország első, pénteken kezdődő lakásbiztosítási kampánya – mondta sajtótájékoztatóján Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közigazgatási államtitkára. Túri Anikó szerint a kampány fokozhatja a versenyt a biztosítótársaságok között, így a lakásbiztosítások olcsóbbak lehetnek és nagyobb védelmet n
márc. 1
14:18
Adóügyben érdeklődik? – Itt kérdezzen! (Tudás.hu)
Március elsejétől az adóhivatal általános tájékoztatási tevékenységét az országos illetékességgel működő tájékoztatási igazgatósága látja el, az ügyfelek továbbra is a megszokott csatornákon kérhetnek segítséget adózási kérdésekben – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel. Kiemelték, a szervezeti változást az átláthatóbb működés és a
márc. 1
14:24
Érdekes ember tért vissza a brit nagypolitikába (Tudás.hu)
Megnyert egy időközi parlamenti választást és így visszatért a brit nagypolitikába George Galloway, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt egykori képviselője, akitől egy évtizede hangos belpolitikai botrányok közepette vált meg egykori pártja. A választást az északnyugat-angliai Manchester vonzáskörzetébe tartozó Rochdale választókerületben tart
márc. 1
14:26
Elhunyt Povázsay Péter világbajnok kenus (Tudás.hu)
Hetvenhét éves korában elhunyt Povázsay Péter, világbajnok kenus. A magyar szövetség a honlapján pénteken közzétett megemlékezésben felidézte, hogy a sportember a legjobb eredményeit párosban érte el az 1970-es években: 1972-ben Darvas Miklóssal C-2 1000 méteren ötödik helyen ért be a müncheni olimpián, míg 1975-ben a világbajnokságon egy arany- és
márc. 1
14:30
Húsz százalékkal nő az ápolók bére (Tudás.hu)
Március 1-jétől átlagosan 20 százalékkal nő az egészségügyi szakdolgozók alapbére – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára Budapesten újságírók előtt. Takács Péter azt mondta, a háború okozta rendkívüli kiadások ellenére a kormány az ígértnek megfelelően folytatja a szakdolgozók béremelését, amire idén 200 milliárd forint a kö
márc. 1
14:54
E magyar találmányok nélkül a háborúk ma másként néznének ki (Tudás.hu)
Összeszedtük a legmeghatározóbb katonai fejlesztéseket/találmányokat, amelyek örökre megváltoztatták a hadviselést – köszönhetően a magyar zsenialitásnak. A lista végén a jövő fejlesztéseire is kitérünk. Számítógép Noha évtizedeken keresztül tudósok tucatjai dolgoztak egy determinisztikus információ-feldolgozó gépen, mégsem véletlen, hogy Neumann J
márc. 1
15:06
Egyedülálló dolog történt Romániában (Tudás.hu)
A női munkavállalók átlagbére meghaladta a férfiakét Romániában – írja az Agerpres a bukaresti munkaügyi minisztérium közleménye alapján. A közlemény szerint februárban Romániában a női munkavállalók bruttó átlagbére 6026 lej (477 319 forint) volt. A férfi munkavállalók átlagban bruttó 5804 lejt (459 735 forint) kerestek. A tárca tájékoztatása szer
márc. 1
15:12
Új vezérigazgató az Antenna Hungária-nál (Tudás.hu)
Az Antenna Hungária Zrt. (AH) vezérigazgatói pozícióját március elsejétől Papp-Gerlei Gyöngyvér korábbi vezérigazgató-helyettes veszi át Blénessy Lászlótól – közölte az AH anyavállalata, a 4iG távközlési és informatikai társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Blénessy László igazgatósági tagként a technológiai és digitalizációs területek straté
márc. 1
15:42
Évszázadok óta hever a tenger mélyén, most expedíció indul a felkutatására (hirado.hu)
A maradványok pontos helye államtitok.
márc. 1
19:24
Akkora februári melegrekord született, hogy a márciusok közé is beférne (Telex)
Sokszorosan lekörözte az eddigi legmelegebb februárt is az idei, ami a hőmérsékleti adatok alapján abszolút tavaszi hónapnak számított idén.

2024. március 2. szombat

márc. 2
6:12
Fotókon a szocializmus játszóterei, sportpályái (Tudás.hu)
Kevesen gondolnak bele a fővárosban, hogy az utca, amin nap mint nap végigbuszoznak, vagy a tér, amin minden reggel átvágnak, nem csak közlekedési felület, de tökéletes sportpálya és játékterep. Könnyen lehet, hogy egykor nagyokat snúroztak ott, ahol most kocsink parkol, a közeli parkban pedig néhány évtizede még egész nyáron hallani lehetett a pin
márc. 2
7:06
Brigitta e-Golfját végül a márkaszervizben ajánlott motorcsere 4,3 millió forintos árának töredékéért javították meg (Telex)
Brigitta e-Golfjában kevesebb mint 70 ezer kilométer volt, amikor furcsa zajok jöttek a hajtóművéből. A garancia előzőleg lejárt, az importőr pedig nem fogadta el olvasónk méltányossági kérelmét, ezért független szakszervizhez fordult.
márc. 2
7:12
Duplázta árbevételét a magyar tulajdonú szállodaüzemeltető (Tudás.hu)
Megduplázta árbevételét 2023-ban a magyar tulajdonú Hotel & More Group független szállodaüzemeltető, idén kétszámjegyű bővülést várnak – közölte a cégcsoport az MTI-vel. Klemm Balázs tulajdonos-vezérigazgató szerint idén a kiemelkedően sok, hét hosszú hétvégének is köszönhetően rendkívül jó évük lehet a hazai szállodáknak, miközben a tavalyinál lén
márc. 2
7:18
Az ukránok szerint egy csomó orosz termék megy Lengyelországba Fehéroroszországon keresztül (Tudás.hu)
Több ezer lengyel kamion szállít orosz mezőgazdasági termékeket Fehéroroszországon keresztül Lengyelországba – írta oknyomozó riportjában Mihajlo Tkacs, az Ukrajinszka Pravda hírportál munkatársa, aki a héten a lengyel-fehérorosz határon járt. Az újságírót és operatőrét munkájuk közben lengyel rendőrök vették őrizetbe és a lengyel titkosszolgálat i
márc. 2
7:30
Brit miniszterelnök: a londoni tüntetések mára megfélemlítő, fenyegető demonstrációkká fajultak (Tudás.hu)
Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint a szélsőségesség a brit demokráciát vette célkeresztjébe, és közös fellépéssel kell megakadályozni, hogy "szétszaggassa" az országot. A konzervatív párti kormányfő a londoni miniszterelnöki hivatal előtt adott sajtónyilatkozatában kijelentette: a rendszeressé vált londoni tüntetések, amelyek tiltakozó megmozd
márc. 2
7:36
Orbán beszéde Törökországban (Tudás.hu)
Nem látni a kiutat az ukrajnai háborús konfliktusból és ez megbénítja az európai politikát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Antalyában, ahol Recep Tayyip Erdogan török államfő meghívására vesz részt az Antalyai Diplomáciai Fórumon (ADF). A kormányfő szerint azt kell először eldönteni, hogy az idő kinek dolgozik, mert ez a legfontosabb
márc. 2
8:15
Szuperhiteles videókat generál az AI – hamarosan végképp nem hihetünk majd a szemünknek (SzMo)
A Sora előre megmutathatja majd, milyen lesz építkezés eredménye vagy az étel, amit még el sem kezdtünk főzni, ugyanakkor hiába nyugtat az OpenAI, nem ok nélkül aggódnak a színészek, és azok, akik a manipulált videók áradatától tartanak.

Keresés