Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos azt mondta: az űrtörvények továbbfejlesztése fontos cél lesz, és az Unió versenyképességét is növelni akarják majd az űrszektorban.
Önkéntesek minden egyes rossz éjszaka után három hónappal érezték magukat öregebbnek. Aki jól alszik, nem kezd nassolni, szívesebben jár társaságba és többet mozog, állítják kutatók.
A Buzsáki György magyar agykutató vezette csoport rájött, hogyan jelöli meg az agy napközben azokat a történéseket, amelyekből aztán később alvás közben emlék képződik.
Ki tudna többet a budapesti kávéházakról, közte a 130. évét ünneplő New Yorkról, mint Saly Noémi, irodalom- és Budapest-történész, aki legendás történeteket oszt meg a tudas.hu olvasóival a híres vendéglátóhelyről, amely előtt nap mint nap olyan turisták sora kígyózik, akik vajmi keveset tudhatnak a csodás termek hírét megalapozott egykori magyar h
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot – tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ). Azt írták, az úthasználati jogosultság egy, a vásárló által megjelölt naptári napra lesz érvényes, 0 órától 24 óráig, és a teljes hazai díjköteles úthálózaton ha
Tanúskodni hívta Joe Biden elnököt az ügyében zajló kongresszusi vizsgálatot vezető republikánus képviselőházi bizottsági elnök, James Comer. A republikánus politikus levélben kérte fel részvételre az elnököt arra, hogy a hivatali eltávolítási eljárás (impeachment) elindításáról szóló vizsgálat keretében válaszoljon a kérdésekre a családjához érkez
A legfelsőbb bíróság ideiglenesen elrendelte azon vallási iskolák, jesivák állami költségvetésének befagyasztását április 1-től, ahol hadköteles korú, de be nem vonuló ultraortodox fiatalok tanulnak. A háromtagú bírói kar elutasította Gali Baharav-Miara főügyész javaslatát, hogy engedélyezzenek számukra rövid felkészülési időszakot. A "rendelet hat
Ferenc pápa tizenkét rabnak mosta meg a lábfejét az utolsó vacsorát idéző szertartáson a római Rebibbia büntetés-végrehajtási intézet női szárnyán. Ferenc pápa a rabokhoz szólva kijelentette, "mindannyiunknak van kisebb és nagyobb kudarca: mindenkinek megvan a saját története, de az Úr mindig tárt karokkal vár, és soha nem fárad el abban, hogy megb
Az Egyesült Államokban 25 év börtönbüntetést kapott Sam Bankman-Fried, az FTX kriptovaluta-vállalkozás alapítója. A most 32 éves egykori milliárdos vállalkozót többek között pénzügyi csalás és sikkasztás vádpontjában tavaly novemberben találta bűnösnek egy New York-i bíróság. Az ügyészek 40-től 50 évig terjedő börtönbüntetés kiszabását kérték. Ügyv
Vannak olyan medencék, amelyekben semmilyen módon nem szűrik a vizet, az pedig, hogy ki mit csinál a medencében, nem igazán ellenőrizhető. Ebből ered az új szabály bevezetése.
A Fidesz hirdette 26 millió forintért, és futtatta fel az egyik legértékesebb magyar politikusi közösségi médiás felületté, de úgy tűnik, a közélettől visszavonult, magánember Varga Judit megtarthatta az oldalt. Itt ír most nagy vihart kavaró posztokat a Magyar Péterrel való kapcsolatáról. Az oldalnak hat adminisztrátora van, ebből kettőről lehet t
Joseph Goldberger a 20. század elején a leprához hasonló tüneteket is mutató pellagrát kutatta. A legtöbb orvos baktériumfertőzést sejtett a háttérben, de Goldberger meg volt győződve róla, hogy az egyoldalú táplálkozás az oka a betegségnek. Hogy ezt bizonyítsa, egészen bizarr, önveszélyes kísérleteket is bevállalt.
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkárát a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárává nevezték ki április 1-jei hatállyal. Vitályos Eszter a Facebook-oldalán a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság vezetését, egyúttal pedig a ko
Geszti Péter előadóművész, dalszövegíró hatvanadik születésnapja alkalmából jövő év elején, január 25-én jubileumi koncertet ad Budapesten Geszti Sixty Aréna Show címmel – áll a szervezők közleményében. Geszti Péter gyerekszínészként kezdte pályafutását, majd az 1990-es évek eléjén megalapította a Rapülők nevű formációt Berkes Gáborral és Szentmihá
Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban közölt interjúban. Lavrov szerint a Peking által 2023 februárjában előterjesztett, 12 pontos békeke
A szimulációs gyakorlatok bizonytalansági és vészhelyzeti elemeket is tartalmaztak, így a jelölteknek a másodperc töredéke alatt kellett döntéseket hozniuk.
Az izolációs tréning célja az volt, hogy felkészítse őket az űrutazásra. A négy jelöltnek úgy kellett aludni, étkezni és tudományos kísérleteket végezni, mintha már az űrben lennének.
Szigorú új szabályokat jelentett be az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (Environment Protection Agency) az Egyesült Államokban gyártott nehézjárművekre. A szövetségi környezetvédelmi szervezet véglegesített szabályai előírják a gyártóknak, hogy 2026-tól új modelljeiknek növekvő arányban kell teljes mértékben nulla károsanyag-kibocsátásúnak lenni
Sikerrel zárult a négy űrhajósjelölt hatnapos izolációs tréningje, amelynek célja a jelöltek felkészítése volt az űrutazással járó kihívásokra – közölte a HUNOR – Magyar Űrhajós Program Facebook-oldalán. Az izolációs tréning az űrhajós alapképzés része, amely a megfelelő pszichológiai hatás elérése céljából egy, a jelöltek számára ismeretlen helysz
Azzal mindenki tisztában van, hogy megfelelő védelem – szkafander – nélkül a biztos halállal egyenértékű kimerészkedni a világűrbe. Az azonban már messze nem ennyire egyértelmű, hogy mi végezne az óvatlan űrhajóssal. Sorra vettük a lehetőségeket. Folyik a kiválasztott négy magyar űrhajós kiképzése. Legutóbb hat napig voltak teljesen elzárva, gyakor