2024. január 22. hétfő

jan. 22
0:09
Miközben sikeresen landolt az első japán holdszonda, a NASA ismét elhalasztotta a Holdra szállást – több mint ötven éve nem járt ember a Föld kísérőjén (hirado.hu)
Továbbra is teljesítehetetlen kihívást jelent az amerikai űrhajósok Holdra juttatása: a NASA ismét elhalasztotta az űrhajó-indítás időpontját. Japán múlt decemberben eljuttatott egy űrszondát a Föld kísérőjére. Ember utoljára 1972-ben járt a Holdon, az amerikai Apollo-17 űrhajó fedélzetén.
jan. 22
0:12
A Föld mélyén ötször magasabb hegyek vannak, mint a Mount Everest (Telex)
Ráadásul a 2900 kilométer mélyen található hegységről kiderülhet, hogy az valójában az ősóceánfenék. Kutatók földrengések eltérített hullámaival tapogatták le a 40 kilométernél magasabb kitüremkedéseket.
jan. 22
4:30
Félig ezüst-, félig bronzérme lett két olimpikonnak (Telex)
Két japán rúdugró úgy gondolta, győzzön inkább a barátság: szétvágatták az 1936-os olimpián szerzett érmeiket és felemás medálokat készíttettek belőlük.
jan. 22
4:36
Hihetetlen megoldás költözik az autóba, életeket menthet (Infostart)
A kibővített Head Up Display 360 fokos rálátást biztosít a környezetre, azt is látja a sofőr, amit a valóságban még nem.
jan. 22
5:48
2024 mindenki szerint az arany éve lehet – De biztos ez? (Tudás.hu)
Történelmi rekordszintet ért el az újabban unciánként már tartósan 2000 dollárnál többet érő arany. Az elemzők szerint a trend folytatódhat, mert sokat vesznek a mind gazdagabb magánemberek, de azok a jegybankok is, amelyek jellemzően csak felhalmoznak, ritkán értékesítenek és még keresletet támaszthat a sok spekuláns is, vagyis az alapok, az ETF-e
jan. 22
6:12
Bohács Krisztina: a mentális zavar lett korunk pestise (Infostart)
A mentális és tanulási zavar korunk pestise, és valóban járványként terjed – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a GEM Kognitív Klinika és a GEM Tanulási Központ szakmai vezetője. Bohács Krisztina úgy fogalmazott, hogy manapság minden negyedik-ötödik emberi agy valamilyen kihívással küzd. Az intelligenciakutató beszélt arról is, hogy az intell
jan. 22
6:36
Lengyelország már tavaly a Gdp 4 százalékát fordította védelmi kiadásokra, köztük amerikai beszerzésekre (Tudás.hu)
Lengyelország már 2023-ban GDP-je 4 százalékát fordította védelmi kiadásokra – hangoztatta a lengyel köztársasági elnök egy amerikai televíziónak adott interjúban. Andrzej Duda, a Fox News hírtelevízióban elmondta, hogy a védelmi kiadások megnövelt összegéből komoly katonai beszerzéseket hajtanak végre, többi között az Egyesült Államoktól szereznek
jan. 22
6:42
Kiszáll Trump legnagyobb ellenfele és őt támogatja (Tudás.hu)
Kiszáll a republikánus elnökjelöltségért zajló versenyből Ron DeSantis, és Donald Trumpot támogatja – jelentette be döntését a floridai kormányzó az X közösségi médiumon, alig egy nappal New Hampshire állam előválasztása előtt. A politikus megfogalmazása szerint nem várhatja el önkénteseitől, akik kampányában dolgoznak, hogy idejüket és anyagi lehe
jan. 22
10:00
Rangos díjat nyert egy magyar kutató közreműködésével készült tanulmány (Telex)
Az Institute of Physics Publishing kiadó azokat a tanulmányokat díjazta, amelyek benne voltak a legtöbbet idézett publikációk legfelső egy százalékában.
jan. 22
10:39
Japán űrhivatal: Van remény a SLIM holdszonda újraélesztésére (hirado.hu)
A SLIM-et 2023. szeptember 7-én indították el a délnyugat-japáni Tanegasima űrrepülőtérről, és december 25-én állt Hold körüli pályára.
jan. 22
13:09
Magyar csillagász részvételével készült tanulmány nyert IOP-díjat (hirado.hu)
A díjat a kiadó folyóirataiban 2020-2022 között megjelent, legtöbbet idézett cikkek legfelső egy százalékába tartozó publikációk kapják.
jan. 22
13:24
Csak októberben több mint százezeren kértek menedékjogot az Eu-ban (Tudás.hu)
Amíg Szeptemberben nem érte el a százezret, addig októberben 114 830-re emelkedett azon nem uniós állampolgárok száma, akik első alkalommal nyújtottak be nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában, ez 17 százalékkal több az egy évvel korábbinál – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Az októberi m
jan. 22
13:30
Magyar kutató is írta a tanulmányt, amely a legidézettebb lett (Tudás.hu)
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének (HUN-REN CSFK CSI) kutatója volt az egyik társszerzője annak a tanulmánynak, amely elnyerte az Institute of Physics (IOP) Publishing kiadó 2023 Legtöbbet Idézett Cikke díját – közölte a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-vel. A dí
jan. 22
13:36
Üzent a Nav (Tudás.hu)
Érdemes már januárban kitöltenie az Érdemes már januárban kitöltenie az adóelőleg-nyilatkozatot annak, akinek jár valamilyen kedvezmény a személyi jövedelemadóból, hogy a munkáltatója ezt már a januári fizetésénél figyelembe vegyeot annak, akinek jár valamilyen kedvezmény a személyi jövedelemadóból, hogy a munkáltatója ezt már a januári fizetésénél
jan. 22
13:38
Vagyonelkobzás, ha rágalmazza a hadsereget Oroszországban (Tudás.hu)
Vagyonelkobzással járhat majd az orosz hadsereg "rágalmazása" és az állambiztonság elleni tevékenységre való nyilvános felhívás egy törvénymódosítási javaslat szerint, amelynek szövege került be az orosz parlamenti alsóház elektronikus adatbázisába. A kezdeményezők, egy Vjacseszlav Vologyin házelnök vezette képviselőcsoport, a büntető törvénykönyv
jan. 22
13:48
Rosszabb alvás, romló iskolai teljesítmény – átfogó összegzés mutat rá az energiaitalok káros hatásaira (Telex)
Összesen 57 tanulmányt eredményeit fésülték össze, az eredmény elég lehangoló.
jan. 22
15:30
A madárürülék és a szétkenődött bogarak is könnyen megárthatnak a Cybertrucknak (Telex)
A Tesla autójának kézikönyve szerint ezeket azonnal el kell távolítani, hogy a pőrén hagyott rozsdamentes acél karosszéria ne kezdjen el korrodálódni.
jan. 22
16:03
Építkezés közben bukkantak rá, átírhatja a történelmet (hirado.hu)
A felfedezés átírhatja a régió emberi megtelepedésének történetét.
jan. 22
17:24
A SUV-ok miatt egyre nagyobbak az új autók, amitől csak veszélyesebb kimenni az utcára (Telex)
Minél nagyobb autó üti el, annál kisebb az esélye, hogy túléli, a károsanyag-kibocsátásuk is magasabb és sokkal több helyet foglalnak.

Keresés