Lelőtte az orosz légvédelem az ukrán légierő egy Szu-25-ös és egy Szu-27-es repülőgépét Dnyepropetrovszk megye légterében, valamint megsemmisítette HIMARS és Uragan sorozatvetők 14 rakétáját, továbbá hat Neptun hajóelhárító rakétát és 38 drónt az elmúlt nap folyamán - közölte az orosz védelmi tárca.
Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökség elnöke szombaton a lakosság segítségét kérte az ajtódarab és egyéb leszakadt alkatrészek megtalálásában azok feltételezett földet érésének környékén.
Charles Michel, az európai uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács elnöke bejelentette, hogy indul a júniusban tartandó európai parlamenti választásokon.
A hirtelen lezúduló eső miatt bent rekedt öt ember a délnyugat-szlovéniai Krizna-barlang (Krizna jama) egyik járatában; a helyszínen barlangi mentők, búvárok és tűzoltók is vannak, de a csoport csak akkor hagyhatja el az üreget, ha a vízszint csökken - közölte a helyi média a barlangi mentők közlései alapján.
Bangladesben a Sejk Haszina Vazed miniszterelnök vezette szekuláris Áojámi Liga kormánypárt aratott győzelmet az első részeredmények szerint a vasárnapi parlamenti választáson - közölte a dél-ázsiai ország választási bizottsága.
A szlovák származású modell nyomtalanul eltűnt New York-i luxuslakásából, miután nyilvánosságra kerültek az újabb dokumentumok Epstein kapcsolatairól. A pedofil milliárdos még a börtönből is szorosan tartotta a kapcsolatot volt "szexrabszolgájával".
Dósa D. Bálint keresztényként szolgál az izraeli hadseregben. Azt mondta, ahogy a felépül, egyből visszatér a társaihoz harcolni, mert hiszi, hogy Isten ezt a feladatot szánta neki.
A fideszes politikus vasárnap jelentette be, hogy a következő választáson nem indul egyéni jelöltként, eltitkolt svájci számlákat és korrupciót emlegetve kommentelt Márki-Zay.
Lloyd Austin helyettese szintén szabadságon volt, amikor Lloyd Austinnak december 22-én egynapos orvosi beavatkozásra volt szüksége, de Biden elnök erről sem tudott.
A sportoló több mint két éve telepedett le Izraelben, majd a hadsereg ejtőernyős kiképzésén vett részt, a Hamász elleni harcokban pedig tankelhárító gránát sebesítette meg.
A 2021-ben elhunyt karizmatikus keresztény vezető Scoan egyházának több tucat egykori tagja számolt be gyerekbántalmazásról, korbácsolásról, nemi erőszakról és utána abortuszra kényszerítéséről.
Számtalan repesz fúródott Dósa D. Bálint testébe, ahogy felrobbant mellette egy tankelhárító gránát. A rakétát egy Hamász-terrorista lőtte a magyar fiatalember és társa felé, akiknek az volt a feladatuk, hogy védjenek egy iskolaépületet. A férfi az izraeli hadsereg deszantosa, holott két évvel ezelőtt még semmi köze nem volt a fegyverekhez.
Hamarosan megépülhet az első LNG-terminál Szlovákiban. A cseppfolyósított földgáz tárolására alkalmas komplexum a pozsonyi teherkikötőben, a városközpont közelében kaphat helyet. A környezetvédelmi miniszter megadta az engedélyt, környezetvédők azonban tiltakoznak a beruházás ellen, mivel úgy vélik, az építkezés veszélybe sodorhatja a Párizsi Megál
Az FAA még szombaton bejelentette: a szükséges ellenőrzések négy-nyolc órát vesznek igénybe, ami alapján az iparágban sokan feltételezik, hogy a repülőgépek nagyon gyorsan ismét közlekedhetnek.
A Hamász iszlamista terrorszervezet újabb fegyverraktárait és alagútjait találta meg az izraeli hadsereg (IDF) Gázában - jelentette a katonai szóvivő hétfő reggel.
Folytatódott az oroszok nagyszabású csapássorozata, és az erre adott ukrán válasz kilóg mindenféle mintázatból. Ukrajna egyre inkább érezheti a Nyugat egységének repedezését. Nem látszik esélye egy tavaszi ukrán offenzívának, a harcok súlypontja a befagyott déli front és a Fekete-tenger lehet. Rácz András Oroszország-szakértővel elemeztük a háború
A német gazdák megkezdték az egész hétre meghirdetett tüntetéseiket a mezőgazdasági támogatások csökkentése ellen. A tiltakozó akciók mind a tizenhat tartományra kiterjednek, az egész országban hatalmas közlekedési káosz várható, a hatóságok tartanak attól, hogy a tiltakozás radikalizálódhat.