Felelős állatartásra buzdít mindenkit az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője a téli időszakban. Seres Zoltán szerint kis odafigyeléssel megelőzhető a házi kedvencek és a szabadban tartott gazdasági állatok szenvedése, megfagyása.
Kleopátra halála után több mint kétezer évvel is filmek, sorozatok és könyvek tömege lát napvilágot róla. Az utókor megpróbálta kétdimenziós romantikus hősnővé vagy feminista ikonná tenni, miközben az igazi történelmi személy egy időnként könyörtelen, taktikus királynő volt, akinek az lett a végzete, hogy túlságosan magasra tört.
Szereted a citromsárgát, de félsz otthonodban használni, nehogy túlzásba ess ezzel az amúgy sem túl visszafogott színnel? Fogadd meg tanácsainkat, és nem lesz gond!
Sokkal veszélyesebbek a szervezetre a körömlakkok megkötésére használt UV-fényes lámpák a vártnál. Egy friss kutatás szerint a vizsgált minták sejtjei nagy számban elhaltak, és az eszköz használata növeli a bőrrák kockázatát.
Thomas Peterffy, az Interactive Brokers magyar származású alapítója egy közelmúltbéli interjújában elevenítette fel pályafutása egyik legdicstelenebb epizódját.
Limitált kiadást dobtak piacra az IWC Big Pilot’s Watch 43 milliméteres változatásból a Le Petit Prince modellek 10. évfordulójára. Big Pilot, Le Petit, hogy jön ez össze? Az IWC már…
Az egyik legbosszantóbb dolog, amikor az alapos takarítás és fertőtlenítés ellenére sem tűnik el a penész a fürdőszobából. Szerencsére azonban létezik egy természetes szer, amelyet nyugodt szívvel bevethetünk a problémával szemben, hatása ugyanis garantált.
„Ha azt gondoljuk, a titkolózással vagy hazudozással valamitől is megkímélhetjük a gyermekünket: tévedünk. A velünk élő gyermek mindazt tudja, amit mi tudunk, ha nem is fogalmilag, de érzésben, feszültségben, sőt: képzetáramlásban! Ráadásul, mivel fogalma sincs, mit érez, mitől feszült, miért jut eszébe mindaz, ami eszébe jut, ez az állapot egyérte
Tíz évvel ezelőtt Elon Musk még kétkedve figyelte a BYD tevékenységét, mára azonban a kínai vállalat megingathatatlannak tűnő pozícióra tett szert az elektromos autók világpiacán.
A vitamindús és tápanyaggal teli édesköményt Magyarországon 8 ezer hektáron termesztik, ennek ellenére sokan nem ismerik ezt a zellerfélét, így pedig azzal sincsenek tisztában, hogy mennyire egészséges.
Már régóta ismerjük a testmozgás fizikai előnyeit, de a kutatások még nem fejeződtek be azzal kapcsolatban, hogy az edzés hogyan hat az elmére. Most egy új tanulmány azt tárta fel, hogy mi a legjobb edzésforma az agy egészségéhez.A Journal of Epidemiology & Community Health című folyóiratban megjelent tanulmány közel 4500 brit ember adatait vizsgál
Létezik egy lélekemelő szó, amit nagyon kevesen mernek használni. Mert az emberek bátortalanok, félnek a következményektől, és ezért görcsbe rándul a gyomruk, amikor megpróbálják kimondani.
Gautam Adani, az Adani Group alapítója és feje jelenleg 96,7 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik, s a legfrissebb számítások szerint ő a 12. leggazdagabb ember a Földön.
A házikó profi eső- és szélvédelmet kapott, két ember alhat benne teljesen ingyen. De elbonthatják, mert ugyanúgy védett területen épült, mint az elhíresült nagy-szénási kereszt.
Tény, hogy gondolataink és érzelmeink meghatározzák valóságunkat, és a világ be fogja bizonyítani – akár így, akár úgy -, hogy igazunk van. Azt vonzzuk be, amit gondolunk és érzünk, amit elhiszünk.
Tudomány – A világ a gyermekek számára telis-tele van meglepetésekkel, míg a felnőtteket sokkal nehezebb meglepni. Miért van ez? A látszólag egyszerű tény összetett idegi folyamatokat takar.
Otthonról hozott minták, berögzült gyermekkori szokások. Talán nem is vagyunk annak tudatában, hogy mennyi implulzus ér bennünket gyermekkorunkban, ami aztán az egész felnőttkorunkra hatással van. Vajon mennyire tudjuk kezelni azokat a mintákat, amik negatív élményként égtek belénk és legszívesebben elfelejtenénk azokat?
Michael Jordan mindig is megszállottan gyűjtötte az autókülönlegességeket. Kollekciója 33 évvel ezelőtt egy BMW 850i-vel bővült, s az autót második tulajdonosa most eladásra kínálja. Egy darabka történelmet vásárol meg, aki hozzájut az ikonikus járműhöz.
Lakatos Márk első regényéből nemcsak az derül ki, hogyan kell hátraragasztani a péniszt egy drag show-hoz, de az is, hogyan érdemes fogadni a gyerekünk coming-outját. Előre szólunk: itt prüdériának helye nincs.
A nyaralás remek lehetőség arra, hogy megnézzünk néhány híres látnivalót, kipróbáljuk a helyi konyhát vagy csak lazítsunk a tengerparton, de arra is jó alkalom, hogy elengedjük magunkat és szórakozzunk. Akiknek utóbbi fontos szempont, azok számára érdekes lehet az alábbi lista, amely a legolcsóbb éjszakai életet kínáló helyeket rangsorolta.A Ski Ve
A te párod is rendszeresen túl korán ér a finishbe és ez már árnyékot vetett az egyébként felhőtlen kapcsolatotokra? Egy tudományos kutatás megoldást kínál a sokakat érintő problémára.
A futóegerek növényevők, energikusak és nagyon szórakoztató háziállatok. A futóegér étrendjének táplálónak kell lennie ahhoz, hogy fenn tudja tartani életstílusát.
A kor előrehaladtával egyre inkább az arcunkra van írva az életmódunk: huszonévesen egy átmulatott éjszaka után is ragyogó arcbőrrel ébredünk, negyven-, ötvenéves kor fölött már az is elég, ha ránézünk este nyolc után egy tortaszeletre, másnapra felpüffed az arcunk a hozzáadott cukortól. Egyes ételek hatására a bőrünk fénytelenebb, nyúzottabb lehet
Hatással lehetnek a neurodegeneratív betegségek kialakulására a súlyos vírusfertőzések - állítják tudósok közel félmillió ember orvosi kartonjainak elemzése alapján. A vizsgálat nem bizonyíték, de elgondolkodtató.
Jonathan Miles a Volt egyszer egy világ című új könyvében a francia Riviéra múltját vizsgálja – annak minden csillogásával és árnyékával együtt. A szerző emlékiratok, regények és filmek tárházában bányászva pletykák, züllöttség és korrupció csodálatos rögeire bukkant. William Somerset Maugham úgy jellemezte a francia Riviérát, mint „árnyékba húzódó
Hősnőnk mindig is odaadó feleség és gondoskodó édesanya volt, s szemernyi kételye sem volt afelől, hogy férjével tökéletes a kapcsolatuk. Egy ponton túl azonban minden megváltozott.
Már lassú. Nem elég okos. Az új modell sokkal többet tud. A szomszédé sokkal többet tud. Drága lenne a javítás, akkor már inkább újat veszek, mégha többe is kerül – mondvacsinált indokok mindig vannak, amelyek megnyugtatják fogyasztói lelkünket, hogy tényleg le kell cserélni egy készüléket. Pedig fogalmunk sincs, milyen csapást mérünk ezzel a körny
A világ egyik leggazdagabb országában komoly munkaerőhiány ütötte fel a fejét, egy erre szakosodott szervezet pedig összegyűjtötte, mely állástípusok esetében van a legnagyobb probléma.
Egy baktériumtípus segít az agynak kezelni a stresszt, a szorongást és a depressziót.A "jó baktériumként" is ismert probiotikum, a Lactobacillus fokozhatja a szervezet ellenálló képességét a környezeti stresszel szemben, és csökkentheti a depresszió és a szorongás tüneteit, olvasható a PsyBlog cikkében.Egy tanulmány szerint a Lactobacillus faj védő
Mentségemül szolgáljon, akartam kettőnket - akartalak téged, úgy testestül-lelkestül... De a mi kapcsolatunk olyan volt, mint egy jelmezbál, amin természetesen csak mi ketten vettünk részt.
Egy füzet, amiben nem csak a teendőidet rendszerezheted: naplózd a céljaid megvalósításához vezető út sikereit, találj motivációt az új szokásaid követésével és lásd át egyszerűen az életed a napi, heti és havi teendőid vezetésével! Ismerd meg a bullet journaling módszerét! Honnan indult a bullet journaling? Egészen pontosan Ryder Carroll amerik
Veled is rendszeresen előfordul, hogy az utolsó pillanatra hagyod a teendőid elvégzését? A halogatást számtalan okból választjuk, de a népszerű vélekedéssel ellentétben a lustaság nem szerepel ezek között. Tudd meg, mik a halogatás leggyakoribb okai és tünetei, és hogy miképp győzheted le őket! Közeleg a leadási határidő. A vizsga időpontja. Az a
A rutinok szerepéről sokat hallani manapság, gyakorlatilag minden tevékenységi körhöz vagy napszakhoz kialakult egy: reggeli, esti, szépségápolási, étkezési rutin stb. Az előnyei vitathatatlanok, azonban könnyű a másik végletbe esni, sőt, nem mindenkinek megy a rutinok kialakítása és nem is mindenkinél működnek. Összegyűjtöttük az okokat, miérteket
Megvalósító potenciállal támogatják az erőteljes évkezdést a Bakban haladó bolygók. A Mars kozmikus helyzete erőt ad és elindít bennünket újévi céljaink felé. Rengeteg kreatív ötletünk támad, azonban érdemes megtartani éberségünket és tudatosan átgondolt erőfeszítésekkel haladni. Személyes transzformációnkat támogatja és kiszolgáltatott élethelyzet