Nemcsak a kollégája, hanem közeli jó barátja is volt Vízkelety Mariann Vukovich Gabriellának. A Központi Statisztikai Hivatal elnöke így emlékezett az elhunytról az InfoRádió mikrofonja előtt.
Illegális olajcsere okozta a szennyezést a Ráckevei-Soroksári Duna ferencvárosi szakaszán. A partról a vízbe és talajba is szivárgott a kiöntött anyag.
Az államtitkár beszédében kiemelte: nem lehet egyszavas választ adni arra a kérdésre, hogy ki is volt Duray Miklós, hiszen egyszerre volt politikus, tanár, író, publicista és geológus.
Karácsony szerint a kormány nem hosszabbította meg a szerződést, amely biztosította, hogy a főváros hozzájárulása nélkül ne lehessen csökkenteni a járatok számát.
Helyi népszavazásoktól tenné függővé a magyar nagyvárosokban vagy azok környékén tervezett nagyberuházásokat a Jobbik-Konzervatívok – jelentette ki Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfőn Szegeden.
Az év legnagyobb lájkvadásza pedig nem más, mint… oké, ezt nem is olyan egyszerű meghatározni, még ha az ember térdig gázol is a statisztikákban. Összefoglaló Lájkbajnokság a 2023-as évről, cuki kiskacsákról, a foci és a Nobel-díj érthetetlen hiányáról, és a kegyetlenül körberöhögött Orbán Viktorról.
Csak júliusra kapott volna a 9 hónapos kisfiának időpontot egy édesanya, de a piros füzet segítségével már januárban bejutottak a Semmelweis Egyetem vizsgálatára.
Az idei díjakat ünnepélyes keretek között az Országház Felsőházi Termében adják majd át 2024. március végén egy sajtónyilvános rendezvényen – olvasható a szövetség közleményében.
Azzal összefüggésben pedig, hogy Charles Michel lemondása esetén az új elnök megválasztásáig ki töltené be ideiglenesen az Európai Tanács vezetői posztját, a belga miniszterelnök azt mondta: "lesz idő" megoldást találni.
2024-ben sem változik az, hogy ki kaphat özvegyi nyugdíjat. Az alapelv hogy özvegyi nyugdíjat a házastárs, a bejegyzett élettárs, az elvált házastárs és az élettárs kaphat. Ehhez az kell az elhunytnak legyen nyugdíja.
A magyarországi kastélyok állagmegóvását reméli a kormány a törvénytől, amely nagyvállalatok gondjaira bízna állami tulajdonban álló történelmi épületeket. Megkeresésünkre a Richtert és az OTP is azt közölte, részt vennének a programban.
Nem indul újra egyéniben 2026-ban, jelentette be a miniszter. Korábban ragaszkodott ahhoz, hogy egyéniben akar nyerni, és nem listáról akar bekerülni a parlamentbe. Politikusi karrierjében pedig már eddig is többször belengette, hogy hátralép, lemond, kiszáll. De hogy jön ide Hódmezővásárhely?
Sorozatban hatszor győzött választáson a miniszter, aki 2026-ban már nem indul egyéniben. Több különböző időszakban és változó választókerületi felosztásban tudott nyerni, de az utóbbi időben már közel sem Hódmezővásárhelyen voltak a legerősebb pozíciói.
Az infláció számítása során a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a háztartási energia esetében 2022 nyarát követően új metódust kezdett el használni, ennek révén a kimutatott fogyasztóiár-indexet a rezsiköltségek lefele húzták. A friss adatok miatt decemberben komoly változás jöhet.
Össszeütközött egy kisbusz és egy személyautó Budapest I. kerületében, a Rudas fürdő közelében, a baleset a villamosforgalmat is akadályozza - közölte honlapján a katasztrófavédelem kedd kora reggel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Egyértelműen Csepel járna a legrosszabbul a Budapest-bérlet megszüntetésével, de Soroksár és a XVI. kerület is sokat veszíthet a változtatással. Nagy Bálint államtitkár szerint minden rendben lesz: ha valaki HÉV-ezni szeretne, csak meg kell vásárolni a megyebérletet. Azt nem tette hozzá, hogy aki tovább is szeretne utazni, annak ugyanúgy meg kell m
A magyar sztárfocista hétfő este visszatért Budapestre, hogy részt vegyen az Év Sportolója gálán, ahol egyébként a Magyar Sportújságírók Szövetsége meg is választotta a 2023-as év sportolójának. Szoboszlai az eseményen az M4 Sportnak a sérülésével kapcsolatban is megszólalt.
Álmos Péter szerint a kormányzati lépésekből az rajzolódik ki, hogy a magánellátóknak nemcsak kiegészítő, hanem nagyon is fontos szerepük lesz a magyar egészségügyi ellátásban.