Kétszer annyi anyagból épült a Kádár rendszer alatt minden út, épület, mint ami valóban szükséges lett volna. Ezt sokszor már eleve belekalkulálták a tervekbe, tudván, a sofőröktől a kőműveseken át az utolsó segédmunkásig, mindenki haza is visz az építőanyagból. A gyárak közelében sem volt ez máshogy, Cegléd környékén mindenkinek Puma cipője volt,
A kormány által bejelentett, átlagosan 32 százalékos béremelés csak szemfényvesztés, és nem oldja meg az oktatás valódi gondjait. Ezt állítja az Egységes Diákfront és a PDSZ, akik közösen szerveztek demonstrációt a Belügyminisztérium elé. A fiatalok a tiltakozások folytatását sürgetik és újabb kampányt indítanak. Ez utóbbi az önkormányzati választá
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Rengeteg veszteséget okoz a webáruházaknak, hogy az utánvéttel, vagyis utólagos fizetéssel megrendelt csomagok egy részét nem veszik át a címzettek. A kereskedőknek ugyanis a szállítás költségeit ekkor is ki kell egyenlíteniük. Egy új szoftver azonban erre is megoldást nyújthat.
A január 15-én megnyíló lehetőséggel élő háztartások vissza nem térítendő forrást kaphatnak a zöldenergia termeléséhez és későbbi fogyasztásra eltárolásához.
“Az európai kereszténydemokrácia van annyira értékes örökség, hogy küzdjünk érte" - mondja Navracsics Tibor a Mandiner Reakciónak adott interjúban. A miniszter azt mondja a tárgyalásai kapcsán azt mondja: az uniós biztosok számára fontos, hogy kerülnek be a történelmi évkönyvekben, mint “aki kollaboráns, a diktatúra terjeszkedését készítette elő,
A magyar kutatók nemkívánatossá váltak a külföldi partnerek szemében a virológus szerint, és nem lehet hazai forrásból pótolni azt a kárt, amit az uniós program leállítása okoz a magyar tudományos életben.
“Az európai kereszténydemokrácia van annyira értékes örökség, hogy küzdjünk érte" - mondja Navracsics Tibor a Mandiner Reakciónak adott interjúban. A miniszter azt mondja a tárgyalásai kapcsán azt mondja: az uniós biztosok számára fontos, hogy kerülnek be a történelmi évkönyvekben, mint “aki kollaboráns, a diktatúra terjeszkedését készítette elő,
Életveszélyes a Balaton jegén tartózkodni, a parti sáv egyes részein és a kikötőkben kialakult 2-3 centiméteres jég alkalmatlan a közlekedésre és a sportolásra – közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság még csütörtökön a police.hu-n. Azt írták, a következő napokban sem várható, hogy ez a vékony jégréteg lényegesen vastagodjon, hiszen napközb
Évközi második vasárnapon a szentleckében (1Kor 6,13c-15a.17-20) Pál, a Korintusiakhoz írt levelében a testről beszél. Nagyon fontos megállapításokat tesz: A
Tavaly óta a Kormányablak mobilalkalmazás segítségével már távolról is lehet sorszámot húzni, akár már indulás előtt, így az utazással töltött idővel rövidülhet a várakozás
A 79 éve Gyuláról, éveken át tartó “málenkij robot”-ra elhurcoltakra emlékeztek vasárnap délelőtt, a németvárosi Szent József templomban. Görgényi Ernő polgármester az eseményen hangsúlyozta, 64 gyulai német sosem térhetett haza. Ők az egykori lágerek mellett alusszák örök álmukat. A polgármester kiemelte, a rendszerváltás óta nyilvánosan fejet h
Javult a levegő minősége az országban - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) vasárnap közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Tavaly 12,7 millió ügyfél 13,3 millió ügyét intézték a kormányablakok Magyarországon, és tovább nőtt az ügyfél-elégedettség - közölte Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM).
Bár sem a kormány, sem az önkormányzat, sem a BYD nem közölt részleteket a szegedi beruházásról a tavaly decemberi bejelentés óta, már építenék is az első ipari csarnokokat.
Javult a levegő minősége az országban - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) vasárnap közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Tavaly 12,7 millió ügyfél 13,3 millió ügyét intézték a kormányablakok Magyarországon, és tovább nőtt az ügyfél-elégedettség - közölte Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) vasárnap az MTI-vel.
A száz évvel ezelőtti új esztendő hatalmas elismeréssel köszöntötte a város első emberét: a miniszterelnök előterjesztésére Horthy Miklós kormányzó dr. Bencs Kálmánnak "buzgó és eredményes közhivatali tevékenysége elismeréséül" a magyar királyi kormányfőtanácsosi címet adományozta 1924. január elsejével.
Egy győri borozóban pedig a rétesrecepten kapott úgy össze két törzsvendég, hogy szurkálás lett a vége. Súlyos erőszak bűncselekményeknél olykor egy-egy ép ésszel föl nem fogható apróság jelenti a szikrát. Egy ilyen eset egy Kossuth-díjas írót is megihletett, a valódi tettes később meg is fenyegette.
A politikus egyebek között arról beszélt, hogy Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke előterjesztésében egy újabb hetes cikkely szerinti eljárást, Magyarország szavazati jogoktól való megfosztását helyezi kilátásba.