2024. január 23. kedd

jan. 23
0:09
A BKV igazgatósága is rábólintott a béremelésre (Infostart)
A BKV igazgatósága is elfogadta a munkáltató és az érdekképviseletek idei évre érvényes bérmegállapodását, így az hétfőn hatályba lép.
jan. 23
0:12
Szexragadozó ejtette teherbe a 13 éves tinit – Korábban kisfiúknak mutogatta magát egy romos házban Dániel (Blikk)
Sajnos gyakori jelenségnek tekinthető, hogy állami gondozásban nevelkedő gyermekek őket kihasználó emberek karmai közé kerülnek. A mostani történet is ennek a szomorú példája. Egy mindössze 13 éves lányt használt ki a jótevőjeként jelentkező férfi.
jan. 23
0:12
Geréb Ágnes: Van még dolgom a magyar szülészetben (Telex)
Az otthon szülés legismertebb hazai alakja visszaszerezte engedélyét, de nem csak bábaként szeretne dolgozni, tovább küzdene a szülészeti rendszer igazságtalanságai ellen.
jan. 23
0:12
Geszterédtől Rakamazig – Honfoglalás kori leletekből nyílt kiállítás a Kállay Gyűjteményben a magyar kultúra napján (Nyíregyháza)
Honfoglalás kori leleteket tartalmaz a Kállay Gyűjtemény legújabb kiállítása, amely a magyar kultúra napján nyílt meg ünnepélyes keretek között.
jan. 23
0:12
2024.01.23. – Merényi Zoltán (Gyulatelevízió)
“Ő viszont igazolni akarta magát, és megkérdezte Jézustól: „De ki a felebarátom?”
jan. 23
0:13
Megdöbbentő összegek: mutatjuk, mennyibe kerül a szülés a magánklinikákon (Infostart)
Egyre többen választják a magánklinikai szülést Magyarországon, a szülők pedig komplett szolgáltatásokat tartalmazó csomagok közül választhatnak – igen borsos áron.
jan. 23
0:16
Ez az ismert ember látogatta meg a börtönben Aureliót: "Tényleg fantasztikus az a fejlődés, amin keresztülment" (Blikk)
Két év után találkozhatott újra egymással Young G Béci és Aurelio! A rapper először látogatta meg a börtönben barátját, akin örömmel látta, hogy a rácsok mögött teljesen új ember lett.
jan. 23
0:16
Matolcsy György szerint keveseknek okoz problémát a babaváró törlesztése (Telex)
Matolcsy arra is kitért, hogy a babaváró szigorítása az eddigi adatok alapján jobban fogja érinteni a fővárosi nőket, mint a vidéken élőket.
jan. 23
0:16
Bűnügyi felügyelet alatt a gyilkossággal vádolt nyíregyházi férfi (Nyíregyháza)
Bűnügyi felügyelet alá került az a nyíregyházi férfi, akit gyilkossággal gyanúsítanak. A megalapozott gyanú szerint többször is bántalmazta élettársát az 53 éves nyíregyházi férfi, olyan súlyos sérüléseket okozva a harmincas éveiben járó áldozatnak, hogy a nő életét vesztette, fulladás okozta a halálát.
jan. 23
0:17
Mészáros Melinda: nem is a vendégmunkások foglalkoztatása, inkább az elbocsátásuk lehet a gond (Infostart)
A Liga Szakszervezetek vezetője szerint nincs bérletörő hatással a vendégmunkások foglalkoztatása.
jan. 23
0:20
Ki a legjobban öltözködő politikusunk? Szakemberrel elemeztettük, milyen a stílusuk (Blikk)
Alaposan kitettek magukért politikusaink: Orbán Viktor miniszterelnök egy videójában osztotta meg, miként fest egy kormányülés, ha kiöltöznek a kabinet tagjai. Mintha bálba mentek volna, igazán elegáns szettben virítottak a Karmelita kolostorba érkezéskor. Ám a dolgos hétköznapok többnyire más viseletet követelnek miniszterektől, képviselőktől egya
jan. 23
0:20
Deutsch Tamás szerint a Politico irányítja a "bolondok házára hasonlító" EP-t (Telex)
Deutsch Tamás szambázó LMBTQ-aktivistákról és az EP által bejelentett perről is beszélt.
jan. 23
0:20
Ilyen van? Könnyűzenét is lehet egyetemen tanulni! (Nyíregyháza)
Az országban 2023 szeptemberében a Debreceni Egyetemen indult az országban elsőként könnyűzenei alapképzés, amelyet a 2024. évi felvételi eljárásban is választhatnak azok a tehetséges fiatalok, akik diplomás könnyűzenészként képzelik el jövőjüket.
jan. 23
0:21
Sehogy nem akar gazdára találni a Rác Hotel (Infostart)
Újfent eredménytelenül zárult a Rác Fürdő mellé újonnan felépített 67 szobás hotel hasznosítására kiírt pályázat. Jöhet egy újabb tender.
jan. 23
0:24
Kisiklott élet: hajléktalanszállón él Orbán Viktor egykori focista ellenfele, pedagógus Ii-es zenetanár, zenész (Blikk)
Munkája ma már nincs, hajléktalanszállón él Hódmezővásárhelyen, de nem adja fel Berki László egykori zenetanár, a Vörös Görények punkzenekar volt zenésze. A férfi fiatalon futballozott is, a felcsútiak elleni edzőmérkőzéseiről jól emlékszik Orbán Viktorra is. Mit szeretne az élettől? Főképpen munkát.
jan. 23
0:24
Karácsony pártja egy Vitézy Dávid–Orbán Ráhel-képpel reagált Ungár Péter kritikájára (Telex)
Az LMP társelnöke szerint Karácsony nem a fővárosra összpontosít, de Budapest főállású főpolgármestert érdemel. Erre reagált a Párbeszéd egy 8 éves képpel a Szigetről.
jan. 23
0:24
Idén sem haladhat át agráráru Magyarország területén ellenőrzés nélkül (Nyíregyháza)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) pénzügyőrei az ország egész területén fokozottan ellenőrzik a gabonát szállító járműveket - közúton, vízen és vasúti forgalomban egyaránt.
jan. 23
0:28
Szlovákok választhatnak idén polgármestert Rajkán (Telex)
A lényegében Pozsony elővárosává vált magyarországi településen már sokkal több szlovák állampolgár él, mint magyar. A betelepülők közt vannak felvidéki magyarok is, de a faluban már sokan csak szlovákul beszélnek. Az újonnan érkezettek az önkormányzati választásra is nagy hatással lehetnek, hiszen azon a szlovák állampolgárok is szavazhatnak, akár
jan. 23
0:28
A költési időszak előtt, március végéig kellene elvégezni számos, természetvédelmi szempontból érzékeny munkát! (Nyíregyháza)
A költési időszak kezdete előtt, az év első három hónapjában lehet és kellene elvégezni azokat a természetvédelmi szempontból érzékeny munkákat, amik áprilistól tilosak, mert veszélyt jelentenek az állatokra, a biológiai sokféleségre.
jan. 23
0:32
Teaházi Gyöngy-percek a nőkért (Nyíregyháza)
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának Védőnői Módszertani és Prevenciós Tanszéke a hagyományoknak megfelelően idén is csatlakozott az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét rendezvénysorozathoz.
jan. 23
0:36
Gyanús lett néhány döntés (Nyíregyháza)
Az osztrák csapat feljelentést tett a játékvezetők ellen, akik a Szpari meccsén bíráskodtak.
jan. 23
0:40
Az árokba lökte az autót (Nyíregyháza)
A ráfutásos baleset az Oláh-réti csomópontnál történt, személyi sérülés szerencsére nem történt
jan. 23
0:44
A villanyoszlop állította meg (Nyíregyháza)
Az autós valószínűleg nem jól választotta meg a sebességét így keletkezett a baleset.
jan. 23
0:48
Több Kresz-táblát kellett cserélni egy sofőr miatt (Nyíregyháza)
Az sofőr nem jelentette a történteket, így veszélyeztette a közlekedés biztonságát.
jan. 23
4:30
Brutális átalakulás: 169 kilót fogyott a magyar mesterszakács (Blikk)
Mindig csak egy keveset kell elvenni abból, amennyit enni szoktunk, és akkor már jó lesz – egyszerűnek hangzik a tanács, de a megvalósítás már biztos nem megy ilyen könnyen. Magyar Zoltán mesterszakács viszont tudja, miről beszél: három év alatt 170 kilót fogyott le a hihetetlennek hangzó, 289 kilós testsúlyából.
jan. 23
4:33
Drasztikus változás jön a társasházi közös költségnél (Infostart)
Az infláció és a banki díjak változása miatt jelentősen emelkedni fog a lakástulajdonosok terhe.
jan. 23
5:24
Itt az újabb veszélyes őrület: tarol a magyar tinik között a POCO (ATV)
100-150 doboz ciginek megfelelő nikotin egy töltetben: új illegális eszköz terjed a tinédzserek körében. Az Elf Bar után a Poco Bar lett a feketekereskedelem favoritja. A Poco Bar akár tízezer slukkot is bír. Zacher Gábor toxikológus szerint nem a tiltás  az új eszközök visszaszorításának a legjobb módja: felvilágosításra, megelőzésre lenne szükség
jan. 23
6:03
Vannak még ingyenesen használható autópálya-szakaszok – itt a teljes lista (Infostart)
Már el sem éri a 100 kilométert a matrica nélkül használható gyorsforgalmi utak hossza.
jan. 23
6:06
PM: A kormány tovább csökkenti a hiányt és az államadósságot (hirado.hu)
A 2023-as év egészére rányomta a bélyegét a háború, a szankciós energiaválság és a veszélyes világgazdasági környezet.
jan. 23
6:12
Óriási megtiszteltetés ért egy magyar Terence Hill-rajongót (ATV)
Elképesztő történésnek lehetett szemtanúja egy magyar rajongó, Terence Hill ugyanis feltöltötte egy illusztrációját a közösségi oldalára.
jan. 23
6:24
Jó hír a pedagógusoknak: az első emelt bért februárban kapják kézhez, és a keresetek növelése nem áll meg (hirado.hu)
Legkésőbb január 30-ig minden tanár és óvodapedagógus megkapja a hivatalos értesítést arról, hogy hogyan változik a fizetése.
jan. 23
7:00
Vegyesen mozgott a forint kedd reggel (hirado.hu)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest.
jan. 23
7:00
Véletlenül kiderült, hogy Pintér Sándornak tavaly titokban havi 462 ezer forinttal nőtt a fizetése (444.hu)
Tavaly ennyi volt a havi átlagos fizetés Magyarországon. Ez egyébként 17,5 százalékos emelés, amit az államtitkárai is megkaptak.
jan. 23
7:18
A Fudan egyetem sehol, de a fenntartására létrehozott alapítvány egy éven belül a harmadik főigazgatót kapja (444.hu)
A korábban Pegasus kémszoftverrel célba vett volt pekingi nagykövetet Csák János politikai tanácsadója váltja.
jan. 23
7:24
"Az állatkert az másik kerületben van" - mondta Gréczy Zsolt, amikor egy ideges fiatalember a DK fórumán kiabálni kezdett (444.hu)
Elvégre így is lehet beszélni választópolgárokról, nem?
jan. 23
7:24
Nem alaptalanul félnek a magyarok az akku-újrahasznosítástól az ólomakkumulátorok esete alapján (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 23
7:24
Mégis kapott fizetésemelést tavaly Pintér Sándor, bruttó hárommilliót kereshet (Telex)
A kormány korábban azt mondta, a miniszterek és az államtitkárok fizetése sem emelkedett tavaly. A Belügyminisztériumban a jelek szerint más volt a helyzet.
jan. 23
7:27
Hosszabbítás - Átvariálja egy rakás vonal közlekedését a BKK, de ennek most örülni lehet (Infostart)
Lesz járatsűrítés és útvonal-hosszabbítás is.
jan. 23
7:36
Ttöbb mint hétezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 34 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
jan. 23
7:45
Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek (Infostart)
A Magyar Szocialista Párt Országgyűlési Képviselőcsoportja kezdeményezi az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását a Svéd Királyságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslat elfogadása érdekében.
jan. 23
7:48
Több mint hétezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 34 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
jan. 23
7:48
Kubatov Gábor páros lábbal szállt bele egy állami cég vezetőjébe, mert szerződést bontottak a Fradival (SzMo)
A Fradi-vezér egy dühös Facebook-posztban jelentette be, hogy az eddigi aranyfokozatú támogató Mahart Passnave Kft. szerződést bontott a klubbal.
jan. 23
8:06
A KSH látványos térképpel mutatja meg, hogy a kevés magyar vallásos milyen soknak is feltüntethető (444.hu)
Ha a 43 százaléknyi vallásos magyart vesszük 100 százaléknak, mindjárt jobban megfelelünk a keresztényi retorikának.
jan. 23
8:12
Reviczky Gábor már tudja, hogy meddig fog élni (ATV)
Reviczky hosszú ideje küzd a rákkal, s bár most az eredményei jók, de teljesen gyógyultnak nem nyilváníthatják. A színész most egy interjúban azt is elmondta, hogy egy indiai pálmalevélből megtudta, hogy hány éves koráig fog élni, azonban nem foglalkozik az elmúlással, ugyanis csak a test hal meg.
jan. 23
8:18
Amerikaiak és britek közösen bombáztak Közel-Keleten (SzabolcsiHír)
A húszik kereskedelmi és hadihajók ellen hajtottak végre támadást.
jan. 23
8:30
Nem értik Brüsszelben a magyar észjárást (vasárnap.hu)
Az Lmbtq jogok biztosításához és a menekültügyi szabályok megváltoztatásához köti az Európai Bizottság a Magyarországnak járó, további források kifizetését –
jan. 23
8:42
Harmadszor is kiadták az engedélyt a Fertő-tavi gigaberuházásra, harmadszor is bíróságra kerül az ügy (444.hu)
Közben az állam már kisebb beruházásra készül, mint amire a hatóság az engedélyt kiadta.
jan. 23
8:48
Burkolatra hullott vasdarabok miatt több kilométeres a torlódás az autópályán (hirado.hu)
A takarítás miatt a külső sávot lezárták.
jan. 23
8:48
Lánczi Tamás: Meg fogjuk vizsgálni, hogy a média területén hogyan érvényesül a magyar szuverenitás (Telex)
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője szerint monitorozni fogják, hogy a választásokon történik-e külföldi beavatkozás.
jan. 23
8:54
Jelentősen emelkedett a magyar átlagkereset novemberben (hirado.hu)
A bruttó kereset mediánértéke 489 400, a nettó kereset mediánértéke 338 500 forintot ért el, 16,0, illetve 15,3 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakinál.

Keresés