A szerdai kormányülést követően csütörtök délelőtt 10.30-kor áll a nyilvánosság elé a döntésekkel Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A Kormányinfót élőben követheti nálunk.
Nagyjából 1,2 millió horgász fogja a pecabotot rendszeresen, s mintegy 870 ezer személy regisztrált horgászként HORINFO rendszerében, ám a 2018-ban és 2019-ben kiváltott horgászkártyák érvényességi ideje 2024. január 31-én lejárt. Ez több mint 460 ezer horgászt érint. Érdemes hát figyelniük, ugyanis január 1-jétől megváltoztak az állami horgászvizs
Idén különösen sok volt a félreérthető kérdés a középiskolai felvételikben. A 8 osztályos középiskolákba készülők feladatsoránál mindezt a hivatal is belátta, javított, de a 6 osztályos középiskolákba tartó diákok felvételijénél kitart az álláspontja mellett. Mindezt leginkább a jó matekosok bánják.
– Jöttek. Láttak. Visszavárjuk őket! "Szentimrésnek" lenni fogalom, életérzés, öntudat. Ebbe nyertek betekintést azok a nyolcadikos diákok, akik részt vettek a "Légy egy napra szentimrés"! elnevezésű, rendkívüli nyílt napunkon 2024. január 26-án – fogalmazott a gimnáziumot, általános iskolát, kollégiumot és óvodát is magában foglaló intézmény alább
Témák: – Ülésezett a Gyulai Tankerületi Központ Tanácsa és Antiszegregációs Munkacsoportja. Az évértékelésen és a beszámolókon túl, a grémium megválasztotta tagjait a következő ötéves ciklusra. – Három új jelöltje van a Gyulai Városbarátok Körének. A június 9-ei választáson Durkó Károly az egyesület polgármester-jelöltje. – A szervadományozás és a
Átlagosan magasabb fizetéseket kaptak a mostani béremeléssel a pedagógusok, mint az előre minimálisan meghatározott összegek – állapította meg Klebelsberg Központ (KK).
A határidő szerdai lejártáig eleget tettek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek az országgyűlési képviselők, a nemzetiségi képviselő és a nemzetiségi szószólók – közölte az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke az MTI-vel.
Január 30-ig kellett megkapniuk a pedagógusoknak az új fizetésükről szóló munkaszerződésüket. A PDSZ összesítése szerint a legtöbben minimális emelést kaptak. Mindenképp javul a helyzet, de bérfeszültséget okozhat az eltérő javadalmazás.
UHD/4K felbontású és HDR képminőségű közvetítésre is alkalmas közvetítőkocsival bővült az Antenna Hungária Zrt. járműparkja. Papp-Gerlei Gyöngyvért, az Antenna Hungária Zrt. operatív vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.
Volt cellatársa szerint embertelenek a budapesti antifasiszta támadások olasz vádlottjának börtönkörülményei, a nő és annak családja sem elégedett a feltételekkel. Ahhoz, hogy az újságírók személyesen győződjenek meg a cella állapotáról, szerdán a Büntetés-végrehajtás az RTL stábját is beengedte a börtönbe. A sajtótájékoztatón egyebek mellett elhan
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter holnap 10 óra 30 perctől Kormányinfót tart. Kövesse élőben a hirado.hu-n és az M1-en.
Utolsóként, de még időben a sztrájkot szervező Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet is csatlakozott a megállapodáshoz, így a MÁV-Volán-csoport mind a kilenc nagy, reprezentatív érdekképviselete még éjfél előtt aláírta a 3 éves bérmegállapodást - közölte az Építési és Közlekedési miniszter.
Az autó tulajdonosa ellen eljárás indult, figyelmeztetést vagy pénzbüntetést is kaphat – értesült az rtl.hu. Az is kiderült, hogy nem ez volt az egyetlen hasonló eset.
Az ebből az alkalomból tartott szentmise előtt a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Hirt Ferencre, a Fidesz 2018-ban elhunyt országgyűlési képviselőjére emlékezett.
A Klebelsberg Központ Telexnek küldött válasza szerint átlagosan magasabb fizetéseket kaptak a pedagógusok, mint az előre minimálisan meghatározott összegek.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ezzel tovább erősödik majd Magyarország energiabiztonsága. A tervezett megállapodás a 2026 utáni időszakra vonatkozik, cseppfolyósított földgáz (LNG) érkezik hazánkba.
Tovább tart a tiltakozás a Sóskútra tervezett akkumulátorfeldolgozó beruházás ellen. Szerdán a szomszédos Tárnokon tartanak lakossági fórumot, miután kedden a szlovén cég képviselőit és a helyi polgármestert is rendőröknek kellett kimenekíteniük az ottani fórumról. Bár a sóskúti polgármester tájékoztatást ígért, a helyiek sem tőle, sem a cégtől nem
A Medián legújabb közvélemény-kutatása szerint egy mostani választáson Karácsony Gergely a szavazatok 37 százalékát, Vitézy Dávid pedig a 23 százalékát kapná meg. A BKK volt vezérigazgatója még el sem fogadta az LMP felkérését, de a felmérés alapján máris két százalékkal többen támogatják őt, mint a Fidesz még nem megnevezett főpolgármester-jelöltj
Több háziorvosi praxis betöltetlen maradt az év elejétől Miskolcon – számolt be a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet az RTL Híradónak. Ezek üzemeltetését az önkormányzat veszi át, amely számos körzetben csak helyettesítéssel tudja biztosítani az orvosokat. Ez azt jelenti, hogy sok helyen csak minden másnap van rendelés. A helyzet a házi gyermekor
Lázár János újabb földeket vett, Csák János már 327 millió forintot tart állampapírban. Összeszedtük a kormánytagok vagyonnyilatkozatainak legérdekesebb részleteit.
Vitézy Dávid megelőzné a Fidesz eddig még meg nem nevezett jelöltjét az önkormányzati választáson, de Karácsony Gergelyt nem tudná legyőzni a Medián friss felmérése szerint. A közvéleménykutató cég vezetője szerint a válaszokból az derül ki, hogy Vitézy Dávid indulása izgalmassá tenné a júniusi önkormányzati választást. Közben egy másik felmérésben
A szakképzésért felelős helyettes államtitkár szerint a technikumi szintű oktatás mára azonos színvonalú a gimnáziumi képzéssel. Pölöskei Gáborné az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, tízből hat fiatal a szakképzést választja, és arra is felhívta a figyelmet, hogy rövidített, egyéni szakképzésre is lehetőség van a felnőtteknek az érettségi
Méltatlan az egyetemi oktatók fizetése a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete szerint. Ők kimaradtak az átlagosan 32 százalékos tanárbéremelésből, így előfordulhat, hogy egy frissen végzett gyakornok pedagógus jobban keres, mint az az egyetemi docens, aki levizsgáztatta. A Híradó által megkérdezett egyetemi tanársegéd nettó 250 ezer forintot keres
A másik Pest megyei településen szofisztikáltabb hangulatban zajlott a rendezvény, de valaki azt üzente Orbán Viktornak, hogy inkább Hatvanpusztára telepítsen aksigyárat.