A Disney+ februárban is tartogat újdonságokat: a várva várt A sógun (FX’S SHōGUN) sorozat végre megérkezik. A valós eseményeken alapuló krimik kedvelői is kényelembe helyezhetik magukat a kanapén egy takaróval és egy bögre forró teával, hogy végig izgulják a felületen található dokumentumsorozatokat. A Valentin-napi gyűjteményben a régi klasszikuso
Spike Lee többször is állította már filmjei középpontjába az afroamerikai történelmet és identitást, többek között olyan művekkel, mint a Malcolm X vagy a Csuklyások. 2020-ban ismét a hozzá legközelebb álló témához nyúlt, és ezúttal a vietnámi háborút mutatja be egy olyan szemszögből, amelyből eddig csak ritkán láttuk: az amerikai hadsereg színeibe
Annak ellenére, hogy Margot Robbie-t (legutóbbbi filmjei a cikkünk galériájában) nem jelölték a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjra, továbbra is pozitív, és örül a Barbie nyolc jelölésének, köztük a legjobb filmnek járó elismerésnek, írja a Variety.
Mimi Leder a kilencvenes évek végén összehozta az egyik legizgalmasabb politikai thrillerét Nicole Kidman és George Clooney főszereplésével, amelyet holnaptól már otthonról is streamelhettek, ez a Peacemaker.
Figyelem, a Mafab.hu legaktívabb tagjai mostantól egész évben premier előtt láthatják a legnagyobb sikerfilmeket! Már jövő héten megérkezik a mozikba az év legviccesebbnek ígérkező horrorvígjátéka, a Lisa Frankenstein Zelda Williams (Robin Williams lánya) rendezésében. Ha Te sem maradnál le róla, csatlakozz a Mafab.hu és a film hazai forgalmazója,
Van egy jó hírünk Idris Elba rajongói számára. Az AppleTV+ hivatalosan is bejelentette, hogy elkészül a tavaly megjelent Az eltérített járat második évada.
Tarol a Netflix műsorkínálatában a Sofía Vergara főszereplésével készült Griselda, ám ha egyelőre mégse sikerült volna betelni a sorozat hangulatával, akkor ajánlunk még további három olyan megjelenést, amelyek hasonló világba kalauzolnak.
A Griselda valósággal berobbant a Netflixre a múlt héten, a sorozat ellentmondást nem tűrően utasított maga mögé minden más műsort a platformon. A második helyen végzett Nem versz át fele annyi nézettséget nem tudott produkálni.
A kivételes dunaszerdahelyi sportklub, a DAC történetéről, társadalmi szerepéről és jelentőségéről készül dokumentumfilm, továbbá a magyar kulturális élet meghatározó és kiemelkedő népszerűségű Kossuth-díjas előadóművészéről, Kovács Ákosról. A Filmintézet támogatásával, cseh-szlovák-magyar-lett koprodukcióban készülő ERDŐ című filmdráma egy fűrészt
Matthew Vaughn az első Kingsman óta próbálja újra és újra majdnem ugyanazt a filmet megcsinálni, azonban sajnos egyre gyengébb mozikat produkál. Két dologhoz ért, az egyik a látványos akció, a másik meg az, hogy tudja, mikor kell hagyni a színészeit csak szabadon színészkedni. E két dolog menti meg ezt a filmet is. Az Argylle két főszereplője (akik
A Stallone család című doku-sorozat második évada Rómába viszi a Stallone családot, ahol Sylvester Stallone árnyékbokszol a pápával, lánya pedig vakrandizik.
Adam Sandlert (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) a 2024-es People's Choice Awards díjátadón a People's Icon Awarddal tüntetik ki, amellyel elismerik évtizedek óta tartó hatását a szórakoztatóiparra.
Februárban két nagy mozisiker (A védelmező 3, Gran Turismo) mellett érkezik a Tokyo Vice 2. évada, az Adult Swim felnőtteknek szóló animációs akció sorozata, a Ninja Kamui és több exkluzív premier is (Ott vagy, Istenem? Én vagyok az, Margaret, Szörnyetegek, Natalia Grace különös esete: Natalia megszólal.
Jó ideje már annak, hogy kimondottan olyan filmmel szórakoztassam magamat, amely tökéletesen beleillene a filmek a videótékák alsó polcairól kategóriába nálam. Eme filmekben leginkább az a közös, hogy egytől egyig olyan produkciók voltak, amelyekre talán leginkább akkor tudtunk szórakoztatóan visszagondolni, amikor még tombolt kis hazánkban a VHS-ő
Quentin Tarantino harmadszor is együtt dolgozik majd Brad Pitt-tel (Becstelen brigantyk, Volt egyszer egy Hollywood) az utolsó filmjén, a The Movie Criticen, írja a Deadline.
A 87North és a Universal Pictures égisze alatt készül a kultikus Kung Fu című sorozat új filmváltozata, amelyhez már meg is találták a főszereplőt Donnie Yen személyében.
A Francia Intézet szervezésében idén február 28. és március 10. között tartják a 14. Frankofón Filmnapokat, ahol a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Turbinában 24 kortárs frankofón alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.
A Netflix az izgalmas sorozatok mellett már egy ideje nagy hangsúly helyez a megtörtént eseményeket feldoglozó dokusorozatokra, amelyek valóban önálló műfajjá nőtték ki magukat.
Nincs olyan otthon, ahol még ne lenne lenne közeli ismerős a bájos és karakán Kevin, aki az 1990-es klasszikusban, a Reszkessetek, betörők! -ben évről évre megmutatja, hogyan kell elbánni a rosszfiúkkal.
A Sony megszerezte a "28 évvel később" jogait, a 2002-es 28 nappal később folytatását, amelynek apropóján újra összeállít Danny Boyle rendező és Alex Garland író.
Befutott a Netflix 2024-es megjelenési listája. A platform ebben az évben is számos nagy durranással készül, ráadásul végre az is kiderült, mikor debütál végre a Beverly Hills-i zsaru 4.
A Netflix úgy döntött, hogy nem újítja meg a 18+-os Totál KO című akció-vígjátéksorozatot egy második évaddal, annak ellenére, hogy hat héten át a Top 10-ben volt az angol nyelvű sorozatok között a platformon, adta hírül a Deadline.
Egészen parádésan fest a Netflix 2024-es kínálata: világszerte milliók által várt sorozatok és filmek érkeznek. Mutatjuk a platform videós éves ajánlóját.
Ha Darren Aronofsky alkot, arra mindig érdemes odafigyelni. Olyan sikerfilmek után, mint a Rekviem egy álomért, A pankrátor vagy a Fekete hattyú, dolgozott egy-két langyosabb projekten (a Noé vagy az Utóhatás produceri feladatai), majd elkészítette 2017 egyik filmkülönlegességét.Hogy miben áll a film különlegessége? Nehéz meghatározni. Ahogy bármi
Brangelina, félre az útból! Itt jön Donald Glover és Maya Erskine, akik átveszik a főszerepet a 2005-ös kultikus párostól a Mr. & Mrs. Smith új, televíziós változatában.
Antoine Fuqua 2023-ban az év egyik legütősebb akciófilmjét tette le az asztalra. A védelmező 3 alighanem okkal is nevezhető a franchise legdurvább felvonásának, amely egyúttal az utolsó is.
Jim Carrey (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) visszatér Dr. Robotnik szerepében a Sonic, a sündisznó 3-ban, annak ellenére, hogy az előző filmben meglehetősen csúnyán elbántak a karakterével.