Hírarchívum - Számítástechnika - 2024 január 16.

2024. január 16. kedd

jan. 16
0:09
Több RAM-ot kaphat az iPhone 16 (Android Portál)
A legújabb kiszivárgás szerint az Apple az iPhone 16 megjelenésével végre több RAM-mal kerülhet az iPhone-ba, de modemfrissítésre csak az iPhone 16 Pro esetében kerülhet sor. Jeff Pu elemző szerint (a Macrumorson keresztül) az alap iPhone 16 végre 8GB RAM-ot kaphat, szemben az alap iPhone 15 6GB RAM-jával. Az iPhone 15 Pro modellek már 8GB
jan. 16
4:27
Kiskorú lányokra veszélyes ragadozó ellen emeltek vádat (Mínuszos)
Vádat emelt a Szentendrei Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki kiskorú lányokat csábított el közösségi oldalakon. A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi az egyik közösségi platformon több kiskorú lányt próbált elcsábítani. A harmincas évei elején járó férfi több profillal is regisztrált az egyik közösségi oldalra, ahol magát tizen
jan. 16
5:24
Google Gemini a telefonokban és a vállalati szférában (IT Business)
A Google legfejlettebb MI-jének használatához az EU-ban még mindig VPN kell, bár még azzal is olcsóbb, mint a GPt-4 a ChatGPT-ben. Ahogy arról már tavaly beszámoltunk, a nagy rivális már december elején megérkezett a Bardba is, és a modell Gemini Pro nevű változata jelenleg is elérhető a Bard chatboton belül. Ezen kívül bárki, akinek [
jan. 16
5:48
Horizont vs. HU-rizont: Szójátékban már erős a KIM (Mínuszos)
A magyar kutatás nemzetközi együttműködését elősegítő program indul HU-rizont néven, amelyre 2024-ben nyolcmilliárd forint áll rendelkezésre. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára egy kiállítás megnyitásakor elmondta a programból, hogy a magyar egyetemekkel partnerségben lév
jan. 16
5:48
A Morgan Stanley szerint a CBDC-k felválthatják a dollárt (PhoneBazis)
A Morgan Stanley által kiadott kutatási jelentés szerint a központi bankok digitális devizáinak (CBDC) és a stabilcoinoknak köszönhetően globális pénzügyi paradigmaváltás következhet be. A bank ügyvezető igazgatója, Andrew Peel, hangsúlyozza a CBDC-k átalakító erejét, amely új normát teremthet a nemzetközi tranzakciókban. A CBDC-k nem csupán digitá
jan. 16
6:18
Csalni is segíthet az MSI új monitortechnológiája (PCWorld)
A tajvani gyártó új kijelzői a felhasznált paneltechnológiákat tekintve abszolút az élmezőnybe tartoznak, ám egy firmware-alapú funkció vitatott előnyöket nyújthat játékok futtatása során.
jan. 16
6:18
Több órát töltöttek a játékosok a Fortnite-tal, mint a Call of Duty, a FIFA és a GTA játékokkal együttvéve (GameStar)
Elképesztő statisztika bukkant fel az Epic Games sikerjátékával kapcsolatban.
jan. 16
6:24
Az iPhone 16 és az iPhone 16 Plus kaphat bővített RAM-ot, de 5G csatlakozást nem (IT Business)
Apple iPhone 16-ról legutóbb kiszivárgott információk egyszerre tartalmaznak jó és rossz híreket is a normál modell és az iPhone 16 Plus számára – ezek ugyanis több RAM-ot kaphatnak, azonban nem biztos, hogy részesülnek az új 5G modem előnyeiből. Ezt állítja Jeff Pu, a Haitong International Securities elemzője, megismételve, amit még októberben mon
jan. 16
6:48
Jó is, hogy kérdezed: igen, hegedűvel is játszható az Elden Ring (GameStar)
Még egy eszköz került fel arra a listára, amely a FromSoftware sikerjátékának nem hivatalos kontrollereit sorakoztatja fel.
jan. 16
6:48
Egyre szigorúbb az Igazságügyi Minisztérium (Mínuszos)
Annyi a fogyasztókat megtévesztő vagy valamilyen formában megkárosító kereskedőknek. Az Igazságügyi Minisztérium szakértői azt tapasztalták, hogy az elmúlt években kiszabott bírságok ellenére egyes cégek és forgalmazók újra és újra elkövették azokat a szabálytalanságokat, amelyekért korábban a hatóság már szankcionálta őket. A közlemény szerint a j
jan. 16
7:12
Megvannak az Emmy 2024 nyertesei - úgy tarolt az HBO, hogy a The Last of Usnak egy szobor sem jutott (GameStar)
A Golden Globe után ismét trófea nélkül távozott egy rangos díjátadóról a Naughty Dog játéka alapján Pedro Pascal és Bella Ramsey főszereplésével forgatott posztapokaliptikus drámasorozat.
jan. 16
7:18
Már az FBI és a Nemzetbiztonsági Hivatal is nyomoz a feltört SEC X-fiók miatt (PhoneBazis)
Az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálja a szabályozó testület X-fiókjának múlt heti feltörését. Egy új közleményben Gary Gensler, a SEC elnöke azt mondja, hogy a bűnüldöző szervek már részt vesznek a múlt kedden feltört fiók feltörésének vizsgálatában,
jan. 16
7:24
A számítógépes RAM 25 év óta a legnagyobb frissítést kapja (IT Business)
Az Lpcamm2 (low-power compression attached memory module) forradalmat jelent a RAM-formátumban, de nehéz küzdelem elé néz. Vajon az Lpcamm2 meg fogja állítani az Apple-t, az Intelt és az AMD-t abban, hogy a memóriát közvetlenül a CPU-ba integrálják? A laptopok értékesítése idén várhatóan eléri a 171 milliót, míg az asztali számítógépek eladásai vár
jan. 16
7:48
Linux támogatással érkezik a legkisebb ROG gamer PC (PCWorld)
Hardveresen egyedülálló a ROG NUC, egy igazi játékra termett piciny konfiguráció, és úgy fest, hogy a lehető legtöbb PC-s játékost szeretnék elérni a segítségével.
jan. 16
7:48
Hamis webáruházakra figyelmeztet a CCC (Mínuszos)
A CCC szerint eredeti webáruházának hamis utánzatai jelentek meg az elmúlt időszakban. Hamis oldalak mögött nincs valódi árukészlet, figyelmezteti a CCC Hungary leendő vásárlót: a megtévesztő oldalakon szereplő, piaci áron alul hirdetett termékek pedig nem jutnak el a vevőkhöz. A CCC kiemelt erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megelőzze, hog
jan. 16
8:00
Lehet, hogy a The Last of Us nagyot bukott az Emmy 2024-en, de a legnagyobb vesztes a Better Call Saul (GameStar)
Egy csodálatos sorozat, ami 6 év alatt, 53 jelöléssel egyetlen Emmy díjat sem tudott megnyerni. Ki érti ezt?
jan. 16
8:12
Ezért baj, ha bejelenti a mesterséges intelligencia, hogy utál minket (Bitport)
Az Anthropic kutatói szerint az MI-modellek képesek a megtévesztés elsajátítására is, hogy a megszokott módszerekkel ne lehessen korrigálni nemkívánatos viselkedésüket.
jan. 16
8:24
Megérkezett Európába a Redmi Note 13 (Android Portál)
A Redmi Note vonal az egyik legnépszerűbb olcsó okostelefon sorok általában, kínál rengeteg bang for your buck. A Xiaomi korábban Kínában és Indiában dobta piacra a Redmi Note 13 sorozatot, most pedig globális változatban is piacra dobta ezeket a készülékeket. Ezúttal rengeteg készüléket kaptunk, nevezetesen a Redmi Note 13 Pro Plus, Redmi Note 13
jan. 16
8:48
Az amerikaiak többé nem engedhetik meg maguknak, hogy autójuk legyen? (PhoneBazis)
A szabadság és függetlenség szimbólumának számító autók iránti amerikai szerelem 2024-ben kritikus pont elé néz, mivel az autótulajdonlás költségei milliók számára egyre megfizethetetlenebbé válik. A világjárvány utóhatása miatt megugrottak az általános megélhetési költségek, beleértve az autókat, a biztosítást és a javításokat is. Az ellátási lánc
jan. 16
9:00
Már tudjuk, mikor jön a Rebel Moon durvább, rendezői változata (GameStar)
Maga Zack Snyder beszélt a hosszabb verzióról, amely szintén a Netflixre kerül fel.
jan. 16
9:24
A Microsoft is fizetős AI chatbottal jelentkezett (PCWorld)
Elrajtolt a minden földi jóval megkent Copilot Pro tagság, amely az Office-ba is elhozza a generatív AI csúcsfunkcióit.
jan. 16
9:30
15 százalékos áremelés a Magyar Telekomnál (IT Business)
Március 1-től 15 százalékos inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz a Magyar Telekom, a Központi Statisztikai Hivatal által 2023. évre vonatkozóan megállapított és közzétett éves fogyasztói árváltozásnál alacsonyabb mértékben. A Központi Statisztikai Hivatal 2023-ra vonatkozóan, az év második felében tapasztalt, enyhülő inflációs nyomás mellett, 17,6
jan. 16
9:48
Bővülő 5G-hálózatok, csillapíthatatlan adatéhség (IT Business)
A globális szinten is kihívásokkal telített 2023-as évben ismét dinamikusan nőtt az adatforgalom: a jelek szerint az 5G-vonaton sincsen fék – az ipar és a szolgáltatások piacának jövője is a minél több adaton nyugszik. ◼︎ 2023 az adat éve volt a távközlésben Minden esztendőben pontos látleletet nyújt a mobilkommunikáció aktuális helyzetéről az Eric
jan. 16
10:06
A magyar Netflix nézők most a Tátrában történő brutális gyilkosságokra kattantak rá (GameStar)
Bár a kritikák és a kommentek szerint nem ez a legjobb krimi, most mégis minden magyar Netflix előfizető ezt a sorozatot pörgeti éppen.
jan. 16
10:30
Így változnak a Google szolgáltatásai, hogy megfeleljenek az uniós szabályoknak (Bitport)
Tiltani lehet majd a Kereső, a YouTube, a Térkép és más alkalmazások közti adatmegosztást, amivel bizonyos kényelmi funkciókról is le kell mondani.
jan. 16
10:48
Az Apple Watch újra a boltokba kerülhet, de pulzoximéter nélkül (IT Business)
Az Apple Watch újratervezését a pulzoximéterre vonatkozó szabadalmi igény megkerülésére javasolták. Az Apple állítólag eltávolítja a pulzoximétert az Apple Watch-ból, hogy jogi problémák nélkül lehessen importálni az Egyesült Államokba. Decemberben ideiglenesen betiltották a készülék behozatalát, miután a Masimo orvostechnológiai vállalat azzal vád
jan. 16
11:00
A hazai nézők úgy repültek Jason Statham új filmjére, mint méhek a virágra (GameStar)
A hétvégén mindenki A méhészt nézte, de nem teljesített rosszul egy vadonatúj horror sem.
jan. 16
11:06
A Swarovski Optik okostávcsöve be is azonosítja neked, amit éppen nézel (PCWorld)
Ez nem az az ékszer, ami csak szépen csillog: a CES 2024-en bemutatott termékkel fényképeket és mozgóképet is készíthetsz.
jan. 16
11:42
Úgy tűnik, nem csak a MachineGames dolgozik a Microsoft-exkluzív Indiana Jones játékon (GameStar)
További három belsős stúdió is részt vehet a fejlesztésben.
jan. 16
11:48
Újraindul az STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad (IT Business)
A nemrégiben tőzsdére ment STRT Holding tavaly ősszel indította el az intenzív, 3 hónapos Launchpad inkubációs programját, melynek során Magyarország legtapasztaltabb vállalkozói, vezetői és befektetői segítik a korai szakaszban lévő és globális ambíciójú csapatokat termékük fejlesztésében és a kívánt befektetés elérésében. A sikeresen debütáló pro
jan. 16
12:18
A legfontosabb TikTok átverések, amelyekre érdemes odafigyelni (IT Business)
A legfontosabb TikTok átverések, amelyekre érdemes odafigyelni Emlékszik rá, amikor a közösségi média csak a barátokkal való interakcióról szólt? A TikTok átverések napról napra elterjedtebbek, és az áldozatok száma emelkedik. Ma már annyi különböző típusú, ilyen átverés létezik, hogy lehetetlen mindet egy cikkbe belefoglalni
jan. 16
12:24
Bemutatkozik a vadonatúj Honor X7b (Android Portál)
Magyarországon is kapható a HONOR X7b. A készülék hosszú üzemidejű, 5330mAh-s akkumulátorral 108MP-es, kiváló kamerával 128GB tárhellyel és ultrafényes kijelzővel érkezik, amivel lefedi a hétköznapi használat minden igényét. Hosszú üzemidejű akkumulátor az egésznapos használathoz A HONOR X7b egy 5330mAh-s ultra-nagy akkumulátorral rendelkezik, és r
jan. 16
12:30
Az NFT-forradalom újabb sírköve: már a GameStop sem optimista, bezár a boltlánc piactere (PCWorld)
A virtuális tokenek sem tettek csodát a pénzügyi gondokkal küzdő cég könyvelésével.
jan. 16
12:48
Lerúgták a trónról a Samsungot (Bitport)
2010-óta nem fordult elő olyan, hogy ne a dél-koreai gyártó szállította volna le a legtöbb okostelefont globálisan. A tavalyi előzetes adatok szerint azonban immár vége a Samsung uralmának.
jan. 16
12:54
Két év után megfejtették az Elden Ring barátságos kutyájának titkát (GameStar)
A legtöbb eb azonnal rátámad az emberre az Elden Ringben, de akad egy kivétel.
jan. 16
14:00
A tökéletes műsor: nézheted, ahogy egy streamer elsírja magát egy Pokémon kártyától (GameStar)
A népszerű japán cosplayer és streamer, hutoon nagyon szerencsés volt a legutóbbi TCG adása során.
jan. 16
14:06
Rengeteg hibát javít a Samsung legújabb frissítése, érdemes gyorsan letöltened (PCWorld)
A 72 biztonsági rés között szép számban van magas veszélyességi besorolású, de kritikus problémát is találtak.
jan. 16
14:18
Microsoft Copilot Pro – havi 20 dollárért lesz okosabb az MI (IT Business)
A Microsoft bemutatta az új Copilot Pro előfizetéses szolgáltatást, amely havi 20 dollárért turbózza fel a Windows 11 mesterségesintelligencia- (MI-) asszisztensét. A Microsoft hivatalosan is bemutatta a Copilot Pro-t, amelyre a mai naptól, január 16-tól egyéni felhasználók is előfizethetnek havi 20 dollárért. A Windows Copilot és a 365 Copilot a M
jan. 16
14:36
Ezek a Star Wars-játékok érkeznek 2024-ben és a távolabbi jövőben (GameStar)
Bőven el leszünk látva új Star Wars-játékokkal az elkövetkező időben.
jan. 16
14:42
Hivatalos: megint árat emel a Telekom (PCWorld)
Egységes mértékben drágulnak a Magyar Telekom szolgáltatásai.
jan. 16
15:06
A Microsoft bejelentette az új Copilot-előfizetéseket (Bitport)
Már nem csak a nagyvállalati ügyfelek, hanem a kisebb vállalkozások, sőt az otthoni felhasználók is hozzáférhetnek az Office-termékekbe épülő MI-asszisztenshez.
jan. 16
15:18
ASUS Dual GeForce RTX 4070 Super teszt – egy lépéssel feljebb (PCWorld)
Az Nvidia házi feladata három tételből állt, az RTX 4070 Super esetén végzett módosításokkal sikerült vonzóbbá tenni a típust. A partnergyártók közül az ASUS a bevált receptet alkalmazta, csak egy-két ponton nyúlt hozzá az elődmodell alapjaihoz.
jan. 16
15:18
Cybersecurity taken seriously: the age of the experts is coming (IT Business)
In recent years, there have been several important developments in the European Union’s cybersecurity policy. NIS2 has come along, with requirements no longer limited to critical infrastructures, but also covering many other areas that have not been regulated sectors from a security point of view – they had only to comply with contractual or corpor
jan. 16
15:30
Forró és pikáns: befutott a Szuperszex első, erotikától túlfűtött előzetese (GameStar)
A hétrészes sorozatban a legendás felnőttfilmes sztár, Rocco Siffredi életét követhetjük majd végig.
jan. 16
15:48
Hivatalos a Honor Magic6 széria (Android Portál)
A Honor 2024-es zászlóshajó okostelefonjai mind arról szólnak, hogy a hardver tekintetében a határokat feszegetik. A Honor Magic6 és Magic6 Pro a Qualcomm zászlóshajó Snapdragon 8 Gen 3 chipjével, élénk LTPO OLED kijelzőkkel és lenyűgöző tripla kamerákkal rendelkezik, amelyek közül a Pro változat 180MP-es periszkópja a csúcspont. A Magic6 és 6 Pro
jan. 16
15:48
Vodafone-Microsoft 10 évre szóló stratégiai megállapodás (IT Business)
A Vodafone és a Microsoft nagyszabású, 10 évre szóló stratégiai partnerséget jelentett be, hogy kihasználják erősségeiket a több mint 300 millió európai és afrikai vállalkozás, közszférabeli szervezet és fogyasztó számára kínált digitális platformok terén. A Vodafone a következő 10 évben 1,5 milliárd dollárt fektet be a Microsofttal közösen kifejle
jan. 16
16:18
The Last of Us Part II Remastered teszt - tényleg megéri visszatérni (GameStar)
Nem az a lényeg, hogy még szebb lett a The Last of Us Part II - az új mód, az extrák és a fejlesztői kommentár miatt éri meg befizetni rá.
jan. 16
16:18
Pumpálják a pénzt a dél-koreai tech-cégek a chipgyártásba , miközben a kínai import a padlón (IT Business)
A Samsung és az SK Hynix 622 trillió won KRW (471,1 milliárd dollár) összeget különített el a chipgyártási kapacitás növelésére a déli Gyeonggi tartományban, és 2047-ig 16 új gyártólétesítmény építését tűzte ki célul – jelentette a Yonhap hírügynökség. A hírügynökség szerint a 21 millió négyzetméteres megaklaszter egy exkluzív gyártás nélküli zónát
jan. 16
16:36
A magyarok a kiberbetyároktól sem tartanak (Bitport)
A globálisan kimagasló kockázatúnak ítélt informatikai veszélyforrások a hazai vállalati szakértők vérnyomását nem különösebben emeli meg.
jan. 16
16:42
Vadonatúj játékot ad a Sony februárban a PlayStation Plus előfizetőinek (GameStar)
Ráadásul a Square Enix újdonságával az előfizetők mindenki másnál hamarabb játszhatnak.

Keresés